Kardszárnyú delfin

Orcinus orca

Kardszárnyú delfin valós testarányokkal ábrázolva

Rendszertani helye

Törzs: Gerincesek Vertebrata
Osztály: Emlõsök Mammalia
Rend: Cetek Cetacea
Alrend: Fogascetek Odontoceti
Család: Gömbölyûfejûdelfin-félék Globicephalidae
Nemzetség: Orcinus
Faj: Kardszárnyú delfin Orcinus orca

A kardszárnyú delfin az ókor óta ismert, megemlíti Plinius Természetrajzának IX. kötete is. Tudományos leírását Linné tengerészek beszámolói alapján készítette el, anélkül, hogy az állatot magát tanulmányozhatta volna. A faj Linné által választott latin neve Delphinus orca (ördög-delfin), a latin orcus (alvilág) szó alapján. 1860-ban L. Fitzinger a fajt az e célra létrehozott Orcinus nemzetségbe helyezte át.

Nincs vita arról, hogy a kardszárnyú delfin az emlõsök (Mammalia) osztályába, azon belül a cetek (Cetacea) rendjébe sorolandó. Az is egyértelmû, hogy ez a figyelemreméltó fogazattal rendelkezõ állat a fogascetek (Odontoceti) alrendjébe tartozik. Azon viszont már vita van a szakemberek között, hogy a faj melyik családba sorolható. Egyes vélemények szerint a kardszárnyú delfin a delfinfélék (Delphinidae) családjának tagja, és e családon belül különíthetõ el a kardszárnyúdelfin-félék alcsaládja. A fentebb közölt besorolás szerint viszont a kardszárnyú delfin közeli rokonaival, a kis és a törpe kardszárnyú delfinnel, a hosszúszárnyú és a rövidszárnyú gömbölyûfejû delfinnel, valamint a tisztességes magyar névvel még nem rendelkezõ dinnyefejû delfinnel együtt egy önálló családot alkot, a gömbölyûfejûdelfin-félék (Globicephalidae) családját.

Az sem tisztázott teljesen, hogy a Földünkön élõ összes kardszárnyú delfin egyetlen fajt alkot-e. Egyes tudósok külön fajnak tekintik az Antarktisz térségében élõ, kisebb termetû kardszárnyú delfineket (Orcinus nanus vagy Orcinus glacialis).

A tudományos név további változatai: Grampus orca, Grampus rectipinna, Orcinus rectipinna

Elnevezései

Angol: great killer whale, killer, trasher, grampus, orca, orc, blackfish, swordfish
Dán: tandthoye
Francia: epée de mer, épaulard, espadon, orque gladiator
Holland: swaardvis
Izlandi: fann-fiskar-huydengen, hahyrna, huyding
Japán: szakamata, szacsi
Koreai: innatu
Német: Schwertwal
Norvég: vaghund, spekkhugger, stourvaga
Orosz: kaszatka, szvinka
Spanyol: orca, orco, espolarte Ki hallotta már ezt a kifejezést?

Aleut: agluk
Grönlandi eszkimó: ardursak
Kurili: nookur
Lapp: fakan

Leírása

A cetek között a közepes nagyságúak közé tartozik, a hím átlagos hossza 8 m, max. 9, 75 m, a nõstényé 7 m, max. 8,5 m. A borjak születéskor 2-2,4 m hosszúak. A felnõtt állatok 7200 kg súlyt érhetnek el.

Teste vaskos, áramvonalas alakú. Feje kerek. Hátuszonya hosszú, háromszögletû. Melluszonyai evezõ alakúak, hosszuk a teljes testhossz 20 %-a lehet.

Fekete háta élesen elkülönül fehér hasától. A has fehér foltja a szájtól a végbélnyílás mögöttig húzódik, a hátuszony mögött az állat oldalára is felnyúlik. Feltûnõ fehér folt van a szem mögött is. Közvetlenül a hátuszony mögött van egy nyeregszerû szürke folt. Fiatal állatokon a fekete részek szürkés, a fehér részek sárgás árnyalatúak lehetnek. Észleltek teljesen fekete példányokat is.

A szem mögötti fehér folt alakja, a nyeregfolt mérete és a hátuszony alakja igen változatos. E vonások alapján szinte minden példány megkülönböztethetõ társaitól.

