Meséld el!

 Távolodó léptek

koppanása egy dallam,

szívbe markoló.

El Alhambra falán

kúszó árnyék halkan,

alkonyba nyúló.

Fahéj ízű éj leplében,

nyugtalan mór szellemek

zümmögnek altatót.

Némán fekszem vágyam mellett,

csókod emlékében elveszek,

s nem lelek bíztatót.

Ha kérdezi, meséld el,

egykor kitől jött a dal,

szemeiben láttad a napot,

fülledt éjjelen a hold

szeretkezett a csillagokkal,

boldogság szülte a holnapot.

De a becsület vitorláit

a szél dagasztotta bátran,

versenyzett az idővel,

lábnyomát elmosta a dagály,

bolondok sosem járnak párban,

ha megérti, majd meséld el…