10. Könyörtelenül

¤¤¤ ¤¤¤ ¤¤¤ S ¤¤¤ ¤¤¤ ¤¤¤

Miután Petert is beavatták (na nem a nagybetűs életbe, csupán a még annál is grandiózusabb Tervbe), a négy barátra várt még egy igen nehéz feladat: végigülni az aznapi órákat anélkül, hogy a markukba nevetgéljenek a délután várható izgalmaira gondolva – illetőleg, hogy ne rohanjanak ki mágiatöriről James köpenyéért, mikor már úgy érzik, képtelenek tovább türtőztetni magukat.

- Óóó, Ágas… ez az… - sóhajtott fel Sirius, mikor már harmadszorra gondolta végig a csíny pontos lefolyását.
- Ezt inkább Sylviának mondd… vagy Natashának… vagy Marie-nek… de ne nekem – suttogta vissza vigyorogva az érintett.
- Tudod, hány és hány ezer ember vágyik rá, hogy a nevét sóhajtsam a fülébe? – förmedt rá a lehető leghalkabban barátjára ifjabb Black.
- Ó igen. Mindannyian – jelentette ki somolyogva Slughorn. – De most már legyen szíves a munkájára koncentrálni, Mr Black.
Sirius felvillantott egy csibészes mosolyt, és óvatos oldalpillantást intézett Sylvia felé. A Snape lány láthatóan Severusszal volt elfoglalva: az fojtott hangon magyarázott neki valamit.
- Fene abba a bőregérbe – nyilatkoztatta ki oldalra, remélhetőleg James irányába. – Még jó, hogy délután elkapjuk.
- Ma mindennek szexuális töltete van számomra, úgyhogy kérlek, ne használd rá ezt a kifejezést – hangzott az egykedvű válasz; James bátya éppen nagyban turkált egy bottal valami furcsa, ázott lében, ami az üstje fölött lebegett.

- Pajtás – szólította meg aggodalmat tettetve Sirius. – Biztos, hogy a cuccnak így kell kinéznie?
- Naná – hangzott a magabiztos válasz. – Lilyről másoltam, úgyhogy nem lehet gond. – Mikor látta, hogy Tapmancs erre kérdően felvonja a szemöldökét, gyorsan hozzátette: - Nézd csak meg Sylviáét, az övé is ilyen.
- Gondolod, hogy jó bájitaltanból? – tűnődött Tapmancs.
- Hiszen Snape – vont vállat James.
- De a s.egge is jó. Akkor mégsem lehet Snape – vonta le a következtetést Sirius. – Bizonyára valami vándor-megtermékenyítő nemzette.
- Valaki, aki vándorokat termékenyít meg? – érdeklődött somolyogva Remus, aki csak most kapcsolódott be a beszélgetésbe.
- Ahogy mondod, haver. És Sylvia mamája volt a vándor. Ehhh, ő is jó bőr lehet – sóhajtott fel Sirius, és szuggerálni kezdte Sylvia főzetét. – Te, Ágas…
- Azt akarod ezzel mondani, hogy Snivellus anyja jó bőr? – szisszent fel James. – Ez nagyon gáz…
- Ágas…
- Még ha azt mondtad volna, hogy kiterítve, a kandalló előtt…
- Áááágas…
- Vagy kitömve, a falon…
- Ááág…
- Vagy csinos kis retikülként, na úgy jó bőr len…
- ÁGAS! Idefigyelnél végre? Törődj velem! Szeress engem! – méltatlankodott Sirius.
- Mi van, te nagyra nőtt… hmm, inkább nem dicsérlek – vigyorodott el James is.
- Ott, e. Mintha azt mondtad volna, hogy szerinted jó bájitaltanból.
- Sylvia? – kapta fel a fejét Remus. – Nem hinném.
- Miért mondjátok? – James gyanakodva összehúzta a fejét és várta a poén csattanóját. Ami nem is váratott sokat magára…

- Ba.sszameg!! – A Sylvia főzete fölötti halványkék, maszlagszerű füst egyszeriben tintafeketévé vált, s a következő pillanatban szétloccsant. A teremben szerteszét szóródó felhőmaradványokból pedig lassan, de biztosan cseperegni kezdett az eső – ami halványkék volt és mart. A lány a kezdeti –igen-igen hangos- káromkodások után nemes egyszerűséggel bemenekült a neki háttal dolgozó Severus mögé, és onnan nézegetett kétségbeesetten saját üres üstje felé.

