Suttyomban temetnek *

"* Takács Ferenc, a vasi temetők kutatója szerint 2000-ben 1458 gondozott sír volt a Szent Márton úti temetőben, ennél azonban többhöz jönnek ide a halottak napján gyertyákkal és mécsesekkel. Egyéb napokon a hely amúgy ritkán kerül az érdeklődés középpontjába, nyugszik, porlik, lassan, akárcsak halottai; az enyészeté lesz, ha nem vigyázunk rá. Vigyázni márpedig érdemes lenne, mert kétezer éves múltjával ez Európa egyik legrégibb folyamatosan üzemelő sírkertje. Igazán ez a kifejezés illik rá, hiszen temetni 1962. óta hivatalosan nem temethetnek ide. Az viszont előfordul, hogy diszkréten (és nem túl legálisan) egy-két urnába zárt nagymamát tesz a családi sírba a hozzátartozó. Egy ilyen eseményen véletlenül „közreműködött” Bonczó Itykó, a szomszédos sírkövön pengetve egy zenés temetői sétán. Na de lépjünk tovább, csendesen.

Mauzóleum: felújítás alatt *

"* Már amennyire lehet a mai világban, ugyanis épp most csörrent meg a telefonom, bontják a Hübner mauzóleum tetejét. (A Hübner család tégláiból épült fel a fél Szombathely. Sőt, az evangélikus templom is: annyi téglát adtak, hogy épp 48 méterre magasodik tornya.) No nem kell aggódni, a munkások nem befejezni készülnek az idő - úgy tizenhárom évtizednyi - rombolását, hanem épp helyre hozni, a hefelés diákok kivágták a tetőn nőtt terebélyes fát, cserélik a tetőt.

Pantheon és kóbor macskák menedéke *

"* A temető maga is egy nagy szabadtéri múzeum: helytörténeti, hiszen itt nyugszanak azok a tisztviselők, politikusok, iparosok, vállalkozók, kétkezi emberek, akik Szombathelyt a Nyugat Királynőjévé tették. Például a Hudetz család (a Szentháromság szobor faragásban vettek részt, de a temető számos köve ugyancsak őrzi kezük munkáját). Itt nyugszik Újváry Ede polgármester, Pálos Károly (műve a Szegénység, szegénygondozás hetven év után is kötelező olvasmánya a szociális szakembereknek), egy fejfa emlékeztet rá, koszorúzáskor kikaparják a dzsindzsából. Kicsit odébb a neves fényképész Knébel Ferenc (a mediterrán házban volt a műterme), de vannak itt focisták, apácák, szódások, jó nevű asztalosok, temetkezési vállalkozók, vendéglősök, jótékonykodók, és Istvánka, akinek az örökkévalóság kapuja felé lépdelő lába nyomát örökíti a hideg kő. Emléküket olyan objektumok őrzik, melyek műtörténeti, ipartörténeti jelentőségűek, a historikus másfél, két évszázados faragványoktól az öntött műkő szecessziós síremlékekig, vagy a míves kovácsoltvas kerítésekig. Utóbbiakból a városban közterületen már alig találni a temetőn kívül. A régi Szentmártonból pedig egyetlen ház kivételével csak a temető maradt, amely ma már nem csak a holtaknak ad nyughelyet, hanem menedéke hajléktalanoknak, kóbor macskáknak, kulcsos gyerekeknek. Állítólag drogosoknak is. Találtak itt tűket, ám én kötve hiszem, hogy a heroinisták feltétlenül ragaszkodnának ahhoz, hogy egy szakrális helyen lőjék be magukat, amikor ezt bármelyik kocsma vécéjében megtehetnék.

Szentek „gyülekezőhelye” *

"* A néphagyomány ide teszi Szent Márton szülőhelyét. Ennek kicsi a realitása, hiszen itt már akkor is temető és ókeresztény bazilika állt, de itt ismerkedhetett Mártonunk a kereszténység tanaival, a legenda szerint itt keresztelte meg édesanyját is. (Arról már kevesebbet beszélünk, hogy ezután az egyik szekta kiűzte a városból.) Szombathely másik szentje is megfordulhatott e helyütt, sőt első nyughelyére is itt lelt egyes feltételezések szerint Szent Kvirin, miután holttestét hívei kihúzták a Perintből. Ezeknek a szenteknek valahogy nem volt szerencséje Savariával, Szombathelynek viszont szerencséje lehetne velük, főleg, ha a temetőt a zarándokturizmus miatt is jobban számon tartanák.

 Kegyeleti park nem lett belőle *

"* A hetvenes években kegyeleti parkot tervezett ide a város, erre ki is tört az exhumálási pánik, sokan áttemették halottjukat a Jáki úti temetőbe. Ez a terv mindmáig nem valósult meg - lehet, hogy mégsem volt olyan jó ötlet -, ám még mindig érvényben van az erre vonatkozó tanácsi határozat. Jó néhány évvel ezelőtt pályázott is a város a megvalósításra, ám az elképzelés nem talált támogatóra. Annál több ellenzőre a temető szépségében, egyediségében fantáziát, az itt lévő kultúr- és ipartörténeti emlékekben megőrzendő értéket látó szombathelyiek körében, akik közül néhányan négy éve megalakították a Szent Márton Úti Temetőért Egyesületet - köztük ezen sorok írója. A társaság szorgalmazta a központi kálvária és a Kéthely-sír kovácsoltvas kerítésének rekonstrukcióját. (Módy Péter restaurátor és Nagy József kovácsmester munkáját dr. Prugbereger Emil és Vargha Károly képviselői keretéből finanszírozta, és a költségvetés is támogatta egymillió forinttal). Nyitott kapukat döngetettek akkor is, amikor előálltak azzal az ötlettel, hogy temetőmúzeumot kellene berendezni a Hübner-mauzóleumban: a megvalósítás megkezdése már Feiszt György alpolgármesternek és Csönge Márta képviselőnek az érdeme, akik a forrást a várostól megszerezték hozzá.

 A temető maradjon temető*

"* Ez viszont csepp abban a tengernyi pénzben, amely szükséges lenne a temető rehabilitációjához és fenntartásához. Az egyesület egyetlen utat lát, hogy a temető temető maradjon: meg kell újra nyitni. Urnafal, szóróparcella, bemosókút szolgálhatná a kegyeleti célokat, amelyből lenne pénz a temető ápolt romként való fenntartására. Van merészebb elképzelés is: legyen itt egy szabadtéri temetőmúzeum, amely bemutatná, Szombathelyen a két évezred alatt hogyan temetkeztek az emberek. A környezetvédelmi bizottság egy határozatban ezt az elképzelést támogathatónak tartja, ám ha ez a kérdés egyszer a képviselők asztalára kerül, biztosan nagy vitát vált majd ki. Ugyanis még ma is döntéshozói pozícióban vannak azok, akik annak idején a kegyeleti parkot kitalálták, és nehéz lesz megmagyarázniuk a halottjaikat a Jáki útra áttemető sok száz családnak, hogy teljesen feleslegesen bolygatták őseik sírját, persze jó sok pénzért. Ugyanakkor el kellene gondolkodnunk azon, és nem csak a temető ügyében, most az egyszer nem lenne-e érdemes megpróbálni átlépni saját árnyékukat.