A kinccsel összefüggő haláleset nyomozásán évekig dolgoztak az Országos Rendőr-főkapitányság speciális detektívjei. A kiemelten kezelt ügyben közvetett bizonyítékok láncolatát derítették fel, de a rejtély máig nem oldódott meg.
Vukán Béla alezredes, az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága vagyon-és műkincsvédelmi alosztályának vezetője hosszú éveken keresztül foglalkozott a kincslelet bűnügyi hátterével.
- Összefügg a lelettel az a nyomozás, amelyet 1990-1996 között folytattunk egy gyanús körülmények között meghalt sorkatona, Sümegh József halálának tisztázására. Az elhunyt édesapja 1990-ben felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Legfőbb Ügyészséghez. Mivel a Legfőbb Ügyészség úgy ítélte meg, hogy a Katonai Ügyészség tíz évvel korábbi eljárása hiányos volt, az ORFK-t újabb nyomozás lefolytatására utasította. Lényegében egy emberölési ügyben kezdtünk kutakodni. Azt akartuk megtudni, mi történt a fiatalemberrel, akit felakasztva találtak meg a kőszárhegyi Borbély-pincében 1980. december 17-én. Sajnálatos módon az egy évtizeddel korábbi helyszíni szemle alapján nem lehetett rekonstruálni a végzetes eseményt.
- Hogyan szereztek tudomást arról, hogy Sümegh régiségeket gyűjtött?
- Az édesapja utalt először arra, hogy a fia gyűjtő volt, és lehettek értékes tárgyai. Később mások is megerősítették, hogy Sümeghnek értékes régiségei lehettek. A feltételezett emberölés lehetséges motívumaként kezeltük azt, hogy az értékei miatt ölhették meg. Ez bizonyíték nélkül viszont önmagában kevés volt ahhoz, hogy kimondhassuk, valóban gyilkosság történt.
- Mit tárt fel a nyomozás a katona halálával kapcsolatban?
- Különösnek találtuk, hogy az állítólagos öngyilkosság a fiatalember leszerelése előtt három nappal történt. Sümegh József Pápán volt katona, a gyengélkedőn teljesített szolgálatot. Ha öngyilkos lett volna, ott könnyen gyógyszerhez is hozzáférhetett volna, annál is inkább, mivel ottani elöljáróival jó viszonyban volt. A nyomozás során egyre jobban megerősödött bennünk az a vélemény, hogy okozati összefüggés lehet Sümegh halála és a birtokában levő régiségek között. Megállapítottuk, hogy a leszerelése előtt szabadságra akart menni. El is távozott a laktanyából, de nem ment haza Polgárdiba, hanem olyan rokonoknál húzta meg magát, akiknél korábban sosem szállt meg. Az egész arra utalt, hogy valakik követték, s ő felfedezve ezt, leszállt a vonatról. Gyalogosan, majd egy traktorra felkéredzkedve közelítette meg Székesfehérvár mellett élő rokonait, és néhány napot töltött náluk. Utoljára a Polgárdi melletti ipartelepen levő kocsmában látták két idegen társaságában, akikről máig sem derült ki, hogy külföldiek voltak-e vagy magyarok. Együtt fogyasztottak italt, és együtt indultak el ahhoz a pincéhez is, ahol a felakasztott katonát megtalálták. Feltűnő volt, hogy Sümegh nagyobb összegért vásárolt csokoládét, amit ajándékba akart hazavinni a féltestvéreinek. A helyszíni szemlén, ami három nappal a halála után történt, sem édességet, sem pénzt nem találtak nála.
- Mire jutottak a kincsekkel kapcsolatban?
