Harminc éven keresztül Erzsébetet tartották a világ legszebb asszonyának. Ez azonban igen fárasztó
kötelezettséget jelentett. Világhíru haját órák hosszat fésülte fodrásznoje, Angererné. Bár a négy gyermek után is igen karcsú maradt, derekát 50-53 cm-re befuzni szintén idoigényes munka volt. Nem csoda, hogy az amúgy is félénk Erzsébet számára a reprezentációs kötelességek mind terhesebbé váltak, s amikor csak tehette, igyekezett kibújni alóluk. Nyilvános szereplései alkalmával képtelen volt a kapcsolatteremtésre, s ez jó alkalom volt a bécsi társaságnak holmi pletykálkodásra. 1863-ban Viktória porosz trónörökösné így ír anyjának, Viktória királynonek:

 "Az osztrák császárné nagyon halkan beszél, mert meglehetosen félénk. Legutóbb is így szólt az egyik nagyothalló úrhoz: - Nos ember ön?
- Mire az úr így válaszolt: - Néha. - A császárné: - Vannak gyermekei?
- A szerencsétlen ember azt ordította: - Idorol idore."

Sisi végül felhagyott félresikeredett társalgási kísérleteivel és megelégedett azzal, hogy csak a szépségét mutogatta - csukott szájjal. Hallgatását úgy fogták fel, mint hézagos muveltségének jelét - és ezért terjedt el róla, hogy "butuska szépség", holott csak a rossz fogai miatt szégyellte magát, ezért voltak gátlásai, ezért hallgatott.

 Ahogy öregedett, egyre elkeseredettebb küzdelmet vívott híres szépsége megorzéséért. Az örökös koplalással sikerült megoriznie karcsúságát, a napi több órás sportolással (lovaglás, késobb hosszú gyalogtúrák) hajlékonyságát és kecsességét. Erzsébetnek ez az örökös foglalatoskodása a "külsoségekkel" valóságos szépségkultusszá fajult.

Sisi ezoterikus, túlérzékeny lényében azonban volt egy jó adag arrogancia is, amit sérto módon ki is mutatott amikor csak kedve tartotta, foleg azokkal szemben, akik az udvarban kritizálták. 

A bámészkodókhoz (részlet)

"Hagyjon e mindenféle nép,
  Ej, békén s nyugton engem,
  Hisz nyilván, mint ok, én is épp
  Csak embernek születtem."

A királyné az 1870-80-as években egyre intenzívebben foglalkozott a lovassporttal, sot lassanként csakis azzal, s egyre többet tartózkodott lovasok társaságában. A gödölloi falkavadászatok már nem elégítették ki lovas szenvedélyét. A suru erdok akadályozták a vadászatot, kevés volt az akadály, gyér lehetoségek az ugratásra. Márpedig az angol mintájú falkavadászat volt az osztrák úrlovasok számára is a non plus ultra.

1882 után, amikor egészségi okokból abba kellett hagynia a nagyon megerolteto falkavadászatokat, ismét a versek felé fordult. Verseiben, melyeket 1880 után írt, érezheto Heine hatása. Heinrich Heine német költo Erzsébet eszményképe volt.

Erzsébet nemcsak Heinét tisztelte, szívesen foglalkozott más költokkel is. Mindig lelkesen olvasta Shakespeare drámáit, s kedvenc darabját (A szentivánéji álom) csaknem teljes egészében tudta kívülrol. Mária Valériával a Faust-ot olvasta. Eredetiben olvasta Homéroszt, lefordította görögre Shakespeare Hamletjét. Mária Valériának írt levelében panaszkodott a nap rövidsége miatt:
 "Ó bárcsak még egyszer olyan hosszú lenne a nap; nem tudok annyit tanulni és olvasni, mint amennyit szeretnék." 

Erzsébet Hohenembs grófné álnéven utazott, a levelek, táviratok sohasem neki lettek címezve. Az inkognitó mégis csak illúzió volt. Mindenki tudta, ki az a magas, vékony, elegáns hölgy, aki egykor világhíru szépségét ugyan már elvesztette, de a környezetét szinte megbabonázó vonzerejét nem.
 Lucheni, az olasz anarchista szintén tudta az újságokból, hogy a császárné Genfben tartózkodik. Elrontott, örömtelen életét akarta megbosszulni 1898. szeptember 10-én, a Genfi-tó partján. Számára ez az asszony az elérhetetlen szépség, gazdagság és hatalom megtestesítoje volt. A huszonötéves anarchista becserkészte áldozatát, majd az elore pengeélesre köszörült reszelot Erzsébet szívébe döfte. A királyné hanyatt esett. A tettes elmenekült, de a járókelok feltartóztatták és átadták a rendorségnek. Az idegen hölgy azonnal felállt és franciául, németül, angolul megköszönte a segítséget. A hölgyek gyors léptekkel igyekeztek a hajó felé. Erzsébet a fedélzeten esett össze. Fuzojét megoldották, csak ekkor vették észre a kis barnás foltot és egy lyukat a batisztingen. Szóltak a kapitánynak, hogy fordítsa vissza a hajót, mert nem más, mint Ausztria császárnéja esett össze. A parton evezokbol, bársonyfotelokból hevenyészett hordágyat készítettek, erre fektették fel Erzsébetet és visszavitték a szállodába. Az orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani.
A királyné fájdalom nélkül távozott az élok sorából. Carmen Sylva (Erzsébet román királyné) a császárné költobarátnoje talált rá e véghez illo szavakra:

 "Erzsébet halála csak a világ számára volt szörnyu, neki magának azonban szép, csöndes és nagyszeru volt, mert megpillantotta a szeretett, nagy természetet, s fájdalom nélkül, békében távozott. o egyáltalán semmi nem akart lenni a világ számára, még halálában sem. Egyedül akart lenni, észrevétlenül elhagyni a világot, amelybol oly gyakran elmenekült, nyugalmat keresve, szüntelenül a magasabb, tökéletesebb felé törve."

Erzsébet váratlan és megdöbbento halála után kezdodött "újabb" élete. Magyarországon legendává vált.