A különleges jármódú, azaz"gangos"  fajták kedvelői közt számtalan legenda kering egy musztángról, amely a múlt század végén élt a rejtélyekkel és mítoszokkal teli Vadnyugaton. A Mustang Mentorsnál - ez musztángkedvelők, -kiképzők és -tulajdonosok egy csoportja -, Kaliforniában hallottam először erről a lóról, amikor a musztángok történetéről és különleges tulajdonságairól tudakozódtam. Számtalan történet kering erről az állatról, túl sok ahhoz, hogy mindet elsorolhatnánk, ezért megpróbáltam néhányuk alapján közelebb vinni Önökhöz "Fehér Szultán" mítoszát.

Ez a hófehér ló számított és számít még ma is az amerikai vadlovak szimbólumának, a vadnyugat jelképének. Ugyanakkor valószínűleg ez a musztáng a történelem legtöbbet emlegetett ganglóegyénisége. Ez a legendáktól övezett ló számtalan néven vált ismertté: Fehér Préri Pacer, Pacing Fehér Mén, a Puszta Szellemlova, Fehér Paripa, Fehér Szultán stb. Több mint száz éven át a legkülönbözőbb történetekben és elbeszélésekben bukkant fel a préri államaiban ez a ló, de leírásai nagyon különbözők voltak. "Moby Dick"-jében John Melville a következőképpen írja le: "…a prérik fehér paripája, egy pompás harci mén, nagy szemű, kis fejű, hatalmas mellű, azoknak az uralkodóknak a méltóságával, akiknek a legelőit a Sziklás-hegység és az Allgehenie keretezte…"
Az első említésekben a mént szürkének írják le, később tiszta fehérnek, aztán fehérnek fekete fülekkel (ez minden valószínűség szerint a "medicine-hat" mintázatot jelenti). Feltehetőleg viszonylag kis termetű volt, marmagassága körülbelül 140 cm lehetett, és arab lóra hasonlított. Ugyanakkor erre vonatkozóan is, ahogy említettük, különböző leírások léteznek. Egy pontban azonban minden szerző és elbeszélő egyetértett: a Fehér Szultán, vagy nevezzük őt bárhogyan is, rendkívüli gangos képességekkel, azaz különleges jármódokkal rendelkezett.
1830-ban Josiah Gregg keresztülutazott a prérin, és "Commerce of the Prairies" című könyvében így írta le a legendás musztángot: "Közepes termetű, tökéletes szimmetriájú, tejfehér mén, fekete fülekkel."
Azt is gyakran emlegették, hogy ez a ló, bármilyen gyorsan és bármilyen sokáig üldözték, soha nem esett ki gangos jármódjából, és képes volt akár két perc alatt megtenni egy mérföldet. Az első történetek és legendák a Fehér Szultánról, a Fehér Szellemlóról, amelyet senki sem tudott elfogni, az indiánoktól erednek. A komancsok, akik maguk is számos fehér színű lóval rendelkeztek, ezeket egyszerűen a Fantom Paripa utódainak hirdették. A kiowák szerint ezt a lovat nem lehetett megölni, de még megsebesíteni sem. A tűz, amely minden útjában lévő élőlényt elpusztít, ugyanolyan könnyen elhalad mellette és ugyanolyan kevés kárt tesz benne, mint a golyók, amelyek eltalálják. Állítólag minden fáradság nélkül át tudott ugrani a hatalmas szurdokok és kanyonok fölött.
Fehér Szultán egyszerűen más vadlovak minden eddig ismert viselkedésmintáját, tulajdonságát felülmúlta, képességeit senki sem tudta még csak felbecsülni sem. Azt is beszélték róla, hogy egy pihent lovon őt üldöző lovast megelőzött úgy, hogy egyszer csak megállt és várt, megnézte, hogyan próbálja utolérni őt, majd továbbrohant.
Egy másik történet teljesen más oldaláról mutatja be a vad csodalovat. A legenda német bevándorlók kislányáról szól, aki Texasban elveszett a vadonban. A Fehér Pacer állítólag óvatosan megfogta a gallérjánál a gyermeket, és feltette a család öreg igáslovának a hátára, amely aztán hazavitte.
Egy másik történet azonban gyilkos lóként ábrázolja Fehér Szultánt. Egy cowboy olyan állhatatosan próbálta elfogni a fehér mént, hogy az első téli hóviharkor is - az egyik olyan súlyos és hirtelen hóviharkor, amelyek minden évben előre nem láthatóan végigsöpörnek az USA-n, embernek és állatnak egyaránt pokollá téve az életét - vadászott rá. Egyszer csak felbukkant a ló, és üldözőjét vad hajszára csalta a holdfényben a behavazott prérin. Amikor egy kanyon szélére ért, a mén nem állt meg, le sem lassított, ehelyett minden erejét összeszedve átugrott a másik oldalra. Őrült üldözője utána hajtotta a lovát a kanyon szélén túlra, a halálugrásba. Az üldöző kísérői később azt mesélték, hogy a fehér mén élvezte, hogy újra és újra büszkén átlépkedhet a halott lovas és lova fölött.
A Fehér Szultán mítosza soha nem merült feledésbe teljesen, de fokozatosan eltűnt, ugyanolyan lassan és észrevétlenül, ahogyan a vadlovak a prérikről. Néhány történet felbukkant állítólagos haláláról, de ezek mindig ugyanazt a mintát követték. Az egyik történet - amely 1940-ben megjelent a "Cattleman"-ben is - ismét egy hajtóvadászattal kezdődik, ami szintén kudarcot vallott és az üldözés megint csak a legendás ló győzelmével végződött.
Néhány nappal a nagy üldözés után azonban egy vaquero felfedezte a kimerült lovat egy vizesgödörnél. Néhány próbálkozás után sikerült a szomjúságtól kimerült, erőtlen állaton átvetni a lasszóját, ami rögtön a ló életveszélyes támadását váltotta ki. Csak egy ugrás a közeli fára mentette meg a vaquero életét. Odakötötte a mént a fához, és néhány nappal később segítséggel tért vissza. Vizet és élelmet vittek a lónak, közvetlenül az orra elé tették - de állítólag még fogsága tizedik napján sem vett magához semmit, sem enni, sem inni nem volt hajlandó. Aztán egyszerűen lefeküdt és meghalt.
Az utolsó utalás Fehér Szultán létezésére azonban még néhány évvel későbbi keltezésű, amikor 1889-ben ismét azt állította valaki, hogy elfogta az állatot. Az azonban, mint az előző történetben is, nem adta meg magát, és inkább az éhhalált választotta a fogsággal szemben.
A legenda azonban tovább él. Néhány héttel a musztángbarátok "meseórája" után Nevadába utaztunk egy musztáng-örökbefogadó állomásra - és leesett az állam. Ott állt Ő.. Egy kis, hófehér méncsikó, a többi vadló sötét, poros teste között. Egyszer csak vad vágtába kezdett, aztán gyors gangra váltott, ahogy anyját követte a karám másik végébe. Talán mondanom sem kell, hogy egyszerűen White Sultan jr.-nak (azaz ifjabb Fehér Szultánnak) keresztelték el a kicsit, és a legtöbben mindenáron őt szerették volna örökbe fogadni...