Nincs a világon annál elviselhetetlenebb,
Ha ott ülök melletted, de tudom, nem lehetek a tied.
Ha elmegyek akárki, akármi mellett,
Úgy érzem, nem láttak még ekkora selejtet.
Sírni, ha akarnék se tudnék,
Legördül egy könnycsepp, ennyi elég.
Elég ahhoz, hogy szív donor már ne lehessek,
Egy törött szívet mamár be se ültetnek.
Egyedül vagyok, mint szar gitáron a pick-up,
Azt hiszem húrjaim nem szólnak tovább.
Szorítják a nyakam, egyszer úgyis megfulladok,
Azt fogják mondani, ilyenek ezek a márkátlan szarok.
Kérlek csatold fela hevedert, emelj fel,
Hogy kapjak levegőt ezegyszer...
Te lennél az, ki nyakam nem szorítanád,
Kulcsaimat finoman tekernéd át.
Ez álom marad, a szervíz velem nem halad.
Már tudom, egy enyhén hibás mindíg akad...
Annak leszek én alkatrésze, arra várok itt hátul.
Csak hogy melyik az a hülye, aki alkatrészt is árul.
Használt, elkopott, törött márkátlan szar eladó,
Április elsejei viccnek azt hiszem éppen jó.
A többinek fekete állvány, egy felirat jár sé puha tok,
Nekem jut, a leges leghátsó vizes sarok.
Még mindíg érzem, ahogy fuldoklom,
Hogy élek-e, vagy mi, én sem tudom...
Nem fogom már megtudni soha azt, hogy mi az élet,
Annyiban biztos vagyok, hogy nem kaptam még el ilyen betegséget.
A betegség egyik tünete, láz is lehet.
Régóta éreztem, a lázt, a szerelmet.
Nem tudom kit szeretek, vagy hogy miért,
De biztos, hogy van valaki, aki megért.
Most is úgy gondolom, hogy beteg akarok lenni,
Hisz jobb, mint egy múzeumban, üdeg mögött feszíteni.
Más is van, kit üveg börtönbe zártak,
Ők talán a sors tásak...
Látom, ki itt van mellettem, Őt nézi mindenki,
Felém fordul, de én nem tudok szólni neki.
Pár méter választ el minket,
De tudom, ez számomra nagy hely lehet.
Neki én csak egy karnyújtásnyira vagyok,
De Ő nekem mint egy csillag, ragyog.
Ennyi lenne, mit szerelmi életemről mondani tudok,
Összefoglalva, 5 perces kapcsolatokra pont jó vagyok...
Mindenki fegyvert ragad, és pusztít.
A világ lassan erre uszít.
Penge vág a harcosok bőrébe,
S csak ez, csak ez jár az emberek fejébe:
Halál, halál arra mit nem ismer,
A rossz cselekedni igen is mer...
Minden összeomlik...
Világunk haldoklik...
Az állvány, mely e földet tartja, összecsuklik...
Kezd a hurok szorulni, gerincünk kibicsaklik...
Felállunk egy székre, nyakunkra akasztjuk a kötelet,
Nincs más választás, kirúgják alólunk a széket.
S míg nem jön valaki, hogy zuhanó lelkünk elkapja,
Felénk száll a végzet fekete angyala.
Robbannak a bombák,dördülnek a fegyverek,
S egyre messzebb esnek a lelkek.
Ezeket, vissza már csak a béke szentje hozhatja,
De sok háborús, véres tömeg tartóztatja...
Minden összeomlik...
Világunk haldoklik...
Tűzhalál vár mindenre,
Nem tudni mi jut az emberre.
Talán hamvainkat a folyó viszi majd tova?
Vagy betoppan a béke szent alakja?
Ez tőlünk, emberektől függ, áll, vagy buki.
Hisz a kötél egyre szorosabbra húzódik...
Írta: Borsódy Anna
Egyedül
Árnyak úsznak csak körülöttem,
Oly sokra vágyik pedig szívem.
Szeretetet, mit nem kapok meg.
A magány sötét dzsungelébe süllyedek.
