Egy fekete taláros alak sietett a sötét folyosón. Haja és arca takarásban volt, zöld szeme világított a sötétben.
Amikor egy cikornyás ajtóhoz ért, megragadta a kilincset, de még nem nyitott be. Riadtan nézett körül, nehogy valaki meglássa, majd betolta az ajtót.
Lehajtotta a csuklyát a fejéről. Dacos, zöld szemeibe vörös tincsek lógtak.
- Azt hittem, nem jössz el – közölte a kanapén ülő fekete hajú fiú. Barna tekintete kemény és határozott volt.
- De itt vagyok – foglalt helyet a lány, James Potterrel szemben. – Essünk túl rajta, hagy menjek aludni.
- Ne beszélj úgy, mintha megerőszakolni akarnálak – kérte kissé felháborodottan a fiú.
- Mondjad – nyugodott le Lily.
- Elmondanád, hogy mit gondolsz rólam? – kérte higgadtan James. A lány megütközve nézett rá.
- Ezt hogy…
- Egyszerű kérdés, a legtehetségesebb boszorkányhoz intézve – mosolygott a fiú, miközben unottan darálta a mondatot – Annyiszor elmondtam már ezt a mondatot. Kérlek, válaszolj.
- Normálisabb vagy, de korántsem eléggé. Az arrogancia még mindig árad belőled… és az egód… – Lily gúnyosan ingatta a fejét.
James szárazon felnevetett. Lily Evans és a maró gúny. De csakis James Potter irányába. Idestova hét éve.
- Szóval, ha választani kéne – folytatta a fiú – Jó vagy rossz kategóriába tartoznék?
- Rossz – vágta rá a lány. James elégedetten bólogatott.
- Lehetek veled őszinte, Evans? – kérdezte James, hidegen kihangsúlyozva a lány nevét – Nem tudom, hogy mit szeretek benned.
- Bővebben? – kérdezte hűvösen a lány – Ne kelljen minden szót kihúzni belőled.
- Hagy kérdezzek valamit. Ismételten. Mi a véleményed az alkoholistákról?
- Mire jók ezek a hülye kérdések, Potter? – csattant fel Lily. James nem válaszolt, csak kitartóan bámulta a vörös hajú lányt. Lily idegesen legyintett – Elisszák a pénzüket a családjuktól. A könnyebb utat választják. Gyávák.
- Értem – bólintott James – Szóval a ’rossz’ kategóriába tartoznak. Mondd, volt már alkoholista ismerősöd?
- Nem szándékozom ismerkedni velük – rázta a fejét dacosan a lány.
- Hát nekem volt. Barátok voltunk, nagyon jó barátok. A nagybátyám volt. Végtelenül melegszívű ember, segítőkész. Elvált az imádott nagynénémtől, mert az megcsalta. Szép kis szappanopera lenne belőle, nem? Nos, inni kezdett. Az emberek lenézték. Jóból, átesett a rosszba.
- Ezt miért mondod el?
- Várj – intette nyugalomra James. Az egész fiúból áradt a nyugalom. Lily el sem tudta képzelni, hogy mialatt ő lekezelően bánik vele, hogy képes ennyire higgadt maradni?
- Nemrég találkoztam vele. Ismét sör volt a kezében, de még nem volt részeg. A járdán egy kislány elesett és ő rohant felsegíteni. A lány ijedten elhúzódott tőle – úgy tűnt a fiú befejezte. Lily nem értette, mire akar kilyukadni. Ezt James is észrevehette – Ő ugyanolyan jó ember maradt, amilyen régen. A hibája, hogy alkoholista. Egy hiba, ami miatt elítéli mindenki.
- Hogy jön ez hozzánk? – kérdezte vállvonogatva Lily – Semmi köze a témához!
- De, van köze – mosolygott nyugodtan James – Bunkó voltam veled, Lily? Őszintén…
- Nem – morogta a lány – De ez nem változtat semmin! Azon, hogy öntelt és arrogá…
- Mikor beszéltem utoljára magamról és az eredményeimről, ha? – a fiú hangjában egy cseppnyi indulat csengett – Vedd már észre! Egy éve, érted? Egy éve nem vagyok már öntelt, csakhogy megszeress! De mit ér, ha te beskatulyáztál?
- Ez nem igaz – tagadta Lily – Nem szoktam beskatulyázni az embereket…
- Velem sem azt tetted – mosolygott James, majd fejcsóválva folytatta – Tudod, mi a baj veletek, lányokkal?
- Mi? – kérdezte villámló szemekkel Lily.
- Csak fekete és fehér van – James felállt és járkálni kezdett a szobában – Megjátsszátok magatokat a legjobb barátnőitek előtt is, azok előtt, akikkel őszintének kéne lennetek! Kibeszélitek egymást, mindenki csak rossz lehet. Nem tudom, hogy hol tömik tele a fejeteket, de nem bírjátok elviselni, ha valaki nem hibátlan. Nem figyeltek egymásra. Egyre önzőbbé váltok… Nyavalyogtok, hogy senki sem szeret és magányosak vagytok, amikor ti magatok üldözitek el a fiúkat a folytonos kritikázálásaitokkal!
