Romy Schneider
Romy Schneider színésznőt - hiába a művészi sokoldalúság - ma is Sissi, a bájos hercegnő megformálójaként ismerjük. Ausztria nagy kedvence, Alain Delon egykori jegyese húsz éve már csak a filmvásznon létezik.
Különlegességének, törékeny bájának talán az volt a titka, hogy minden egyes szerepében csodálatot és tiszteletet ébresztően őszinte és személyes volt, s nem sztár-alakításokkal oldott meg rutinná váló feladatokat. Vitathatatlan tehetségét szüleitől örökölte, kik (Magda Schneider és Wolf Albach-Retty) népszerű bécsi színészek voltak. Ő maga is az osztrák fővárosban látta meg a napvilágot 1938. szeptember 23-án, anyakönyvébe pedig a Rosemarie Magdelena Albach-Retty nevet írták. Rose-Marie-t hamarosan az egész család Romynak nevezte, később pedig ezen a kedves becenéven vált világszerte ismertté.
 
Gyermekéveit a bajor Alpokban töltötte nagymamája oldalán, az iskolaidőt pedig egy salzburgi internátusban. Még az iskolapadból sem nőtt ki, amikor alig 15 évesen édesanyja mellett szerepelt az Amikor a fehér orgona újra virágzik című filmben. Kis szerep volt, de arra tökéletesen elegendő, hogy átcsillanjon rajta a kislány tehetsége. Ez a szerep hozta meg a német film csodagyereke számára a sokáig nagyon meghatározó és fogva tartó skatulyát, a legendás Erzsébet császárné, Sissi ifjúkori alakját. Romy pompázott a szerepben, Ernst Marischka osztrák filmrendező választása tökéletesnek bizonyult.
A film elsöprő sikert aratott Ausztriában és Németországban is, nézettsége és bevétele nagyobb volt, mint az Elfújta a szél című alkotásé. A tizenéves kislány meghódította Európát. Amerre csak járt, kitörő lelkesedéssel fogadták, s várták a film folytatását. Bővült is a sorozat rendesen, de a negyedik Sissi-film ötleténél Romy már szűknek érezte a bájos hercegnő skatulyáját. Visszautasította a szerepet, amivel komoly felháborodást, s nagyfokú nézői csalódást váltott ki. A döntés azonban nem csak a bájos hercegnő életét fejezte be, hanem annak kategóriáját is. 1958-ban ugyanis szakított addigi szerepeivel, s korábbi filmbéli partnere, Alain Delon oldalán Párizsba költözött. A 60-as évektől sokszínű alakításokkal vált elfogadott színésznővé, s a csaknem három évtizedes filmkarrierje során sikerült Európa talán legkedveltebb dívájává kinőnie magát. Persze ez sem ment olyan egyszerűen.
A csalódott és felháborodott német közönség nem törődik vele, Franciaország pedig nem várja szélesre tárt karokkal. S akkor jön A medence címet viselő "pszichohorror", amivel kiderül, hogy ez a lány valóban kivételesen tehetséges. Kemény munkával Európa egyik vezető színésznőjévé küzdi fel magát, újra kivívja a közönség és a kritikusok szeretetét, ami leginkább elismerések és díjak formájában mutatkozik meg. Két alkalommal is megkapja a legjobb színésznőnek kijáró Cesar-díjat.
1963-ban Orson Welles Kafka-adaptációjával, A perrel még Amerikai felé is kacsingatott. Törékeny és érzékeny asszonyokat formált meg Alain Delon, Yves Montand, Michel Piccoli, Peters Sellers, Rod Steiger, Harvey Keitel oldalán, s amilyen szeretetre méltó volt Az élet dolgai, A vonat, A bosszú című filmekben, olyan kemény, határozott és modern nőnek tűnt a Piszkos kezű ártatlanok vagy épp a Halál egyenes adásban című alkotásokban.
Amilyen sikeres volt pályáján, olyan boldogtalan a magánéletében. A '70-es években többször nyúlt alkoholhoz és drogokhoz is. Nem tudta elviselni rosszul sikerült házasságát és fia elvesztését. 1982. május 29-én megállt a szíve. Rajongói között azonban máig fennáll az elképzelés, hogy öngyilkosságot követett el..
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
