Anja (Bolygód)

Emlékszel?

Feküdtünk a fűben,

ránk borultak a csillagok,

ha kinyújtottad volna

kezed, elérted volna azt,

amelyik csak másnak ragyog.

S nem magának.

Átöleltél, és éreztem

ahogy a föld pörög,

ajkad csókomban fürdött,

mintha megérintett volna

a létezés, az örök

újjászületés.

Aztán őszbe fordult a dal,

nem vagyok rím versed végén,

ami maradt Benned:

emléksziget a láthatáron, mint

kivont kardnak élén

megtört fény.

Aludj tovább, és álmodj

engem csillagokra várni,

véred leszek, s minden

szívdobbanásban érzed,

történjen az égen bármi,

bolygód megtaláltad…