Az impresszionizmus a pillanatnyi benyomás gyors és eleven megragadása, a látvány természethű felületi visszaadása. A természetes fény változásainak illanó képe addig sosem látott színgazdagsággal és könnyedséggel jelenik meg a vásznon vagy papíron. A laza ecsetkezelés, az optikai színkeverés következtében a tárgyak körvonalai feloldódnak és jelentéktelenné válik plaszticitásuk.

Az 1870 körül Franciaországban kifejlődött impresszionizmusnak később számos helyi változata terjedt el, és ebből vált ki a neoimpresszionizmus is.

Fiatal festők keresték az új művészeti elveket. Igyekeztek egyre tökéletesebben ábrázolni a természetet, de beleütköztek a színes árnyékok problémájába. Rájöttek, hogy az árnyékon belül is számos különböző árnyalat létezik, amelyek közül a kék az uralkodó szín. De ezt a jelenséget csak napvilágnál lehetett tanulmányozni ezért a műtermeiket elhagyták és a szabadban dolgoztak (plan air). Felfigyeltek arra hogyan oldja fel a levegő rezgése a kontúrok élességét, és hogy nem minden vehető ki egyforma tisztasággal. Mindent utáltak ami hagyományos és szigorú szabályok szerint való.

Az impressziót, a benyomást festették meg. Embertömeget, fürdősöket, evezős csónakokat, a víz csillogó felszínét festették meg. Az új témákhoz új eszközök kellettek. A véletlen, de vonzó monumentummal való alkalmi találkozást azon nyomban meg kell örökíteni. Hiszen minden örökös mozgásban van, a megvilágítás állandóan változik. Ez a képtípus szülte meg azt a valamit ami az impresszionizmus nevet kapta. Monet Impresszió, a felkelő nap című képéről kapta a nevét.

1874. április 15-én megnyitják kiállításukat. Szigorú bírálatban részesül a rajzok tompa életlenségéért, a festmények hanyagságáért, azért a nemtörődömségért, amellyel a részleteket kezelik és általában az egész gondatlan nagyvonalúságáért. A cikk írója szerint az új festőknek a legfőbb eszménye nem több mint saját impresszióik rögzítése. Az impresszionista név csúfnév volt eredetileg.

1876. újabb kiállítás. Újabb kritika: Öt vagy hat őrült... akit elvakított a nagyravágyás, azért gyűlt össze ezen a helyen, hogy kiállítsa munkáit. Sokan belepusztulnak majd a nevetésbe, mihelyt meglátják ezeket az odakent képeket. De voltak pozitív nyilatkozók, védelmezők is.

Azokra a dolgokra koncentráltak amelyeket a párizsi, nagyvárosi kispolgári élet szépségeinek tartottak. Például egy-egy éppen arra haladó alak tűnő látvány, röpke, megragadott pillanat, amelyet mintha csak kikaptak volna a modern élet egyre gyorsuló folyamatából, hogy a művész élettapasztalatának gyorsításával lefirkálják. Szándékosan hiányoznak belőlük a drámai hatások, sőt, a pillanatnyi dolgok vonzó vonásait örökítették meg. Az impressziót festették meg, nem azt amit eszükkel láttak, amiről tudták, hogy ott kell lennie.

Az impresszionista festészet foltszerű és vázaltszerű. Az impresszionista festményt megérteni és élvezni csak úgy lehet, ha a szemlélő ugyanolyan álláspontra helyezkedik a valósággal szemben, mint a festő. Az impresszionista festménynél, a képtől hátralépve, meg kell találnunk azt a távolságot, amelyben a festékfoltok összemosódnak és egy szempillantásra kialakul bennünk is az impresszió, amelyet a festő visszaadni igyekezett.

A fényképezőgép feltalálása is hatott erre az új stílusra. Festményeiken voltak olyan részletek amik nem látszottak teljesen, mintha levágták volna őket, olyanok mint egy rosszul megkomponált fénykép.

1886-ra megszűnt az impresszionizmus, de hatása a művészetekre nagyon nagy volt. Az impresszionistákból fejlődtek ki a posztimpresszionisták akik közül Cézanne festészete volt a kubizmus előzménye.

