Shell

A kezdet

A londoni East Enden, Samuel Marcusnak, a múlt század hetvenes éveitől kezdve különös dísztárgy-, és ritkaságboltja volt. A boltocska egyik nevezetességét a csiga- és kagylóhéjakkal teleragasztott dobozok, képkeretek és dísztárgyak jelentették. Az öregúr és fia eleinte a brit tengerpart kagylóival díszítették az áruikat. Az üzlet az évek során növekedett. Egyre nagyobb, és különlegesebb kagylókra volt szükségük, ezeket többnyire Indiából, Indonéziából, Kínából, és Japánból szerezték be. Az ifjabb Samuel Marcus ily módon számos távol-keleti kapcsolatokkal rendelkező, sokat utazó, gyöngyház- és kagylókereskedő lett.

Az olaj

Amikor Samuel Marcus, a hetvenes évek végén megalapította a SHELL Company nevű vállalatát, annak még semmi köze sem volt az olajhoz.

Az olaj néhány évvel később került az üzletbe, amikor rájöttek arra, hogy az akkor még csak világításra használt petróleum óriási üzletet jelent. Amint az olajüzlet területére léptek, rögtön beleütköztek a közmondásosan kemény és könyörtelen Rockefellerbe (a Standard Oilba).

Eleinte Marcus hajói épp úgy szállították a Rothschildok és a Nobel-cég kezében lévő bakui olajat, mint a Standard termékeit. Később azonban Rockefeller azt követelte, hogy Marcus hajói csak az ő termékeit szállítsák. Nem kis bátorság kellett annak a döntésnek a meghozatalához, hogy szembeszálljanak Rockefellerrel.

Első és igen okos húzása az volt, hogy az akkor technikai újdonságnak számító tankhajók építése felé fordult. 1892.-ben épült meg az első SHELL tankhajó, amelyet egy csiga latin nevéről Murex-nek kereszteltek. (A SHELL olajflotta hajói az óta is csigák és kagylók latin neveit viselik).

A szövetséges

Valószínűleg a Rockefeller elleni csata gyorsan, katasztrofális összeomlást hozott volna, ha nem találnak szövetségesre egy Henry Deterding nevű, (talán még Rockefellernél is találékonyabb, ötletesebb, és könyörtelenebbül) harácsolóban, akinek szintén meggyült a baja a Standard Oil-lal.

Henri Deterding, a Holland Kereskedelmi Részvénytársaság érdekeltségén belül létrehozott Királyi Holland Olajtársaság (Royal Dutch Oil) vezetője volt.

A Standard Oil ereje tudatában, egy időben és egymástól független támadást intézett A SHELL és a Royal Dutch ellen. Azt a módszert követte, amelyet oly sikerrel alkalmazott, és Amerikában "felszippantási" politikának neveztek. Kísérletet tett arra, hogy a tőzsdén megszerezze a Royal Dutch részvénytöbbségét. Deterding azonban gondosan tanulmányozta, az Amerikában megadásra kényszeríttet tucatnyi kis olajcég sorsát. A megfelelő pillanatban 1,5 millió, úgynevezett "elsőbbségi részvényt" bocsátott ki. Ezeket megbízható pénzügyi szövetségeseknél helyezte el, akik garantálták, hogy nem adják el a részvényeket Rockefeller ügynökeinek. Így kivédte az első támadást.

A londoni Rothschild bankház mind a SHELL főnökét, mind a Royal Dutch vezetőjét figyelmeztette, hogy ha állni akarják a sarat a Standard Oil-lal szemben, össze kell fogniuk. Ezt az "érdekházasságot" tehát voltaképpen a Rothschild bankház hozta össze.

A "házasság" felé tett első, döntő lépés az volt, hogy Deterding megnyert egy belső csatát (nem engedte áthelyezni a cég székhelyét Szingapúrba, ami a látszólagos, és rövidtávú előnyök ellenére súlyos taktikai hiba lett volna, így Hágában lett a központjuk).

