Ó BÁR KIRÁLYT ADHATNÉK NÉKTEK...

    Ó, Magyarország, szép világ!  
    Tudom én, élsz gyötro láncon.  
    Úgy levenném én rabigád,  
    Kezem, lásd, nyújtani vágyom.  
    Haza, s szabadság: sok dalia  
    Ezekért ért oly bús véget.  
    Kötelékünk bár fonódna ma,  
    Királyt adhatnék néktek!  
    Magyar hadd lenne, hadd e-honbeli 
    hős  
    Vas a karja, tiszta a híre,  
    Derék értelmu férfi, erős,  
    S csak a földért verne a szíve.  
    Alkotna szabad magyar hazát,  
    Örökre - legyőzve az átkot!  
    Itt osztaná örömét-bánatát,  
    Így lenne hű királytok! 

UJJONGVA. LETÖRVE.

Ujjongva lelkem nagy magasra hág, 
Hogy zengve Urát dicsőítse ott, 
Ki fönn vezérli s szent parancsot ád, 
Követnie a Hajnalcsillagot. 
S letörve lelkem gyakran porba hull: Jehova 
műve oly nagy, szörnyű-szép! 
Megsemmisülve, gyámoltalanul 
Ugyan ki merné vetni rá szemét? 
Vad tengertáncban térdre kényszerül 
S imádkozik az embernek fia: 
Ha tajték csapkod, zúg körös-körül, 
Az Istent sejti karnyújtásnyira. 
De bent, a templom fülledt, szűk zugán, 
Mint fecske, hogyha falba ütközött, 
Lehull a lélek, bódultan, bután: 
Csak ott kinn szárnyal ég és föld között! 

KÍSÉRTÉS

Ne feddjetek meg érte, emberek: 
Kétségek közt megtorpanok, letörve, 
Hős tófenékre bízom testemet, 
S lelkem jövőnknek titkán csüng örökre. 

Ha meg-megálltok majd a tó felett, 
Nem lent a mélyben lelhettek meg engem; 
A mennyel nézzetek farkasszemet 
S füleljetek: nem onnan szól-e lelkem? 

Sokáig néztem, hogy hab habra hull 
A zöld vizen, mormolva és igézve, 
S kisértett ellenállhatatlanul 
Tündérleányok bűvölő zenéje. 

A tó susogta halkan, a habok 
Szavával: "Jöjj, pihenj meg zöld ölemben! 
A megfáradt test jó ágyat kap ott, 
S lelked csapong majd féktelen, kötetlen!" 

Úgy tetszett, még a nap is hízeleg: 
"Ha mélybe szállsz félelmek súlya nélkül, 
Zöld habsírodra arany fényt vetek, 
S lelked vakító lángom kapja ékül!" 

De a kisértő perc elszállt felettem, 
S mint gyáva eb, megint vackomra mentem.

LIBERTY  
Hajót építek - de szépet! 
Szebbet nem láttok, míg éltek, 
Sehol a nagy tengeren; 

"Szabadság" leng árbocáról, 
S ily szót hord az orr, a bátor; 
Szabadság száguld velem. 

Aranybetus szó : "Szabadság"! 
Büszkén verdes, vad vihart áld, 
Száll a karcsú árbocon; 

Orrcimpáim megremegnek,  
Hullámok ily szót, rebegnek: 
Szabadság! Nem álmodom. 

Gond leszek sok távírásznak : 
Ünnepre hiába várhat 
Az udvar-börtön, az unt! 

Tiszta vízben, zavarosban, 
Sirály jó zsákmányra bukkan; 
Hurrá! Szívből vágtatunk ! 
  
S csak úgy az ujjam hegyéről 
Küldök néktek, kedvtelésből, 
Drágák, kik gyötörtetek, 

Könnyű csókot-áldva lengjen, 
S legjobb, ha feledtek engem; 
Várnak szabad tengerek! 
 

FÉRJEMHEZ

Valld már be, tisztelt férjuram, 
Min nyüglődsz oly bolondul, 
Hisz fogatod csak bajra van, 
Kereke meg se mozdul! 

A befogott hitvány csacsit 
Biztathatod hiába: 
Ganéba süpped el kocsid 
Kerékagyig! De hátha 

A puszta vad, nemes lovát 
fognád be, hogy segéljen 
S rándítsa fogatod tovább? 
Nem holnap: még ma férjem! 

Mikor kocsink sárban ragadt, 
Ez vált be gyorssegélynek; 
Hát verd püffedt szamarad, 
Míg nem néznek hülyének! 

Ó, döfd szivembe fegyvered, 
Hadd érjen itt a vég! 
Én völgybe többé nem megyek: 
Tiéd legyek, tiéd!