Cetek

Rendszertani helyük

A cetfélék az emlõsök (Mammalia) osztályának egyik rendjét (Cetacea) alkotják.

Csoportosításuk

A ma élõ cetfélék két alrendbe oszthatók: a sziláscetek (Mysticeti) és a fogascetek (Odontoceti) alrendjébe.

A sziláscetek alrendjébe tartoznak Földünk legnagyobb testû állatai, a bálnák. Közös jellemzõjük, hogy nincsenek fogaik, szájukban sziláknak nevezett szarulemezek vannak, s táplálékukat ezzel szûrik ki a vízbõl.

A bálnáknak mintegy tíz fajuk van (a szakemberek nem értenek mind egyet abban, mely csoportokat kell önálló fajnak tekinteni), s ezeket négy családba szokás sorolni.

A fogascetek alrendjébe mintegy hetven faj tartozik, köztük a nagy népszerûségnek örvendõ delfinek és a hatalmas termetû ámbrás cet. Ezeknek az állatoknak fogaik vannak, némelyiknek mindössze 2, másoknak 200-nál is több. A fogasceteket újabban 10 családba sorolják.

A cetek családjai és fajai

Felépítésük

Testnagyság

Földünk legnagyobb ma élõ állatai a cetek rendjébe tartoznak. A kék bálna valószínûleg minden valaha élt állat közül a legnagyobb: az eddigi legnagyobb példány 31 m hosszú és 178 tonna súlyú volt.

A kék bálna nem az egyetlen óriás a cetek között. A sziláscetek - két faj kivételével - mind 10 m fölötti hosszat és 10 tonna fölötti súlyt ér el; a grönlandi bálna a 100 tonnát is elérheti. A fogascetek között az egyetlen igazi óriás az ámbrás cet, amely 17 m hosszú és 38 tonna súlyú lehet.

Nem minden cetfaj óriás termetû. Némely delfin nem éri el egy felnõtt ember méreteit; a Dél-Amerikában élõ tucuxi például átlagosan 140 cm hosszú és 35 kg súlyú.

A cetek között nagy méretûnek számítanak a 10 méternél hosszabbra növõ fajok, azaz a legtöbb sziláscetfaj és az ámbrás cet. Közepes méretûek a 4—10 m hosszúak: a csukabálna, a törpe simabálna, a csõrös cetek, a narvál, a fehér delfin, a kardszárnyú és a gömbölyûfejû delfinek. Kis méretûek a 4 m-es hosszúságot el nem érõ fajok: a legtöbb delfinfaj, a barnadelfinek, a folyami delfinek, a törpe ámbrás cetek.

Testtájak

Anyám gyermekkori iskolai füzetébõl idéznék. "A gyermek testrészei: fej, törzs, végtagok. Végtagok: a karok, lábak. Mindegyikre nagy szükségünk van, vigyázzunk egészségünkre!" A felnõtt ember testrészeire a forrás nem tér ki.

A cetfélék esetceacute;ben négy fõ testrészt lehet megkülönböztetni: fej, törzs, farok, végtagok.

Palackorrú delfin testrészei

A szilásceteknek, de fõleg a simabálnáknak, testnagyságukhoz képest is ormótlanul nagy fejük van: hossza a teljes testhossz egyharmadát is kiteheti. Ez a bálnák különleges táplálkozási módjával függ össze. Ugyancsak aránytalanul nagy feje van az ámbrás cetnek. A többi fogascet feje nem különösebben nagy.

Egyes fogasceteknek feltûnõ, csõrszerû szájuk van. Különösen hosszú csõrük van a folyami delfineknek és a Stenella nemzetség tagjainak. Közepes méretû a csõrös cetek vagy a palackorrú és a közönséges delfinek csõre. Más fogascetek csõre alig látható, vagy teljesen hiányzik.

A cetek szeme kicsi, és gyakran alig észrevehetõ. Fülkagylójuk nincs, a fülnyílás csak nagyon közelrõl látható. Az orrny&iacite;lás nagyon szokatlan helyen, a fej tetején van; a szilásceteknek kettõ, a fogasceteknek csak egy orrnyílásuk van.

A fej nyak nélkül kapcsolódik a törzshöz. A törzs orsó alakú. A púpos delfinek három fajának feltûnõ púpja van.

A farok a teljes testhossz harmadát—negyedét teheti ki. Alakja oldalról összenyomott.

A cetek mellsõ végtagjai uszonyokká alakultak. A melluszonyok teljes joggal tekinthetõk végtagnak; bennük mindazok a csontok megvannak, mint az ember karjában. A hátsó végtagok visszafejlõdtek, kívülrõl semmi sem látható belõlük.

