Fókák

Rendszertani helyük

A fókaalakúak vagy úszólábúak az emlõsök (Mammalia) osztályának egyik rendjét (Pinnipedia) alkotják. Mások szerint nem alkotnak önálló rendet, hanem a ragadozók (Carnivora) rendjén belül az úszólábúak alrendjébe tartoznak.

Csoportosításuk

A ma élõ úszólábúak között három család különböztethetõ meg: a fókafélék (valódi fókák, Phocidae), a fülesfókafélék (Otariidae) és a rozmárfélék (Odobenidae) családja.

A valódi fókáknak nincs fülkagylójuk. A hímek heréi a hasüregen belül vannak. Ezek a jellegek a közegellenállást csökkentve a gyors úszást segítik. Mellsõ uszonyaik kicsik, a hátsó uszonyokat nem tudják maguk alá hajlítani, így a szárazföldön nagyon ügyetlenül mozognak.

A fülesfókák a valódi fókáknál kevésbé alkalmazkodtak a vízi életmódhoz. Mint nevük is mutatja, van fülkagylójuk; uszonyaik nagyok és erõsek, hátsó uszonyaikat maguk alá tudják hajlítani, így a szárazföldön más tisztességes állathoz hasonlóan négy lábon járhatnak; a hímek heréi a hasüregen kívül, a herezacskóban helyezkednek el.

A rozmárfélék családjába egyetlen ma élõ faj tartozik, a rozmár.

Felépítésük

Csontváz

Bõr

A fókák kültakarója más emlõsökéhez hasonló felépítésû: felhámból, irhából és a bõr alatti zsírrétegbõl áll. Az irhában helyezkednek el a szõrtüszõk, az izzadság- és a faggyúmirigyek.

A fókák szõrzete hosszabb, durva fedõszõrökbõl és sûrûbb, rövid, finom belsõ szõrzetbõl áll.

A valódi fókák szõrzetén sok esetben jellegzetes mintázat látható. Hátuk többnyire sötétebb színû, mint hasuk. Ez azt a célt szolgálja, hogy a vízben úszó állat beleolvadjon környezetébe. A színezet függhet a nemtõl, a szalagos fóka hímjének például feltûnõ fekete-fehér rajzolata van, míg a nõstény mintázata sokkal kevésbé feltûnõ. Ezzel szemben a fülesfókák és a rozmárok egész teste azonos színû.

Hím szalagos fóka

A színezet a kortól is függ. A jégen ellõ fókák kicsinyei általában fehérek. Ez a rejtõzést is szolgálja. A szárazföldön szaporodó barátfókák és elefántfókák, valamint a fülesfókák viszont fekete vagy sötétbarna prémmel születnek.

A fókák vedleni is szoktak. A hólyagos fókák és a borjúfókák elsõ vedlésére még az anyaméhben kerül sor; más fókák néhány hetes vagy hónapos korban vedlik le születéskori szõrzetüket. A késõbbiekben évente ismétlõdik a vedlés. Különösen ronda ez a folyamat a barátfókáknál és az elefántfókáknál, amelyek nagy cafatokban vedlik le feleslegessé vált bõrrétegüket.

A cetfélék jóindulatú potyautasaival ellentétben a fókákon gusztustalan vérszívó tetvek élnek, elsõsorban a szemek, az orr és a végbélnyílás körül.

A bõr alatt összefüggõ zsírréteg van. Ennek fõ feladata az, hogy a hideg tengerben élõ állatokat megvédje a kihûléstõl. A zsírréteg nem egyenletesen burkolja be az állatok testét, legvastagabb a fókák hátán és farán, míg legvékonyabb a mellsõ uszonyokon. Ezért a fókák, hogy ne fázzanak, gyakran a víz fölé emelik uszonyaikat.

Idegrendszer, érzékszervek

A fóká agya nem nagyobb, mint a hasonló nagysá szárazföldi ragadozóké, viszont barázdáltabb azokénál. Egy kúpos fóka agyát 320 g súlyúnak, egy rozmárét pedig 1020 grammosnak mérték.

Az úszólábúak szeme a víz alatti látáshoz alkalmazkodott, ezért a szárazon csak a közeli tárgyakat látják élesen (az ember viszont a víz alatt a közeli tárgyakat nem látja élesen). Víz alatt viszont élesen látnak, és kevés fényben is sok részletet képesek megkülönböztetni. Az még nem egyértelmûen tisztázott, hogy a fókáknak van-e színlátásuk.

A fókáknak elég jó szaglásuk van. Társas életükben nagy jelentõsége van egymás megszaglászásának.

