|
Az Üvegtigris barátságok története, hat jóbaráté. Lali, az amerikamániás büfés, aki az Üvegtigris nevű rozoga, útszéli büfékocsi tulajdonosa, Gaben, az autónepper, Róka, a piti csencselő, Sanyi, a félnótás hajléktalan, Csoki, aki mindig arról szövegel, hogy majd szerez pénzt és elmegy Amerikába, és Cingár, aki a többiek idegeit nem kímélve szaxizik.
Lényegében eseménytelenül, s kissé reménytelenül telnek mindennapjaik, míg az egyik nap Gaben, az autónepper rábeszéli Lalit, hogy vegye meg gyermekkori vágyát, az amerikai álmot izzig-vérig megtestesítő régi Chevrolet Impalát. Gaben, barátság ide, barátság oda igyekszik a maga hasznára fordítani ezt az üzletet, Lali azonban ragaszkodik a megállapodásukhoz. Az események akkor gyorsulnak fel, mikor az egyik nap Csoki kivételével a büfé körül téblábolnak, és a híreket hallgatva megtudják, hogy valahol bankrablás történt, és a fegyveres rablók össze-vissza lövöldöztek. Hirtelen aggódni kezdenek, biztosra veszik, hogy Csoki is benne volt a balhéban. Éppen ezen vitatkoznak, mikor megjelenik Csoki, majd kis idő múlva megérkeznek az igazi rablók, akik csak egy pohár kóláért álltak meg, mert söfőrjük annyira csuklott, hogy képtelen volt tovább vezetni. A helyzet teljesen komolytalanra fordul, a fegyveresek megszégyenülten kénytelenek távozni, de előtte még meztelenül bezárják a kocsiba a hat jóbarátot. A bezártság hosszú óráiban mindenkiben felmerül, hogy rossz helyen van a büfékocsi, hiszen senki nem jár arra, aki kiszabadíthatná őket.
Pár nap múlva egy nagy, fekete autóval megjelenik két marcona alak. A hangulat feszült, az egyedül maradt Lali pénzbehajtónak nézi a két nagydarab, baljóslatúan hallgató férfit. Ekkor érkezik meg Csoki, aki a korábbi incidens óta mindig magánál hordja a fegyverét, s rátámad a gyanús idegenekre, akikről hamarosan kiderül, hogy temetkezési dolgozók, s útban a ravatalozó felé beugrottak egy kávéra. Nem sokkal később ellenőrzésre érkezik az egyik udvariatlanul kiszolgált, és ezért panaszt is tett vevő rokona, egy hivatalnok, akit megüt az áram egy rosszul szigetelt vezeték miatt. Aztán Gaben meghozza a rég várt Impalát, de Lali ki sem tudja próbálni, egy, az úton visszaforduló teherautó összetöri. Lali összeomlik, este az ő vigasztalására spontán szerveződött bulin elhatározzák, hogy jelképesen eltemetik az autó megmaradt darabjait.
Másnap reggel Róka érkezik, az arca össze van verve. Izgatottan keresi a "Vasat", amit korábban odavitt, hátha akad rá vevő. Azonban Lali pár nappal azelőtt eladta a semmire sem használhatónak vélt "fémhulladékot". Róka zavaros elbeszéléséből kiderül, hogy a nehézfiúk rászálltak, s halálosan megfenyegették, hogy szerezze vissza, vagy fizessen. Pénzt kell tehát szerezni mindenáron. Csoki szerint egyetlen megoldás van, ki kell rabolni a közeli postát. Mindenki kocsiba száll, kivéve Sanyit, aki óriási iramban futni kezd, s útközben utolér egy csapat futót, akik a közeli kisvárosi futóverseny bajnoki címéért futnak. Sanyi az élre tör, és nyer. Mindenki őt ünnepli.