Elterjedési területe

Valamennyi óceán egész területén elõfordul. Egészen az összefüggõ jég pereméig elvándorol. Elsõsorban a hûvös éghajlatú partmenti térségeket kedveli, leggyakrabban sekély öblökben, folyók torkolatvidékén látható.

Vándorlásait nem annyira az éghajlati viszonyok, mint inkább a kedvelt zsákmányállatok mozgása vezérli. Ha útra kelnek, naponta átlagosan 100 km-t tesznek meg.

A tudósok legalaposabban az "északnyugati" kardszárnyú delfineket tanulmányozták, azaz azokat, amelyek Észak-Amerika nyugati partjainál, Washington állam, Brit-Kolumbia és Alaszka partjainál élnek. Amit ezekrõl az állatokról tudunk, az a világ más részein élõ kardszárnyú delfinekre nem feltétlenül igaz.

Felismerése

Legfeltûnõbb testrésze hosszú hátuszonya, amely a felnõtt hímeknél 2 m hosszú is lehet. A nõstények és a fiatal hímek hátuszonya is hosszabb és hegyesebb minden más cetfajénál. A hím hátuszonya egyenes, néha elõrehajló, míg a nõstényé hátrafelé görbül. Amikor a delfin levegõért a felszínre jön, hátuszonya mindig láthatóvá válik.

A hátuszonyon kívül feltûnõ jellegzetesség a szem mögötti fehér folt is. A szürke nyeregfolt csak kedvezõ fényviszonyok mellett látható.

A felnõtt hímek semmilyen más cetfajjal sem téveszthetõk össze. A nõstények és a fiatal állatok esetleg összetéveszthetõk a Risso-delfinnel vagy a kis kardszárnyú delfinnel. Ezek az alábbiakban térnek el a kardszárnyú delfintõl:

• A Risso-delfin teste karcsúbb, feje hegyesebb, bõre szürke vagy fehér, karcolások láthatók rajta.
• A kis kardszárnyú delfin teste karcsúbb, feje hegyesebb, bõre fekete, foltjai nincsenek.

A parton talált elpusztult állat jellegzetes formájáról akkor is könnyen felismerhetõ, ha a bõr feketévé vált, és a feltûnõ minták eltûntek.

Szervei

A kardszárnyú delfin koponyáját, mint más fogascetekét is, megnyúlt, csõrszerûen elõrenyúló állkapcsok jellemzik. A felnõtt állatok koponyája 60-120 cm hosszú. Az alsó és a felsõ állkapocs egy-egy oldalán 10-13 erõs, hegyes fog van. A fogak ovális keresztmetszetûek, befelé és hátrafelé görbülnek. Amikor a száj csukva van, a felsõ fogak az alsó fogközökbe illeszkednek. A felnõtt állatok foga 12 cm hosszú lehet, de ennek csak egyharmada emelkedik ki az ínybõl. Minden fog azonos formájú, nincsenek metszõ-, szem- és zápfogak.

A gerinc 52 csigolyából áll: 7 nyakcsigolya, 12 hátcsigolya, 10 ágyékcsigolya és 23 farkcsigolya van. Az elsõ négy nyakcsigolya egyetlen merev egységgé olvad össze. 11-13 pár borda van, ezek közül 6 pár kapcsolódik a szegycsonthoz.

A cetek melluszonyában mindazok a csontok megtalálhatók, mint az ember karjában, sõt az ujjak területén a cetek elõbbre is járhatnak. A kardszárnyú delfin melluszonyában öt ujj van: a hüvelykujj 2, a mutatóujj 7, a középsõujj 5, a gyûrûsujj 4, a kisujj 3 ujjpercbõl áll. E tekintetben a kardszárnyú delfin viszonylag mérsékeltnek számít, mert például a gömbölyûfejû delfin mutatóujja 14, középsõujja 11 percbõl áll. E jól fejlett ujjakból azonban kívülrõl semmi sem látszik.

A delfineknél a mellsõkkel ellentétben a hátsó lábak teljesen hiányoznak. A farokuszony nem a lábakból alakult ki. A medencébõl csak egy apró, csökevényes csont maradt, amelynek semmi funkciója nincsen.

Az agy 5-6 kg súlyú lehet. Ez nem több, mint a hasonló testsúlyú elefánt agyának a súlya.

