Sanguinius

Sanguinius ... A Véres Angyalok hosszú ideje, keményen küzdöttek mióta a bombázás elkezdődött. Már kimerítette őket a harc, de az emberi lélek még mindig rendületlenül égett bennük. Sanguinius, a szárnyas Primarcha mintha egyszerre mindenütt jelen lett volna. Bárhol is lángolt fel az ütközet, ő ott termett, a csatamező felett szárnyalva, és lecsapott az alatta nyüzsgő démoni hordákra. Űrgárdistáival karöltve ellenállt Angron, Khorne káosz-primarchája erejének, kinek Világfaló káoszgárdistái százával döntötték romba az emberi világokat. Ám a mészárlás túl nagy volt, és a Véres Angyalokat hátrálása kényszerítették a Császár Palotájának utolsó kapujánál. Ahogy a Császár és primarchái összegyűltek utolsó órájukban, Horus végzetes hibát követett el, mely a győzelmébe került. A mai napig senki nem tudja megmondani, miért engedte le a védőmezőt hajója körül, hogy aztán a Császár a hajóra teleportáljon, és végezzen vele. Az Adeptus Terra történészei az Űrfarkasok és a Sötét Angyalok várt megérkezésére mutatnak, és fenntartják, hogy Horus ezért engedte le a pajzsokat, kihívva ezzel a Császárt, hogy csapdába csalhassa. Amennyiben a feltételezés helyes, Horus elszánta magát hogy véget vet a konfliktusnak mielőtt a többi Űrgárdista légió megérkezne. De valószínűtlennek tűnik, hogy Horus ne tudta vola: a felmentő seregek még több napnyi távolságban vannak. Még az erősítésként érkező Űrgárdista seregekkel együtt is elképzelhetetlen, miképpen győzhette volna le a Császár a Káosz el nem fogyó seregeit. Amint Deacis IX főpap írta, "talán az emberiesség utolsó maradványa volt a szörnyetegben, ami végül elárulta Horust. A Császár iránti szeretete, amely valaha szilárd volt de már oly rég gyűlöletbe fordult, végül mégis győzhetett a Káosz felett". Talán így történt. A történelem fátylat borított az eseményekre tízezer évvel ezelőtt, és bizonyosat sosem fogunk tudni. Az akkori zavart időkből fennmaradt leírások szerint a Császár, Sanguinius és egy kis egység Űrgárdista Terminátor páncélban a hadúr űr-erődjének folyosójára lépett. A történet népi mítosszá vált a Birodalomban, és száz módon mesélik, de a most következő részletekben majdnem mind megegyezik. Ahogy materializálódtak tagjai, a kis támadócsapat megosztva találta magát, s mind közül Sanguinius volt legközelebb Horushoz. Azt mondják, a Hadúr helyet ajánlott maga mellett Sanguiniusnak, hercegséget a Pokolban, és örök életet a Káosz szolgálójaként. Életében utoljára Sanguinius megtagadta a Káoszt és felkészült az összecsapásra. Valaha Horus volt a legerősebb a Primarchák között, és immár  viselte új mestereinek jeleit. Szinte szétfeszítette a hatalom, mérete gigantikus, démoni formája torz. Hatalmasabb volt, mint bármely halandó teremtmény. Sanguinius még mindig viselte a Földön elszenvedett sebeket. Harcolt démonokkal és legyőzte őket, de Horusnak annyi volt ő, mint egy kis bogár egy hatalmas és éhes szörnyetegnek. Rövid és véres összecsapás robbant ki Horus bronztrónusa előtt. Sanguinius pengéje énekelt ahogy a levegőt szelte, a Hadúr páncélja felé vágva és szúrva. Horus páncélja vérzett ott ahol a pengék megérintették, mivel a Hadúr és páncélja egyek voltak, a eggyé váltak. Nem sokáig bírta Horus elviselni ezt a forgó táncot. Esetlenül kitámadott. Villámkarmok íveltek át a levegőn, válaszfalakba és ajtókba ütközve, hatalmas hasítékokat vágva, miközben olvadt fém folyt a padlón. Horus feje fölött szárnyalva Sanguinius könnyedén elkerülte ezeket lomha csapásokat, és törelmetlenül várta, hogy egy gyenge pontot találjon Horus védelmén. Röptében végül felfedezett egy meggyengült részt a Hadúr páncéljának nyakrészén, és Sanguinius minden megmaradt erejét beleadta a döfésbe. Kardja belefúródott a Hadúr páncéljába. Horus felbömbölt, inkább haragjában, mint a fájdalomtól, és kinyúlt, hogy megüsse a szárnyas Primarchát. Plazmaenergiától csöpögő acélkarmok közeledtek Baal Angyala felé. A történet egyes változatai szerint ez a seb, amit Sanguinius okozott, felnyitott egy részt Horus páncélján, lehetővé téve a Császárnak hogy legyőzze ellenségét. A Véres Angyalok történeteiben is így szerepel. Ők éppúgy imádkoznak Sanguiniushoz is mint a Császárhoz, hiszen ő halálában is a képpen védi és irányítja őket, mint életében. Mindenesetre a Császár úgy talált Horusra, hogy az Sanguinius