Hozzávalók: 1 csomag Tante Fanny leveles tészta ( sütőpapíron, kinyújtva van, semmi dolgunk vele, csak hogy kitekerjük)
A túrótöltelékhez: 25 dkg túró, 1 vaníliás cukor, 1 tojássárgára, citromhéj esetleg kevés citromlé és ízlés szerint cukor. Ezeket összekeverjük.
1.A kigörgetett tésztánkat kettéosztjuk és az egyik felén késsel bejelölgetjük, hogy mekkora sütiket akarunk. Magyarul belekarcoljuk a kis téglalapok helyét.
2.A túrókrémet a téglalapok közepére elosztjuk, majd ráborítjuk a másik lapot.
3.Felvágjuk a bejelölések helyén és a kis batyuk széleit lenyomkodjuk.
4.A tetejüket 3-4 helyen éles késsel bevághatjuk, akár az eredeti fornettiknél és kenjük le kevés vízzel felhígított tojássárgájával.
5. Előmelegített sütőben nem túl nagy lángon 20-25 perc alatt aranysárgára sütjük őket.
Hozzávalók: fél kiló liszt, 2 tojás, 15 deka juhtúró, 4 deka vaj, 2 deci tejföl, 6 deka füstölt szalonna, só.
Feltesszük a vizet a galuska kifőzéséhez, a sütőt átmelegítjük. A lisztet 5 deka juhtúróval és a vajjal összemorzsoljuk, hozzáöntjük a felütött tojásokat, és annyi vizet keverünk bele, hogy közepes keménységű galuskatésztát kapjunk.
A forrásban levő vízbe formás galuskákat szaggatunk deszkáról. Amikor a galuskák feljönnek a víz tetejére, leszűrjük. Kockákra vágott és megpirított füstölt szalonnával, valamint kisült zsírjával összekeverjük.
Tűzálló tálba rakjuk a szalonnás galuskát, tetejére morzsoljuk a megmaradt 10 deka juhtúrót, meglocsoljuk a tejföllel, és forró sütőben jól átforrósítjuk, esetleg kissé megpirítjuk. Valamilyen savanyúsággal adjuk asztalra.
A füstölt szalonnát kockákra vágjuk, félig kisütjük, hozzáadjuk az aprított hagymát, majd zsömleszínűre pirítjuk és megpaprikázzuk. Rátesszük a megmosott, és felszeletelt gombát, a megtisztított, negyedekbe vágott zöldpaprikát, a paradicsomokat. Megsózzuk, és fedő alatt 10-15 percig pároljuk. Végül hozzákeverjük a megmosott rizst, felengedjük 6 deci forrásban levő vízzel, ismét lefedjük. Közepesen forró sütőben pároljuk, amíg a rizs jól megdagad.
Hozzávalók: 60 deka nagy szemű fejtett bab, 2 pár debreceni, 6 deka füstölt szalonna, 10 deka aprított vöröshagyma, fél deka pirospaprika, 10 deka zöldpaprika, 5 deka friss paradicsom, só.
A hagymát az apró kockákra vágott füstölt szalonnával zsömleszínűre megpirítjuk, megpaprikázzuk és hozzáadjuk a megmosott fejtett babot. Ezután a pörkölt készítéséhez hasonlóan, mindig csak kevés vizet öntve alá, fedő alatt puhára pároljuk, majd megsózzuk.
Mikor már puhuló-félben van, hozzáadjuk a vékony karikákra vágott debrecenit, a kicsumázott és gerezdekre vágott zöldpaprikát, valamint a paradicsomot. Az egészet így együtt még 8-10 percig pároljuk. Petrezselymes burgonyával tálalhatjuk.
Előkészítés: Az almát megmossuk (nem hámozzuk), négybe vágjuk, kimagozzuk, és a negyedeket fél cm vastagon felszeleteljük (kb. 24 vékony gerezdet kapjunk).
Elkészítés: A pezsgőt felforraljuk, és az almát 3-4 perc alatt puhára pároljuk benne. Kivesszük, lecsepegtetjük. A marcipán felét két folpackfólia között kb. 3 mm vastagra nyújtjuk. Kis csillagokat szúrunk ki, és megszórjuk kakaóporral. A maradék marcipánt a pezsgőben addig főzzük, amíg elolvad, és besűrítjük. A marcipános szószt a tányérokra öntjük, a csillagokkal díszítjük a tányér szélét. A szószra 1-1 gombóc kávé- sztracsatella- és csokoládéfagylaltot teszünk. Közérakjuk az almagerezdeket, megszórjuk vágott dióval, és tálaljuk.