Manet: az impresszionisták atyja. Olympia, Abszintivó - naturalisztikus

Degas: sok visszatérő témája volt, azt tartotta, hogy mindent sokszor kell megfesteni, ilyen témák: balett, táncosok, alakjait sokszor a kép szélénél levágta. A táncosok szoknyáján a szín és árnyékhatások figyelhetők meg.

Monet: a napszakokat figyelte, a múló benyomást festette (szénakazal, katedrális). Célja: megragadni a fény és a levegő múlékony pillanatait, a "legillékonyabb hatásokat". Reggeli a szabadban, Nők a kertben, Regatták Argentenilben, Impresszió, a felkelő nap.

Renoir: álomszerű, gondtalan világ, csak akkor festett amikor boldog volt, amikor festeni akart. Falusi tánc, La Moulin de la Galette, Evezősök reggelije.

Ferenczy Károly (1862, Bécs - 1917, Budapest)

Festő, az impresszionizmus legnagyobb magyar mestere, Ferenczy Noémi, Béni és Valér apja. Jogi, mezőgazdasági tanulmányait félbehagyva 1884-től festészetet tanult Rómában és Münchenben, majd két évig a párizsi Julian Akadémia növendéke volt. Robert-Fleury és Bouguereau voltak tanárai, de mint magyar tanulótársai: Csók István, Iványi-Grünwald Béla, ő is Bastien-Lepage-t tartotta eszményképének. Ezt tükrözi Párizsban készült első muve, Kallós Ede arcképe és 1889-92 között Szentendrén készült alkotásai (Válás, Leányok virágot gondoznak stb.). 1893-ban Münchenben megismerkedett Hollósy Simonnal és szabadiskolának idegen és magyar tagjaival. Fejlődésére ez időben Herterich hatott igen erősen (Madárdal, Orfeusz stb.).

1896-ban csatlakozott a Nagybányára vonult festőcsoporthoz (Hollósy Simon, Réti István, Thorma János, Csók István, Iványi-Grünwald Béla és mások), és ott hosszú időre le is telepedett. Stílusa ettől kezdve egyenletes ütemben fejlődött sajátosan egyénivé, amely ugyanakkor a nagybányai irányzatot is képviselte (Hegyi beszéd két változata, 1896-97; Három királyok, 1898; Esti hangulat lovakkal, Hazatérő favágók, 1899; Józsefet eladják testvérei, 1900 stb.).

1900-tól a napfény festése kötötte le érdeklődését, és egyidejűleg az emberalak és arc kifejezése vált lényegessé számára (Gesztenyefák, 1900; Nyári reggel, Márciusi ezt, Nyár, 1902; Festono, 1923; Templom, Október, 1903; Napos délelőtt, 1905; Gyermekek pónikon, 1905; Nyári nap, 1906 stb.). Oldott és árnyalt festése lassan nagy foltokká alakulva erős körvonallal, a dekorativitás ízeit keverte néhány kísérletébe (Archeológia, Levétel a Keresztrol stb.). 1904-től a táj és a fény mellett műtermi kompozíciók is foglalkoztatták. Aktok, ruhás alakok, csoportok születtek vásznain komponált színekkel, egyre jobban a stilizálás felé hajló nagyvonalú, összefogott előadással. 1906-ban a Képzőművészeti Főiskolán az alakrajz és festés tanára. Budapestre költözött s addig szinte kizárólagosan szabadtéri gyakorlatát műtermi piktúrával cserélte fel.

Életműve több szakaszra tagozódik. A kezdeti korszakára a müncheni leíró ábrázolás volt a jellemző. A nagybányai szakaszban a plein air sajátos magyar válfaját teremtette meg. Késői korszakában a posztimpresszionizmus formaproblémái vonzották (Akt zöld háttérrel, 1911; Akt vörös háttérrel, 1913; Pieta, 1913; Alvó cigányleány, 1915 stb.). A 20. századi magyar festészet egyik legjelentősebb képviselője, a nagybányai művésztelep egyik iránymutató egyénisége volt. Nagy hatással volt a magyar festészet további alakulására. Fő művei a Magyar Nemzeti Galériában kerültek.

képek:

 

Paul Cézanne: Jas de Buffon