- A tanúk szerint a régi tárgyakat 1976-ban találta meg Sümegh a polgárdi kőbánya területén, de közvetlen bizonyítékunk erre sincs. A magyar rendőrség egyelőre csak azt tudja állítani, hogy Sümeghnél olyan tárgyak voltak, amelyek nagy hasonlóságot mutattak a Seuso-kincs ismert darabjaival, feltehetően római kori régészeti leletek lehettek. Az azonosságot csak akkor tudnánk kimondani, ha olyan tárgy kerülne elő, amelyről igazolható, hogy korábban Sümeghnél volt, és részét képezi az ismert leletegyüttesnek. Sok egymást erősítő, közvetett bizonyítékuk van - tanúk által készített vázlatrajzok, leírások, földminta-azonosságok, a száz évvel korábban szintén Polgárdiban talált quadripus (négylábú edénytartó) -, amelyek arra utalnak, hogy a Sümeghnél látott tárgyak a Seuso-kincs részei lehettek. Információink vannak arról, hogy még életében értékesítette a tárgyak egy részét, illetve cserélt belőlük. Ezért bízunk abban, hogy Magyarországon előkerülhet ezek közül még néhány darab. Hogy Sümeghet a kincsért ölték meg, szintén nem tudtuk kétséget kizáróan bizonyítani. Ez nem is megy az érintettek együttműködése nélkül. Az egész nyomozás során azt tapasztaltuk, hogy jó nyomon járunk, de nem kaptuk meg azt az együttműködést a megszólított személyektől, ami elvárható lett volna. Mindenkinél azt éreztük, hogy valami megfoghatatlan dologtól tart, fél. Különböző haláleseteket kapcsoltak össze az üggyel. A nyomozás több ezer embert érintett. Egy olyan időszakot fogtunk át 1976 és 1980 között, amikor Sümegh nagyon sok emberrel találkozott: kapcsolatban állt gyűjtőkkel, dolgozott Budapesten, ahol kijárt az Ecserire, és katona is volt. Ebben a kapcsolati körben kellett volna behatárolnunk azokat az embereket, akik felelősek lehettek a haláláért. A kérdés szerintünk bonyolultabb annál, mint hogy egy alkalommal elvették tőle a tárgyakat és megölték. Meggyőződésünk, hogy a tárgyak egy része még Sümegh életében eljutott külföldre. Feltételezzük, az is motiválhatta halálát, hogy örökre el legyen némítva.
- Miért zárták le a nyomozást?
- Ez a szokásosnál hosszabb nyomozás volt, tekintettel az ügy súlyára. Mivel 1996-ban úgy látszott, hogy minden lehetőséget kimerítettünk, és átütő sikerre nem számíthatunk, az ügyet lezártuk.
- Vár-e még valamilyen fordulatot ennyi év után?
- Szeretném, ha az, amit mi tudunk, beigazolódna a nyilvánosság előtt. Munkánk igazolását látnánk abban, ha a mi érvrendszerünk testet öltene egy konkrét tárgyban - ebben reménykedem. Az idő nekünk dolgozhat: változnak a körülmények, a félelmek elülnek. Azt állítom egyébként, hogy ma is élnek közöttünk olyan emberek, akik tudják, mi történt Sümegh Józseffel. Azok, akiknek jelenleg is a birtokában van olyan tárgy, amely a néhai Sümegh Józseftől származik, nyugodtan jelentkezzenek, mert pusztán az a tény, hogy ilyen tárggyal rendelkeznek, nem jelenti, hogy a katona halálához közük van. Továbbra is számítunk azokra, akik a korabeli történések tanúi voltak, akikkel Sümegh József beszélt, akikkel kapcsolatot tartott. Bízunk abban, hogy még valakinek eszébe jut tájékoztatni minket, de meg kell mondanom, illúzióim nincsenek.

Dézsy Zoltán, az MTV szerkesztő-riportere nem kevesebbet állít, minthogy tudja, kik gyilkolták meg a Seuso-kincset megtaláló katonát, és ki hallgat arról, hogy római kori ezüsttál van a birtokában. Dézsy 1992-től kezdett foglalkozni a Seuso-film gondolatával, de a forgatásra később, 1995-96-ban került sor, majd először 1997 őszén mutatták be dokumentumfilmjét. Évekig kereste a koronatanúkat és kontaktust teremtett az illegális műkincs-kereskedelemben érintett orgazdákkal is.
- Filmesként először szegődött a Seuso-kincsek nyomába. Milyen eredményt hozott a "nyomozása"?
- Meggyőződésem, hogy azokból az ezüsttálakból, amelyeket egykor Sümegh József talált meg, több is Magyarországon van. Tulajdonosaik között lényegében annyi a különbség, hogy egy részük tudja, mi van a birtokában - ők az értékes műtárgyakat elásták, vagy gyűjteményük titkos darabjaként őrzik -, más részüknek fogalma sincs arról, milyen ritka kincshez jutottak hozzá. A mai napig foglalkoztat a New York-i tárgyalásra megidézett egyik tanú, akinél kell, hogy legyen az ezüst tárgyakból. Azt is biztosan tudom, hogy két rézüstben találta meg Sümegh a római kori kincseket. Az egyik rézüst - amelynek párját a 14 darabos készlettel együtt Lord Northampton birtokolja - valahol Somogy megyében van, és pálinkafőzésre használták. Az üst olyan emberekhez került, akik "nomád" életmódot élnek - nem néznek tévét, nem olvasnak újságot, és rádiót sem hallgatnak, így aztán fogalmuk sincs róla, mit birtokolnak. Mindezt azoktól az orgazdáktól tudom, akik pár tízezer forintért adtak túl az Ecserin a hozzájuk került tárgyakon. Amikor szembesültek azzal, hogy a tálak és az üst mennyit ér, hiába keresték egy éven keresztül, amit elkótyavetyéltek. Elég lenne ennek a rézüstnek a nyomára bukkanni, az a megoldás kulcsa lehetne.