2007.08.18. 08:52
Okleveles lecsó csirkemájjal Hozzávalók 4 személyre: 4-5 vöröshagyma 1 kg tv paprika 45 dkg leveses paradicsom 1 kis cukkini 1-2 evőkanál pirospaprika fél kávéskanál őrölt bors só ízlés szerint provanszi fűszerkeverék oregánó 1-2 evőkanál cukor 1 kg csirkemáj tejföl kifőtt metélt tészta Elkészítés: A vöröshagymát apróra vágom, kevés olajon megdinsztelem. Hozzádarabolom a kicsumázott, karikára vágott paprikákat, és megkapatom az olajon, kevés vizet öntök alá, félig puhára főzöm. A paradicsomokat forró vízbe teszem, bevágott héjukat utána könnyen lehúzom, és negyedelve a paprikára dobom, a megtisztított, feldarabolt cukkinivel együtt. Kevergetve együtt párolom. Közben fűszerezem: só, bors, pici pirospaprika, oregánó és kevés provanszi fűszerkeverék kerül bele, valamint egy kis cukor, hogy a paradicsom savanykás ízét elvegye. Amikor már majdnem kész, beleteszem a megtisztított és feldarabolt májat, és 2-3 percig kis lángon puhára főzöm. Akkor van, kész, amikor a máj középen már éppenhogy elvesztette rózsaszínes jellegét, de még puha maradt. Ekkor elzárom a gázt, a máj még egy keveset így is fő a lábasban. Frissen kifőzött metélt tésztával tálalom, és egy jó kanál kikevert tejföl teszek a tetejére.
2007.08.03. 15:21
Rőzsepecsenye
Hozzávalók:
1,5 kg csirkemell
1 kg hagyma
1 kg paprika
3 db paradicsom
2 csomag fokhagymás villámpác
2 gerezd fokhagyma
1 evőkanál pirosarany
1,5 dl olaj
3 csík szalonna
Elkészítés: A csirkemellet ujjnyi csíkokra vágom. Az olajat összekeverem a villámpáccal, beleaprítom a fokhagymákat, és beleforgatom a húst. (Én szeretem egy éjszakán át hűtőben érlelni, és csak másnap felhasználni.) Jó időben a szabadban, tárcsán, rossz időben a konyhában, serpenyőben kisütöm a szalonna zsírját, beleborítom a húst, az előzőleg felvágott hagymakarikákat, paprikakarikákat, paradicsomkarikákat, és ízesítem a pirosarannyal. Állandóan keverem-kavarom, és úgy 15 perc múlva tálalom. Én friss kenyeret és salátát adok hozzá. Nagyon finom, és egyszerűen, gyorsan kész.
Megjegyzés:
Higgyétek el, hogy egy grillpartin, tárcsán elkészítve nagyon nagy sikere lesz!
2007.08.03. 15:17
Körtés banánital
(kb. 4 adag)
Hozzávalók:
2 banán
1 körte
600 ml tej
3 evőkanál méz
1 tasak Dr. Oetker Vanillincukor
1 csipet őrölt fahéj
1 csipet őrölt szerecsendió
Elkészítés
Az egyik meghámozott banánból levágunk egy pár cm-es darabot,
és felkarikázzuk. A karikákat félrerakjuk.
A többi gyümölcsöt meghámozzuk, és nagy darabokra vágjuk.
A gyümölcsdarabokat és a tej felét turmixgépbe öntjük
és összeturmixoljuk. A többi hozzávalót a péphez öntjük,
és újra turmixoljuk.
Hosszúkás pohárba (highball pohár)
töltjük, banánkarikákkal díszítjük,
és szívószállal kínáljuk a frissítő italt.
2007.05.23. 18:35
joghurttorta
1 cs babapiskota
1 nagydobozos gyumolcsjoghurt
1 gyumolcs izles szerint
1 cs zselatin
1 cs tejszinhab potlo por
cukor izles szerint 5-10 ek.
kb 3 dl tej
a tejszinhabpotlo port elkeverem a tejjel (kb 1,5dl) és kemény habbá verem.
A joghurtot osszekeverem a zselatinnal, cukorral es gaz folott meglangyositom(nem kell forralni)
Egy tepsibe belepakolom a babapiskotat, amit elozoleg meglangyositott tejben egyesevel hirtelen megforgatok.
A joghurtot osszekeverem a tejszinhabbal es beleforgatom a gyumolcsot (ha fagyasztott gyumolcs akkor a piskotara teszem kozvetlen) ezt az egeszet raontom a babapiskota tetejere, szepen elsimitom a hutobe teszem.
1-2 ora mulva fogyaszthato.