Közben a többiek postarablási terve kudarcba fullad, többek között a városban zajló futóversenyre és majálisra összesereglett nagy tömeg hiúsította meg. Lali éppen cigarettát akar venni mikor az újságosnál megpillant egy magazint, melynek címlapján látható a "Vas". Kiderül, hogy már művészi alkotássá vált, mely a bécsi Biennálén első díjat nyert. Róka megmenekült, megvan a "Vas"…
Lali elhatározza, hogy mégis csak igazuk lehet a többieknek, és rossz helyen van a büfékocsi. Áttolják tehát az út másik oldalára, ott talán könnyebben észreveszik. Öten tolják a kocsit, de az nagyon nehéz, elakadnak vele az út közepén. A forgalom leáll, óriási dugó lesz, az emberek kiszállnak az autókból, mindenki rendel valamit, az üzlet beindul. A sor egyre hosszabb, a káosz egyre nagyobb, megérkeznek a rendőrök is. Igazoltatás következik, a helyzet komolytalanra fordul, mindenki röhög…
_______________________________________________________________
The Blair Witch Project 1999
(Ideglelés)
 A fejlődés érdekes dolog. egyik nap kijössz mondjuk egy cukrászdából, és megjegyzed, "milyen jó kis illatok voltak itt". És lehet, hogy napok, vagy egy kis idő múlva valaki rájön, hogy az illat mennyire fontos, és nyit egy direkt illatboltot, már sütik nélkül.
Ez a példa elég abszurd, de a filmeknél annál hétköznapibb jelenség. A producerek mindig megnézik, hogy egy-egy filmben, ami nagy siker volt, mi volt a poén, és megpróbálnak olyan filmet létrehozni, amelyben ugyanaz megtalálható. Már sok éve lista-szerűen lehet tudni például, hogy mik egy film legfontosabb elemei, a szex, az erőszak, az izgalom, a látvány, a fordulatok, a vicces jelenetek, és ezeknek megfelelően külön műfaji besorolások működnek, amikkel legszembetűnőbben egy videótékában találkozhatunk.
A Blair Witch Project nagyon izgalmas film, igaziból a filmtörténet egyik nagy precedense. A film eladhatóságához, nézhetőségéhez fontos elemek közül elsősorban az izgalomra hajtott rá, de arra nagyon. Három fiatal dokumentumfilmet készít, csinálnak pár interjút a helyiekkel, majd ahogyan azt egy törekvő dokumentumfilmes stáb teszi, kirándulnak egyet az erdőben, hogy lefilmezzék, amit látni lehet az elmondottakból, ha mást nem, hát magát az erdőt.
Ez így elég egyszerűen hangzik, de éppen ettől hatalmas teljesítmény ez a film. Két fiú és egy lány nekivág a Blair Witch project-nek, nyilván jó kis anyag készül majd belőle, mindent felvesznek az útjuk során, az egyik fiú, Michael, meg is jegyzi, hogy most akkor a Blair Witch-ről szól a dokumentumfilm, vagy arról, ahogy eltévednek. Heather, a főnök, a projekt gazdája, aki az egészet kitalálta, az mondja, tökmindegy, lényeg, hogy otthon majd milyen jó lesz megnézni, és mennyit fogunk nevetni.
A dolog kicsit másképp sül el. Az első félórában az történik, hogy hozzászokunk a  nagyon élő stílushoz, aki valaha látta már a Magányos Bolygó valamelyik adását, annak ez nem is megy nehezen. Lényeg, hogy szinte mindent megkapunk, amit egy tinifilmtől várunk, vagy egyáltalán várhatunk, hiszen nagyon életszerű bepillantást ad a fiatalok életébe, viselkedésébe, stb. Ehhez képest bármelyik tinifilm legalább egy szezonnal le van maradva, hiszen a Blair Witch Project-ben a fiatalok 99-es működését láthattuk, (lévén, hogy a film egy remekül megírt, kitalált, és borzasztó profin megvalósított improvizáció), amilyet a 2000-ben készülő filmek forgatókönyvírói még csak most láttak idén, és leghamarabb mostanra készült el a forgatókönyvük, amit még meg is kell csinálnia valakinek, és mire az elkészül, addigra már csak konzerv lesz, mármint a Blair Witch Project-hez képest.
Nagyon élvezetesen indul tehát a film, és mire ráérzünk az ízére, és kimondjuk magunkban, hogy ebből a filmből akár 15 órát is végignéznénk, már késő, mert valami fura dolog veszi kezdetét.
