Regicca: Majdnem szülők...

Te jóságos Merlin! Mindjárt szétesik a fejem.
És akkor mi ez a vidámság?

Ja igen. Újév, most már hivatalosan is. Elkezdődnek az újévi fogadalmak betartása. Igen, én még mindig írok ilyeneket. Igazából nem sokáig szoktam betartani, de majd most.

Első és fő pont, nem beadni a derekamat Potternek. Második, lazább életet élni. Na ez már tegnap este kipipálva. Az éjszaka úgy berúgtam, hogy olyat még nem látott a világ. Mikor a Tekergők meghozták a piát, Aby adott nekem is egy pohárral, aztán még eggyel, meg még eggyel…

De aztán már nem nagyon emlékszek semmire. Jól bepiálhattam. Remélem, a többiek is, és nem nagyon emlékeznek rá, milyen dolgokat csináltam.
Na jó, ideje kinyitni a szemem. Elmegyek a fürdőbe, és veszek egy forró zuhanyt! Már csak ki kell kászálódnom innen.

Na jó, szemkinyitás háromra. Egy… kettő… három…

Atyaég! Hol vagyok?!

Ez a hely egyáltalán nem ismerős. Lehet, hogy még a Roxfortból is kijöttem? Nem, azért annyira nem rúghattam be… Vagy mégis?

Na jó, elzsibbadt a bal oldalam, ideje megfordulni, hátha arra fele, lesz majd valami támpont, hogy hol vagyok…

Te jó szagú szent cikesz! Potter! Mi a frászt csinálok én Potterrel egy ágyban? Ugye nem? Nem, az nem lehet! Én ennyire nem rúghattam be… Valaki biztos megállított… Nem tehettem ekkora őrültséget. Ha most felemelem a takarót, és ott…

Sírva fakadok! Hogy fekhettem le evvel az egoista barommal? Biztos adott valamit. És a vicces az egészben, hogy semmire sem emlékszem az egészből.

Várjunk csak, és ha ő sem?
Ha most gyorsan, és csendesen kisurranok, akkor lehet, hogy sosem jön rá, hogy velem volt. Ha mázlim van, akkor senki se látott minket ide bejönni. És a továbbiakban majd vigyázok, hogy…

Úristen! Vigyázok… És mi van, ha mi nem?

Lily, emlékezz! Próbálj meg visszagondolni a tegnapi bulira.

A Tekergők jó pár ládányi piával rontanak be. Bejön a zene, és mindenki elkezd táncolni. Potter csak úgy önti magába az alkoholt, de szemlátomást nem is árt neki. Aztán már jó pár üres üveggel a háta mögött oda jön hozzám, és felkér táncolni.

Az órára néz, és mivel még nem múlt el éjfél, vagyis az új fogadalmam nem lépett életben, kissé spiccesen igent mondok neki. Táncolunk. Ketten. Kéz a kézben. Ezzel elérve, hogy nem egy diák tátott szájjal néz minket. Aztán táncoltam Remusszal, Matt-tel, Scottal és még talán Blackkel is. Közben pedig én is iszogatok.

Éjfél van, és visszaszámlálás. Sötétség, és már háromnál tartunk. Aztán mikor az óra egy hatalmas kongással jelezte, hogy elkezdődött az újév, valaki megcsókolt.

Ki lehetett az?

Na persze, van egy sejtésem. És utána? Emlékeznem kell! Nem megy… Fogalmam sincs, hogy kerültem ebbe a szobába. És pláne arra, hogy miért pont Potterrel. Senki nem volt, aki megállított volna?

De a legnagyobb baj még mindig az, hogy nem emlékszem még arra sem, hogy védekeztünk volna.
Fel kell ébresztenem Pottert!
Kimászok az ágyból, az egyik takarót magam köré terítem.

- Potter! – semmi válasz. – Potter! Kellj már fel!
- Szétesik a fejem, szívi. Miért üvöltesz kora reggel? – dünnyögött a paplan alól.
- Te csak ne szivizz!
- Lily? – dugta ki rejtekhelyéről kócos fejét, szemeiben pedig remény csillogott.

