Kihalt tájon lépkedett. A szeme a semmibe meredt. Homok percegett a lába alatt. Homok, ahol egykor víz fakadt. Feltekintett a meredek sziklafalra. A víz évezredek alatt hagyott nyomai világosan látszottak a sziklás repedésekben. Mindez semmivé lett. Az univerzum egy lélegzetvételnyi ideje alatt. Bűnös járvány fogai tépték szét a buja erdőket, bűnös torkok szívták föl az édes vizet.
Csönd volt. Halálos csönd. Tovább lépdelt. Az egykori mederben nyomok után kutatott. A válasz azonban elrejtőzött előle. Egyelőre. Mikor a küldetését rábízták, tudták, hogy nem fog kudarcot vallani. Ő soha. Több ideig élte túl a pusztító háborúkat, semmint, hogy a küldetése problémát jelentsen.
Calis Yolandeae. Egy letűnt kor hírnöke. Egy koré, mely sosem fog többé visszatérni, sem számára, sem fajának képviselőinek. Egyedül maradtak súlyos terhükkel: a tudással. A jelen, a jövő és a múlt minden rejtelmével.
Az Iyanden mestervilág nagytanácsa bízta meg egy feladattal. A galaxis legpusztítóbb járványát kell felderítenie, hogy a mestervilág harcosai elsöprő erejű támadást indíthassanak ellenük. A Morbus Perciniales, az emberiséget fenyegető pusztító járvány. Egy olyan erő, melyet nem lehet kordában tartani. Olyan rettegés, melyet el kell törölni, ki kell húzni a galaxis élőlényei közül. A falánk horda, mely bolygók ezreit tett egyszerű sárcsomóvá.
A tyranidák.
Lenézett a földre. A bolygó teljesen elhagyatott. Calis tudta mit jelent mindez. A kutatásának ezen állomása, csak egy megálló volt. Tovább kell kutatnia a tyranida invázió után. Hirtelen megakadt a szeme néhány apró mélyedésen. Folyamatosan haladtak előre. Lehajolt, miközben gondolatának erejével bekapcsolta a szemszenzorait. Letapogatta a mélyedéseket, biológiai szennyeződés után kutatva. Ahogy a szemével kutatott, egyszer csak apró zöldesen villódzó foltok tűntek elő a lyukakból. Az ujjaival finoman kitapintotta az egyiket és közelebb emelte a szemszenzoraihoz. Ahogy hunyorítani kezdett, az ujjai közt tartott anyag egyre nagyobb lett, ahogy a műszerek felnagyították az elé táruló képet. Csipetnyi öröm járta át. Egy elhalt pikkely maradványt tartott az ujjaiban. Az elhalás nemrég kezdődött meg a pikkelysejten. Aki elhagyta, nemrég járhatott csak ott. Az emberiség alsóbbrendűsége jutott eszébe. A műszereik sosem tudták kimutatni a tyranida jelenlétet.
Az örömét azonban elfojtotta. Nem szabad a célon kívül másra gondolnia. Az első nyom annyi eltelt idő után. Nem veszítheti el. Futva indult el a nyomok után.
Legalább egy órája futott már, ugyanabban a tempóban, a kívülállók számára elképesztő sebességgel. Az ő faja azonban képes volt emberi mértékkel mérve elképesztő hosszú ideig kitartani. Lelassított és végül megállt. Nem fáradt el. Hirtelen tompa nyomás kezdett az agyára szállni. Korábban nem érezte még. Tudta, hogy közel jár már. Körbeforgatta a fejét. A meredély azon a ponton szinte heggyé vált. Nem tudta meddig tart még a folyómeder útja, így elindult, hogy feljusson az egyik közelebbi, alacsonyabb csúcsra. A magassága nem lehetett több pár száz méternél, így alig 10 perc alatt fölért rá. Kaméleon köpenye segítségével tökéletesen beleolvadt a sziklák közé. Levette a hátáról a Tévedhetetlent, a mesterlövész puskáját, mindenkori társát. Belenézett a távcsőbe. Ce-re (Istenemre). - kiáltott föl magában. A kiszáradt folyó torkolata egy élesebb kanyar után közvetlen előtte feküdt. A táj a messzeségben izgő-mozgó csoportokkal volt telve. A nidák. Szerencséje volt Yolandeae-nek. Ha tovább megy, nem kerülte volna el, hogy felfedezzék. A puskája távcsövével végig pásztázta a bogarak lepte területet. A misszió most már egyértelmű volt. El kell fognia élve vagy halva egyet, hogy a boszorkánymesterek, a mestervilágán megtudhassák merre halad a kaptárflotta.