Az erdő félelmetes dolog is tud lenni, baglyok, meg minden. Legjobban a Twin Peaks Fire Walk With Me c. filmben jött ki ez a dolog, David Lynch ráérzett, (és a filmtörténet számára szinte ő fedezte fel), milyen baromi félelmetes hely tud lenni egy erdő. Különösen, ha misztikummal van tele. Amikor a Fire Walk With Me-ben Bobby és Laura megölik a titkosügynök-dealer-t, a város szélén az erdőben, és ahogyan a zseblámpák, (melyek megintcsak David Lynch nyomán kerültek be olyan mélyen a filmkultúrába) megvilágítják a fákat, a csupasz ágakat, az enyhén szólva misztikus, kevésbé enyhén szólva félelmetes.
 A Blair Witch project ott veszi a fordulatot, amikor először leszáll az éj, (illetve másodszor), és azok a fura dolgok kezdetüket veszik. Ez, idáig, nagyon ügyes, nagyon szép, meg minden, de ettől még nem lenne az a film, ami. A lényeg a fokozás, mert a film itt még nem (sem) áll meg, és bizony egyre távolabbinak és elérhetetlenebbnek tűnik az a bájos kis kirándulás, amiről a film elején még szó volt, amit annyira élveztünk, mint egy Magányos Bolygó epizódot. És a tetejébe, a filmezési stílus, amit eléggé primitív formában "dokumentaristának" lehetne titulálni, valójában viszont pont az ellenkezője, mégpedig nagyon magas színvonalon, szóval ez a filmezési stílus, sajnos annyira közel hozza hozzánk Mike-ot, Heather-t, és Josh-t, hogy szó szerint velük együtt rettegünk minden alkalommal, amikor újra sátrat kell verni, mert megint az erdőben ért minket az éj. "Fucking scary", ez a legeslegkevesebb, amit mondani lehet.
A filmezési stílus körülbelül úgy aránylik a mozifilm-nézési szokásainkhoz igazított filmezési sztenderdhez, mint egy csótány egy profi robotgéphez. David Attenborough mutatta be egyszer, (vagy biztos többször is), hogy egy robotgép milyen ügyetlenül mászik át az eléberakott akadályokon, és akkor vágás, és bemutatta, hogy egy csótány, amit mi annyira primitívnek tartunk, csak mert nem mi készítettük, a méretéhez képest még sokkal nagyobb, és húzósabb természetű akadályok között szinte szuperszónikus sebességgel suhan keresztül.  Az összehasonlítás megdöbbentő volt, különösen ha figyelembevettük a csótány agyának méretét, és a robotot vezérlő agy méretét, és azt, hogy mi ezt hívjuk high-tech-nek.
A Blair Witch filmezési stílusa egyszerűen rémjó, izgalmasabb és változatosabb, mint az MTV, és közben szinte teljesen folyékony. A filmek általában úgy jönnek létre, hogy apró snittekre szabdalva sokszor felveszik ugyanazt a jelenetet, ami nagyon profi módszer, de semmiképp sem folyékony. A folyékonyságot a Blair Witch Project esetében sem az adja, hogy nincsenek benne vágások, éppen ellenkezőleg, viszont maguk a jelenetek, teljes folyékonysággal lettek felvéve, vagyis kétszer holtbiztos, hogy nem jött létre ugyanaz, viszont így a jelenetek intenzitását a végtelenségig tudták növelni, mert nem volt szükség arra, hogy másodszorra is dettó pont ugyanúgy csinálják a jelenetet.