összetört teste felett állt; a Primarcha szárnyai kicsavarodtak, tollai még mindig a levegőben lebegtek. A történet további része jól ismert, és nem kötődik a Véres Angyalokhoz. Elegendő annyit hozzátenni, hogy a Császár legyőzte Horust, egy hosszú, kemény küzdelemben, amelyben a Császár maga is halálos sebet kapott, és amelyet követően az Arany Trónus örök sztázisába helyezték, ahonnét azóta is uralja a Birodalmat. Amikor a nagy összecsapás véget ért, és a Káosz erői visszavonultak az Iszonyat Szeme felé, az Űrgárdista Légiókat kisebb rendházakra osztották fel. A Véres Angyalok számos harcosukat veszítették el a háborúban, de a legrosszabb az volt, hogy az implantátumaikat adó génbankjuk egy része is megsemmisült. Az egyetlen módja a pusztulás helyretételének az volt, ha kinyerik a sarjmirigyet Sanguinius testéből, a Primacháéból, akinek génjeiből a Véres Angyalokat eredetileg létrehozták. Élő sejteket találtak a Primarcha testében, és végül sikerült új szerveket kitenyészteni belőlük. Ily módon a rendházat sikerült újjáépíteni a már halott Sanguinius testéből vett szervekből. Akkoriban minden rendben lévőnek tűnt és csak a következő évezredben mutatkoztak meg a mutáció jelei. Persze ez korántsem volt szokatlan. Minden rendház génalapja része az evolúciós folyamatnak, így alaposan meg kell vizsgálni őket és rendszeresen ki kell irtani a hibákat. Ennek eredményeképp minden rendháznak vannak egyéni vonásai, de a Véres Angyalok esetében ez valóban különlegesnek bizonyult. A Gyilkos Düh A Véres Angyalok egyedülállóak abban a tekintetben, hogy genetikus beültetéseiket halott Primarchájuk testéből nyerték ki. Mélyen a génállományban lapul a szárnyas Primarcha minden tapasztalata, és a legmélyebben bevésődött emlék a Horus elleni küzdelem. Évszázadok óta kísérti a rendházat ez a genetikusan tárolt sötét vízió. A tudatalatti szintjén befolyásol mindent amit a Véres Angyalok tesznek. Rémálomszerű emlékekkel bolygatja álmaikat, és képzeletüket az önfeláldozás képeivel szinesíti. A legtöbb esetben ezek mélyen a tudatalattiban maradnak és egy kimondatlan köteléket fonnak a Véres Angyal Csatatestvérek közé. Néha egy esemény vagy körülmény ősi ösztönöket indít be. Ez ritkán történik meg, legtöbbször csatában, de nagy valószínűséggel végzetes következményekkel jár a Véres Angyal harcosra nézve, akinek elméje hirtelen a távoli múltba nyúl vissza. A Gyilkos Düh elönti, Sanguinius emlékei és öntudata a felszínre tör, és tízezer évvel ezelőtti események folynak össze a jelennel. Mások szemében az Űrgárdista olyan, mint aki félőrült a haragtól: képtelen megkülönböztetni a múltat a jelentől, és nem ismeri fel társait. Sokszor azt hiszi, ő Sanguinius, a saját pusztulása küszöbén, és hogy a Horus Eretnekség véres csatái dühöngenek körülötte. Sanguinius emlékei mellett a genetikus lenyomat a Primarcha más tulajdonságait is a felszínre hozza, és az Űrgárdista hihetetlen erőre tesz szert. A csaták előtt a Véres Angyalok a gondolataikat az imára és a primarchájuk sok évszázaddal ezelőtti áldozatára koncentrálják. Ahogy a Káplánok harcosról harcosra járnak, megáldva közben őket, feljegyzik azokat, akiknek szeme kicsit zavartnak tűnik, vagy kiknek szavai egybefolyónak vagy izgatottnak tűnnek. Ezek a jelei, hogy a harcosban feltámadni készül a múlt. Az imák folytatódnak. Néhányan, majdnem mindannyian, képesek felülkerekedni a múlt igézetén. Kiképzésük során megtanulják irányítani, lenyomni a létezésük mélyére az emlékeket. De némelyekben Sanguinius lenyomata túl erős, emlékei túl hangosak és követelőzőek. Ahogy a Káplánok a Moripatrist, a Végzet Miséjét kántálják, a kiválasztottak papjaik karjaiba zuhannak, akik elviszik őket. Ők a Holtak Társasága. A Holtak Társasága fekete páncélt visel, vérszínű keresztekkel, amelyek Sanguinius áldozatát jelképezik. A Káplánok gyakran a harcosokkal maradnak ahogy azok átélik lázuk kezdeti tüneteit. Hangosan tombolnak és testük reszket a megrázkódtatástól, ahogy elméjükben újraélik a Horus és Sanguinius közötti összecsapást. Végül a láz elmúlik, de a harcos elméje örökre megváltozott. Egyszerre önmaga és Sanguinius. Emlékszik a szárnyas Primarcha haláltusájára, tudata megoszlik a múlt és a jelen között. Tudja hogy eljött a halálának órája. A halálé, csatában, a Császár oldalán, a Véres Angyalok ellenségei ellen...