Gogh és Magogh

A szobát halvány fény vonta meghitt félhomályba. Inkább sejteni lehetett a berendezési tárgyak körvonalát, mint látni. A szekrény sötét tömbjét a tetejére dobált dobozok rendetlen kuszasága törte meg. Mellette amorf feketeségnek tűnt a hatalmas olianderbokor. A szoba lebegni látszott, mint kis, meghitt tutaj a szelid óceán habjain. Itt-ott, mint habok az óceán vizén, fehér, gyűrött ruhadarabok úsztak a homályban. Az ágyon két meztelen alak feküdt. Bőrükön az iménti szeretkezés verejtékcseppjei, mint megannyi drágakő szikráztak a beszűrődő holdfényben. A nő hanyatt feküdt, bal lábát felhúzva nyújtózott, mint egy szundikáló kismacska. Feszes mellei ütemesen emelkedtek fel-le, légzésének ritmusára. A férfi fölötte támaszkodott, elmélázva figyelte kedvesét. Jobb kezének mutatóujja látszólag céltalan köröket rótt a feszes bőrön. Átsiklott a még mindig kemény mellbimbókon, végigszaladt a feszes hason, bebújt a kis köldök résébe, majd elidőzött a csupasz szeméremdombokon. A nő torkából halk hörgés tört fel. - Szeretlek, én kedvesem! – súgta a férfi. A nő elmosolyodott, de nem nyitotta ki a szemét. - Én is – lehelte halkan, miközben széttárta combjait, hogy a cirógató ujjak könnyebben utat találjanak teste rejtett zugaiba. - Oly gyönyört adtál nekem, melyet nem is álmodtam, hogy létezhet. Tiszta gyönyört, áldott gyönyört! - Örülök, én uram, szeretőm! – mosolyodott el a nő. Oldalt fordult, lábával átkulcsolta a férfi testét, majd a fülét kezdte el harapdálni. – Hidd el, oly kéjt adhatok neked, amilyenre csak férfi vágyhat! Csak mond ki, mennyire szeretsz? – a rózsaszin nyelv becsusszant a fülkagylóba. - Mindennél jobban szeretlek! – zihálta a férfi. - Mi az a minden, aminél jobban szeretsz? – incselkedett a nő. Kicsiny ujjai játékosan megcsavarták a férfi mellbimbóját. - Jobban szeretlek, mint az életemet...mint a becsületemet... és mint...mint – a férfi habozni látszott. - Mint Őt, Inkvizítorom? – kérdezte a nő, valami mohó komolysággal a hangjában. - Igen. – felelte a másik. – Jobban szeretlek, mint az Istencsászárt! A nő nem kérdezett többé. Hosszú, szenvedélyes csókban forrtak össze, és ismét elmerültek egymás testének örvényében. Egyikük sem látta, mikor a földre dobott ruhák közt a Birodalmi Sas büszke medallionja felizzik egy pillanatra, majd kihúny. Örökre...