- Nagyon úgy tűnik – húztam el a számat.
- Ejha! – ült fel, és kivillant nagyon izmos mellkasa és kocka hasa. Hú! Hát részegen nem csodálom, hogy megadtam magam. – Sok mindenre számítottam újév reggelén, csak arra nem, hogy egy ágyban ébredek veled – vigyorgott elégedetten.

- Elhiheted, hogy én se – fintorogtam.
- Akkor még is hogy? – kérdezte kíváncsian. – Mármint nem azért, mert én nem örülök neked… - mentegetőzött, szerintem a kérdő tekintetem miatt.

- Fogalmam sincs. És pont ezért ébresztettelek fel.
- Hát, akkor nem jött be, mert nem tudom, hogy hogy jutottunk ide. Pedig kár. És ami a legsajnálatosabb, hogy semmire sem emlékszem – nézett rám csalódottan.

- Semmire? – kérdeztem kétségbeesetten.
- Nyugodj meg – vigyorgott megint -, biztos nagyon jó voltál!
- Hülye! – dörrentem rá. – Neked csak ezen jár az eszed?

- Hát kéne még valami máson is? – vonta fel a szemöldökét.
- Biztos nem emlékszel semmire?
- Az az utolsó képem, hogy veled táncolok. Meg, hogy valakit megcsókolok éjfélkor.

- Az nem sok. Akkor ugyanannyira bajban vagyunk… - sóhajtottam.
- Attól félsz, hogy kiderül?
- Hidd el, jelen pillanatban az a legkisebb gondunk.
- Gondunk? – lepődött meg. – Nekem az egyáltalán nem gond.

- Nem persze! – kezdett bennem felmenni a pumpa. – Mert most már boldogan behúzhatod a strigulát, hogy végre Lily Evans is megvolt!

- Nem gondolhatod még mindig azt, hogy te csak ennyit jelentesz nekem! – vágta hozzám a szokottnál komolyabban. – Annyiszor mondtam, hogy én komolyan szeretlek. Hogy bizonyítsam ezt be neked? Vegyelek el?

- Nos, ha nincs szerencsék, nem is olyan sokára bejöhet.
- Jól van. Elmondanád végre, hogy mégis mi bajod van?
- Bajunk!

- Jó, akkor elmondanád, hogy mi bajunk van? – Elég viccesen hangzott ez a mondat. Ráadásul Potter már előttem áll, és kérdőn néz rám. Időközben eljutott odáig, hogy magára vette a boxerét. Én meg végignéztem rajta. Vagyis inkább már lassan egy fél órája legeltetem rajta a szemem. De most mit csináljak? Azt tényleg kár lett volna tagadni, hogy fantasztikus teste van! A baj evvel csak az, hogy ezt ő is pontosan tudja, és ezt ki is használja.

- Lily! – szólt hozzám hangosan.
- Mi? Ja igen… - éreztem, hogy rendesen elpirulok, ő meg csak vigyorog. Nyeltem egy nagyot, aztán belekezdtem: - Potter, te…
- James.

- Mi?
- Lefeküdtünk, hívhatnál már végre Jamesnek.
- De én…
- Kérlek. – Hoppá! Új fordulat! James Potter azért könyörög, hogy a keresztnevén szólítsam. Na jól van, nem bánom! Ezek után.

- Rendben van. Szóval, James. Te emlékszel, hogy mi tegnap este… izé… szóval, védekeztünk? – nyögtem ki végül, és mindenfelé néztem, csak rá nem.

- Óh – esett vissza az ágyra.
- Mondd, hogy emlékszel? Vagy, hogy neked nem is lehet gyereked! – esdekeltem.
- Ugye ez csak vicc volt? – nézett rám kétségbeesetten.

