A középkori építészeti stílusok két nagy csoportját, a romanikát és a gótikát csak a 19. század elején határolták el egymástól. Az ókori római hagyományból táplálkozó és folyamatos fejlődése révén sajátos kifejezésmódhoz eljutó stílusban ekkor vélték felismerni az utóbb romanikának nevezett építészet határozottabb körvonalait. Előbb különböző nevekkel illették: óbizánci, ónémet stílus; majd a francia műtörténészek használták először a "román stílus" kifejezést az antik Rómától átvett bizonyos építészeti jellegzetességek (oszlopívezet, boltozat stb.) alapján. A "gótikus" kifejezés itáliai eredetű, ahol e Normandiából szétterjedő stílus mindig idegen maradt. A 15. századi itáliai felfogás szerint a művészetek antik aranykorát barbár középkor követte. E barbarizmus okozói a gótok, akik nem ismervén az építészet antik szabályait, épületeiket ízléstelen túlzsúfoltsággal (gótikusan) építették. A gótikus stílus iránti ellenérzés csak a 19. század első harmadában szűnt meg, amikor elismerték, és elfoglalhatta méltó helyét a művészettörténetben.
Magyarországon az 1241-1242-es tatárjárás pusztítása az építészetben cezúrát jelentett, és az építészeti feladatok hangsúlyainak átcsoportosulását eredményezte. Az építőtevékenység eleinte főként a megrongálódott épületek helyreállítására, egyben új várak építésére összpontosult. A fejlődés centrumát továbbra is a királyi műhely képviselte, s ennek munkái hatottak a tovább erősödő feudális birtokközpontok társadalmi bázisára, valamint az élénkülő gazdaság fejlődésével polgárosuló városi lakosságra. Az előbbi társadalmi bázisa (feudális hierarchia a világi és egyházi igazgatásban, naturálgazdálkodó szerzetesrendek, nemzetségi központok) átvette a gótika formaelemeit, de az nem telt meg "gótikus tartalommal"; míg a polgári gótikában a stílusirányzat tartalmi és formai oldala megfelel egymásnak.
A gótika téralakításában és tömegformálásában a romanika kompozícióiból indult ki. A későromán formai és szerkezeti elemek, a csúcsív és a bordás boltozat adta lehetőségekkel az addigi tömörfalas, nyílásokkal áttört felépítmény helyett egy új, a nyílásokat közrefogó, vázas szerkezeti rendszert érlelt ki. Nyugat-Európában az építészet ezzel felszabadult a romanika kötöttségei alól, és a kor gondolatvilágának kifejezésére, törekvéseinek megvalósítására egységes hatású, áttekinthető, fénnyel elárasztott, nagyméretű, magasba törő téregyütteseket és ezeket érzékeltető épülettömegeket hozott létre. A megkapó hatást a szerkezetekkel összehangolt formák, tagoló- és díszítőelemek, közöttük a mérművek megalkotásával fokozta. Mindezzel az anyag, szerkezet és forma harmonikus arányokra épülő, tökéletes egységét teremtette meg. Így jött létre először az antik építészettől elszakadó, bár egyes elemeit átformálva felhasználó, első önálló európai stílus. A magyar gótika a nyugatival összehasonlítva mind alaprajzban, mind felépítményben szerényebb. A templomok egyszerűbbek, kisebb méretűek. A franciaországi tobzódó, négyszintes belsővel, közbenső karzatokkal, empóriumokkal, kápolnakoszorúval épült többhajós katedrálisok helyett nálunk kétszintes felépítésű, tömör síkokkal határolt, zárt tömegű templomokat találunk. A magyar középkor minden stíluskorszaka nemzeti katasztrófák között született és múlt el. A tatárjárást követően veszítette el jelentőségét a romanika, ugyanakkor megszületett a magyar gótika, melynek virágkora alig esik távol a következő nemzeti tragédiától, Mohácstól. A későgótika a 16. századi Erdélyben, a feudális magyarság és egység eszméjével Martinuzzi Fráter György, váradi püspök politikai koncepciójában élt tovább, akinek 1551-es meggyilkolása az alvinci kastélyban nemcsak a későgótikát, hanem a magyar középkori szellemiséget is sírba vitte...
A londoni Westminster-apátság külső képe
Köln: Székesegyház
gotico(olasz)=barbár |