Járunk?

James mogorván dobta le magát Sirius mellé a vacsoránál. Barátja felé fordult, és egy mindentudó pillantással végigmérte, majd ennyit kérdezett:

- Evans? – Csak egy felismerhetetlen morgás volt a válasz. – Mi történt?
- Együtt vannak. – Sirius prüszkölve köpte ki a töklevet, amit a szemben ülő Peter szerencsétlenségére, éppen kortyolgatott.
- Ez biztos? – nézett Jamesre komolyan, mit sem törődve az elázott Peterrel.
- Holtbiztos… Hacsak nem smárolgat minden jöttmenttel a portrélyuk előtt…
- Hadd emlékeztesselek, hogy ti sem vagytok együtt, pedig veled is…
- A jelek szerint, az nem jelentett semmit – legyintett James.
- Ez érdekes.
- Biztos bennem van a hiba, de én nem találom annak.

Sirius nem válaszolt, csak folytatta félbemaradt vacsoráját. Legközelebb akkor szólalt meg, mikor már visszafelé tartottak a toronyba. James zsebre dugott kézzel és leszegett fejjel sétált a jobb oldalán, Peter pedig idegesen a balján.

- Akkor este?
- Igen – bólintott James - Tizenegy körül szerintem jó lesz, akkor már elég üres a klubhelyiség.
- Tehát, ez már eldöntött tény? – kérdezte félénken Peter.
- Ha nem akarsz, nem kell velünk jönnöd – vetette oda válaszul Ágas.
- Nem mondtam, hogy nem akarok – csattant fel a duci fiú.
- Fejezzétek be! – szólt rájuk Sirius. – James, tudom, hogy ingerült vagy Evans miatt, de ha lehet, akkor ezt ne rajtunk vezesd le. Peter, te pedig hagyd abba az akadékoskodást! Megyünk, és kész! – James elmosolyodott.
- Mi van? – kérdezte most már Sirius is idegesen.
- Ugye, tudod, hogy Remus büszke lenne rád? – veregette meg a vállát, amire Sirius válasza egy jó nagy fejbevágás lett volna, ha James nem hajol el.
- Sebaj, majd holnap edzésen megkapod… - vont vállat Tapmancs.

***
Lily az ágyán feküdt. Újabban megkavarodott élete egyre többször csikarta ki belőle a töprengést, és erre nem talált megfelelőbb helyet a nyugodt hálókörletnél. Nem akarta azt a csókot. Egyetlen-egy porcikája sem kívánta Alex érintését. Bár, nem mondta a fiúnak, de attól még, neki az egész randevú alatt Potter járt a fejében.
Alex hiába tűnt visszafogottabbnak, mint James, csókja mégis sokkal erőszakosabb, követelőzőbb volt a másikénál. Míg Potter gyengéd volt és figyelmes, addig Alex türelmetlen és siettető.

Fogalma sem volt mivel jelezhette a fiúnak, hogy szabad útja van. Vajon mit érthetett félre? És akkor a tetejébe, mintha mindez nem lenne épp elég, Potternek is akkor kellett felbukkannia. Miért nem tudott még várni pár percet? Kínjában öklével püfölni kezdte a párnáját, mintha az tehetne mindenről, és ettől a viselkedéstől várta a megoldást, de hiába… Az csak nem jött.
Túl kell lendülnie ezen a holtponton. Ki van zárva, hogy ő összejöjjön Potterrel. Noha, semmire sem vágyott ennél jobban – mert ezt már el kellett ismernie legalább magának, ha másnak nem is – nem engedheti meg azt a luxust, hogy tálcán kínálja valakinek a szívét, aki csak játszana vele. Valahogy ki kell vernie a fejéből James arcát, a szemeit, a testét, a mozdulatait és igen, mindenek előtt azt a buta csókot. Hogy lehetett ilyen ostoba? Hogy gyengülhetett el ennyire? Valamit tennie kell, méghozzá gyorsan. Felült, megpaskolta a párnát, hogy kissé kisimuljon, és az ablakhoz sétált.
Odakint már szürkület volt, elmerengett a roxforti táj szépségében, mikor nyílt az ajtó, és Alice lépett be rajta.