- Mi?
- Hogy terhes is lehetsz?
- Az van, hogy fogalmam sincs róla. Semmire nem emlékszem, azóta hogy valaki megcsókolt éjfélkor.
- Szerintem én voltam – húzta ki magát büszkén.
- Nem ez a lényeg – intettem le. – Ugye ti… izé… szóval az előtt…

- Szex előtt – mondta ki. – Lily, felesleges köntörfalazni. Ketten vagyunk. Ráadásul már egyikünk se kisgyerek.

- Jól van, jól van – szabadkoztam. – Szóval ti szex előtt el szoktátok intézni az ügyes-bajos dolgaitokat?
- Mire gondolsz? – nézett rám értetlenkedve. Jaj, Istenem! Miért ilyen fafej?!

- Ne legyél már hülye! – szidtam le, aztán próbáltam úgy nézni rá, hogy rájöjjön, mire gondolok.
- Ja, hogy arra! – kapott a fejéhez. – Hát nem mindig – rázta a fejét válaszolva a kérdésemre. – Van, hogy a lányok külön kifejezett kérése, hogy ne használjunk semmit, mert úgy izgalmas, tudod…

- Nem kérek ízelítőt – vágtam rá gyorsan. – Eszem ágában sincs végighallgatni az összes gusztustalan történeted a cafkáiddal.

- Lily! Már fél éve egyetlen egy barátnőm se volt!
- Gratulálok! De most ez nem érdekel! És ha izé… nem csinálsz semmit, akkor mit… izé… - Jó, nem vagyok egy nagy felvilágosult! Még mindig belepirulok ebbe a témába. Pedig ezek után…

- Hát elmennek Madame Pomfrey-hoz egy esemény utáni tablettáért.
- Abba nem megyek bele! Oda fel kell iratkozni! Még csak az hiányozna! Szép kis pletyka lenne! Lily Evans, a mindig szabálytartó prefektus lefeküdt James Potterrel, ráadásul nem is védekeztek. Nem, valami más?

- Nem igazán – rázta a fejét.
- És akkor most mi lesz? Én nem lehetek terhes! Most lesz a RAVSZ! Te jó ég! – hisztiztem. – Valamit tennünk kell!

- Gondolkodok! – törte a fejét Potter, vagyis James. Látszik rajta, hogy akármennyire is mondja, hogy szerelmes belém, ő se nagyon akar ilyen fiatalon apa lenni. – És ha elmennénk a Szent Mungóba?

- Akkor is értesítenék az iskolát! – válaszoltam. – Muszáj lenne visszakapni az emlékeinket! Nincs erre valami bűbáj?
- Én nem ismerek – felelte.
- Ki kell derítenünk!
- Hol?

- Könyvtár! Figyelj! Egyezzünk meg, hogy egyikünk se beszél másoknak erről. Te valami csajjal voltál, én meg… én meg…
- Elaludtál a könyvtárban!
- A könyvtár zárva van.

- Akkor… majd kitalálunk valamit!
- És közben meg elkezdjük átkutatni a könyvtárat, hogy, hogy lehetne emlékezni. Rendben?
- Aha – bólogatott.

Gyorsan mindketten felöltöztünk. Hát tényleg nem néztünk ki valami jól. Még neki egész jól állt a kócos haj, nálam ez nem éppen mondható így. Ruháink összevissza álltak, gyűröttek, és néhol még italfolt is díszítette.

Közben az agyam a körül zakatolt, ha még is arra jutunk, hogy terhes vagyok.
- James – szólítottam meg félénken. – Mi van, ha…
- Nyugodj meg – ölelt magához -, megoldjuk!

De rég éreztem magam ennyire biztonságban! Jól eső borzongás futott végig rajtam.

- Menjünk! – bontottam ki magam nagy sokára a biztonságot nyújtó karokból. – Egyébként hol vagyunk?
- Ez a szükség szobája – válaszolt, miközben már kikukucskált az ajtón.

- Megtaláltátok? – Hallottam már róla, de még sosem láttam. Na most már ezt sem mondhatom el magamról!