Lily hitetlenkedve rázta a fejét. Sületlenség…
- Tudod, miért szerettem beléd? – hajolt le James Lilyhez.
- A szemem miatt? – kérdezte gúnyosan Lily.
- Nem – rázta a fejét mosolyogva a fiú – Szeretted az embereket. Még Pitont is. Elfogadtad a hibáikkal együtt, és felnagyítottad a jó, előnyös tulajdonságaikat. Egyedi voltál. Más, mint a többi lány.
A lány hallgatott.
- Aztán megváltoztál – azzal felegyenesedett és újra sétálni kezdett – Talán az én hibámból. Tudom, idegesítő voltam… Ez idegessé, feldúlttá változtatott téged, és a régi, pirospozsgás Evanst örökre eltemetted. Bevallom, miattam. Megváltoztattalak. Kezdtél hasonulni a többi lányhoz, és a lehető legkritikusabban kezdted szemlélni a világot, kiemelve engem, mint fő ellenséget – mosolyodott el James.
Lily a szőnyeg rojtjait bámulta. Tudta, hogy Jamesnek igaza van.
- Nem a te hibád – rázta a fejét a fiú – A társadalom butít minket. Mindig így volt, és így is lesz. Csak nézd meg, hogy a mugli tévében milyen sekélyes szereplők vannak.
- Te néztél mugli csatornákat? - a lánynak ez a felismerés mosolyt csalt az arcára. James, mint aki lebukott, úgy rázta a fejét.
- Igen, néztem! – tárta szét a karját – Csak a jó és a rossz. A jó hibátlan, a rosszban egy szemernyi jó sincs. Butítás. Sokkal nehezebb lenne a nézők elé egy bonyolult személyiséget vetni, akinek vannak hátrányos tulajdonságai, de alapjába véve jó. Talán belezavarodnának az emberek? Vagy talán félnek tőle, hogy jobban ismernénk az embereket? Rádöbbennénk, hogy nem csak fekete és fehér van, jó és rossz és még sorolhatnám!
Néhány percig hallgattak. Lily mérlegelte a dolgokat.
Igen, kétségtelenül igaza van a fiúnak. Kegyetlen az igazság, de tény, hogy kritikussá vált. Már nem szereti az embereket… Nem úgy, mint régen…
- Példának felhozom Remus Lupin barátunkat – folytatta James – Ha elmondanám valakinek, hogy milyen kórban szendved, akkor az illető elítéli, mielőtt megismerhette volna. Bekerül a ’rossz’ ládába.
- Pedig Remusnál jószívűbb és szelídebb embert ritkán találunk – helyeselt Lily.
- Mindezzel csak arra akartam kilyukadni, Lily Evans – mosolyodott el James, miközben közelebb lépett a lányhoz -, hogy légy újra a régi önmagad… Az a vörös angyal, aki mindenkinek segít és a világ legkedvesebb teremtménye.
Lily halványan elmosolyodott, és zavartan fordult el James fürkésző szemei elől.
- Legyél újra egyedi, aki nem hasonul a többiekhez és nem esik bele a társadalom alattomos csapdájába – kérte a fiú, miközben magához ölelte a lányt. Lily hagyta, majd elmosolyodott.
- A lényeget, Potter – vigyorgott Lily, miközben elhúzódott Jamestól. A fiú félmosolyra húzta a száját.
- Ne haragudj rám, amiért… khm… a földhöz vágtam a prefektusi jelvényedet, a könyveidet… - tért a lényegre James.
- És még? – mosolygott elégedetten Lily.
- És a… még mit? – kérdezte zavartan James – Mást nem dobáltam… Csak ideges voltam, mert annyira komolyan veszed ezt a prefektusi dolgot…
- Mi van a pennámmal? Amit kettétörtél? – kérdezett rá, miközben elhúzta a száját. James szemforgatva ölelte át Lilyt.
- Veszek neked egy másikat… Csak ne haragudj… Visszajössz? – kérdezte reménykedve a fiú.
- Egy pszichopatához? Mi van, ha egyszer engem ütsz meg? – nevetett a lány.
- Akkor megölhetsz – suttogta a fiú, miközben lehajolt a lány arcához.
- Nem lett volna egyszerűbb ezzel kezdeni, mint a ’társadalom butítása’ szöveggel? – vigyorgott Lily, miközben kitért a fiú „támadása” elől.
- Az volt a nevelés – válaszolt a fiú – Amit akkor mondtam, komolyan gondoltam. Ne ítélkezz úgy, ahogy a hiszékenyek. Erős vagy és okos, ne dőlj be nekik. Akik bedőlnek, azoknak sekélyes, egyszerű érzelmeik vannak. Legyél csak bonyolult…
- Igenis, professzor – vigyorodott el Lily, azzal Jamest a tarkójánál fogva a szájához rántotta. | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Én, Lily Evans