Sikerült kiválasztania egy kisebb csoportot, a bogarak nem messze tőle haladtak el a meder követlen közelében. Sun (hat eldar nyelven) Termagaunt. Könnyű célpontok. Célba vette a legelöl haladót. A kiképzése révén egy másodperc alatt meg tudott ölni egy tyranida lényt. Sun másodperce volt.
Lőni készült.
Üvöltés csapott föl a néma csendben. A bogarak megmerevedtek, majd sietve elindultak a síkság közepe felé. Calis meglepetten fogta be az irányzékával az egyik lemaradó dögöt. Úgy tűnik a bogarak tovább indulnak. Ez nem volt jó időzítés. Meghúzta a ravaszt.

Letérdelt a termagaunt mellé. A testét átjáró lövés pontos volt, mint mindig. A lény azonnal kimúlt. Calis Yolandeae-nak sietnie kellett, nem hagyhatta, hogy a kaptár túl messzire jusson. A nidát el kell juttatnia a legközelebbi Idainn-hez (Farseer). Azonnal a SercamBelach (webway) felé fordult. A bogarat a hátára vette és elindult.
Hosszú ideje élt már. Mégis az agyára szálló tompa morajlást, még sosem érezte annyira erősnek, mint, amikor a tyranida flotta útnak indult. Tulajdonképpen szerencséje volt. Ha a kaptár nem indul útnak, nehezen tudott volna megszerezni egy bogarat, anélkül, hogy felhívta volna magára a figyelmet. Látta az égből alászálló, undorító, hatalmas csápokat. Látta, ahogy magukba szívtak mindent, bogarat, a bolygó átalakítása után maradt förmedvényt. A dög, amit magával cipelt, távolabb esett a rángatódzó húscsövektől. Az elméjére szálló nyomás egyre erősebb lett, ahogy a bogár tetem felé haladt. A flotta akkora már neki kezdheted a bolygó elhagyásához. A csápok remegése alább hagyott. Csupán néha mozdult egyet-egyet.
Elhessegette maga elől a rémképeket. Tiszta fejre van szüksége. A SercamBelach már nem volt messze. Sietnie kellett. Észrevett valamit. Lelassított, majd meg is állt. A levegő pulzálni kezdett körülötte, apró fénycsapások szakították meg a valósteret, Az egyik nagyobb szakadásból Lekerash Idainn lépett elé. Az álcamező még a Vándor előtt is rejtve tartotta a boszorkányt. Calis fejet hajtott, és letette maga elé a dögöt. Számtalanszor élte már át, hogy Lekerash milyen képességek birtokában van. Nyílván meglátta, hogy sikerrel járt és elé sietett, hogy ne fecséreljenek el több időt, mint szükséges. Az Idainn lehajolt a tetemhez. A kezéből kékes villódzás csapott el és beterítette a termagauntot. Calis apró remegést látott végig futni a lényen. A mester megszondázta a halott lény tudatát. Rajta keresztül kapcsolódott a közös tudathoz. A villódzás pár pillanat alatt megszűnt. A boszorkánymester felállt és egy apró készüléket adott át Calis Yolandeae-nek. A felderítő megnézte majd a kezébe szorítva távozott A készülék az elme segítségével működött, napló volt, amibe az elme írta a feljegyzéseket. Az Idainn lejegyezte benne, hova kell mennie. A Mestervilág készen fog várni a jelre, az ő jelzésére. Most már minden tisztává vált. A célja kijelöltetett.
Még egyszer utoljára körbenézett a kihalt tájon. Fogódzó pontot keresett a pusztaságban. Ahol állt, egykor virágzó, buja erdőség volt. Emlékezete előkereste a hiperhálóba vezető út adatait. Felpattantak a szemhéjai. Az út tisztán látszott előtte. Elkezdett futni. Ahogy elhaladt egy-egy kisebb szikla mellett, maga előtt látta az egykoron zöldellő fákat. Emlékezete szerint egy kisebb tisztásra ért. A tisztás közepét egy állatfaj által ásott lyuk foglalta el. Megrázta a fejét. A lyuk előtte volt, de a fák és az élővilág a semmibe veszett. Közelebb lépett a hiperháló bejáratát rejtő mélyedéshez. Rögtön észrevette, hogy a tyranida hordák ide is eljutottak. A járat egykor épp, hogy akkora volt, hogy belefért, a pusztítás után azonban akár egy carnifex is átfért volna rajta. Legalább könnyebb utam lesz. - gondolta, s elkezdett leereszkedni a meredek lejtő járatba.