- Aha – bólogatott, miközben kiterelt a szobából.
Csöndesen baktattunk a kihalt folyósokon. Elég sok helyen konfetti, szerpentin maradványok. Bulizott az egész Roxfort. Kivételesen elég sokan maradtak itt, persze főleg hetedikesek. Szinte már hagyomány, hogy a végzősök jó nagy bulit csapnak. Gondolom, még a java most is alszik.

Nekem meg eszembe jutott az a bizonyos újévi-fogadalmak listája. Első pont: Minél távolabb tartani magam James Pottertől.

Sokáig bírtam, mondhatom. Ha minden igaz, akkor már éjfélkor vele csókolóztam. Erre muszáj volt elnevetnem magam.

- Min nevetsz? – kérdezte James.
- Csak, hogy milyen hülye vagyok – nevetem még mindig.
- Miért is?
- Hallottál te már arról, hogy újévi fogadalmak?
- Persze. Miért, te írtál?
- Mint mindig! Csak most szegtem meg rekordgyorsasággal a főfogadalmam.

- Mégpedig?
- Hogy megpróbállak elkerülni.
- Oh – hajtotta le a fejét szomorúan. Most ez miért érint ennyire fájdalmasan? Eddig egyáltalán nem érdekelt James érzései. Mondjuk eddig nem is hívtam Jamesnek. Meg nem is feküdtem le vele.
- Figyelj, én… Ne haragudj! – mentegetőztem. – Én nem azért…

- Miért utálsz engem annyira? – álltunk meg, és szinte vádlón a szemembe nézett.
Ebben a pillanatban törpének és jelentéktelennek éreztem magam mellette.
- Én nem… - ellenkeztem.
- Hidd el, én tényleg komolyan gondoltam, hogy szeretlek. És ezt próbálom már bebizonyítani neked nem is tudom, mióta.

- Tudom, és én tényleg sajnálom, de…
- De, de, de! Mindig csak ez az átkozott de! – csattant fel. – Mi kell még ahhoz, hogy komolyan vegyél?
- Hidd el, én próbállak, csak hát már hat és fél éve ismerlek, és…

- És én próbálok változni! Csak te nem akarod észrevenni!
- Én észrevettem!
- Akkor meg? – Még soha nem láttam ennyire komolynak. – Jó, beismerem, sosem leszek olyan komoly, mint Holdsáp, de már nem szaladgálok lányok után, sőt már öt hónapja nem is csókolóztam mással, csak veled. És látod, még részegen is csak utánad futok! – itt már mosolygott. – Azt meg nem várhatod el, hogy szent legyek, és csak a könyvtárban legyek! James Potter vagyok, egy Tekergő.

- Tudom – mosolyogtam. Lehet, hogy igaza van… - Figyelj, oldjuk meg ezt a mostani problémát, és akkor majd beszélünk erről is. Így stimm?
- Legyen – sóhajtott, de láttam, hogy legszívesebben táncolt volna. Hát, ez már nálam majdnem felér egy igennel…

Továbbindultunk, de alig tettünk néhány lépést, ő megfogta a kezem. Nem tudom, miért, de hagytam. Rámosolyogtam, ő meg vissza.
Most akkor mi járunk?

Így mentünk tovább, aztán mikor odaértünk a Dáma portréja elé, zavartan néztünk egymásra.
- Ha most egyszerre megyünk be…
- De ha valamelyikünk itt marad, és valaki kijön, az se néz ki túl jól – vágott közbe James.

- Akkor menjünk be együtt – vetettem fel.
- Mint egy pár? – kérdezte felcsillanó szemmel, én meg bólintottam, mire az arcára kiült a döbbenet.
- Mint egy vitatkozó pár. Már úgy is megszokták tőlünk, és ez hátha eltereli arról a figyelmüket, hogy együtt megyünk be.

- És miről fogunk vitatkozni? – vonta fel a szemöldökét. Köztudott, hogy élvezi a velem való vitákat.
- Mi ne találnánk témát – tártam szét a kezem nevetve.

- Na igen. Mondjuk az elmúlt éjszaka?
- Mi? – megfagyott a vér az ereimben.
- Mármint, hogy hol voltál? Tudod, csak a szokásos kíváncsiság – vigyorgott.
- Ja, oké, persze! – engedtem ki a levegőt. – Akkor kezdhetjük?

