Pici Marie
2005.11.29. 12:42
Pici Marie
Ez csak a szél,
aludj hát pici Marie,
- befúj az ablak alatt -
kicsim ne félj!
Fogom a kezed,
semmi baj, semmi baj…
Hunyd be a szemed!
Ezek nem ördögök, cserepek
táncolnak a tetőn a kémény mögött,
rázza őket az orkán,
üvölt, ahogy kifér a torkán,
de bejönni nem tud,
hidd el nekem,
vastagok a falak,
most aludj velem.
Hát persze, az az ajtó,
öreg már, recseg – ropog,
erős a zár,
akárhogy is mozog,
ellenáll a szélnek.
Igen, igen pici Marie,
hamar elfogy ereje
a télnek, és azok
a kicsi lányok, akik ilyenkor
nem félnek, tavasszal
virágot kapnak,
s mikor vége a napnak,
forró kakaót…
Apu? Reggelre itt lesz,
meglátod, fognak sok heringet,
bátor kislányoknak szép
kagylókat hoznak.
Holnap sült halat eszünk…
S hogy ma csak leves volt,
nem szóltál pici Marie…
Kacagásod könnyes, az édes,
ha nagy leszel elfelejted
mily sokszor voltál éhes.
Ó, ez a harangszó nem,
nem a szellemeket hívja,
a tisztelendő kongat, tudod
nálunk is van jel az ajtóra írva:
Itt rendes emberek laknak.
Persze, tavasszal lejöhetsz
te is a kikötőbe, hol a
hajók vizet, és gyümölcsöt vesznek,
nézheted hogy a vitorlák
egyre kisebbek, és kisebbek lesznek.
Csendesült a vihar, az égbolt kapuja zárva,
aludt a viharszemű lány, és pici leánya…
Budapest, 2005-11-27.
|