A Blair Witch Project, gondolhatnák, egyszerűen megcsinálta legkomolyabb horrort, a filmek nézhetőségéhez szükséges elemek közül kiemelte magának az izgalmat. De valójában nem így van, mert ez egy teljes, full-extrás mozifilm, egyszerűen minden megvan benne, ami egy filmben szükséges, hogy ott legyen, sőt. A film alkotói, Heather Donahue, Joshua Leonard és Michael Williams három filmművészeti főiskolás a Montgomery College-ből. A filmben mindhárman a saját nevükön szerepelnek, ami az improvizációkat csak még élénkebbé átélhetővé tette számukra. A Blair Witch Project azért precedens a filmtörténelemben, mert amíg ezrek és ezrek keresik az igazi forgatókönyvet, a különféle minták alapján kutatva, addig a Blair Witch három alkotója, a legpimaszabb dolgot követte el, bemutatta nekünk, hogy a jó filmek a lábunk előtt hevernek, (legalább is szinte), csak az a baj, hogy nem hiszünk bennük, és ha nagynehezen elkezdenénk megvalósítani, elkezdenének beszivárogni a sémák, és az eredmény ettől lenne siralmas. A Blair Witch Project alkotói nem hittek a "járt utat a járatlanért" igazságában. A Játékos c. remek filmben a konfliktust egy olyan film gyártása, vagy nem gyártása jelenti, amiben nincsenek igazi sztárok, és el is hisszük, hogy Julia Roberts kell a főszerepre, ha akarjuk vinni valamire. De tényleg, száz százalékosan meg vagyunk győzve. És akkor jön ez a Blair Witch Project, és kiderül, hogy minden igaz, és mindenek igaz az ellenkezője is. A Blair Witch Project 60 ezer dollcsiból készült, mint egy rendes amatőrfilm. Az első héten 29 milliót csinált, összesen pedig 140 milliót. A Megnyitó héten az első az Oltári Nő volt, 35 millióval, éppen Julia Roberts-szel, és mindenki csak nézett, mit csinál a második helyen ez a Blair Witch. 140 millió nem kis pénz, a Múmia című borzadvány 155 milliójához képest, (mi a Universal egyik büszkesége) pedig különösen nem az. Bárcsak a hazai filmgyártás is tanulna a dologból, és több "fiatalos filmet" produkálna, mindenki jól járna, ráadásul csak akkor, ha az a fiatalos film hibátlan, mert a hazai fiatalok, mozijegy tekintetében nagyon komoly vásárlóerőt képviselnek, csak az a "baj", azért nem képeznek könnyű esetet, mert komolyak az igényeik, illetve igényeink. Mellesleg, a Kalózok is azért majdnem megcsinálta, egyrészt majdnem jó lett, másrészt 80 millió bevételt hozott, ami nem is rossz, ha belegondolunk, hogy az a film 60-70 millióból (szerintünk, illetve ránézésre) simán el tudott volna készülni, -csak nem így alakult. De visszatérve a Blair Witch Project-hez, tömören: 10 pontos film, csak tényleg félelmetes.
_________________________________________________________________________________
Hogyan Veszítsünk El Egy Pasit 10 Nap Alatt?
How To Lose A Guy In 10 Days 2003.
1 szőke nő
Kezdetben vala Shakespeare Makrancos Katája, a kibírhatatlan nő, akit végül a szerelem és egy férfi megszelídít, aztán ennek mintájára különféle filmek jöttek létre, legutóbb például a 10 Dolog, Amit Utálok benned. A Hogyan veszítsünk el egy pasit nem egy későn érkező feldolgozás, és nyilván nem is az utolsó vállalkozó e téma újbóli felvetésére, hanem inkább "csak egy a sok közül", kérdés, mennyire sikerült jól.
A szőke nős filmek nagyon jók, bár abszolút ellenzünk mindenféle ezzel kapcsolatos sztereotípiát, legutóbb a Doktor Szöszi lépett hatékonyan erre a terepre. Korábban ott volt Melanie Griffith pár filmje, a Dugipénz, a Most Jövök A Falvédőről, és nagyon jó volt még a Spinédzserek c. film, Alicia Silverstone-nal,  de jegyezzük meg, a műfaj alapját Goldie Hawn fektette le. A Benjamin Közlegény, a Vasmacska Kölykei, A Protokoll, de persze, ha belegondolunk, gyakorlatilag az összes filmje a "nőies nő" karakterén alapul, kezdve az Óvakodj A Törpétől.