A bõr teljesen csupasz és sima, eltekintve a száj körül növõ 6-8 csökevényes bajuszszáltól. A kardszárnyú delfinnek nincsenek olyan elszarusodott bõrkinövései, mint némelyik bálnafajnak. Egyes delfinfajok (mint a Risso-delfin) bõre tele van harapásnyomokkal, amelyek saját fajtársaiktól származnak, az alapvetõen békés természetû kardszárnyú delfineknél azonban ezek sem jellemzõek. A bõrön élõsködõk is lehetnek, de közel sem annyi, mint egyes bálnáknál, amelyek egész sziklakertre valót gyûjtenek össze ezekbõl a kellemetlen jószágokból. A Cyamus orcini nevû élõsködõ rák kifejezetten a kardszárnyú delfinekre szakosodott. Találtak már a nemes ragadozó testén remorát is, ez egy vérszívó hal, cápaszopónak is nevezik. Ezek miatt a kardszárnyú delfin szeret vakarózni, és mert az uszonyaival nem tud, a sziklákhoz dörzsöli magát.

A bõr alatt 6-10 cm vastag szalonnaréteg van, amely egyrészt energiatartalékul szolgál, másrészt a hõszabályozásban van szerepe. Zsírjuknak köszönhetõen az állatok két hónapig is koplalhatnak különösebb baj nélkül. Egy kardszárnyú delfinbõl megfelelõ rosszindulat mellett 750-950 liter olajat lehet elõállítani.

A kardszárnyú delfin ki tudja nyújtani a nyelvét, a jetirõl viszont ezt nem tudhatjuk. A gyomor összetett, 3 részbõl áll, ennek ellenére az állatok nem kérõdzenek. A belek hossza meghaladja az 50 métert. Nem lehet vékony- és vastagbelet megkülönböztetni, és vakbél sincs. A belekben, az ott kényszerûségbõl vendégeskedõ rokonszenves állatokon kívül, különféle bélférgek is elõfordulnak. A máj igen nagy, egy tonna súlyú is lehet, ami még a nagy bálnák között is tekintélyes méretnek számítana; epehólyag viszont nincs.

A kardszárnyú delfinek más cetfélékhez hasonlóan tüdõvel lélegzõ emlõsállatok. Tüdejük méretükhöz képest nem nagy: egy 4,3 m hosszú állatnak 46 literes tüdeje volt. A delfinek a szájukon nem, csak az orrukon keresztül tudnak lélegezni. Csak egy orrnyílásuk van, az is a fejük tetejére tolódott.

Hangszálaik nincsenek, mégis sokféle hangot tudnak kiadni. A hangadás szerve az orrjáratokhoz kapcsolódó bonyolult üregrendszer. Homlokukban, a koponyacsonton kívül van egy "dinnyének" (melon) nevezett szerv, amelynek segítségével a kibocsátott hanghullámokat egy irányba képesek fókuszálni.

A szív percenként 60-at ver, amikor azonban az állat nagyobb mélységbe merül, ez 30-ra csökken.

A cetfélék testalakja a gyors úszás követelményeinek megfelelõen módosult, minden, a közegellenállást növelõ kinövéstõl meg kellett szabadulni. Ezért a hím nemi szervei teljes egészükben a test belsejében helyezkednek el. A hím a péniszét S alakban összehajtogatva, egy hasi bõrredõ mögött tartja. Bõrredõk takarják a nõstény csecsbimbóit is. A delfinek alfelének szemügyre vételével nem könnyû megállapítani, hogy az illetõ állat hím vagy nõstény-e. A felnõtt hímeket sokkal könnyebben fel lehet ismerni hátuszonyuk alakjáról (más delfinfajoknál viszont ilyen téren nincs különbség a hím és a nõstény között. A herék súlya meghaladja a 10 kg-ot, de mértek már 23 kg-ot is (ez csak az egyik here). A delfinhölgyek nem büszkélkedhetnek hasonló méretekkel: a petefészek 10-12 cm hosszú és 5-7 cm széles.

Életmódja

A kardszárnyú delfinek igazi ragadozók, szinte minden viszonylag nagy tengeri állatot megtámadnak és elfogyasztanak. A halak mellett megeszik a delfineket, fókákat, tengeri madarakat, de még a náluk sokkal nagyobb bálnákat is. Arra azonban nincs bizonyíték, hogy valaha is embert téptek volna szét. Olvassa el ezt a részletesebb leírást a kardszárnyú delfinek táplálkozásáról.