Még senki sem érezte arra hivatottnak magát, hogy a fókák ízlelõképességét tanulmányozza; ízlelõbimbóik mindenesetre vannak.

Az érzékszervek közé sorolható a fókák bajusza (vibrissae) is. A hosszú, merev szõrszálak nagyobb része, ahogyan az egy bajuszhoz illik, a felsõ ajkon nõ, de vannak bajuszszálak a szemek fölött ("szemöldök") és az orrnyílások mellett is. A legsûrûbb bajusza (600—700 szál) a rozmárnak van. A bajuszszálaknak a tapintásban és a nyomáshullámok érzékelésében van szerepük.

Kiválasztó szervek

A fókáknak, akárcsak a ceteknek, összetett veséjük van. Mivel szervezetük alacsonyabb arányban tartalmaz sót, mint az õket körülvevõ tengervíz, velük kapcsolatban is felmerül az a kérdés, hogy tengervíz ivásával juthatnak-e vízhez, vagy az így felvett sótól való megszabadulás során még több vizet veszítenének el. Ezt a problémát kísérletileg is tanulmányozták. Szegény fókába belenyomtak elölrõl egy gyomorszondát, hátulról egy hólyagkatétert, és tengervizet pumpáltak a gyomrába. Azt találták, hogy a fóka vizelete nagyobb százalékban tartalmazott sót, mint a megivott tengervíz, tehát az állat ivással is vízhez juthat. Bizonyos fókák a természetben is isznak tengervizet, de folyadékszükségletük nagyobb részét táplálékukból fedezik.

Élõhelyük

A fókák, a cetekkel ellentétben, nem töltik egész életüket a vízben. Kölykeiket vagy a szárazföldön, vagy a tenger jegén hozzák világra, ezért az év egy szakaszában egy jól behatárolt földrajzi területen tartózkodnak. Azt viszont, hogy merre járnak ezen az idõszakon kívül, csak kevéssé ismerjük.

A valódi fókák legtöbb faja a jégen hozza világra utódait, ezért ezek a sarkvidékekhez kötõdnek. Az Északi-sarkvidéken él a gyûrûsfóka, a pettyes fóka, a szalagos fóka, a kúpos fóka, a hólyagos fóka, a szakállas fóka és a grönlandi fóka. A Déli-sarkvidék lakói a leopárdfóka, a rákevõ fóka, a Weddell-fóka és a Ross-fóka. Az Északi-sarkvidékhez kötõdik a rozmár is.

A borjúfóka nem ragaszkodik a jéghez, ennek ellenére az északi félteke hûvösebb tengereiben él.

Az északi elefántfókák a Csendes-óceán északkeleti részében élnek, míg a déli elefántfókák a déli szélesség 40. fokától délre valamennyi óceánban megtalálhatók.

A valódi fókák közül csak a barátfókák kedvelik a meleg éghajlatot. Egyik fajuk a Földközi-tenger térségében, a másik a Hawaii-szigeteken él. Harmadik fajuk a Karib-tengerben élt, amíg ki nem irtották.

Nemcsak a tengerben, hanem egyes nagyobb tavakban is élnek fókák. A Bajkál-fóka a Bajkál-tóban, a kaszpi fóka a Kaszpi-tengerben él. A gyûrûsfóka az oroszországi Ladoga-tóban és a finnországi Saimaa-tóban, a borjúfóka a kanadai Ungava félsziget tavaiban is elõfordul.

A fülesfókák a szárazföldön szaporodnak. Az Arctocephalus pusillus medvefókafaj egyik alfaja Dél-Afrikában, a másik Ausztráliában él. Az északi medvefókák a Csendes-óceán északi részén, az antarktiszi és a szubantarktikus medvefókák az Atlanti- és az Indiai-óceán sarkvidéki sávjában, illetve az annál valamivel északabbra fekvõ sávban élnek. Egy-egy további faj otthona Guadalupe (Mexikó) térsége, a Galápagos-szigetek, a Juan Fernández-szigetek (Chile), Dél-Amerika partvidéke és Új-Zéland.

A kaliforniai oroszlánfóka egyik alfaja Kalifornia és Mexikó nyugati partjainál, a másik a Galápagos-szigeteken él; a harmadik, Japán térségében élt alfaj mára kipusztult. A Csendes-óceán északi részén él a Steller-féle oroszlánfóka. Egy-egy faj él Dél-Amerikában, Ausztráliában és Új-Zélandon.

Életmódjuk

Minden fókafaj a szárazföldön vagy a befagyott tengeren hozza világra utódait. Egy nõsténynek egyszerre csak egy kölyke születik. Bizonyos fajoknál a nõstények minden évben utódpt hoznak a világra, más fajoknál viszont csak kétévenként.