Ha majd egyszer szíved össze lesz törve,
S nem találsz semmit ami vigasztaló lenne,
Elveszítetted azt, kit a világon a legjobban szerettél,
Nem kéne semmi más, csak, hogy újra vele lehessél!

De ne félj, mert egyszer még úgyis rátaláltok egymásra,
S csupa boldogság lesz a történet folytatása…!
Minden reggel vele ébredsz majd, s elveszíteni nem fogod többet,
Ez egy igazi csoda, mely megér minden kincset!

A sorsunkat mi alakítjuk ugyan, de az előre megírt dolgok felett nincs hatalmunk. Az élet egy játékszabály szerint működik, amit vagy betartunk vagy nem. Tőlünk függ, de minden helyzetben megkapjuk a méltó büntetést vagy jól megérdemelt jutalmat. Talán nem hisszük, hogy így van, de legbelül a lelkünk mélyén belátjuk hogy a váratlan rossz vagy jó dolgok meg kell hogy történjenek velünk.

Igaz, a sorsot írják, de az ember önmaga írja meg a sorsát.

Elfogadni a szörnyű tényt,
hogy nem egy tündérmesében élsz,
Várod a herceged,
a boldog happy end-et.
Bár sokan kérik: ne reménykedj.
De remények nélkül, még a víz is éget,
reményekkel mégis már a barát sem barát,
Mikor születtél, már akkor meghaltál...

A borús felhők mögött is ott van a Nap,
még akkor is, ha néha nehéz észrevenni a kicsiny reménysugarakat.

Nem hiszem és nem tagadom: mit tudom én, mi az igaz? A remény dob le-föl, és vak a jelen, mint a jövő.

Van egy szó, mit úgy hívnak remény!
Ha vigyázol rá, ő mindig benned él.
Ha szívedbe zárod, ki fontos neked,
Bármerre jársz, ő is ott lesz veled!

Végignéz rajta és felcsillan előtte az, mi becsesebb minden szépnél. Meglátja benne a lehetőséget.

Elröpíti-e hozzád a gondolat
érzékekről felszálló óhajomat,
a sürgetést, hogy jöjj hamar,
elröpíti-e hozzád a gondolat,
hogy két ág puha-pihe tövén
esengve hív-vár a fészekmély,
elröpíti-e a gondolat sietve
verdeső vágyamat szívedhez,
hogy véss kőtábla-szívedbe?

A világban az a legérthetetlenebb, hogy megérthető.