Bekapcsolta a szemszenzorait. A sötétség szinte áthatolhatatlan volt. A kékes ragyogás azonban megkönnyítette a látást, még a zord körülmények között is. A termagaunt hordák tökéletes munkát végeztek. Akkora járatokat ástak ki, hogy azon még egy broodlord és végig mehetett volna. Felnézett a feje fölé. A mennyezet több méter magasságban húzódott fölötte. Nem értette miért kellett a nidáknak ekkora járatot ásni. Újra előre tekintett, mikor hirtelen valami mozgást pillantott meg. A másodperc töredéke alatt kezében volt a shuriken pisztolya és a lidérccsont tőre. Csak a nidák lehetnek, ő pedig hátrányban volt velük szemben, a föld alatt. Sietni kezdett. A hiperháló bejárata már nem volt messze. Megremegett a föld a lába alatt, alig volt érzékelhető, de ő mégis tudta, hogy baj van. Nagy baj. Futni kezdett. a talaj remegése eközben egyre erősödött. Messze mögötte halk morajlás kezdődött. Calis-nak nem voltak illúziói, pontosan tudta, hogy nem egy hordányi termagaunt kutat utána. Ez a valami annál sokkal nagyobb. Hiába volt rajta a kaméleon köpenye, ez a lény képes kiszagolni a nyomát. Élesen jobbra fordult a barlang. Már csak pár lépésnyire volt a hiperháló kamrája, amikor lefékezett és szorosan a falhoz lapult. Maga elé vette a Tévedhetetlent. Mesterlövészpuskája sosem hagyta cserben, tudta most sem fogja. Belenézett a távcsövébe, és körbepásztázta a járatot. Minden pontot végig vizsgált, a plafont, a padlót, a falakat. Sehol semmi, de a rossz érzés nem múlt el. A nyomában járó tyranida léptei egyre közelebbről hallatszottak. Calis azonban nem sietett, nem kapkodhatott. Újra végig nézte a barlang falait. Ekkor észrevette: két tűhegyes csáp és egy nyáladzó állkapocs látszódott ki a fal egyik oldaljáratából.. Egy lictor. Most már nem tétovázott. Ráközelített az undorító, nyálkás fejre. Csupán egyet lőtt. A Tévedhetetlen lövedéke átszakította a lictor fejét csupán egy sistergő hang hallatszott. A lény meg sem mozdult, a két hegyes csáp szorosan tartotta a helyén. Calis felugrott, a háta mögül éles sivítás hallatszódott. A hang gazdája dühösnek tűnt. Yolandeae-t nem zavarta túlzottan, most már az életéért küzdött. A SercamBelach fonadékát érzékelte közvetlen maga előtt. Megállt és körbenézett. Kereste a villódzó réseket, ahol átcsúszhat. Talált egyet. Fújtatást érzékelt maga mögött. Azonnal félrevetődött. Tizedmásodpercekkel később ahol állt egy hatalmas karom fúródott a kemény sziklába. Calis szeme a hiperháló bejáratát kereste, amit kénytelen volt elveszíteni, hogy életét mentse. Ismét megpillantotta. Azonban észrevette támadóját is, egy broodlord-ot. Épp, hogy elfért a járatban, s őt kereste. Calis nem habozott. Felugrott és bevetette magát a SercamBelach védelmébe. Ugrás közben a szeme sarkából látta, hogy a lény felé lendíti a karját.
Végignyúlt a langyos talajon. A kékes villódzás megnyugtatta. Sikerült bejutnia a hiperhálóba. Lassan felengedtek izmai és ismét képes volt megmozdulni. Feltápászkodott és elindult úti célja felé. A hiperhálóban néhol alakok tűntek föl, majd váltak semmivé. Egyszerű elmék számára, mint amilyenek a galaxis nagy részét lakták őrjítő lett volna egy ilyen út, Yolandeae-t azonban nem érintette túlzottan. Feladata volt. A kiképzése megóvta az őrülettől. Fénycsóva törte meg az egykedvű ködöt. Közeledett céljához, a Kahli bolygóhoz, amit az emberi faj, egyszerűen Brimlock-nak nevezett el. Calis elmosolyodott. Elda őseinek tudása mindig jó kedvre derítette. Úti céljának neve egyszerűen megborzongatta az érzékeit: a Pusztulás Hírnökei.



