Valamelyik nap egyedül lépdeltünk a terepen Mentollal. A csend szinte tapintható volt, szokásomtól eltérően nem "beszélgettem" lovammal. Csendesen bandukoltunk és rövidesen egy kérdés kezdett foglalkoztatni.

Az alatt a rövid idő alatt, mióta beléptem abba a csodálatos világba, melyet a lóval való foglalkozás jelent, rengeteg különböző típusú, illetve lovaglási stílusú emberrel találkoztam. Eltérő hozzáállás, eltérő lovaglási tudás, eltérő gondolkodásmód az, amit tapasztaltam. Lovasok, akiknek legtöbb gondolatuk, témájuk lovuk körül forog. Lovasemberek. Tényleg, Ők mindannyian lovasemberek? Mi az, hogy lovasember?

Mentol megállt. Útelágazáshoz értünk, egyenesen egy fasor alagútja ásított, jobbra a mezőn futott tovább az út. Nem igazán szeretett ebbe a sötétebb, keskeny "lukba" bemenni, ezért próbált mindig óvatosan a mező felé oldalazni ártatlanul. Most is arra tekintgetett, de ezúttal nem volt szerencséje. A napsütést a rügyező fák árnyéka váltotta fel, én pedig visszatértem gondolataimhoz.

Lovak... Olyan intelligens élőlények ők, akik nem egyszerű állatok, hanem évezredek óta társai az embernek. Amikor egy lovat szolgálatunkba fogadunk, örök felelősséget is vállalunk érte, hiszen teljesen kiszolgáltatott nekünk. Tőlünk függ jólléte, egészsége, pihenése, munkája, élete és bizony sokszor a halála is. Felmérhetetlen az a szolgálat, amit a ló tett az embernek az évszázadok alatt. Erre mindig emlékeznünk kell, amikor lovonkkal foglalkozunk, legyen szó akár lovaglásról, akár csak gondozásáról.
Milyen tehát a lovasember? Kit nevezhetünk lovasembernek? A tökéletes technikával lovagló lovast? Azt, aki a lovakkal él, gondozza őket? A profit, aki lovakat tart és ebből él? Azt, aki életét nem tudja másképpen elképzelni, csak lovakkal? Kit...?

A lovasembernek mindenekelőtt szeretnie kell négylábú társát. Meg kell értenie a lovat. Ha egy ló szemébe nézünk hatezer év mélységébe tekintünk, őseink és lovaik pillantása az, ami visszatükröződik ebben a tiszta tükörben. Tiszteljük hát négylábú barátunkat! Tiszteletünket tapintat, türelem, valamint kíméletes használat formájában mutassuk ki. Érezni és értékelni fogja. A becsületesség alapvető követelmény, a szakszerűség és a következetesség pedig a keményebb fegyelmezés szükségességét csökkenti minimálisra. A tudás igazságossággal és kemény jellemmel párosuljon, hisz aki nemes élőlénnyel szeretne foglalkozni, annak magának is nemessé kell válnia. Nem a származás az, ami ezt eldönti. A lelki értékek lesznek mérvadóak és ez sokkal nehezebb, egyben sokkal többet is jelent.

A lovak nem egyformák. Nem gépek. Önálló, érző lények ők és ennek megfelelően kell bánnunk velük. Minél magasabb értelmi szinten áll egy ló, annál nagyobbak lesznek az egyedi különbségek. Sokszor viselkedhet számunkra érthetetlenül: ellenszegül, ijedezik, makacskodik. Előfordulhat, hogy azt sem csinálja jól, esetleg egyáltalán, amit máskor könnyedén tud. Ilyenkor nagy szüksége van a lovasembernek az önuralomra, hisz indulatos ordítozással, durvasággal semmit sem old meg, ráadásul értelmetlen és elfogadhatatlan is. Az pedig egyenesen hitvány, aki az istállóban vesz "elégtételt" előző sérelmein, hisz ennek a legcsekélyebb nevelő hatása sincs, csak lovunk lesz ijedező, rettegő állat.

Felértünk a dombtetőre. A homokos út szinte hívogatott egy önfeledt vágtára itt a kis erdő lábánál. Mentol jelezte is mehetnékjét, hisz itt gyakran vágtázunk, ismeri már. Az elkövetkező jó pár száz métert végigrobogtuk, erdő-bozót-fenyves váltotta egymást. A csendet pedig megtörte az ütemes dobogás és prüszkölés. Repültünk, szinte súlytalanul az ösvény fölött, én pedig elgondolkoztam: merre tartunk mi ketten? Nem látom az út végét és nem is akarom látni. A pillanat az, ami megfog, az maga a csoda. Azóta tart ez a pillanat, amikor először dörzsölte ingembe az orrát Mentol. A barátság, a hűség, a szeretet, a törődés kimondatlan fogadalma volt az ott akkor. A pillanat tart, ami pedig azon túl van... Tényleg, vajon van-e valami azon túl...?

Remélem egyszer én is lovasember leszek...