Berlin

Forró kakaó gőzölög

békét pislogva az asztalon,

ujjaid közt álmosan

siklik a csend, s én hagyom,

simogass.

Fagyott földben, árok alján,

golyók elől, Berlin alatt,

vértől mocskos havas úton

esélyünk sem maradt

Embernek lenni.

Lassan megszokom az ágyat,

lelked melegénél gyógyulok,

elrejtettél magadban,

ágyútűzben az angyalok

soha nem repülnek.

Gyors léptekkel kaszált a sors,

válogatás nélkül rabolt,

csikorgó lánctalpak alatt

rohadt a múlt, és nem dalolt

semmilyen virág.

Hát itt vagyok, bújok Hozzád,

égő testünk egybe olvad,

szavaidban kéklik az ég,

értelmet nyer minden mondat,

a jövőről szól.

Roham közben gránát robbant,

mellettem két sáros bakancs,

könnycseppekre nincsen idő,

máris itt az újabb parancs:

ölj! S túléled.

Forradnak sebeim, még fáj,

szerelmed óvott évekig,

szeretném megköszönni, ám

őszintébb dalra nem telik,

fogadd el.

Győztünk. Mégsem vagyok boldog,

holtakat látok álmomban,

túléltem, még mindig félek,

én Berlin alatt sem mondtam:

hős vagyok.

Budapest, 2005-02-07.