Love horses
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Idézetek
 
ŐK♥
 
Én :))
 
Viccek :D
 

♪Megasztár♪
 
EMO
 
PiXXeK
 
♥Szereplők♥
 
Egyéb
 
|Fogathajtás|

Fogathajtás

 

Fogatló használata

 

A leggyakrabban használt fajták hazánkban a Lipicai, a Nóniusz, valamint egyre több versenyen láthatók az ügetők és ezek félvérei.

A kifejlett egyes-fogatló átlagos marmagassága 170-180cm, kettes-, és négyes fogatba pedig a 160cm-es, vagy annál nagyobb magasság illik.

A fogathajtás hazánk legsikeresebb szakága. Az „A” kategóriás versenyzők országos és megyei versenyeken is részt vehetnek, a „B” kategóriás hajtók pedig csak regionális versenyekre nevezhetnek, ahol nagyrészt a kezdő fogatok mérik össze tudásukat, valamint első osztályú hajtók gyakorolnak.

A versenyzés alap feltétele, hogy a hajtó és rajt-engedély vizsgát tegyen, elméleti és gyakorlati tudását is bizonyítandó. A segédhajtónak nem kell.

        Bár az egyes-fogathajtás még gyerek cipőben jár, vannak állandó versenyzők, nagy tudással. A teljesség igénye nélkül néhány eredményes hajtó: Benkő Sándor, Taczman Elek, Gáspár Zoltán, Fábián Sándor. A 2002-ben megrendezett Világbajnokságon a legjobb magyar eredményt Benkő Sándor hozta el, a 18.helyen végzett. Szintén 2002-ben rendezték a Mozgássérültek Világbajnokságát, ahol viszont Taczman Elek állt a dobogó legfelső fokára. Azóta a Jászberényi hajtó duplázott, majd 2004 végén átadta a gyeplőt fiának ifj. Taczman Eleknek. 2004-ben Astorpban nem állt rajthoz magyar hajtó. A 2006-os olaszországi Pratoni del Vivaro-ban megrendezésre kerülő Világbajnokságra három fő, vagyis egy csapat utazik majd.

Kettes-fogathajtóink az 1985-ben rendezett első világbajnokság óta állandó résztvevői a világversenyeknek. Lázár Vilmos, Lázár Zoltán, Nyúl Zoltán, Kecskeméti László, Fülöp Sándor, Fehér Mihály, Szabó Erika, Szegedi Gábor, Bálint Mihály… nevük minden rajongónak fülében cseng, akár aktív versenyzők, akár visszavonultak. A Lázár testvérpár Nyúl Zoltánnal már negyedik alkalommal készültek címvédő Világbajnokságukra, ahol 2003-ban is diadalmaskodtak, és ismét elhozták a csapat-aranyat. Az egyéni címvédés Lázár Vilmosnak sajnos nem sikerült, a dobogóhoz legközelebb Nyúl Zoltán került ötödik helyével, Vilmos a hetedik, Zoltán pedig a nyolcadik helyet hajtotta ki magának. 2005-ben új összeállítású csapat utazott Salzburgba, ahol a csapat-arany megvédése nem sikerült. Ezüstérmes lett a Hódi Károly, Lázár Vilmos, Selyben Zsolt összeállítású csapat, egyéni versenyzőnk, Nagy Sándor pedig a 10. helyen zárt. 2007-ben a lengyelországi Warka városában rendezik meg a világversenyt, a cél természetesen az aranyérem visszaszerzése lesz egyéniben és csapatban is.

Négyes-fogataink másodjára is felértek a csúcsra. Az első Világbajnokság 1972-ben volt, az akkor indult magyar versenyző, Abonyi Imre az előkelő negyedik helyet „hajtotta ki” magának. 1974-ben Fülöp Sándor nyert, onnantól egészen 1982-ig mindig magyar hajtó állt a dobogó legfelső fokán. Innen következett egy eredményekben gyengébb időszak, de 2004 augusztusára a felzárkózás megtörtént, hajtóink (Lázár Zoltán, Dobrovitz József, Kecskeméti László) csapat arannyal, valamint egyéni ezüst-éremmel hozták fel újra hazánkat az élvonalba. Ha az FEI bizottsága dopping vétség miatt elveszi Michael Freund-tól az aranyérmet, Lázár Zoltán lesz a világelső, ez azonban még sokáig elhúzódhat. 2006-ban a lovassportok fellegvárában: Aachen-ben lesz alkalma csapatunknak – és reméljük Lázár Zoltánnak– megvédeni elsőségüket.

 Az „A” kategóriás (országos) versenyek 3 naposak, az első nap – általában péntek – a díjhajtás napja. Ekkor a fogat összhangját, a lovak mozgását, idomítottságát és a versenyző hajtó-stílusát pontozzák.

A második napon a maraton-hajtást rendezik, ez a legnépszerűbb versenyszám a nézők körében, az állóképesség vizsgája. „A”, „B”, „C”, „D” és „E” szakaszok vannak, ezek közül csak az „A”, „D” és „E” szakasz teljesítendő, ahol meghatározott iramban és jármódban kell teljesíteni. Az „E” szakasz többnyire 8 akadállyal van nehezítve. Az akadályokban kapuk vannak, amiket megfelelő sorrendben a legrövidebb idő alatt kell meghajtani.

A harmadik napon a fogatok az akadályhajtásban mérik össze tudásukat, időre hajtva a 20-21 akadályt a „selybák” levő labdák leütése nélkül. Ha mégis leesik, minden egyes labda 5 hibapontot ér.

 

Versenyszám külföldön még a laptikában (kétkerekű kocsi) versenyzés is, ugyanúgy három versenyszámmal. Hasonlóan a négykerekű kocsikhoz, itt is a „díszkocsi” fából készül, a maratonra pedig fémből építik.

 
Chat
Ne káromkodj! Köszíí
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
▄▀Ennyi▄▀
Indulás: 2007-05-28
 
Menü
 
▄▀Szavazz▄▀
Hogy teccik az oldal?

Nagyon jó
Elmegy
Nem teccik
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Lovas programok
 
|Sport|
 
|Eszközök|
 
|Híres lovak|
 

|Chica|
 
|Oldik|
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!