Brim Luca, a fák közt hasalt. Egy tüskés szárú brinti növényt kötött a hátára álcázásképp. Tudta, hogy Galagos állatot vonzza a brinti bokor pirosas-sárgás virága. Azonban azzal is tisztában volt, hogy egy Galagos lelőni nem egyszerű, ezért választotta rejtekéül a brinti lepte erdő ama részét. A növények elég sűrűn nőttek ahhoz, hogy egy Galagosnak nehezére essen a mozgás köztük, ugyanakkor egy ember könnyen elbújhatott és várhatott, sőt menekülhetett, ha kellett. Brim az első vadászélményére gondolt.
A Mestere és mentora: Trem Lurks vitte el, egy hasonló bokros részre. Ő a háttérben várt, Trem jelzésére. Az öreg vadász az erdő minden növényét és állatát ismerte. A Galagos-t is. Talán még jobban is, mint a Galagos magukat. Ezek a két-, két és fél méter magas állatok leginkább az öreg Terra legendás meséinek lovaira hasonlítottak, leszámítva, hogy két darab, félméteres tulok nőtt a fejükön, amivel akár egy vastagabb fát is fel tudtak nyársalni. Emellett nyílt téren rendkívüli gyorsaságról tettek tanúbizonyságot. Trem termett mellette és kezével mutatta, hogy merre van a célpont. Kúszni kezdtek a nedves talajon. Brim fülét halk nesz ütötte meg, felpillantott és nem messze tőle, ott állt egy Galagos. Egy kifejlett, legalább két és fél méter magas példány. Luca szíve hevesen verni kezdett. Trem ugyanakkor tökéletesen nyugodt maradt. Mutatta, hogy nyugodjon meg, és lőjön, ha eljött az idő. Brim újra átgondolt mindent, amit mesterétől tanult. Trem hangja hallatszódott a fejében: - Sose felejtsd el Brim fiam, hogy ezek az állatok magányos lények, csak a párzás idejére tömörülnek kisebb csoportokba. Tehát, ha meglátsz egy példányt, ne veszítsd szem elől, mert nem könnyen találsz egy újabbat. Finoman fektesd a puskádat a karodra és kezd el követni az állat fejét a távcsövön keresztül. Ha az állat közelebb lépdelne feléd, akkor távolodj el tőle, hiszen a szaglása egészen kiváló. Ha sikerült megfelelő pozíciót felvenned, várj egy pillanatig és, ha kész vagy lőj a fejére. De csakis a fejére célozz. A teste túlságosan izmos ahhoz, hogy a lövedékeink, amiket vadászatra magunkkal viszünk, kárt tehetnének benne. – ezek forogtak a fejében akkor. Az állat előtte táplálkozott. Nyugodtan és méltóságteljesen. Brim célzott.
Most is célra emelte a fegyverét. Körültekintően és a lehető leghalkabban maximális erőre állította a vadászpuskáját. A lézerfegyvereket szerette, nem okozott az állatnak szenvedést, ha ilyennel lőtte le. Amellett a ragadozó állatokat sem vonzotta azonnal a tetemhez, mivel a lézer nem okozott vérzést, hiszen azonnal elégette a szövetet.
Célzott. Az állat még mindig nyugodtan állt. Brim lőtt.

Fren Lanarus, a Brimlock bolygó milíciájának parancsnoka, nyugodtan szürcsölgette a reggeli teáját. Az előtte álló nap eseményein töprengett. Tisztavatás, aztán tiszti ebéd és végül szemle az újonnan besorozott bakák között. Remek napnak nézett elébe.