A két férfi 1903.-ban, Londonban állapodott meg a szövetség létrejöttéről, egységfrontot alkotva, a közös ellenséggel szemben. Megalakuláskor a SHELL, a Royal Dutch és a Rothschild bankház egyenlő részt testesített meg, négy évvel később a Rothschildok a saját részüket (egyenlő arányban) eladták a másik két partnerüknek. Így született meg a Royal Dutch Shell tröszt.

Különleges ütőkártyák

Az első ilyen az volt, hogy az "olajflotta" partra szállt az USA-ban. Ezt az inváziót az tette lehetővé, hogy Deterding némileg hamarabb ismerte fel a texasi olajmezők lehetőségeit, mint Rockefeller, és néhány kisebb, független termelővel sikerült megállapodnia, még mielőtt a Standard Oil felébredt volna.

A részvények egy részét ismét megbízható kezekben helyezte el, így a tőzsdén Rockefeller továbbra sem tudta felvásárolni őket.

A következő ütőkártyájuk az angol flotta volt. Akkoriban ez volt a világ legnagyobb hajóhada. Az első világháború küszöbén a hajóknak még alig több mint 3 %-át fűtötték olajjal, de ekkorra az angol hadiflotta csaknem fele már átállt az olaj tüzelésre, amit ők láttak el olajjal.

Oroszország

A Rothschildok - akik 1907.-ben eladták részesedésüket az Ázsiai Olajtársaságban - a maguk fantasztikus pénzügyi szimatával, úgy látszik megérezték, hogy a cári Oroszországban "földrengés" közeledik… 1912.-ben (öt évvel az Októberi Forradalom előtt !!!) kivonultak a bakui olajmezőkről, és a cári olajrészvényeiket eladták Deterdingnek.

Az első világháború éveiben a Royal Dutch Shell vegyészei felfedezték a TNT-t, ami különösen a tengeralattjárók elleni, mélytengeri aknák gyártásánál volt nélkülözhetetlen, és fantasztikus hasznot hozott a cég számára. Miközben az új robbanóanyaggal töltött aknák pusztították a német tengeralattjárókat, Svédországon keresztül olajat adtak el Németországnak, az akkori világpiaci ár tizenötszöröséért…

E zsíros haszonnal felfegyverkezve néztek szembe az Októberi Forradalommal. Mielőtt 1920.-ban végleg elhagyták volna a bakui olajkikötőt, mérnökeik nagyszabású szabotázs akciót hajtottak végre (a fővezetékek jó részét a levegőbe röpítették, és a kutakat vasbetonnal tömték be).

Deterdingnek lett volna módja arra, hogy megállapodást kössön a szovjet kormánnyal. Moszkva amelynek döntő gazdasági érdeke fűződött a nyomorban lévő ország gyors felemelkedéséhez, több ízben is felajánlotta, hogy a kölcsönös előnyök alapján kész tisztességes megállapodást kötni. Deterding azonban a harcot választotta - vesztére. (Bojkottot hirdetett, Grúziában kirobbantotta az ellenforradalmi lázadást, hamis orosz pénzt dobott piacra, sőt a náci párt finanszírozásába is beszállt…) Már nem érte meg, a náci csapatok összeomlását az oroszországi csatamezőn. 1939. februárjában halt meg (német területen).

Halála után a Royal Dutch Shell szervezetileg még élesebben különbözött a Standard Oil-tól. Ma már ez a vállalat egyike a tőkés világ hatalmas, személytelenné vált szupermonopóliumainak, "tulajdonosainak" listája igen hosszú. Ez a termelő országokkal folytatott harc időszakában hátrányos volt, mert megnehezítette a hatásos és gyors döntést. Gyenge pontjuk az volt, hogy viszonylag kevés nyersolaj koncesszióval rendelkeztek, fő erősségük viszont a finomítás, a szállítás, és az elosztóhálózatuk.