- Na, milyen volt a randi Alexszel? – Lily szeme előtt a másodperc tört része alatt peregtek le újra az elmúlt pár nap eseményei. Mikor Alice szemébe nézett, és válaszolt, hangja határozottan és tisztán csengett. Már tudta, mit fog tenni, hogy elfelejtse Jamest.
- Összejöttünk.

A helyzet komikuma mindössze annyi volt, hogy ahogy James nem tudott saját éjszakai ’látogatásairól’, épp úgy nem tudott róla Alex, hogy ő Lily Evans barátja. Na, nem mintha ellenvetése akadt volna. Nem, erről szó sincs. Ezt valahol Lily is sejtette, valószínűleg a csók miatt. De úgy gondolta, minél hamarabb tájékoztatnia kell Alexet a fejleményekről. Az sose árthat, ha a saját barátunk tud róla, hogy velünk jár…
Így hát, amint befejezte rövid és szinte minden részletet nélkülöző beszámolóját Alice-nek, halaszthatatlan tanulnivalóra hivatkozva elrohant.
Alice egy percig sem csodálkozott, hét éve volt rá, hogy megszokja, Lilynek akkor is akad égetően fontos tanulnivalója, ha mindenki más a lábát lógatja a kastélyban.

***
Lily őrült tempót diktált. Életében nem gondolta volna, hogy tud ilyen gyorsan futni. Potter biztos büszke lenne, ha látná.
Miket beszél? Nincs Potter, csak semmi Potter. A nevét is száműznie kell elméjéből.
Még vacsora előtt beszélni akart Alexszel. Prefektusként, pontosan tudta, hol találja a Hollóhát klubhelyiségét. Odaért az ismerős csigalépcsőhöz, és kettesével szedte a fokokat felfelé. Miután végre felkapaszkodott, megpillantotta a kilincs nélküli ajtót és a sas alakú bronzkopogtatót.
És most hogyan tovább?

Valószínűleg meg tudná fejteni a találós kérdést, de elég nagy feltűnést keltene, ha mint Griffendéles se szó, se beszéd betoppanna a Hollóhát klubhelyiségébe. Várnia kell. Vagy amíg Alex kijön, vagy amíg valaki erre jár, akivel üzenhet neki. Leroskadt a fal tövébe, és kiszuszogta magát. Még öt perce sem várt, mikor nyílt az ajtó, és Lily hálát rebegett Merlinnek, ugyanis a kilépő nem más volt, mint Alex. A lányt meglátva kissé megdöbbent.

- Lily! Valami baj van? – kérdezte aggódva.
- Nos… igen. Illetve, nem tudom. Butaságot csináltam. – Alex feledve korábbi úticélját, Lily mellé huppant.
- Na, mesélj! – mondta egy mosoly kíséretében.
- Kérlek, ne haragudj rám.
- Nem hiszem, hogy tudnék olyat. De igazán elárulhatnád, hogy miért is kéne haragudnom. –Alex felé fordult, és a szemébe nézett.
- Azt mondtam Alice-nek, hogy együtt vagyunk – felelte félénken. A fiú megfogta az arcát, és végig simított rajta. „Nem, nem gondolsz rá! Nincs barna szem! Nincs fekete haj!” szajkózta magában a lány. Alex az ölébe húzta, és megcsókolta
- Ezt értsem úgy, hogy nem lenne ellenedre a dolog? – szólalt meg Lily, mikor szétváltak.
- Most viccelsz? – nevetett fel, és újabb csókot lehelt a lány ajkára.

***

Alex és Lily kézenfogva indultak el vacsorázni. Alex mit sem sejtve mosolygott, míg Lilynek most is csak egy barna szempár lebegett a szeme előtt. Az, ahogyan ránézett, ahogy egyszerre volt dühös, csalódott, féltékeny, és komoly és igen bevillant egy másik kép is… az öltözőbeli. Hiába volt minden erőfeszítés, képtelen volt elfelejteni…
Egy hónap alatt jobban megismerte Pottert, mint hat év alatt, és akárhogy is akarta, képtelen volt nem szeretni őt.
Elszégyellte magát, ahogy arra gondolt, hogy csak kihasználja Alexet. Ezek után mégis milyen jogon ítélkezik ő Potter és Black felett?