- Azt hiszem, elcsesztem – jelentette ki végül, mikor végre elült a nagy zsivaj: Slughorn ugyanis eltüntette az őszi záport.
- Válogassa meg a szavait, Miss. Viszont én is azt hiszem, hogy el. – A tanár nem volt különösebben dühös, inkább kedélyesnek tűnt.
- Severus, fiam, mért nem segített neki? – emelte szemeit a közelben álló Snape-re.
- Háttal álltam – hangzott az egykedvű válasz.
- Direkt nem segített – vonta meg a vállát Sylvia. – Ha én nagyon béna vagyok, még jobban látszik, hogy ő a májer.
Sev felvonta a szemöldökét, és lassan megfordult. – Mondd még egyszer – sziszegte.
- Fúj-fúj az összes Snape-nek! – jelentette ki félmosollyal az arcán a lány. – Amint megnövök, nevet változtatok és beállok vöröskeresztesnek.

- Minek? – súgta oldalra Sirius. – Valaki mugliszületésű segítsen!
- Gyógyítónak – szúrta oda Lily Evans. – De ha figyelnél mugliismereten…
- Ne égess – formálta hangtalanul a szavakat Severus Sylvia irányába.
- És te a könyvtárban? Majdnem szívrohamot kaptam az ijedségtől!
- Hagyj már azzal az esettel!
- Nem hagylak!
- Ostoba liba. – A megállapítás nem annyira bántó szándékúnak, inkább egy tény közlésének tűnt.
- Ostoba… ööö… gúnár. – Sylvia immár leplezetlenül vigyorgott. Sev összeszűkítette a bal szemét, és nagyon csúnyán nézett testvérére.
- Ha befejezték egymás szapulását, akár rá is térhetünk a hibáira, kisasszony. Mondja csak… - Slughorn hangja egy idő után beleveszett a végtelenbe… értsd, nem tűnt olyan fontosnak, mint az átlagos diák privát gondolatai – így senki nem is figyelt rájuk.

Ezek után már viszonylag hamar be is köszöntött a délután csodálatos és szentséges szelleme.
Sirius és Remus egész gyorsan túltették magukat azon megrázkódtatáson, hogy kiderült: nem minden Snape-fióka jó bájitaltanból, sőt… James azonban még mindig döbbenten állt az eset előtt; ellenben, mint tudjuk, kétségek közt támadnak a legjobb ötletek…

- Te Tapmancs – vonta félre barátját az utolsó órájuk után. – Mi lenne, ha…
Sirius kedélyesen hunyorogva hallgatta Ágas vadonatúj –még nedves volt rajta a festék- ötletét – és a végén gonosz mosoly ült ki az arcára.

- Wehehehe – jelentette ki vígan Ágas, miközben láthatatlanná tévő köpenyben rótták a folyosókat estefelé. A helyiségekben már sötétség honolt, s a magányos, csínyre kész alakok sem láttak volna az orruknál tovább, ha nem lennének a világon fáklyák.

- Csönd legyen már, te marha, meghallanak! – tromfolta le Sirius hasonlóan nagy hanggal.
- Most te sokkal többet beszéltél, mint az előbb én – állapította meg Ágas logikusan.
- Igaz – döbbent meg magán Sirius is. – De nekem szabad – jött rá végül a megoldásra.
- Tudod, mit szabad neked, teeee…
- Pssszt! Nem szexualizálunk a folyosón! – intette le gúnyosan vigyorogva Tapmancs. Kár, hogy csodásan gunyoros, tükör előtt bejáratott mosolyából a sötétben nem látszott semmi..

- Hát jó. Akkor, ha elraboljuk Sylviát, és nem tudunk bemenni a saját KH-nkba, emlékezz, mit mondtál az előbb.
- Mondtam már, nekem mindent szabad – figyelmeztette Sirius, és gyengéden (fiúsan gyengéden) oldalba billentette barátját. –Hupsz, itt vagyunk! – suttogta gyorsan, mielőtt a megtorlásra sor kerülhetett volna.
- Szerencséd – sziszegte a fülébe James megjátszott gyűlölettel, majd a páros nekitámaszkodott az falnak és várt.


- Nem kellett volna mozgósítanod valamelyik barátnődet, hogy vartyogja el a jelszót? – susogta James bő tíz perc elmúltával.
- Sylvia az első csajom a Slytherinben, úgyhogy… ez van, Ágas, nem leszünk napi látogatók errefelé – közölte vele a szomorú valóságot ifjú Black. – Tudom, nagyon vágytál rá, de sajnos…
- Psszt!
- Te ne mondd nekem, hogy psszt! – méltatlankodott Sirius.
- De mondom, mert…
- Psszt!
- Ugye, hogy ugye? – ragyogott fel James képe, és a következő pillanatban már mindkét fiú feje a hőn áhított (ajtónyitás-funkcióra beállított) látogatók felé fordult.

