A Kossuth-díjas színésznőt több csatorna is felkérte korábban nagy műsorokba szerepelni - csak a Megasztárra mondott igent!
Eszenyi Enikőnek igenis kell a muzsikaszó! A szenvedélyes, extravagáns, megfejthetetlen díva, színész-rendező már tangózott kicsit poposan Alföldi Róberttel és Kamarás Ivánnal is, ráadásul dalban mondta el, hogy a gyönyörben nincs középút. Most viszont egy egészen új szerepben tündököl...
Enikőt már több csatorna is felkérte korábban nagy műsorokba szerepelni. Ő eddig mindent visszautasított, viszont az ország legsikeresebb műsorának felkérésére igent mondott, így most a Megasztár 4-ben zsűrizik. "Egész életemben nagy volumenű showk-ban dolgoztam a Vígszínházban, úgyhogy ez nem olyan meglepő számomra."
Enci a válogatókon nem szégyellte kimondani a véleményét: "Az őszinte véleményemet próbáltam tolmácsolni hol szellemesen, hol egyszerűen. Mikor hogy sikerült."
Az őszinteség pedig még az ismert emberek között is konfliktust szül: "Sokszor nehéz elfogadni a másikat, amikor nem azon a csatornán közelít meg valamit, hanem egészen máshonnan, mint te."
És hogy hogy fér bele egy, a színház rabjaként élő színésznő repertoárjába egy tehetségkutató műsor? Páldául úgy, hogy a forgatások nagy része alatt a színházban nyári szünet van. A Vígszínház titkárságán napra és órára pontosan beosztják Enikő programját. Ősztől nem csak nyugodt teázások, hanem számtalan felújítópróba, rendezői feladat, és megformálandó szerep vár még rá a Megasztár mellett."Lesz egy olyan este, amikor másnap Zágrábban játszom, a Zágrábi Nemzeti Színházban. Úgyhogy majd egy Megasztár után éjszaka Zágrábig fogok repülni."
De azért a budapesti színpadokon is felgördül majd előtte a függöny. Újabban nápolyi grófnőként szövi a szerelmi szálakat A kertész kutyája című darabban.
A Kossuth-díjas színművész amúgy a bio életforma híve, és minden szabadidejét egyetlen férfinak szenteli. Kamondi Zoltán, rendező a kedvese, aki kifejezetten Enikőnek írt egy rosszlány szerepet a Betty Mystic című, még szupertitkos moziban."Még nem volt olyan párom, aki rendezett volna így, úgyhogy ez nem tudom, milyen lesz. Ez egy érdekes dolog lesz majd."
Mint ahogy az is, ahogy a gondolatokban, és humorban sem kifogyhatatlan színésznő szókimondó stílusát mega-zsűriként is kamatoztatja...
Aktív
Riporter: Németh Ádám
|