Image Hosted by ImageShack.us

languages.


 

 
in the spotlight.

YUI egy tehetséges és egyben gyönyörű japán énekesnő,aki 1986 március 26.-án látta meg a napvilágot Fukuoka-ban. Első igazi kislemeze 2005 februárjában jelent meg. Összesen 16 singlet, 1 digitális kislemezt, 3 albumot és 1 BEST-OF cd-t adtak ki, amik óriási sikert aratnak minden alkalommal. 2008 őszén egy kisebb szünetet tartott, hogy feltöltődjön és pihenjen. 2009 tavasszal elkezdte az új kislemez felvételeit, majd júniusban már meg is jelent. Ezután tovább munkálkodott, és októberben már jött az 「It's all too much/Never say die」 című single, aminek első száma, egyben egy film betétdala is lett. Január 20.-án jelent meg a 「GLORIA」, ami egy levelező tagozatos diákokat támogató kampány dala lett. Áprilisban jött a hír a következő kislemezről, aminek címe: 「to Mother」, majd annak kiadása után következett a várva várt új albumról szóló bejelentés. A CD július 14-én kerül a boltok polcaira  「HOLIDAYS IN THE SUN」 címmel.

YUI    Media    Extras  Domain    Cover

*Az oldalt feltétlenül Mozilla Firefoxban nézd!*

 
icons.

YUI.gp's icon base

 
send a message.

 
 
「HOLIDAYS IN THE SUN」


2010.07.14-én jelenik meg YUI új albuma 「HOLIDAYS IN THE SUN」 címmel.

 

 <Számlista>
1. to Mother
2. again
3. Parade
4. es.car
5. Shake My Heart
6. GLORIA
7. I do it
8. Please Stay With Me
9. SUMMER SONG
10. Cinnamon
11. Driving Happy Life
12. It’s all too much
13. Kiss Me
  <DVD>
01. It’s happy line MV
02. My Generation MV
03. LOVE & TRUTH MV
04. Namidairo MV
05. Laugh away MV
06. to Mother MV
07. to Mother Multi-angle Clip

「HOLIDAYS IN THE SUN」album(320 kbps) download
Credit @ YUIStalker



2010.06.02-án  jelent meg YUI új kislemeze 「to Mother」 címmel.

 

 <Számlista>
1. to Mother
2. Tonight
3. GLORIA ~ Acoustic Version ~
4. to Mother (Instrumental)
 
<DVD>
☆ 『to Mother』 Music Video

「to Mother」 Single (320 kbps) Letöltés/Download

GLORIA
Megjelenés: 2010.01.20.
Tracklist:
1. GLORIA
2. Muffler
3. It's all too much ~ Acoustic Version ~
4. GLORIA (Instrumental)
Kislemez letöltése
 

 
family.



 
my lovers.



vár: ---
még 24/8 hely. jelentkezni lehet.ázsiával foglalkozó oldalak előnyt élveznek. ^^

 

 
people.
Indulás: 2008-04-05
 
the door.
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Hirdetés
[936-917] [916-897] [896-877] [876-857] [856-837] [836-817] [816-797] [796-777] [776-757] [756-737] [736-717] [716-697] [696-677] [676-657] [656-637] [636-617] [616-597] [596-577] [576-557] [556-537] [536-517] [516-497] [496-477] [476-457] [456-437] [436-417] [416-397] [396-377] [376-357] [356-337] [336-317] [316-297] [296-277] [276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]

2008.04.12. 11:13 Idézet

 
SZIA!
_____.____
Az oldalam a Bleach című animével foglalkozik, ami bőven,
sok infót nyújt a látogatók számára! Az oldalon INGYEN
letöltések, persze regis letöltések vannak, rengeteg kép,
sok-sok info, EXTRA dolgok, és még nagyon sok más, amit meg kell nézned!
Szívesen várlak, a társaság is klassz! :D

- EXTRA KÉPEK
- SOK LETÖLTÉS
- ÚJ INFO-K AZ AMIMÉBŐL!


2008.04.12. 11:09 Idézet

»all about ORLANDO
  
»all about ME
  
»all about FOR YOU
  


2008.04.12. 09:58 Idézet


2008.04.12. 07:52 Idézet

 
SZIA!
_____.____
Az oldalam a Bleach című animével foglalkozik, ami bőven,
sok infót nyújt a látogatók számára! Az oldalon INGYEN
letöltések, persze regis letöltések vannak, rengeteg kép,
sok-sok info, EXTRA dolgok, és még nagyon sok más, amit meg kell nézned!
Szívesen várlak, a társaság is klassz! :D

- EXTRA KÉPEK
- SOK LETÖLTÉS
- ÚJ INFO-K AZ AMIMÉBŐL!