- És mi járatban errefelé? – dorombolta a közeledő hang.
- Egy kis ez, egy kis az… beszélgetek kilencpontos pasikkal, látok nyolcpontos pasikat, elkerülöm a hét alattiakat… - hallották Sylviát.
- Szabadna tudnom, miért nem tízpontosokkal? – érdeklődött szenvtelenül Malfoy.
- Ahhoz fel kéne lifteznem a mennyekbe. Tízpontos pasi ugyanis nem létezik… De te nagyon közel vagy hozzá – hízelgett csábosan a lány, és hátravetette a fejét. Sűrű, vékony –immár lila színben tündöklő- tincsei a vállára hullottak.


- Ennek örülök – Lucius Malfoy hangja már egészen közelről hatolt a fülükbe – pedig a célszemély maga pillanatnyilag egy egészen más helyre kívánt hatolni.
- Ó, nem, nem. Én örülök. – Sylvia somolyogva kilépett a fáklyafénybe, és hátát a falnak vetve –alig fél méterre Jameséktől- farkasszemet nézett a szőke slytherinnel.
- Kívánatos eredmény... Sok semmitmondó beszélgetést folytattál már le életedben? – Lucius szeme sokat sejtetően megvillant, és választ várva közelebb húzódott a Snape lányhoz.
- El sem tudod képzelni, mennyit. Itt vannak ezek a jó kis dumcsik az öcsémmel… Melyek során egyikőnk se érti a másikat. – Sylvia sajnálkozva megrántotta a vállát. – Mi lenne, ha mi valami izgalmasabbról beszélnénk?
- Epedve várom – Lucius hangja kellemesen mély volt, és megfelelően undorkeltő a Tekergők számára ahhoz, hogy egymásra nézzenek és elhúzzák a szájukat. Sirius még egy óvatos, bugyburékoló hangot is hallatott, mikor a szőkeség meglepetésszerűen még közelebb lépett Sylviához.

- Akkor beszélgessünk – mosolyodott el a leányzó gyanúsan sunyin. – What about sex?
- Parancsolsz? – Lucius felvonta a szemöldökét, de a szája sarkában már elégedett kifejezés ült. – Rendben, ha akarod… De menjünk be, itt kinn meglehetősen hideg az idő. Magyarországon lettél immunis az időjárás szeszélyeire?
- És a világ szeszélyeire is – bólintott Sylvia. – Nos, amiről beszélgetni akarok, az az… -hangja távoldotában egyre halkult, ahogy a lány a jelszó elsuttogása után belépett a KH-ba.

- Menjünk – formálta a szót kétségbeesetten James felé Sirius. Ágas megrántotta a vállát és elindult a folyosó másik vége felé. Barátja azonban még időben elkapta; megpenderítette és egy határozott mozdulattal bevonta kettősüket a Sylviát követő Lucius után. Éppen csak beértek, s a rejtekajtó máris becsapódott utánuk.

Nem pazarolták az időt ,,ezt megúsztuk” jellegű megszólalásokra, inkább azonnal a kékhajú lány után eredtek. James megtapintotta talárzsebében a délután sebtiben legyártott bájital fioláját. Álmosítófőzet. Egy rossz pillanatában hirtelen sajnálni kezdte, hogy kezdeményezte Sylvia bevonását a dologba.

A lány feladata tulajdonképpen egyszerű volt: elcsenni Sev pálcáját pár pillanatra, és átadni nekik, hogy megbűvölhessék. Valamint beletenni az alkalomra beszerzett speciális liliomfüzért öccse hajába. Valamint… nos igen, valahogy beadni neki az álmosítót, hogy Jamesék elhelyezhessék az ártást Severus kezén. Persze, ha ez nem sikerülne, a Tekergők kénytelenek lesznek álmában meglepni kedvenc ellenségüket.
Igen, tulajdonképpen kifejezetten egyszerű dolga volt…

De a fiúk számára is hátravolt még a neheze: közölni a tervet a lánnyal, és rábeszélni, hogy vállalja a számára kitűzött feladatot…


James – igen logikus módon- abból indult ki, hogy Sylvia nincs kifejezetten oda az öccséért. A délutáni veszekedésük (és maga a tény, hogy Snivi nem segített a nővérének a bájital elkészítésében, vagy legalább a fel-nem-robbantásban) számára egyértelmű bizonyíték volt erre nézve. Persze kihagyta a számításból, hogy a slytherinek –ellentétben a griffendélesekkel- nem az érzelmeikre szoktak hagyatkozni.

