Ha rád gondolok könnybe lábad szemem,
Mert tudom, enyém nem leszel.
Ha szemedbe nézek szívemben öröm lesz,
Mert szemedben látom a szívemet.
Ha téged nézlek, tudom mit ér az élet,
Ha megbántasz, számomra megszűnik az élet.
Ha együtt vagyunk és nézhetlek, értelmet kap az életem,
Mert téged, csakis téged szeretlek!

Könnyes volt a szemem, de mosolyogtam, mert tudtam, hogy te boldog vagy.

Fáj beletörődni abba, hogy erőlködésünk ellenére nem mennek a dolgok.

Mindig van megoldás. Még ha az nem is tetszik nekünk.

Miért hiszik azt a nagy emberek, hogy gyáva vagyok, mert félek a fájdalomtól?

Távol esett egymástól, amit tudott, és amit hinni próbált, de ez ellen semmit nem tehetett, és amit az ember nem tud helyrehozni, azt ki kell bírnia.

Egyébként olyan rossz az ha valaki megsajnál? Ha az illető mond is valamit az támogatás, de ha szóra sem méltat, akkor szerinte olyan mélyre süllyedtél ahonnan nincs visszaút.

A szél suttogása hiábavaló, ha valahol megszakad egy szív.

Nem akarom látni, mert gyűlölöm látni,
Nem akarom látni, mert szenvedek látni,
Nem akarom látni, mert fáj, ha látom.
Nem akarom látni, de mégis várom.

Nem akarom látni, mert gyűlölöm látni,
Nem akarom látni, mert reszketek látni,
Nem akarom látni, mert fáj, ha látom.
Nem akarom azt, hogy újra fájjon.

Nem akarom nézni az arcát, ha kérdez,
Nem akarom tudni, azt, hogy mit érez,
Nem, nem, nem, nem!
De igen! Szeretem!

Nem akarom látni, mert nincs erőm látni,
Nem akarom látni, mert nincs időm várni,
Nem akarom látni, mert megsebez újra,
Nem akarom látni, ezt ő is tudja.

Nem akarom látni, mert gyűlölöm látni,
Nem akarom látni, mert nem bírom látni,
Nem akarom látni, mert bánt, ha látom,
Nem akarom látni, mert kín, ha várom.

Nem akarom látni, mert gyűlölöm látni,
Nem akarom látni, mert elég volt látni,
Nem akarom látni, mert elég, ha érzem,
Nem akarom látni, mert elégek, érzem.

Nem akarom hagyni azt, hogy elérjen,
Nem akarok állni a tekintetében.
Nem, nem, nem, nem!
De igen! Szeretem!

Fáj még a szó, fájnak a percek az évek, a szívemet nyomja mikor a múltba nézek. Könnyeim hullnak, a párnára borulva sírok egy végtelen könyvet lapozva. Tudom már elmúlt, vége a szépnek, szépen lassan eltűnnek a képek. Sebeim maradnak nyitva a világnak példát mutatva, gátat szabva a hibáknak.