Az én világom

Felfut a függöny,

Színdarabot ír az álom,

Kezdődjön hát a játék,

Megnyílik az én világom.

Februári hóbuckák,

Statisztáltak akkor este,

Mikor megszülettem,

Sok sírástól kékre festve.

Város szélén kis utcában,

Sárga lámpák alatt,

Eltévedt a szél, a

Botorsága miatt.

Sorsom meg van írva,

Az istenek löknek odább,

Álmaim majd gyermekeim,

Álmodják tovább.

Önéletrajz helyett,

Nézzél a szemembe,

Miért kellett elválnom,

Már nem jut az eszembe.

Messze földön éltem,

Dolgoztam, szerettem,

Megfizettem mindenért,

Hogy szabad lehettem.

Az agyam zenével tele,

Dallamokból épül a remény,

Hidd el Kedves, ezen túl,

A mosolygó koldus sem szegény.

Letérdeltem a szíved elé,

S lelkem védtelen maradt,

Csendben elhagytuk egymást,

Számít-e, vajon mi miatt…

Haragos felhők szántják az eget,

Betegség marja szét a holnapot,

Mondd, más karjában számít-e,

A gondolat, hogy hol vagyok.

Pityereg a szerelmes bohóc,

    -bűneimet szánom – bánom,

Legördült a függöny,

Véget ért az én világom.

„Azt mindig is tudtam, hol a hazám,