A "nőies nő" arról szól, hogy egy saját, teljesen más világban él, mint körülötte mindenki. Olyan részletekben van elszállva, amik mások számára érthetetlen, esetleg teljességében ismeretlen csacskaságok. Például Judy Benjamin egész életében egy gardróbról álmodott, meg arról, hogy legyen egy férje, jó sok cipője, és sokáig alhasson. Őrült beszéd, senki sem fogja fel így az életet, ennyire egyszerűen. Mégis, ha vesszük magunknak a bátorságot, és egy pillanat erejéig belehelyezkedünk Judy Benjamin nézőpontjába, félelmetes, de felejthetetlen kaland lesz, és rájövünk, hogy nagyon is van benne rendszer. A Protokollban Sunny Davis anélkül, hogy átgondolná, felháborodik egy pisztolyos ember látványán, és addig dulakodik vele, amíg a fegyver elsül, ő lövést kap a popsijába, megmentve ezzel egy afrikai trónörökös életét. A film további 90 percét is hasonló eredeti naivitással és egyszerű természetességgel viszi végig, ezzel prédaként szolgáltatva magát csúnya átverésekhez. Ismét egy karakter, aki egy más világban él, más dimenzióban utazik, mint a többiek, ezért lehet őt "butának", csacskának is nevezni, pedig csak az van, hogy nem dörzsölt, és az életét nem arra alapítja, hogy másokon átgázoljon, hanem arra, hogy komolyan véve a játékszabályokat, mindenki örömére tisztességesen éljen. Mindezek után egy viszonylag meglepő felfedezést tehetünk, vegyük észre, hogy ez a fajta nőies nő szolgáltatta az alapját a még soha előtte nem látott Forrest Gump karakternek is.
A Makrancos Hölgy-karakter az előzőkhöz képest más, hiszen "makrancos", azaz lépten-nyomon keresztbe tesz partnerének, harcol, küzd, ellenkezik, foggal, körömmel. De ezt a makrancosságot csakis egy nőies nő karakterre lehet ráönteni, mint valami csokimázt. A Makrancos Hölgy-sztorik átnevelési programról, szocializációról szólnak,  mely során a vadmacskából szeretettel előhívják a kedves nőies nőt. A legjobb e téren is egy Goldie Hawn-film, a Vasmacska Kölykei, ahol egy mísz milliomos nőt "nevel át" Kurt Russell egy ennivalóan kedves nővé.
A Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt egy vázlatos film. Látszik, hogy a körvonalak felvázolásával kezdődött az alkotói folyamat, amit csak később követtek a részletek, meg a kiszínezés. Magával a folyamattal még nem volna gond, de fontos, hogy a végén a cucc összeálljon, mintha egy darab folyamatos történetként csúszna ki pl. Forrest Gump száján. Ez szerintünk nem teljesül. Van olyan, hogy bizonyos elemek egy filmben csak jelzés-szerűen vannak jelen, s a hézagokat a nézőnek a saját fantázia-zsebből kell kiegészítenie. És van olyan is, hogy bizonyos dolgok nem igazán klappolnak, de ez csak akkor derül ki, ha esetleg másodszor is megnézi valaki, vagy ha túl sokat gondolkodik rajta (ezek az 1x használatos filmek), és a "HGYV1P10N" ez utóbbi kategóriába tűnik beleesni.
A film trailerje nagyon rossz, határozottan zagyva benyomást tesz, átlátszóan erőltetett fogadás, erőltetett jelenetekkel, előreláthatóan fárasztó románccal, stb. Ehhez képest a film meglepően jól kezdődik. Egész szépen vezetik be a lány, Andie Anderson karakterét (akit ugye nem más alakít, mint Kate Hudson, Goldie Hawn kislánya, de nem Kurt Russell-től). Andie Anderson egy női  magazinnál dolgozik, Composure a neve, és "hogyan" cikkeket gyárt, mindenféle hogyannal kezdődő kérdésekre keres választ. Az egyik barátnője aztán csúnyán kirúgatja magát a pasijától, mire Andie, a profi csaj azzal vigasztalja őt, hogy ne izgulj, ha ilyen súlyos hibákat követ el valaki, még ha a legcsinosabb lány is a világon, két perc alatt őt is kirúgja bárki. Percekkel később a szerkesztőségi megbeszélésen talán épp emiatt találja ki ezt az ötletet, felszed egy pasit, elköveti a tipikus hibákat, hogy a pasi végül kirúgja őt. A dolog lényege az, hogy jó tanácsot adjanak a női olvasóknak, hogy mit ne tegyenek. Ez, idáig tök rendben van. A másik fogadás, az ellenfogadás már kevésbé sikerült jól. A srácnak, Ben Barry-nek Matthew McConaughey ("mekkanahi") alakításában egy a Mi Kell A Nőnek-re kísértetiesen hasonlító helyzetet kell spontán felvezetnie. Reklám-kreatívként meg kell győznie a főnökét, hogy igenis mindent tud a nőkről, és arra veszi rá őket, amire csak akarja, amiből az következik, hogy rá lehet bízni egy nőknek szóló kampányt. A fogadás felvetése, hogy 10 nap alatt magába szerelmesít egy lányt, már nagyon erőltetett. De ami még ennél is rosszabb, hogy alapvetően nem lenne rossz az ötlet, azaz nyilván meg lehetett volna rendesebben is írni, rendezni, meg minden. Valószínűleg azért "ment át" ez a verzió, mert ha rákérdez a néző, teljesen logikus és érthető, amiről szó van, és ez mindennél fontosabb. Egyébként mindegy, a helyzetet hamar elfogadjuk, hiszen eleve ezért a fogadásért ültünk be a filmre, és egyáltalán nem akartunk fennakadni rajta.
