Perselus Piton felállt. Elege volt az egész, hópihés, összeröffenõs, táncos, nyavalyás karácsonyi bálból. Egy kis friss levegõre vágyott. Kölykökre, akiktõl pontokat vonhat le. Röviden: Perselus Piton fölállt. Viszont mindezt olyan szerencsétlenül tette, hogy megbotlott a saját dísztalárja szegélyében (ócska vacak!), és kis híján hasra esett, miközben valami olyasmit kiáltott, hogy:
- Tááááááá!
Végül mégis sikerült megkapaszkodnia az egyik billegõ asztalban. Mormogva ránézett a talárja szegélyére, de mikor ismét fölemelte a fejét, a kipirult arcú Mcgalagony nézett fel rá. Egy nagyon furcsa kalapot vett föl, körülbelül 40 cm magas volt, és úgy nézett ki, mintha egy óriási csigaházat tett volna a fejére.
- Mit mondott? Hogy táncolni szeretne velem? Hát jól van, Perselus. Végül is példát kell mutatnunk a diákoknak. Nézze, csak ott topognak egy helyben! Szörnyû! Ez a mai fiatalság még táncolni se tud rendesen!
Piton a szeme sarkából látta, hogy a tõlük néhány lépésre álló Dumbledore a kisujját a forgatja a fülében, mintha azt hinné, eldugult, és ezért rosszul hallott.
- Öhm, tudja McGalagony professzor, már legalább harminc éve nem táncoltam, akkor is csak a Brit Latin Tánc válogatottban, szóval nem hiszem, hogy...
- Sebaj! Valamit csak össze tudunk hozni! Tangózni tud, nem?
- Azt éppenséggel... Igen. - sóhajtotta, beletörõdve keserves sorsába.
Elindultak a táncterem közepe felé, miközben ilyeneket gondolt: Mi, Mardekárosok, felszegett fejjel viseljük el a vereséget.
McGalagony csettintett a zenekarnak, és így kiáltott:
- Tangó!
Néhány diák bizonytalanul rájuk nézett.
Piton Walpsburg leányaira meresztette a szemét (akik ráadásul nem is mind nõk!!)erre a zenekar nyomban abbahagyta az eddig játszott számot, és belekezdtek egy újba.
Felcsendültek a tangó elsõ, vérpezsdítõ akkordjai.
Perselus nyelt egyet, egyik kezét Mcgalagony kezébe tette, a másikat pedig a tomporára... na, akarom mondani a derekára, igen, na.
- Bármi történjen is most, Minerva, ez csak egy románc lesz!
Mcgalagony szeme elkerekedett, õ pedig érezte, hogy elvörösödik.
- Akarom mondani tánc, igen, öhm.
Az elsõ lépéseket Piton tette meg. A zene a vérében pezsgett, lépései elegánsak, és energikusak voltak. A diákok sietve utat nyitottak nekik, néhány ijedõsebb hanyatt is esett. Pansy Parkinson - aki csupán egy kicsit volt Parkinson -kóros (még nem remegett, de a dolgok gyorsan kicsúsztak a fejébõl) - az arcára szorította a kezét, és kimeredt szemmel bámulta a tanárokat. A diákok közül többen követték a példáját.
Perselus mindezt nem látta. Immár a zene uralta a testét, lendületesen megpörgette Mcgalagonyt, és közben észrevette, milyenfeszes, és mégis milyen zárt ruha van rajta, de nem volt ideje elmélkedni, mivel McGalagony máris a továbbindult.
Dumbledore kezébõl kiesett a pohár, mikor meglátta a táncoló párost, és arra gondolt, hogy el kell mennie a dokihoz, mert így vénségére halucinál. Ám mikor meglátta, hogy Ron Weasley az öklével püföli a mellkasát, mintha szívrohama volna, és így próbálná újra mûködésbe hozni a "motort", rájött, hogy nem vele van a baj, hanem Minervával, és Perselussal, akiknek bizonyára hónapokig tartó kezelésre van szükségük.
Perselus és Minerva egy pillanatra megálltak, és szenvedélyesen egymás szemébe néztek. Piton felkapott egy rózsát, amit a szájába tett, miközben keze egyre lejjebb csúszott Minerva derekán, míg elért egészen a..
- Oh! - kiáltott föl McGalagony, egészen magas hangon.
Recsegõ hang hallatszott, ami Pitont jelen felhevült állapotában szakadó fehérnemû hangjára emlékeztetett, valójában csak egy Hugrabugos lány ájult el, és feldöntötte a mögötte álló asztalt. Senki se sietett a segítségére, mindenki megbabonázva bámulta a szenvedélyes párost.
Most ismét elindultak, ezúttal az ellenkezõ irányba, tekintetükben õrült tûz égett, és Flictwick professzor hálát adott az égnek, amiért bevette a szívgyógyszerét.
Harry megtántorodott, mikor Piton professzor magához vonta Mcgalagonyt, aztán szenvedélyesen megforgatta.
Piton átadta a rózsát Mcgalagonynak - néhány diák Madam Promfrey, meg pap után sikoltozott - de õk csak folytatták.
A diákok néma csendben figyelték õket, mozdulni se tudtak a döbbenettõl. Az utolsó szólamok alatt ismét közvetlenül egymás mellett álltak, testük összeért, és azt kívánták, bár sose lenne vége az egésznek. De a zene elhallgatott, és Perselus Piton egy csapásra kijózanodott. Ridegen elengedte McGalagonyt - úgy tûnt õ is zavarban van - és egy szó nélkül kisétált a terembõl, miközben McGalagony visszarakta a rózsát a vázába.
Egy kis friss levegõre vágyott. Kölykökre, akik nem látták az elõbbi baklövését.
A nagyteremben pedig lassan napirendre tértek a dolog fölött, és a punch számlájára írták az egészet. Egyikük se értette meg, micsoda hatalma van a ritmusnak az ember érzései fölött, talán csak az õsz Dumbledore.

2004.12.27