- Mi van azokkal, akik kezdettől tisztában voltak a tárgyak értékével?
- Azok az emberek, akik az illegális műkincs-kereskedelemből milliárdosok lettek, nem fogják nemzeti érdek miatt kockáztatni az egzisztenciájukat, az üzleteiket, a vagyonukat. Úgy vélik, ha azt mondják, jól van, itt a tárgy, amit az egész országban keresnek, a rendőrség abban a pillanatban előveszi őket. Egyébként tudom, hogy a Seuso-kincshez tartozó tárgyak felbukkantak a hazai illegális műkincspiacon.
- Jutott-e más megállapításokra is?
- Arra a következtetésre jutottam, hogy a titkosszolgálatnak, pontosabban a katonai elhárításnak köze lehetett az 1980 decemberében leszerelés előtt álló Sümegh József halálához. Valószínűleg az elhárítás úgy figyelt fel a Seuso-kincsekkel seftelő katonára, hogy a leveleit elolvasták. Az ellenőrzés alá vont fiatalemberre komoly pressziót gyakorolhattak: megfenyegették, és sokáig nem engedték haza eltávozásra. A nővérével, Sümegh Erzsébettel és közvetlen katonatársaival azt a legvalószínűbb verziót állítottuk fel, hogy a katonai elhárítás egyik besúgója - ő egyébként hivatásos tiszthelyettes volt - egy műtárgyakhoz értő emberrel együtt kereste fel Polgárdiban, illetve Kőszárhegyen. A kiskatona bizonyára nem tudta, mit csináljon, csak sejthette, hogy olyan emberek álltak az útjába, akik nála sokkal erősebbek. Nem gondolta, hogy az elhárítás pénzt akar csinálni külföldön az általa rejtegetett tárgyakból. Amikor az áldozat és látogatói beléptek a kincseket rejtő Borbély-pincébe, még egyikük sem tudta, hogy mi fog ott történni. Az elhárítás embere és a becsüs - róla annyit, hogy ismert orgazda és milliárdos műgyűjtő - nem készültek arra, hogy megölik a katonát. Akkor kerülhettek szóváltásba Sümegh Józseffel, amikor szembesülve a kincs értékével, úgy döntöttek, magukkal viszik. A kincsek elvitele ellen tiltakozó férfit lefogták, kapott egy nyugtató injekciót, amitől elkábult. Mivel nem akarták, hogy később bárkinek beszéljen, két katonai kabátövre fellógatták a pincében. Így azt a látszatot keltették, hogy felakasztotta magát. Ebbe a képbe illik bele az is, hogy a kincs további sorsát a titkosszolgálatok felügyelték. Mint kiderült, a láncolatban több olyan ember került kapcsoltba a Seuso-kinccsel, aki valamilyen külföldi speciális szolgálathoz vagy terrorszervezethez tartozott. Csak egy hiteles személy volt a vonal végén, maga Lord Northampton, aki a pénzével szállt be az üzletbe.
A katonai elhárítás jogutódjának, a Katonai Biztonsági Hivatal illetékeseinek a véleménye szerint az elhárítást érintő Dézsy-féle állítások valótlanok. A rendőrség sem megerősíteni, sem megcáfolni nem kívánta az interjúban elhangzottakat.

A régész szemével

A Seuso-kincsekkel kapcsolatos kutatómunka a régészeknek legalább olyan izgalmas feladat, mint a műkincsvédelmi nyomozóknak. Nagy Mihály archeológus, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma műemléki főosztályának vezetője a Seuso-kincsek avatott ismerője, a róluk írt tudományos publikációk szerzője.
- A kincsekkel akkor kezdtünk el foglalkozni, amikor az Interpol magyar irodája megkeresett bennünket. Képeket mutattak a kincsek egyes darabjairól. Azt kérdezték, hiányoznak-e ilyen műtárgyak valamelyik múzeumból vagy gyűjteményből. Az idősebb kollégák tudtak egy késő római kori ezüstleletről. Még 1984-ben Los Angelesben, a Getty Múzeum raktárában figyelt fel Szilágyi János György professzor a ritkaságnak számító ezüstkészletre, amelyről ugyanabban az évben a már elhunyt Mócsy András professzor tanulmányt is írt. A Seuso-kincshez tartozó edényeket tanulmányozva az is feltűnt, hogy díszítésük és anyaguk nagyon hasonlít egy, a Nemzeti Múzeum tulajdonában levő tárgyra, a polgárdi tripusra, azaz háromlábú edénytartóra. (A tudományos kutatások eredményeként azóta a polgárdi tripusból quadripus lett, kiderült, hogy még egy láb tartozik hozzá - A Szerk.)