2007.05.23. 18:35
kekszes süti
Hozzávalók:
1 csomag háztartási keksz
20 dkg cukor
12 dkg margarin
1 ek porkakaó
1 egész tojás
Összekeem a cukrot, a tojást, a kakaót és a margarint
FelforralomKözben a kekszet kis darabokra törömHa
felforrt, belerakom az összetört kekszet Őzgerinc
formába öntöm, kihűlés után felszeletelve tálalom
2007.05.23. 18:31
Szia Évikém!
Ha lehetséges, tegyetek fel gyümölcstortareceptet
köszönöm.
2007.05.10. 16:13
Viharsarki húsgombócleves
(egytálétel jellegű)
Hozzávalók:
3 db közepes sárgarépa, 2 db fehérrépa, 1 db kis zeller, 1 nagyobb fej hagyma , 4 evőkanál olaj, 4 evőkanál kristálycukor, 1 evőkanál édes-nemes paprika, 1 evőkanál majoranna, ételízesítő por, só, 2.5 liter víz, mustár, 1 evőkanál liszt, 3 dl tejföl
A húsgombóchoz:
30 dkg vegyes darált hús (pulyka - sertés, de egyféle is jó!), egy marék rizs, 1 tojás, só, bors, egy kis pirosarany, 2 gerezd fokhagyma, egy csokor vágott petrzselyem.
Elkészítése:
A zöldséget sajtreszelőn (vagy erre alkalmas gépen) hajszálvékonyra reszeljük, a hagymát apróra vágjuk, vagy lereszeljük.
Az olajon sötétbarna karamellt készítünk, rádobjuk a reszelt zöldségeket, ételízesítőporral félig puhára pároljuk. Pirospaprikával és majorannával meghintjük, átforgatjuk, vízzel felengedjül, sózzuk.
Amíg fő, összállítjuk a húsgombócot: a húshoz keverjük a tojást, a rizst, a vágott petrezselymet, a zúzott fokhagymát, sót, pirosaranyat, borsot és 4-5 centis gombócokat hengergetünk.
Amikor a leves forrt pár percig, mustáros, tejfölös habarással besűrítjük (hagyjunk tejfölt a végére is), belecsavarjuk a fél citrom levét és ha újra forr, lassan puhára főzzülk benne a gombócokat.
Tálalásnál megtejfölözzük a tetejét.
2007.04.01. 12:02
Illatos kalács
Hozzávalók: kb. 40 dkg liszt kb. 2-3 dl tej 3 dkg élesztő 1 tojássárgája 7 dkg margarin 2 evőkanál cukor 1 csomag vaníliás cukor reszelt citromhéj csipet só
Elkészítés: A hozzávalókból tésztát készítünk a következő módon: az élesztőt kevés cukorral a tejben felfuttatjuk, a többi hozzávalóra öntjük, és szükséges mennyiségű tejjel közepesen lágy tésztát készítünk. A megolvasztott margarint a félig kész tésztára kenjük. Addig dagasztjuk, míg hólyagosodni kezd. Kb. 1 órát kelesztjük. A tészta felét egy kivajazott formába tesszük, a másik feléből fonatot készítünk ennek tetejére. Előmelegített sütőben közepes lángon kb. 20 percig sütjük.
2007.04.01. 11:28
Sonkás kalács
Hozzávalók:
40 dkg sonka
30 dkg sajt
4 tojás
3 evőkanál liszt
2 evőkanál tejföl
só
bors
Elkészítés: A 4 tojásfehérjét kemény habbá verjük, beletesszük a 3 kanál lisztet és a 2 kanál tejfölt. A 4 tojás sárgáját külön elkeverjük a 30 dkg reszelt sajttal, a 40 dkg apróra vágott sonkával, a sóval és a borssal. A kettőt összedolgozzuk úgy, hogy a hab ne törjön össze, majd kivajazott kalácsformába tesszük. 25-30 percig sütjük előmelegített sütőben, közepes hőfokon.
2007.03.06. 13:07
Igen!!!!
Üdv.: Évi
2007.03.02. 14:06
Sziasztok, én kérdezni szeretnék. Lehet e a hájas tésztához libahájat használni? Amióta a kedvenc szomszédasszonykám nem vág disznót azóta nincs hájam, mert a piacon nem láttam sehol. Ha valaki tud, segítsen köszi Icapapa
2007.03.02. 13:56
Sziasztok. A legegyszerűbb sajtos receptjét szeretném leírni nektek.