- Aha – bólintott, majd felvette a szokásos ugyan-engem-ne-szeretne-egy-lány ábrázatot, aztán rákezdett: - Hé Evans, Milyen volt a szilveszter éjjel?
- Semmi közöd hozzá! – vágtam hozzá mosolyogva. – Novus Annus! – mondtam a jelszót

- Ugyan már, Evans! – kezdte újra. Hát újra volt közönségünk, még jó, hogy rákezdtünk. Szinte már mindenki fent volt! Mennyi lehet az idő? – Mondd már meg ki volt az a szerencsés! – vigyorgott, én meg elképedve néztem rá.

- Szerencsés?
- Akivel töltötted az éjszakát!
- Semmi közöd hozzá! – vágtam rá, majd felrohantam a szobánkba.

Berohantam a szobánkba, és magamra csaptam az ajtót. Így teljes a jelenet. Nem egyszer játszottuk már el.

Szerencsére a szobánkban senki se volt, de hallottam, ahogy Aby már rohan fel a lépcsőn. Gyorsan be a fürdőbe, és magamra zártam az ajtót. Kinyitom a csapokat, hogy még véletlen se halljam, ahogy dübörög az ajtón.

Levettem a ruhámat, és beálltam a forró víz alá.
Miután egy fél óra múltán kész lettem, nagy levegő után kimentem.

- Hol a fészkes fenében voltál? – esett nekem legjobb barátnőm.
- Nyugi – csitítom.
- Nyugi? Azt mondod, hogy nyugodjak meg?
- Aby…

- Figyelj, Lily! Mikor felébredtem az ágyad ugyanolyan volt, amilyennek itt hagytad! És nehogy azt merészeld nekem mondani, hogy korán keltél fel, és lementél a könyvtárba! – Hát James ötlete kilőve. – Mégis hol a jó büdös francba voltál?

- Aby, nézd, ezt most nem mondhatom el. Megígértem! – végül is az igazat mondtam el. Igaz, hogy én szabtam ezt a feltételt.

- Lily! Mi van? – nézett rám ijedten.
- Semmi, Ab! Ne aggódj! Megoldom, és tudod, ha nagy baj lenne, elmondanám!
- Nagyon remélem! – ült le az ágyam szélére.
- Nekem most el kell mennem, de te ne aggódj!
- Nem mehetek veled? – reménykedett. Nem hiába voltunk már legjobb barátnők nem is tudom hány éve! Azért csak észre vette, hogy valami komoly baj van!
- Ne haragudj, de nem lehet!
- De azért szólnál, ha nagyon nagy baj lenne, ugye? – nézett rám.
- Persze – próbáltam mosolyogni, de nem nagyon bírtam.
- Rendben!

Lementem a lépcsőn, és rögtön megláttam a kandalló előtt ülő Tekergőket. Gyorsan felvettem Jamesszel a szemkontaktust, és néma üzenetet küldtem neki, mire ő egy aprót bólintott. Én meg elégedetten konstatáltam, hogy eljutottunk arra a szintre, hogy már szavak nélkül is megértettük egymást.

Mennyire jó ez nekem?

Kimentem a portrén, és célba vettem a könyvtárat. Mikor odaértem, halkan beslisszoltam abba részlegbe, ahol most elég sokan voltak.
Ez volt az a részleg, ahol a terhességről szóló könyvek voltak. Elhúztam a számat. Végül is nekem nem ez kell, hanem arra, ahol az emberi memóriával foglalkozó irományok vannak. Közben pedig James is befutott.

- Hello! – köszönt rám, én meg úgy megijedtem, hogy az összes könyvet kiejtettem a kezemből. – Ennyire ijesztő lennék? – nevetett.

- Hidd el, reggel jobban megijedtem, mikor reggel arra ébredtem, hogy mellettem vagy – mosolyogtam.
- Azt képzelem! – vigyorgott.
- Sikerült észrevétlenül meglógnod?
- Nehezen, de itt vagyok! Sirius észrevett, amikor rám néztél.
- Akkor még sem olyan idióta, mint gondoltam – gúnyolódtam.

