Az utas is segíthet
Bármi történhet a vezetővel
Írta: James R. Davis
A motorosok között az az általános vélekedés, hogy az utas semmit sem tud tenni, ha a vezetővel bármi történik, s át kell venni a motor felett az irányítást. Ez hülyeség!
Azt hiszem, néhány éve Ohioban történt az a baleset, ahol egy szarvas akart átugrani oldalról a motor felett, és eltalálta a vezetőt, egyszerűen lerúgva őt a motorról. A férfi felesége volt az utas, sikerült átvennie az irányítást, az út szélére kormányozni a motort, s annyira lelassítania, hogy a motor egyszerűen eldőlt a fűben.
Persze, mondhatjátok, ha nem volt ott a vezető, könnyen elérhette a kormányt.
A tény viszont az, ha a vezető, mondjuk infarktust kap, s összeesik, az utas még mindig uralni tudja a járművet.
Két dolog van általában, amit az utas nem ér el, a váltó és a hátsó fék, de amit biztosan tud, az a kuplung és az első fék. (És esetenként az áramtalanító kapcsoló). Ezekkel az utas tudja irányítani a motort, csakúgy, mint a sebességét szabályozni.
Még ha a vezetőnek háttámlája is van, az utas felállván, s a vezető felett átnyúlva át tudja venni az irányítást. Elaine és én sokat gyakoroltuk ezt a manővert, és számtalanszor demonstráltuk motoros találkozókon.
A motorosnak (vagy bárkinek a motoron) ésszerű sebesség mellett egyáltalán nem nehéz egyensúlyban tartani a motort. A motor automatikusan megpróbál függőleges maradni és egyenesen haladni. Más szavakkal, bár tesz néhány kis kanyart a motor, ahogy próbál egy stabil pozíciót találni, van idő az utas számára, hogy átvegye a motor irányítását.
Először is le kell lassítani. Másodszor egy biztonságos helyre kell kormányozni, mielőtt a motor eldől, merthogy eldől, az biztos.
Mielőtt eldőlne, áramtalanítsuk.
Az utas is segíthet. Talán ezt nem is árt a tudomására hozni, s esetleg még gyakorolni is (vészfékezés, motorleállás, stb)
[Kell-e még több okot felsorolnom, hogy azokat, akik utasként szeretik a motorozást, s maguktól sosem ülnének motorra, bátorítsuk a biztonságos motorozás tanfolyamon való részvételre? – a szerző] |