30 dkg finomlisztet elmorzsolsz egy margarinnal /25dkg/ kávéskanál sóval, 5 evőkanál vizzel és 1 ek. ecettel. Legalább 12 órát hűtőben állni hagyod, utána 1/2 cm vastagra nyújtod, megkened azzal ami éppen van otthon / tojás, tejföl, tej/ megszórod reszelt sajttal. Rádlival 1 cm széles, 10-15 cm hosszú csíkokra vágod. Szorosan lehet a tepsiba egymás mellé tenni, mert fölfelé sül, így nem ragad össze. Szórhatod egész mákkal, lenmaggal, darált dióval, köménymaggal, tisztított napraforgóval. Ha csak 1/2 kk. sót teszel a tésztájába és 10 cm-es négyzeteket vágsz, megtöltheted lekvárral. Szerelmeslevél lesz belőle. Olyan mint a hájas tészta.
50 dkg kétszer darált sovány hús (fele marha-, fele disznóhús) 1 nagy fej apróra vágott vöröshagyma, só, bors, 2 ek mustár, 3-4 ek ketshup. Összegyúrjuk, cipókat formázunk belőle, kívülről beolajozzuk és legalább fél napig a hűtőben pihentetjük. Lapossá formázva, kevés olajon vagy roston mindkét oldalát megsütjük.
A fenti hamburgermasszához adunk 20 dkg apróra vágott, vajon, sóval, borssal párolt gombát és úgy sütjük ki a pogácsákat. 20 dkg vastagabb szeletekre vágott gombát a visszamaradt vajon megpárolunk és a kisült pogácsára halmozva tesszük a puffancsba.
Hozzávalók: 60 dkg sovány darált marhahús, só, őrölt bors, 3 tojás, 1 kk majoránna, 1-2 kk mustár, olaj a kisütéshez.
A marhahúst a tojásokkal és a fűszerekkel összedolgozzuk, pogácsákat formázunk belőle és olajban kisütjük.
2007.02.26. 14:17
Kedves Zsuzsa!
Köszönöm a recepteket.
2007.02.22. 12:40
Tetszik az oldalad, s egy-két receptet le is másoltam, ezért cserébe két kekszes süti receptjét elküldöm A gyerekeim nagyon szeretik.
Nagymama gesztenyés tekercse
Hozzávalók:
25 dkg keksz,
18 dkg margarin,
10dkg cukor,
0,5 dl rum,
1evőkanál kókuszreszelék,
1kiskanáll kakaó
Krémhez:
25 dkg gesztenyepüré,
12 dkgt margarin,
10 dkg cukor,
0,2 dl rum,
1 kiskanál kókuszreszelék
A kekszet ledaráljuk, összedolgozzuk az összetevőkkel és félretesszük, addig míg a krémet elkészítjük. A gesztenyét burgonyanyomón átnyomjuk és a többi alkotórésszel jól összedolgozzuk. Bevizezünk egy tiszta konyharuhát és kiterítjük.A kekszes massza felét a kinyujtjuk kb. 20x15 cm-es téglalappá vizes kés segítségével. Majd egyenletesen elosztjuk rajta a gesztenye massza felét és a konyharuha segítségével feltekerjük. A másik tekercset ugyanúgy készítjük el mint az előzőt. A tetejére lehet olvasztott csokoládét tenni, de lehet kókuszreszelékbe is forgatni. Hűtöben megdermesztjük. Én két adagot szoktam készíteni, de az kevésnek bizonyul. A gyerek miatt én rumaromát teszek bele rum helyett.
Almás süti
Hozzávalók:
2cs kocka alakú háztartási keksz
1kg tisztított alma
20dkg cukor
2csomag vaniliás pudingpor
víz, fahéj, citromlé
Közepes tepsi alját kirakjuk a háztartási keksszel, szorosan egymás mellé. Veszünk 3 dl vizet, bele tesszük a 20 dkg cukrot kevés őrölt fahéjat és egy kis citrom levet. Az almát vékony szeletekre vágjuk (lehet nagy lyukú reszelőn is lereszelni) és beletesszük a vízbe és megpároljuk. Közben a pudingot 2 dl vízben elkeverjük, majd a megpárolt almához öntjük és összefőzzük. Még melegen a kekszre simítjuk. Majd a tetejét kekszel befedjük, ugyanúgy szorosan egymás mellé rakosgatjuk, mint az alján.
Csokimáz a tetejére
10 dkg porcukor, 10 dkg margarin, 1 csomag csokipudingpor, 1 evőkanál kakaó, 1 evőkanál tej
Összeolvasztjuk a hozzávalókat és a kekszre simítjuk. Hideg helyen kb. 12 órát pihentetjük, ha nem veszik észre a gyerkőcök. Összeérve a legfinomabb.
Jó étvágyat! Üdv. Róthné Zsuzsa
2007.01.31. 16:22
Szia!
Szeretnék kérni ha lehetséges hamburgerrecepteket
Köszönöm