Szaporodásukról keveset tudunk. A párzás során a hím és a nõstény egész hasoldalukkal összesimulnak. A vemhesség 12 hónapig tart. Egyszerre csak egy utód jön a világra; egy nõsténynek élete során 4-6 borja születik. A szaporodási idény nem köthetõ egyetlen évszakhoz, de a borjak többsége õsszel vagy tél elején születik. A nõstény utódait egy éven át szoptatja.

Az elsõ év során a fiatal állatok 43 %-a elpusztul. Az állatok 10-12 éves koruktól szaporodnak, de állatkertben volt már példa arra, hogy egy nõstény 7 éves korában egészséges utódot hozott a világra. A nõstények átlagosan 50 évig élnek, a hímek viszont csak 29 évig. Természetesen elélhetnek jcoacute;val hosszabb ideig is, a nõstények 80-90, a hímek 50-60 évig.

Társas lények. A családok, a rajok egész életükön át összetartanak. Olvassa el ezt a leírást az északnyugati kardszárnyú delfinek társadalmi viszonyairól!

A leggyorsabban úszó tengeri emlõsök közé tartoznak, 50 km/h-s sebességre is képesek. Mint minden cet, farkukkal hajtják elõre magukat, a melluszonyok csak kormányzásra valók. Teljes tömegükkel képesek a víz fölé ugrani. Gyakran függõleges helyzetben állnak, és fejüket a víz fölé emelik. Máskor farkukkal, vagy melluszonyaikkal csapkodják a vízfelszínt.

Általában 1-4 percet töltenek a víz alatt, majd 3-5 alkalommal, 10-35 másodperces idõközökben a felszínre jönnek levegõért. Amikor kiszuszogták magukat, jöhet az újabb merülés. Az eddig mért leghosszabb merülés 17 percig tartott. Mesterséges körülmények között egy állatnak (ez biztosan Ahab vagy Ishmael volt) sikerült 260 m mélyre lemerülnie; természetben 173 m-es mélységet mértek.

A kardszárnyú delfinek, más delfinekhez hasonlóan, hangjeleket bocsátanak ki, és a visszaverõdõ hanghullámok alapján tájékozódnak, találják meg zsákmányukat. A visszaverõdõ hanghullámok alapján képesek azonos nagyságú, de különbözõ fajú halakat megkülönböztetni. Egymás közötti kommunikációjuk során többféle hangjelet is kibocsátanak. Ezek egy része az ember számára is hallható. Minden példány hangjelei mások. A hangjelek hasonlósága alapján következtetni lehet az állatok rokonsági fokára.

A delfineknek megvan az a kevéssé célszerû szokásuk, hogy egyenként vagy csoportosan kiúsznak a partra, és ott elpusztulnak. Az ilyen öngyilkosság a kardszárnyú delfinek között viszonylag ritka, fõleg hím példányokat érinthet. Új-Zélandon és a Vancouver-szigeten fordult elõ, hogy kardszárnyú delfinek tömegesen partra vetõdtek.

Helyzete

A kardszárnyú delfin ma is viszonylag gyakori, bár létszámára nagyon eltérõ becslések léteznek. A cetvadászat ezt a fajt is érintette, bár más fajoknál kisebb mértékben. Kereskedelmi célú vadászata 1960 és 1980 között volt a csúcsponton. Ebben az idõszakban mintegy 6000 állatot öltek meg. Olvassa el ezt a szomorú ismertetést a kardszárnyú delfin vadászatáról!

A kardszárnyú delfin állományait ma már nem a vadászat veszélyezteti, hanem a tengerek növekvõ szennyezõdése és zsákmányállataik túlzott lehalászása. Veszélyezteti az állatokat a megnövekedett hajóforgalom is.

Az 1960-as évek óta tartanak állatkertben kardszárnyú delfineket. 1985-tõl sikeresen szaporítják is õket. Jelenleg 47 állat él mesterséges körülmények között. Ez a szintén elég szomorú ismertetés a fogságban tartott kardszárnyú delfinekrõl szól.

Kardszárnyú delfinekrõl szóló könyvek