Így hát ott ácsorogtak a rideg, zöld és fém színekben utazó mardekáros klubhelyiségben, az ott ücsörgő, ásítozó, unatkozó hét-nyolc slytherin között (lévén éjfél), és fogcsikorgatva nézték, hogyan udvarol Sylviának Lucius Malfoy. Bár a körülményeket tekintetbe véve, ez inkább fordítva volt. A lány időnként élvezettel simított végig tekintetével a hetedéves fiú hosszú, szőke haján; egy idő után ez a simítgatás egyre lejjebb vándorolt, míg már véletlenül sem lehetett hajzatmustrálásnak becézni…

- Fene a csajodba – nyilatkozta suttogva alig nyolcperces csendes várakozás után James.
- Nem annak néz ki – sandított Malfoyra Sirius.
- Mire megkérjük, reggel lesz – morgott kócosabbik énje.
- De megéri. Ne feledd, milyen jó muri lesz, ha belemegy a csínybe – suttogta vissza a másik.
- Ja. Ha belemegy. – James valahogy kezdett kételkedni, ahogy Sylvia a lelkes előadás közben meg-megérintette Lucius combját.
- Csak izgatott a kicsike – konstatálta Sirius. – Ha te lennél ott, téged macerálna.
- Majd kipróbáljuk – vigyorodott el Ágas koma, és élvezettel belesimított a hajába. Nem tudta a végkifejletig kivitelezni a műveletet, lévén egy szűkös teret biztosító köpeny alatt állt – de kísérletnek azért elment a dolog.

- Még egyszer a fene belé – nyilatkozta úgy három perc eltelte után.
- És még egyszer és még egyszer… - sziszegte Sirius. – És ki és be…
- Pff. – Ágas már nem tudott mit kezdeni barátja életszemléletével.

- Odass! – A zseniális felvezető mondat Siriustól hangzott el, mikor Sylvia egy kacér mosollyal lassan felemelkedett ültéből –Lucius öléből- és egy kecses intést követően a hálószobája (a sajátja) felé indult. – Holnap találkozunk! – kiáltotta még vissza vidáman. Majd gondolt egyet, visszaszaladt, és egy könnyed csókot lehelt a fiú arcára.
-Én is örvendtem a szerencsének – jegyezte meg gunyorosan Lucius. Halvány mosollyal ajkán biccentett egyet, majd kimérten egyik társa felé fordult.
A lány eltűnt a lefelé vezető folyosók egyikén, a Malfoy mellé lépő fiú pedig hamiskás arckifejezéssel nézett utána.

- Nem aranyvérű, nicht wahr? – duruzsolta, inkább kijelentésszerűen, mint kérdezve.
- Nem, Nott. De ki mondta, hogy feleségül kérem? – mosolyodott el fensőbbségesen Malfoy. Aztán egy annál pajkosabb hangsúllyal megjegyezte:
- Kiváló lotyó lesz a kis Snape-ből.

- Gyere – noszogatta barátját halk hangon James. Majd nemes egyszerűséggel vállon ragadta, és segített neki a hetedéves lányok lépcsője felé orientálódni. Sirius még mindig undorodó s egyben gyászos képet vágott – nagyon hasonlót ahhoz az arckifejezéshez, amit akkor szokott produkálni, ha szóba került a családja. – Aranyvérű sznobok… - dörmögte rosszkedvűen, majd megszaporázta lépteit, hogy ne csússzon le párosukról a köpeny.

- Ejha… Itt nincs fiúkorlátozás. Átenged – konstatálta felbátorodva James, mikor megejtették az első lépcsőfokot lefelé.
- A mardekáros lányok, úgy tűnik, nem féltik az erényüket - jegyezte meg csevegő hangon Sirius.
- Nono… még mindig kitartasz a terved mellett? – James rosszallóan megcsóválta a fejét.
- Mindenkinek lehet egy rögeszméje, Ágas. A tiéd Evans, az enyém a világegyetem – vont vállat a másik egykedvűen. – Enyém lesz a csaj, mielőtt Peter beszedi az első karót bájitaltanból.
- És mielőtt Sylvia beszedi az első karót Malfoytól…. – állapította meg kétkedve James, és gúnyos mosolyra húzta a száját.
- Nahát, ez a Roxfort… mindenkinek könyörtelenül beverik az egyest – sóhajtotta meghatottan Sirius.