- Teljesen más, mint amilyennek te hiszed.
- Evvel ráérünk! Olvasd át ezeket! – nyomtam a kezébe egy kupac könyvet.
- Ezt mind? – nyögte.

- Apa akarsz lenni most rögtön? – vontam fel a szemöldököm.
- Megyek már! – engedelmeskedett, és elvonult egy eldugott asztal felé. Elvégre mégis csak a hírnevéről van szó! Hogy festene, ha James Pottert a könyvtárban találnák újév első napján.

Nem sokkal később, miután az asztalt roskadásig pakoltam meg könyvekkel, én is csatlakoztam hozzá az olvasásban.

Nem igazán haladtunk.
Találtunk bűbájt a felejtés-átok ellen. Kóma utáni amnéziára, de részegség miatti emlékezet kiesésre egyet sem.

Még mindig fogalmam sincs, hogy hány óra van, de már esteledik. A könyvtár már rég kiürült. És egy nagy rakás kiolvasott könyv hevert a földön mellettünk.

- Én nem találok semmit, és már éhes is vagyok! – csapta le az egyik könyvet a „100 leggyakoribb ellenőrző bűbáj” című könyvet.
Én meg csak kíváncsiságból felvettem, és kinyitottam a közepén, és beleolvastam:

Prior Incantato: Ez egy nagyon hasznos bűbáj, ha meg szeretnénk tudni, hogy a varázsló vagy épp boszorkány pálcájából melyik bűbájok hangzottak el, azaz melyeket használt. Használata egyszerű; csak rá kell mondani az adott pálcára az igét, aztán abból sorra előbújnak a bűbáj ismertetőjegyei, vagy maga a bűbáj igéje.

Ez az! Talán evvel!
- James! Gyere! – kiáltottam diadalittasan.
- Mi van? – rohant oda hozzám. – Meg van? – kérdezte reménykedve.
- Hát nincs – ráztam a fejem -, de azt meg tudjuk nézni, hogy használtuk-e – magyaráztam.
- Mit?

- A védekező bűbájt.
- Ja, és hogy? – kérdezte izgatottan.
- Na de Miss Evans! És Mr Potter! Ez egy könyvtár! – hallatszott Madame Cvikker dühös hangja.
- Bocsánat – mondtam zavartan, majd a könyveket otthagyva gyorsan kirohantunk a könyvtárból.
- Menjünk a klubhelyiségbe, most úgy is vacsoraidő van! – ajánlotta fel.
- Oké!

James egy csomó átjárón vezetett végig, és így kétszer gyorsabban jutottunk vissza.
A klubhelyiség tényleg kihalt volt. Letelepedtünk az egyik kanapéra.

- Kérem a pálcád – utasítottam, mire ő készségesen átadta.
Kimondtam rá a megismert igét, mire a pálcából szépen elkezdtek előjönni a bűvigék.

- Szólj, amelyikre ráismersz! – mire ő csak bólintott.
- Ez az! –kiáltott fel hangosan.
- Biztos? – néztem rá vidáman.
- Biztos! Elégszer használtam már ahhoz, hogy tudjam!

- Jaj de jó! Akkor ez azt jelenti, hogy…
- Nem leszek apa! – ugrált örömében James.
- Én meg anya! – pattantam fel én is. És valamilyen hirtelen elhatározásból James nyakába ugrottam, és megcsókoltam. Mondanom se kell, egyáltalán nem ellenkezett.

És nekem is nagyon jól esett!
- Hohó! Nézzétek csak, kik vannak ott! – hallottam Black hangját, de nem érdekelt. Éreztem, ahogy James elmosolyodik ezen.

Elvégre innentől hivatalosan is járunk.

- Lily! – kopogtatta meg a vállam valaki. Sajnos túl jól ismertem ezt a hangot. Kelletlenül váltam el újdonsült barátomtól, aki morgott egyet, mikor elmentem tőle.