Letette a csészéjét az asztalra és kilépett a nyitott teraszra. Alatta mindennapi életét élte Brimmia, a bolygó fővárosa. A horizonton épp felkelt a nap, és minden békét árasztott. Visszafordult a lakásába és miután átvette uniformisát, elindult az ünnepségekre. Az ajtóban már várt rá a segédtisztje, hogy a szolgálati autóhoz vezesse. Szerette a limuzinját. A milícia jelvénye, két keresztbe fordított Galagos-szarv díszítette az autó orrészét. Elindultak a Központi Katonai Bázis felé. Útközben a legfrissebb híreket olvasgatta. Egyezményt kötött a Bri Fakitermelő a Fooh Magán Bolygóközi szállítással. Jégeső zuhant a Galagos farmok állatállományára, nem történt jelentős kár. Az utolsó hír, azonban felkeltette a figyelmét. Arról cikkeztek, hogy az űrgárda egyik rendje, az Ultramarine-ok a bolygójukat is meglátogatják a Kraken Kaptárflotta felé tartó hadjárat során, és meg fognak pihenni pár napig a bolygón. Elképedve látta, hogy titkos, katonai információ szivárgott ki a milíciától. A kedve borúsra változott. Sosem szerette, ha az emberei információkat adnak el a hírügynökségeknek. Ezúttal pedig nem kis horderejű téma szivárgott ki. Dühösen a földhöz vágta elektronikus kijelzőjét, melyen a híreket olvasgatta. Érezte, aznap már az ebéd sem fog úgy esni, mint pár órával korábbi tudatlanságakor esett volna.

AZ állat megingott és futásnak eredt. Brim elképedve nézett utána. Teljesen meglepte, hogy a célt tévesztett a lövése. Keserű emlékek törtek elő az elméjéből. Az első vadászatakor is elvétette a célpontot. Eltalálta az állatot, de nem ölte meg, csak felidegesítette a lövéssel. A Galagos azonnal kutatni kezdett utánuk. Trem bosszúsan nézett rá, és hátrálni kezdett a növények között. Brim követni kezdte. Hirtelen eltűnt Trem mester a szeme elől, csak a bokrok ágai hajladoztak tovább. Brim tovább akart sietni, de az állat közben egyre közelebb került hozzá. Nyugodt próbált maradni, és egy védettebb helyet keresve körbepillantott. Rémülten vette észre, hogy csak bokrok vannak közel, s távol. Ha megmozdul, akkor azonnal észreveszi a vadállat. Őrült félelem kerítette hatalmába. Moccanni sem bírt, a belseje ugyanakkor százfele akart rohanni. Lebukott a földre és várta az elkerülhetetlen csapást. Az azonban késett. Pár perc elteltével mert csak felnézni. Az állat már nem közeledett felé. Sőt már egyáltalán nem állt a lábán. Feltápászkodott a földről, ahová rémületében vetette magát. A Galagos pár méterre tőle a talajon feküdt. Kimúlva. Odalépdelt a tetemhez. Megzörrent a cserjés a halott lény mögött. Lassanként Trem Lurks mászott elő a tüskés brintik közül. Arca nyugodt volt, de más érzelem is látszódott a tekintetében. Bosszúság és harag. Brim elszégyellte magát, érezte és tudta, hogyha mestere nem a legjobb vadászok közül való, mostanra holtan fekszenek a nyirkos talajon. Trem nem szólt semmit, csupán szó nélkül elindult a falu felé, ahol laktak. Brim lehajtott fejjel követte.

Brim lebukott és kúszni kezdett a brinti cserjék között. A hátára kötött ágaktól megszabadult, már csak korlátozná a mozgásban. Az egyik fa gyökereihez húzódott vissza. Hevesebben vert a szíve, mint percekkel korábban, de biztos volt a dolgában. Még egyszer nem fog hibázni. Nem szabad. Várta az állatot.
Már percek óta várta, de a lény nem mozgott. Luca óvatosan kitekintett a fa mögül. A Galagos egy helyben állt, a fejével örülten próbált a lábai felé csapkodni. Brim lassan kezdett megijedni. Mi történhetett az állattal? Kétrét görnyedve feltápászkodott és közelebb akart lopódzni. Rengés futott végig a talajon, a Galagos pár pillanat alatt eltűnt a szeme elől, miközben az állat velőtrázóan sikoltozott. Brimet kiverte a víz, de összeszedte magát és közelebb mászott. Hihetetlen látvány tárult a szeme elé. Az állat teste teljesen eltűnt egy hatalmas gödörben, csak a feje látszott ki a homokból. Újabb rengés futott át a talajon. Brim érezte felé tart. Azonnal leseperte magáról a félelem morzsáit és futásnak eredt. Megdöbbenve érezte a lábával, hogy a rengés most már az előtte lévő területről is felé tart. Gyors gondolata támadt. Célba vette a legközelebbi fát és megpróbált felkapaszkodni rá. Szerencséjére az erdő azon részén blaklala fák is álltak. Ezek a fák akár több tíz méterre is megnőhetnek, de ágaikat sosem veszítik el, már a legelső hajtás is örökre megmarad a fán. Elérte a legelső ágakat, s mint egy létrán mászni kezdett fölfele a lombkoronába. Érzékelte a végig futó rengést a fa törzsén is. Pár húzás után elég magasan volt, hogy megálljon és visszanézzen a földre és kiderítse mi okozta a rengést. Sose félt a magasságtól, de ahogy lenézett, majdnem lefordult az ágról, amin ült. Valami förtelem várakozott a fa tövében.