Ha nem hallok hangot valahonnan,
Rájövök, az életem az, ami robban.
Sötét erdő legmélyén,
A selejt kamra fekenén.
Ott vagyok én, kinek nincs senkije,
Halálom a világnak lesz örömhíre.
Ha eszem, nincs íze az ételnek,
Azért eszem, hogy esélyt adjak a reménynek.
A szemek a fák mögül rámszegeződnek,
De érzem, csak szemek, és nem testek.
Így hát nincs senkim, habár tudom milyen az élet,
Csak keveset élsz, és utána más a nézet.
Hogy menny vagy pokol? Nincs jo válasz,
Hisz mindenhol rájösz, hogy ingoványon állassz.
A mozgó talaj mindenki alatt ott húzódik,
Mindenki sorsa szívének súlyából adódik.
Ha lelked nehéz, gondokkal és szomorral teli,
Szellemed a gödör alján halálát leli.
De aki jó, vidám és szereti valaki
Annak élte szebb lesz, mint akármi...
Egyedül vagyok, nincs ki kihúzna,
Eltűnok a fekete ingoványba'.
Várom a csillagot, mi egyszer talán felragyog,
És annak tudatában majd boldogan meghalok.
Nem lesz majd aki eltemessen,
Az a csillag csak egy könnye, de rám essen.
Nem lennék halott többé,
S életem olyan lenne mint az Övé.
Majd ha magányos embert látok onnan fentről,
Ragyogok én teljes erőmből...
Minnél hamarabb, hogy a nagy bútól megkíméljem,
És mondhassa: "Az a csillag, az ragyog értem!"
Ne járj az én utamon,
Csupa csapda, nem pedig jutalom.
Ha fekete madarat látsz szállni,
Tudd én vagyok az, nem akárki.
Elvesztettem a hitet, mit egyszer kaptam,
S most nem engedi el a Tüzes katlan.
Fekete szárnyam kitárom,
Csak jöjj, csak jöjj én várom...
Ha soká vársz, a tűz emészti majd szárnyad,
S nem kapod meg azt mi régóta vágyad.
Fény már tudom, sose jut a sötét sarokba,
De ha van hited kijutsz, egy szebb világba.
Elnyomás mostani életed,
A nap felé nyújtsd kezedet,
Érzed, megérint a melege.
Viszont nem érsz olyan messzire.
Még egyszer, ha kell százszor,
Segítség pedig nem akad akárhol.
Ha soká vársz, a tűz emészti majd szárnyad,
S nem kapod meg azt mi régóta vágyad.
Ezért ne hátrálj soha,
Hisz futni nincs hova...
Nézz a hegyek felé, érezd az erőt,
Ami hosszúra engedi a gyeplőt.
Ha elszakad ez a kötelék,
Nincs többé kötőfék.
Mivel nincs senkid, magadra maradtál,
S rádöbbensz... Te vagy az a fekete madár.
Írta: Borsódy Anna
2009.02.07. 09:25
Gabcsi
Kell egy hang mi csak jót súg,
kell egy tőr mi szíven szúr.
Az élet egy kemény kaland,
csak bánt és kibírhatatlan.
Ha nincs szerelem, nincs barát,
nincs remény, nincs semmi már.
2009.02.07. 09:22
Gabcsi
Lehull a fákról a levél,
Lassan itt a zord, hideg tél.
Megfagy minden szíve-lelke,
Már nem röppen a lepke.
A domb oldaláról nézek a tájra,
És látom az ősznek vége nemsokára.
Ma mindent hó lep el,
Mint egy nagy, fehér lepel.
Fagyott tavak, fagyott vidék,
Törd meg a herceg jégszívét!
Hogy képes legyen szeretni,
És őt is lehessen viszontszeretni.
2009.02.07. 09:12
Gabcsi
Szeretsz-e?
Ha fáj minden szó, ha rossz az érzés,
minden elmúlik ha jön az éjfél.
ez elfeledtet mindent,mindenkit aki bánt,
és azt aki hamis barát.