- Tessék, Aby! – néztem rá a legártatlanabb tekintetemmel.
- Tessék, Aby? Ennyi? Itt csókolózol Potterrel…
- James – javítottam ki automatikusan.
- Te jó szagú Merlin! – kapta a kezét a szája elé. – Ti komolyan? És te… Szent cikesz! Vele voltál!
- Sss! Aby, ezt nem kéne mindenkinek rögtön megtudnia!

- Te lány! Mi van veled? Tegnap még az új fogadalmaidat ecsetelted, és az összejövök-james-potterrel fogadalom határozottan nem szerepelt benne. Sőt…
- Aby! Gyere fel! – rángattam fel közös szobánkba.

- Na most már mindent hallani akarok! – parancsolt rám, mikor leültetett az ágyamra.
Én meg, mint egy énekes madár szépen sorjában mindent eldaloltam neki. A végén csak tátogni tudott.
- Majdnem terhes lettél! Öhm…

- Nem, mert mint mondtam, védekeztünk! – ellenkeztem.
- De tök részegek voltatok!
- Igen, és?
- És? Lily!

- Aby! Ez már megtörtént! És el kell ismernem, semennyire sem bánom!
- Nem?
- Nem – ráztam a fejem. – Gondolj csak bele, ha ez nem történik meg, akkor sose jövök össze vele! – mosolyogtam.

- Előbb vagy utóbb úgyis összejöttetek volna. Süt rólatok a szerelem – nevetett most már ő is.
- Ne haragudj – álltam fel -, de mennem kell. Bizonyára már várnak! – vigyorogtam.

- Persze menj csak – mosolygott huncutul. – És Lily!
- Hm? – dugtam vissza a fejem az ajtóból.
– Ha gyereketek lesz, majd lehetek én a keresztanyja?
- Persze – kacagtam, majd gyorsan lerohantam.

Ott még mindig tartott James vallatása, bár szerintem már mindent elmondott.

- Szia! – köszöntem oda neki, majd adtam neki egy puszit. – Nem megyünk sétálni?
- Mehetünk – állt fel, majd kihúzott a portrén.

Már egy fél órája sétálhattunk, közben pedig meg-megálltunk, hogy adjon egy csókot. Majdnem mindenki tátott szájjal bámult minket, és nem egy lány szikrákat szórt felém. Aztán nem is tudom, hogy, de eljutottunk a Szükség Szobájának ajtaja elé.

- Tudod, nagyon örülök, hogy végre a barátnőm vagy, de kár, hogy semmire sem emlékszek a tegnap éjszakából.
- Hat ezt én is bánom! – mondtam halkan.
- És mi lenne, ha úgy csinálnák, mintha nem történt volna meg, és mondjuk most – bökött a fal felé.

- Most? – lepődtem meg.
- Te nem akarod megtudni, hogy milyen páros vagyunk az ágyban?
- De szívesen…
- Akkor meg?

- És mi lesz a többiekkel?
- Kit érdekelnek! – legyintett. – Amúgy is szerintem remekül meglesznek. És Tappancs barátomat ismerve, hamar kitalálja, hogy hová is tűntünk – válaszolt egy huncut mosoly kíséretében.

Lily! Emlékezz a fogadalmi listádra! Második pont; sokkal lazább!
- Rendben van!
- Ez a beszéd! Gyere!
James háromszor elsétált a fal előtt, aztán ugyanott egy míves ajtó jelent meg, mi meg rögvest bementünk.

A berendezés Jameshez illő volt. Egy hatalmas baldachinos ágy, és kandalló előtti szőnyeg, egy teli gyümölcsöstál…
- Nem apróztad el – kuncogtam.
- Végül is emlékezete éjszakának kell lennie!
Én még egyszer körülnéztem, aztán James megcsókolt. És lassan elkezdte gombolni a blúzomat is. Éreztem, hogy alig bírok a lábamon állni.

- Szeretlek – suttogta két nyakrapuszi között a fülembe.
- Én is szeretlek, James – búgtam.