Egy ocsmány és ráadásul nagydarab valami illetve valamik ücsörögtek a fa alatt. Brim még életében sosem látott hozzájuk hasonlót. A lények feje körülbelül akkora volt, mint egy Galagos feje, a szájuk szinte körbeérte a fejüket és akkora fogak sorakoztak benne, mint egy kisebb kés. Valószínűnek tartotta legalább annyira élesek is lehetnek. A mellső lábaik hosszú karmokban végződtek. Az egyik felnézett rá a fára és eltátotta a száját. Brim Luca erre megint majdnem lepottyant a fáról. A vadászpuskáját görcsösen markolászta, miközben azon töprengett elég erős-e, hogy leszedje azt a valamit, ha az úgy döntene támadásba lendül. Nem kellett sokat várnia a válaszra. Az egyik lény megunva a várakozást felugrott a fára, és förtelmes hangot kiadva mászni kezdett Brim felé.

Az alak kivált a kékes fényből, mire a rés pulzálva összezáródott mögötte. Ahogy a fény elhalványult, Calis Yolandeae a gondolataival bekapcsolta a szemszenzorait, mire az áthatolhatatlan sötétséget felváltotta egy kékes derengés. Körbenézett, hogy hol van. Hatalmas fák takarták el az égboltot. A hiperháló bejárata egykoron egy szentély lehetett a bolygó lakói számára. Legalábbis a hálót körülvevő romos oszlopok erről árulkodtak. Az idő múlásával azonban, ahogy a hiperháló is feledésbe merült a használóival együtt, magát a szentélyt is elnyelte a burjánzó dzsungel. Calis előszedte az Idainntól kapott adattárolót. Az információk szerint a bolygón több tucat kisebb falu és egyetlen nagy kiterjedésű város található. A nagyobb tömeg mindig jobban vonzza a tömegeket. – gondolta a Vándor. Sietnie kellett, mivel a kaptárflotta már nem járhatott messze a Brimlock bolygótól. Elindult hát a bolygó fővárosa felé.

Birm Luca elképedve szemlélte, hogy a lény egyre feljebb kúszik a fán, mellső végtagjait erősen belevágva a blaklala fába. Nem ülhetett tétlenül várva, hogy a szörny elérje. Teljes fokozatra állította a lézerpuskáját, és sorozni kezdte a felfelé mászót. Az első lövés mellé ment. A második csak horzsolta a lény fejét, mire az harsányan rikoltást hallatott. A harmadik lövés megperzselte az ágat, amibe a szörny a karmát vájta. Az ága megreccsent és letört. A szörnyeteg hihetetlen gyors mozdulattal a másik karmát belevágta a fa törzsébe. Brim is gyorsan reagált, kihasználva az állat hátrányát. A kapaszkodó végtagba eresztett egy lövést. A lézer sivítva vágta el a karmot a végtagtól. A lény kapálózva zuhant a mélybe. Undorító fröccsenéssel csapódott be a tüskés bokrokba. Rángott még párat, aztán elcsendesedett. A többi szörny társukra vetette magát és zabálni kezdték, a bokrokkal, növényekkel együtt.
Brim úgy érezte itt a lehetőség, hogy elpucoljon. A legközelebbi fa alig pár méterre volt attól, amin üldögélt. Azonban a talajon a fenevadak megint rátámadhatnak, és ott már nem lesz helyzeti előnyben velük szemben. Mégis meg kell próbálnom! – futott át az agyán néhány másodperc alatt mindez. Nem várhatok itt az örökkévalóságig.
Megmoccant és lassan araszolva ereszkedni kezdett. Az állatok nem figyeltek rá. Halott társuk és az azt körülvevő növényeknek több figyelmet szenteltek. Harapásaikkal gyökerestül forgatták ki a brinti bokrokat. Brim elérte a földet és futni kezdett a legközelebbi fa felé. Halálfélelem vetett be magát a szívébe, mikor látta, hogy az egyik lény felé fordul és utána indul. Már csak pár lépésre volt a fa, de a szörny pár ugrással mellette termett. Brim felkiáltott és lőni akart, de nem volt ideje felemelni a puskáját. Éles sivítás csapott a küzdelembe. Az állat feje megbicsaklott és hörögve a földre rogyott. Brim szintúgy, de ő a rettegéstől. Három újabb sivítás törte meg a hirtelen csendet. Három újabb szörnyeteg bukott fel. Az utolsó lény megpróbált elinalni, de egy negyedik lövés azt is leterítette.