A probléma, az igazi problémánk a filmmel ezután kezdődik. Világos, hogy főhőseinknek pont egymáson kell teljesíteniük, amit fogadásból vállaltak. A megismerkedés még meglehetősen jól indul, van köztük kémiai reakció, meg minden, sőt, éppenséggel napjaink megismerkedés-kultúráját is egy új, működő verzióval gazdagítják, amit intellekt-rapidó névvel  lehetne illetni. Jól indul, de aztán beindul a gépezet, és a sablonok egyre másra ugranak elő. Miután a pár összejön, a film átmegy egy programfilmbe, a lány minden napra kieszel valamit, amitől bármelyik srác bármelyik pillanatban hátast dobna. Alapvetően az történik, hogy a lány nem hagyja a srácot, hogy végigélvezzen egy kosármeccset (ez a szemétkedések fővonala), égeti őt a barátai előtt, átrendezi a lakását, meg minden, amit csak el lehet képzelni. A film programszerűen sorolja ezeket a csínytevéseket, a baj csak az, hogy megfeledkezik a kiindulásról, a lány és a fiú eredeti állapotáról. A lány eredetileg nagyon szép, kedves és jófej, és csak csinálja, hogy szemét, és hogy a pasija agyán zongorázik. A srác elvileg jófej, és csak a fogadás miatt hajt rá a csajra, és manipulálja őt. Mármost ehhez képest a kiindulási lányból semmi sem marad. Elkezd borzasztó stílusban nyomulni, és nem azt látjuk, hogy egy jófej csaj csinálja ezt, hanem azt, hogy valaki egyszerűen ilyen, és kész. A srác, aki elvileg magába kellene, hogy bolondítsa a lányt, átmegy abba, hogy egyszerűen mindent elvisel, és semmin sem akad ki. Ez meglehetősen passzív szerep, ami két okból is rossz. Egyrészt nem arra szerződött, hogy türelmes lesz, hanem arra, hogy elcsábítja a lányt, hogy magába bolondítja, hogy manipulálja, és mi mindebből semmit sem látunk. Másrészt, ez a türelem dolog teljesen holtvágányra dobja a cselekményt, mert pont azt látjuk, mintha valakinek kellene a pénz, és ezért elviselné a legsúlyosabb megaláztatásokat is. És az a legdurvább, hogy ez rá is illik a történetre. Vagyis, ahelyett, hogy azt látnánk, ahogy a srác egyre jobban beleszerelmesedik a lányba,  azt látjuk, hogy a pénzért cserébe némán tűr, és nyilván alig várja a napot, amikor majd megszabadulhat tőle, és ez nem hangzik valami túl jól.
A film aztán szépít, mert behoz némi romantikát, ami éppenséggel a legjobb időben érkezik, de aztán az egészet agyoncsapja egy olyan jelenettel, amihez foghatót ritkán láttunk. A végső nagy jelenet, a fogadás utáni igazság pillanatában egy hatalmas estélyen a srác és a lány a színpadra lépnek és mikrofonba énekelve veszekszik ki magukat. Ez borzasztó jelenet, különösen magyarra szinkronizálva.
A legnagyobb hibája talán az a filmnek, hogy a lányról végig elhisszük, hogy ilyen súlyos, és nem csak csinálja, hogy az, ezenkívül a srác totál passzív és megalkuvó, ami tulajdonképpen kimeríti a nulla feszültség kategóriáját. Végülis hamar felejthető a film, de azért még (sőt, annál inkább) meg lehet nézni. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