A farok farokuszonyban végzõdik. A farokuszony nem függõlegesen áll, mint a halaknál, hanem vízszintesen, mint a repülõgépeknél. A hát középsõ részén vagy hátsó harmadánál helyezkedik el a hátuszony. Egyes cetfajoknak, mint a simabálnáknak, a fehér delfinnek, a narválnak, a simahátú delfineknek, nincs hátuszonyuk. A farokuszonyban és a hátuszonyban nincsenek csontok. A halakra jellemzõ további uszonyok egyetlen cetfajnál sem jelennek meg.

Csontváz

Bálna csontváza

A cetek csontrendszere sokban hasonlít a szárazföldi emlõsökéhez. Természetesen van gerincük; mint tüdõvel lélegzõ állatoknak, vannak bordáik. A koponya, fõleg a szilásceteknél, furcsán átalakult. Mint említettem, a melluszonyokban mindazok a csontok megvannak, mint az ember karjában. Ezzel szemben a hátsó végtagok csontozata és a medencecsont elcsökevényesedett.

A cetek fogazata

Kültakaró

A cetek kültakarója, mint más emlõsöké, a felhámból, az irhából és a bõr alatti zsírrétegbõl áll.

Az emlõsök bõrét általában szõr fedi, a ceteknek azonban gyakorlatilag nincs szõrzetük, csak a szájuk körül nõ néhány csökevényes szõrszál. Nincsenek izzadságmirigyeik és faggyúmirigyeik sem. Bõrük sima, gumiszerû tapintású.

A bõr alatti zsírréteg fõ funkciója az, hogy az állatot a kihûléstõl védje. Valamennyi cet közül a legvastagabb zsírrétege a kék bálnának van, átlagosan 23 cm vastag, de egyes testtájakon az 50 cm-t is elérheti.

A cetek és a fókák hõszabályozása

Egyes cetfajoknak, például a barázdás bálnáknak vagy a fehér delfinnek, egész testük egységes színû. Más fajoknak viszont feltûnõ mintázatuk van, éles kontúrú fekete, fehér, szürke részekkel. A has általában világosabb, mint a hát, hogy az állat jobban beleolvadjon a felsõ világos vagy az alsó sötét háttérbe.

A nagytestû cetek bõrén különféle apró élõlények telepednek meg. Sok sziláscet bõrén élnek diatomák (szilikátos vázú egysejtûek), amelyektõl a bõr sárgás árnyalatú lesz. Szintén fõleg a szilásceteken élnek a Cyamus nemzetséghez tartozó apró rákok, amelyek a bálna bõrérõl leváló hámsejteket eszegetik. A simabálnák fejének furcsa dudorai különösen kedvezõ élõhelyet nyújtanak ezeknek az állatkáknak. A lassan úszó fajokon apró kagylók is megtelepednek.

Idegrendszer, érzékszervek

Egyes cetfajok agya rendkívül nagy, nagyobb, mint bármely más állaté. Egy ámbrás cet agyát 7820 grammosnak, egy közönséges barázdás bálnáét 6930 grammosnak, egy kardszárnyú delfinét 5620 grammosnak mérték. Viszont ezek az állatok nagyon nagy testûek; testük tömegéhez viszonyítva agyuk nem is olyan nagy, sõt inkább kicsi.

Bizonyos fajú delfinek agya azonban testméretükhöz képest is igen nagy. Egy 172 kg súlyú palackorrú delfin agya 1629 grammos volt, ami sokkal nagyobb, mint a hasonló nagyságú szárazföldi emlõsöké. Egy ugyancsak 172 kg súlyú gorilla agya mindössze 570 g súlyú volt. A delfinek agya nem csupán nagy méretû, hanem nagymértékben barázdált is, még barázdáltabb, mint az emberé. Különösen fejlett az agy hallóközpontja.

Egyes tudósok az agy nagy mérete alapján arra következtettek, hogy a delfinek az emberéhez mérhetõ intelligenciával rendelkeznek, és akár az emberi nyelvet is képesek lennének megtanulni. A kísérletek azonban ezt nem igazolták vissza. Arra mindenesetre meg lehetett tanítani a delfineket, hogy egy számítógéppel kifejlesztett, egyszerû hangjelekbõl álló "nyelvet" megértsenek, és az e nyelven adott utasításokat végrehajtsák. Még valamiféle nyelvtant is meg tudtak tanulni, például különbséget tudtak tenni a "Vidd a karikát a labdához" és a "Vidd a labdát a karikához" mondatok jelentése között.