Brim szaggatottan lélegzett. Fogalma sem volt, mi történt. Valaki megmentette az életét, ennyit érzékelt csupán. Körbeforgatta a fejét, de senkit nem látott. Az egyik lény feje megmoccant. Birm Luca lélegzete kihagyott, el akart futni, de a lábai a hirtelen adrenalin rohamtól nem mozdultak. Kapálódzva próbált távolabb kerülni. Az adrenalin azonban nemcsak a végtagjaira hatott, az érzékeit is feljavította. Egy alak körvonalait vette észre, aki a lény fejét tartotta és egy szerkezetet tartott fölé. Brim Luca fel nem fogta, hogy-hogy csak a körvonalait látja az alaknak. Hirtelen színnel és testtel telt meg a körvonal. Egy csuklyás alak tűnt elő. Hátán hatalmas és fura alakú fegyverrel. Felé fordult. Az arcát maszk takarta. A szemei előtt, vagy ahol a szeme lehetett, két kékesen villódzó pont fénylett. A kezében csontszínűkést látott. A tárgyat, amit a szörny feje fölé tartott időközben észrevétlenül eltehette, mivel már nem látta nála. Az ember (?) elindult felé. Birm megint el akart inalni, de nem bírt megmoccanni, a lábai nem mozdultak, a keze nem reagált, ahogy fel akarta emelni a lézerfegyverét. A csuklyás elé állt és dallamos hangon suttogni kezdett birodalmi gót nyelven. Brim ekkor értette csak meg, hogy az egyik veszélyt felváltotta egy másik. A dallamos hang és a fensőbbségesebb hangsúly, a furcsa fegyverek egyértelművé tették egy elda állt előtte.
- Ember! Vezess a fővárosodhoz!

Calis lába alatt megremegett a föld. Megrezzent, de nem állt meg, futott tovább. Nem illett a terveibe, hogy az illMureead (tyranids) előőrse már a bolygón volt. Kegyetlen rossz helyzet. – suttogta magában. A remegés most már egyre erősebb lett, Calis úgy érezte, hogy az egész dzsungel megmozdul, ahogy a horda haladt. Emlékezetéből előkereste a Brimlock ismert fővárosának helyzetét. A horda mozgása egyenesen a település fele haladt. A Vándor gyorsabban kezdett futni, de tudta, hogy a horda ellen egyedül semmi esélye. Mégis a feladat súlya, további sebességre ösztökélte. A fákat kerülgetve egyre élesebben hasított belé a felismerés, körülveszik a lények. A remegés már nem csak mögötte, mellette, hanem előtte is egyre erősebb volt. Ahogy leért a lába a talajra, tisztán érezte.
Az idő lelassult körülötte. Tisztán látta, hogy a lába mellett egy karom csapódik ki a földből. Mintha lassítva szemlélte volna a történést. A kiképzése szerencsére felkészítette a hirtelen támadásokra. Az idő sem lassult le, csupán az érzékei váltak az idő során annyira kifinomulttá, hogy a másodperc töredék része alatt reagált az új helyzetre. Előre vette magát és elhempergett a nida lény mellett. Újabb karmos lábak csaptak felé. Egyetlen menekülési útja maradt. Kitért egy a feje felé tartó csapás elől és felrugaszkodott a legközelebbi fa legalsó ágára. Gyorsan följebb kapaszkodott és vissza sem tekintve átlendült egy másik ágra. Ugyanolyan biztosan mozgott a lobkorona magasságában, mint a talajon. Átlendült egy újabb fára, előre kitervelten mozgott. Előre tudta, hova érdemes vetődnie és hol kapaszkodjon meg.