- A régész szemével mennyire számítanak fontosnak ezek a tárgyak?
- A római korból kevés nagyméretű és ennyire összetett kincslelet maradt fenn. Ismerünk ugyan kincseket, de azok többnyire sérültek, vagy nem ennyire gazdagok díszítésükben, felirataikban.
- Mit tudnak az egykori tulajdonosról, Seusóról és magáról a kincsről?
- Seuso nagyon gazdag és befolyásos személy lehetett, aki valószínűleg házasságkötése alkalmából ajándékként kapta ezeket a tárgyakat.
- Van-e még esély arra, hogy régészeti úton igazoljuk a tárgyak eredetét?
- Régészeti szempontból közvetett bizonyítékaink vannak: a már említett tripus, amelytől származó kopásnyomok az edényeken is láthatók, továbbá földminta nyomok és az edények feliratozása. A bizonyítás szempontjából fontos lenne ismerni azt a néhány négyzetméternyi területet, ahonnan annak idején előkerült a Seuso-kincs. Arról sem szabad lemondani, hogy előkerülnek olyan tárgyak Magyarországon, amelyek bizonyító erővel bírnak. Bármi lehetséges, igazolja ezt egy külföldi példa is. Svájcban, Basel közelében az 1950-es években került elő a földből egy értékes ezüstkincslelet, melynek egy része múzeumba került, más darabjai pedig illetéktelen kezekbe jutottak. Ezek a kincsek majdnem ötven évig lappangtak, míg a közelmúltban magángyűjtőktől kerültek elő. A Seuso-kincs több mint 1500 évig pihent a földben. A svájci példához hasonló volt a sorsa olyan múlt századi magyarországi kincsleleteknek, mint a szilágysomlyói vagy a nagyszentmiklósi.
Milyen ismert darabokból állnak a kincsek, és mit kell tudni a díszítésükről, anyagukról? Nagy Mihály leírása alapján a IV. században, a Római Birodalomban készült Seuso-edények anyaga nagy tisztaságú ezüst. Egyes tárgyak mérete szokatlanul nagy, díszítésük igen gazdag. A nagy valószínűséggel esküvői ajándéknak készült együttes tálaló- és díszedényekből, valamint mosdókészletből áll. A leletegyüttes négy darabja 60-70 centiméteres átmérőjű tálat tartalmaz, amelyek súlya 8-11 kilogramm. A legismertebb a "Használják a tálat Seuso és utódai" feliratú, amely vadászjelenteket és egy vízparton lakomázó társaságot ábrázol Pelso (Balaton) felírással. Az Achilles- és Meleagros-tálak szintén figurális díszítésűek, míg a negyedik közepén geometrikus minták vannak. Az ötvös- remekeket egy kézmosó készlet gazdagítja, két szintén geometrikus díszítésű kancsóval és egy kézmosó tállal. További darabok: az úgynevezett Állatjelenetes és a Dionysos-kancsó. Az előbbit a nyakától a talpáig 120 hatszögletű mezőre osztotta készítője, és a kis keretekbe emberalakokat, valamint 30 vadállatfigurát vésett. Az utóbbin nyolc függőleges sávban a bor és a vigasság istenéhez tartozó figurák sorakoznak. Egy ezüstdugós amfora és egy kúpos fedelű illatszertartó is az egykor gazdag nászajándék része. Végül a kincsek három egybetartozó darabjáról, a Hippolytus-készletről kell említést tennünk, amely két aranyozott ezüstvödörből és egy domborműves kancsóból áll. A kincsek tárolására, illetve a földbe való elrejtésére szolgálhatott a rézüst.
Einspach Gábor és Horvát József igazságügyi műkincsszakértők szerint a nagy tisztaságú ezüstedények véséssel és kalapálással készültek. Szépen meg vannak munkálva, felületük nagyon sima. Kidolgozásuk míves, igazi mesterdarabok. A földben évszázadokig rejtőző ezüstkincsek restaurálásuk előtt erősen el voltak feketedve.

 Tudom, ki a gyilkos!Bizonyítékok láncolata.....az ORFK nyomoz