A cetek a víz alatt élesen látnak, míg szemüket a vízfelszín fölé emelve csak a közeli tárgyakat látják élesen. Szemük, a legtöbb emlõsétõl eltérõen, nem gömb alakú, hanem elölrõl összenyomott. Különleges, kettõs pupillájuk van. Mivel szemeik nem elõre, hanem oldalra néznek, nincs térlátásuk. Arra még nincs egyértelmû bizonyíték, hogy a színeket meg tudják-e különböztetni.

Egyes folyami delfinfajok szeme elcsökevényesedett, õk gyakorlatilag vakok.

A sziláscetek szaglószerve nagymértékben leegyszerûsödött, de nem tûnt el teljesen. A fogasceteknél a magzati fejlõdés során megjelennek ugyan a szaglószervek, de késõbb eltûnnek; a felnõtt fogasceteknek nincs szaglásuk.

A cetek ízérzékelésérõl nem sokat tudunk. Néhány fogságban tartott delfin vizsgálata során azt találták, hogy egyes vegyületeket képesek ízük alapján azonosítani.

Kiválasztó szervek

A ceteknek összetett veséjük van. A vesék anatómiájának részletes tárgyalásába nem akarok belemászni.

Ide kapcsolódik az az érdekes probléma, hogy a cetek isznak-e tengervizet. A cetek szervezete hipoozmotikus, azaz alacsonyabb arányban tartalmaz sót, mint a tengervíz, amelyben élnek. Ezért folyadékszükségletüket nem tudják ivással fedezni; csak táplálékukból, illetve saját zsírtartalékukból jutnak vízhez. Ennek ellenére egyes delfinek néha isznak tengervizet, de ez életben maradásukhoz nem feltétlenül szükséges.

Élõhelyük

A cetek többsége a tengerek lakója. Néhány kistermetû cetfaj azonban édesvízben él.

Néhány cetfaj kozmopolita, azaz a tengereken mindenfelé megtalálható. Ilyen a barázdás bálnák többsége, a Cuvier-féle csõrös cet, az ámbrás cet és a kardszárnyú delfin.

Más cetfajok cirkumpoláris elterjedésûek, azaz a nekik megfelelõ éghajlati övben mindenütt elõfordulnak, élõhelyük gyûrû alakban veszi körül a Földet. Ilyen fajok az északi mérsékelt és hideg övben az északi simabálna és a közönséges barnadelfin; a déli mérsékelt és hideg övben a déli simabálna, a törpe simabálna, az Arnoux-féle csõrös cet, a sötét delfin, a homokóra-delfin és a déli simahátú delfin. A trópusi és a mérsékelt övben él a kis kardszárnyú delfin, a Risso-delfin, a csíkos delfin és a palackorrú delfin. A trópusi és szubtrópusi tengerek lakója a Bryde-bálna, a törpe ámbrás cetek két faja, a barázdásfogú delfin, a rövidszárnyú gcouml;mbölyûfejû delfin, a törpe kardszárnyú delfin, a fehérajkú delfin, a Fraser-delfin, a hosszúcsõrû delfin, a kantáros delfin és a közönséges delfin. A déli félteke tengereiben a trópusoktól a sarkvidékekig elõfordul a déli kacsacsõrû cet.

Mindkét félteke mérsékeltövi tengereiben megtalálható a hosszúszárnyú gömbölyûfejû delfin, amelynek élettere így két különálló részre tagolódik.

Ismét más fajok csak egy-egy óceán területére korlátozódnak. Csak az Atlanti-óceán északi részén él az északi kacsacsõrû cet, a fehércsõrû delfin és az atlanti fehérsávos delfin. Az Atlanti-óceán trópusi részén fordul elõ a sisakos delfin és a pettyes delfin. A Csendes-óceán északi részén él a szürke bálna, a Baird-féle csõrös cet, a Dall-féle barnadelfin, a csendesóceáni fehérsávos delfin és az északi simahátú delfin.

Az Északi-sarkvidéken él a grönlandi bálna, a narvál és a fehér delfin.

Vannak olyan cetfajok, amelyek még szûkebb területre korlátozódnak. Ezek többnyire olyanok, amelyek a partmenti térségeket kedvelik: a púpos delfinek három faja, a barnadelfinek több faja (a kaliforniai barnadelfin kizárólag a Kaliforniai-öbölben él), a Peale-delfin, a Cephalorhynchus nemzetség négy faja.

A folyami delfinek öt faja egy-egy nagyobb folyóban és annak mellékvizeiben fordul elõ. Ezek a folyók a Gangesz, az Indus, a Jangce, az Amazonas és a Paraná. Két delfinfaj folyókban és a környezõ sekély partmenti vizekben egyaránt él: Dél-Amerikában a tucuxi, Délkelet-Ázsiában pedig az Irrawaddy-delfin.

Egyes cetfajokból eddig csak néhány példány került elõ. Ezek elterjedési területét nem ismerjük.