Át akart ugrani a következő fára, ám a lendülete megtört és szárnyszegetten hullott a föld felé. Csodálkozva látta, hogy a fa már nincs sehol, csak egy hatalmas lyuk tátong a helyén. Levelek szitáltak a levegőben, egy hatlábú állatka ugyanolyan csodálkozva zuhant el mellette, mint Calis maga. Nem volt ideje töprengeni, ösztönösen cselekedett. Egy gyors mozdulattal előkapta a szigonyvetőjét az övéről és a legközelebbi még épp fára lőtt. A szigonyhoz rögzített fonal megfeszült, ahogy a szigony becsapódott és Calis átlendült vele a lyuk fölött. A kis állat azonban nem tudott repülni és a szörnyetegek közé hullott. Yolandeae magasabb sebességbe kapcsolt. Letért ugyan az irányról, ami a városhoz vezetett, de az életét kellett mentenie. A feladatát még így is teljesíthette. Csupán okosabbnak kell lennie az illMureead hordától.
Jó ideje haladt már. A dzsungelt lassanként felváltotta a bokros, cserjés erdőség. A rezgést már nem érezte, így a talajon sietett előre. A ritkásabb erdőben könnyebben tudott mozogni, s így elkerülhette a hirtelen meglepetéseket. Megállt és újra átnézte az Idainn adatait. Elég messze eltávolodott a bolygó fővárosához vezető iránytól. Emiatt sajnos hatalmas késésben volt. Ha a rovarok előbb érik el a várost, mint ő, akkor a bolygó sorsa megpecsételődik. A Pusztulás igazi hírnöke lesz csupán.
Újra útnak indult. Tüskés bokrok szegélyezték az útját. Lidérccsont tőrét használva vágta maga előtt az utat. A keze lőrelendült, hogy széttépjen egy tüskés bokrot, amikor megdermedt. Gyenge remegést érzett. Baljós sejtelem fogta el. A nidák nem lehetnek ennyire gyorsak. A hordájuk fő csapata még nem érhette utol. Valószínűsítette, hogy egy felderítő csoport lehet. Lehetőséget kapott, hogy lelassítsa kicsit az illMureead hordáját. Ha kiiktatja a felderítőket, a horda le fog lassulni, hogy megtudja mi történt, ez pedig időt ad neki, hogy a Cresistauead (emberek) városába érjen.
A remegés felé fordult és megindult. Alig pár perc múlva sikoltás csapott az égbe. Calis lecsúsztatta futás közben a Tévedhetetlent a hátáról. Néhány percen belül lövések hangját hallotta. Felkapta a fejét. Emberi eredetű fegyverből adták le a lövéseket ebben biztos volt. A sivítás alapján lézerpuskából. Elmosolyodott a csuklyája alatt. Hogy juthatott el eddig egy ilyen fejletlen faj, ha még normális fegyvereket sem képes készíteni.
Pár lépés után meglátta a nidákat. És egy embert is. Hirtelen ötlete támadt. Ez az emberi lény bizonyára ismeri a leggyorsabb utat a bolygó városába. Ezt a lehetőséget ki kell használnia. Látta, hogy a illMureead felderítők elesett társukat zabálják, így volt ideje türelmesen célozni. Az emberlény közben megpróbált eltűnni a bokrok között. Calis ismételten elmosolyodott. Ez az emberállat még sosem találkozhatott a illMureead fajjal, különben tudná, hogy kizárólag gyorsasággal lehet túlélni velük egy találkozást. Lefagyott a mosoly az arcáról, mikor látta, hogy az egyik termagaunt az ember felé indul. Gyorsan cselekedett: a Tévedhetetlent a támadóra irányította, és lőtt. Nem várta meg az eredményt. Tudta, hogy a lény halott. Gyors egymás utániban leterítette a többi dögöt is. Kaméleon köpenye szinte tökéletesen láthatatlanná tette, így biztos volt benne az ember nem fogja lelőni. A Cresistauead a földön feküdt és riadtan pislogott körbe, a fegyvere a kezében volt, de Calis jól látta, hogy képtelen lenne most használni. Ellenőrizte a termagaunt hullákat. A lidérccsont kését a kezében tartva mindegyiket megszemlélte. Közben végig magán érezte az emberállat tekintetét.
Az utolsó döggel is végzett. Az emberhez fordult. Úgy fordult, hogy az láthassa minden porcikáját, lássa kivel hozta össze a sors. Látta a ember tekintetében, hogy felismerte őt, az eldát. A szeme félelemtől csillogott. Calis nem bánta, így könnyebb dolga lesz vele. Birodalmi gót nyelven szólt hozzá:
- Ember! Vezess a fővárosodhoz!

 

Ezt  a remek történetet köszönjük a w40k rts oldal rajongó tárosoágának közölük is Calisius nak.