Mondd mit tegyek, hogy észrevedd,
mit tegyek, hogy ne felejts?
Gondolj rám és a közös emlékekre,
hogy talán szerettél és most vége.
HA későn jössz rá, mi a fontos
és arcod a könnyektől foltos,
elszalasztottad az alkalmat és ami a legjobban fájt azt hallottad!
Mi kell ahhoz, hogy észre vedd?
Mi kell ahhoz, hogy legyél nekem?
Mondd mit tegyek, és megteszem!
A szívem már rég rabul ejtetted...
Azt mit viszonoznom kellett volna,
de én nem tettem soha!
És miért nem - talán féltem akkor,
féltelek közel engedni magamhoz,
de én most ezt megtenném, szívedet kiengesztelném.
Nem érdekel, ki mit mondd,
hogy szeretlek sajnos az én titkom.
El kell a szív érzéseit engedni,
és újból magadra lelni.
Elfeledni végleg a múltat,
kipróbálni valami újat.
Kérdésedre nincs felelet,
de az idő majd begyógyitja a sebeket,
és a megsebzett szíveket.
Szeretlek...vagyis szerettelek...
2009.02.01. 12:07
Loren
Mikor nem látom a fényt
Mikor nem látom a fényt.
Mit tegyek én?
Ki lesz melettem?
Kinek válára arcom temesem.
Ő látja meg könnyeim.
Ő ölel maj igy.
Szorít el nem enged.
Ha baj van velem lesz.
Jőj vissza fény,hagy lássalak meg én.
Legyen kire nevetni.
Legyen kit szeretni.
Legyen melletem a fény.
Hagy láthassalak én.
By:Loren.
2008.11.29. 10:36
Jancsó Szabina:Szeretlek amíg élek!
Világos nappal láttalak meg egyszer,
Imádlak és azóta szívem csak érted perzsel,
Lámpalázas vagyok,ha csak rád gondolok vagy ha látlak téged,
Így mondom el,hogy SZERETNI fogalak amíg csak ÉLEK!!!!!!!
2008.11.23. 10:35
Őszi felhők
Őszi felhők gyültek az égen.
Itt a nyárnak,itt van vége.
Más kép fúj a szél.
A felhő száll, kék az ég.
Táncol a levél a szélbe.
Utat törnek az égen.
Elviszi őket messze.
Sárga,piros a fák levele.
Messze röpül a szélbe.
Itt a nyárnak itt van vége
By:Loren
2008.11.16. 10:57
Elmúlt szeretet
Nehéz volt szeretni.
Nehéz volt kedvelni.
Nehéz volt minden.
Magányosak a szívek.
A szeretet elmúlt.
A láng fel nem gyúlt.
A szeretet elmúlt.
Az idő egyre s egyre múlt.
By:Loren
2008.10.29. 23:14
Sárfi Gerorgina:Egy reméménykedő napraforgó
Megszületett és azt hitte
Ahogy az örök mécses ég
Ő sem veszti el sohasem
Az élet erejét
A múló idő fenyegető szemekkel
Kűldi az őszi szeleket
Eltünődve figyel és vár
Csak most jött rá az idő miért fáj
A szellő azt leheli
Közeledik a vég
Bánatot rejtő levelei
Azt súgják fél
Remények mögül
Kitekintve az égre
Újra remél és örül
Ahogy rátalál a fényre
Őszi éjszakákon
Emlékként idéz fel mindent
Az örök fény nem érhet még véget
2008.10.10. 20:46
Zug a fejem fáj a szivem hiányod érzem miért nem vagy velem,éltetö csokodra szomjaz a szám ha egyet adsz én azt ezerszer visszaadnám,forrongo véremre te vagy a nyugalom amig élek szeretlek angyalom zsu
nézem az eget a szivem remeg,a csillagok közt a szemed látom,kisért egy gyönyörű álom,itt fekszel mellettem az ágyon,örült vad szenvedéllyel csokoljuk egymést egész éjjel,és hiába jön a pirkadat,mert te velem vagy és szerelmünk örökre megmarad zsu