Már a főlépcsőnél jártak, mikor beleütköztek az első kisebb csoportba. Pechjükre pont a Tekergők – ezúttal – hármasába. James egyértelműen kerülte a lány tekintetét. Nem akart ránézni, nem akarta látni, hogy boldog lehet valaki mással. Csalódott volt, bár igazából azt sem tudta, miért. Talán ő vont le elhamarkodott következtetéseket egy csókból. Azt hitte, Lily más, mint a többi, hogy neki ez többet jelent. De tévedett.

Sirius viszont, Lily legnagyobb meglepetésére, dühösen nézett rá. Szólásra nyitotta a száját mikor elhaladtak egymás mellett, de aztán meggondolta magát, és csak legyintett, majd ő is elfordult.

Alex úgy tett, mintha semmit sem vett volna észre, pedig nagyon is jól látta Potter keserű ábrázatát, amit diadalának jeleként fogott fel. Sikerült! Ha a pályán nem is tudta eddig legyőzni, de legalább most sikerült.

***
A fiúk, ahogy megbeszélték, este tizenegykor kilopóztak, és egyenesen a gyengélkedőre mentek. Útközben összefutottak Friccsel, de szerencsére, James köpenye alatt, feltűnés nélkül el tudtak mellette slisszolni.
Madam Pomfrey már nem volt sehol, mikor beléptek az ajtón, valószínűleg rég az igazak álmát aludta. Sirius a biztonság kedvéért elmotyogott egy disaudiót a javasasszony szobája felé, és csak ezután léptek Remus mellé.

A fiúról patakokban folyt a víz, a teste fittyet hányt a beadott nyugtatófőzetekre, és a kínzó fájdalom hatására újra és újra görcsbe rándult, és ezzel együtt feje önkéntelenül hátracsapódott. Arca beesett volt, és a szokásosnál is sápadtabb, szinte egybeolvadt a fehér párnahuzattal. Három barátja tehetetlenül szemlélte szenvedéseit.

- Biztos nem tudunk rajta segíteni? – kérdezte Peter. Sirius némán megingatta a fejét, James pedig leült az ágy mellé készített székre, és megfogta Remus kezét. Annak mellkasa magasra emelkedett, majd erőtlenül zuhant vissza az ágyba.
- Itt vagyunk veled – suttogta James.

Remus hajnali három körül magához tért néhány percre. Tekintete fáradtan csillogott a kövér hold fényében.

- James… Sirius… - tört fel belőle egy halk sóhaj. – Ti vagytok? – Peter ledőlt az egyik fekvőhelyre, míg a másik két fiú félálomban ült az ágy két oldalán, de ahogy meghallották a bágyadt hangot, egyből magukhoz tértek.
- Mi hát! – vigyorgott boldogan Sirius. – Talán valaki mást vártál?
- Világosan megmondtam, hogy ne gyertek le! – mosolyodott el Remus.
- Mi pedig világosan megmondtuk, hogy le fogunk jönni!
- Hol van Peter?
- Ott – mutatott a háta mögé James, és ahogy elfordult arcát egy pillanatra megvilágította a hold. Remus nyugtalanul figyelte vonásait. – Kettőkor kifeküdt.
- Valami baj van? – kérdezte Holdsáp.
- Úgy érted, azon kívül, hogy holnap lesz holdtölte, és te már most itt fekszel? Nem, nincs baj. Végül is, hét év alatt nem volt még ilyen, de ha szerinted ez nem elég ok rá, hogy aggódjunk érted…
- Nem erre gondoltam – könyökölt fel.
- Evans megint alakított… - válaszolta meg Remus kérdését Sirius. A fiú megcsóválta a fejét, majd egy újabb roham visszakényszerítette a párnára. Az éjjel már nem is tért magához. Barátai hatkor lopóztak vissza a klubhelyiségbe, hogy egy órát még aludhassanak.