2008.04.11. 23:07 Idézet


2008.04.11. 20:36 Idézet

Sziasztok!
Nagy kérésem lenne a jószívuekhez...
Csak annyi,hogy én egy Szlovákiai csaj vagyok,aki szeretne mindenáron egy oldalt ugyanis a szerkesztés a hobbija.
Már van egy oldalam de nemsokára meg fog szunni,és akkor vége a sok munkámnak :(
És én krediteket nem tudok bekuldeni mert ugyebár Szlovákiai vagyok és innen nem lehet SMS-t kuldeni Magyarországra.
Koszi,hogy meghallgattál kedves olvasó,és ha van egy kis "felesleges" kreditet nagyon megkérnélek,hogy írj nekem.
Nagyon szomorú lennék ha megszune a kedvenc oldalam,továbbra is szerkeszteni szeretném :(
Ha van kreditet és szíves ide írj:
orsolya343@vipmail.hu

Remélem megértitek,hogy nem éloskodni szeretnék másokon,hanem csak 1 oldalt.
Hálás koszonetem.


2008.04.11. 20:30 Idézet

Hello!
Szeretnélek megkérni titeket,hogy szavazzatok rám
itt,és ha szavaztál kiteszlek az oldalamra
9 hónapra.

Orsi néven wagyok beírva.
Miután szavaztál írj egy mailt(orsolya343@vipmail.hu),és oda írd le neved,oldalad címét és hogy hányadikként szavaztál.
Fontos lenne,hogy szavazz!
Nagyon köszi mindenkinek aki szavazott.
Ciao!


2008.04.10. 18:33 Idézet

  


2008.04.10. 16:41 Idézet

Sziasztok!

Érdekel titeket egy jó, több animével foglalkozó oldal? Ha igen, akkor itt a helyed!

Kannazuki no Miko

Mermaid Melody

Sola

Suiri no Kizuna

Fullmetal Panic

Chobits

Sen to Chihiro no Kamikakushi

Elfen Lied

(bővülés alatt vannak az animék)

+ ingyen designrendelést is vállalok (NEM CSAK ANIMÉSEKET!)

Szerintem megéri, hogy benézz!

Hírdetési lehetőség is van^^ És hamarosan bal oldalt is lehet HÍRDETTETNI!

  


2008.04.09. 15:50 Idézet


2008.04.08. 18:31 Idézet


2008.04.08. 15:56 Idézet


2008.04.07. 19:48 Idézet



BLEACH SOURCE

Látogass el Magyarország egyik Bleach fan oldalára. Csatlakozz az első magyar Bleach fanistinghez, vagy látogass el az egyetlen ikon bázisra! Rengeteg letöltés és extra képek. Hallottad már a szinkronhangokat énekelni? Mert ha nem most megteheted! Töltsd le a legújabb áprilisi naptárat vagy chatelj a többi fannal! Katt!


2008.04.07. 17:54 Idézet


2008.04.07. 17:20 Idézet

* Súja * Japanese Fashion

Itt mindent megtalálsz amit érdemes Japánról és az Animekről megtudni! Egy kis ízelítő: Battle Royale, Gésák, Kabuki, Japán Zene, Tanulj Japánul, Yaoi, Konyha, Öltözködés, Szokások és még sok minden más! Interaktív: Japánért Club és Battle Royale Fan Club valamint egy Petíció a Bombázással kapcsolatban. Regiseknek: Nagy ANIME gif és avatar gyűjtemény, Fanjelzések, Avatar gyűjtemények, Én csináltam XD, MSN Hangulatjelek stb. Mire vársz? Katt :)

FONTOS: Az oldalon mindig van aktuális VERSENY!!! Jelizz és NYERJ!!! :)

Beutiful Nana Kitade <3

Ismered a csodálatos és tehetséges, Nana Kitadet? Igen! Wíííííííííííííííí, de jó XD akkor kattolj ide, mert itt mindent megtudhatsz róla. De ha a válaszod az, hogy nem akkor is katt ide, mert ha megismered, biztos, hogy meg fogod szeretni. Csak rajtad áll, hogyan döntesz, én benéznék a helyedben. :P Itt is kérhetsz Button cserét ám…


2008.04.06. 18:56 Idézet


Az oldal megújult!
MÉG TÖBB INFO A BLEACH C. ANIMÉRŐL!
Gyere, és nézz szét, mert MINDENT meg találsz, csak egy kattanás, de
ténlyeg! ;)
-rengeteg kép
- nagyon sok info
- sok letöltés
- több extra cucc
Egyedi, új stílus, ami nem minden oldalon található,
tehát az oldalam nem hétköznapi!
Köszi a látogatást szivesen várlak!!
<3


[936-917] [916-897] [896-877] [876-857] [856-837] [836-817] [816-797] [796-777] [776-757] [756-737] [736-717] [716-697] [696-677] [676-657] [656-637] [636-617] [616-597] [596-577] [576-557] [556-537] [536-517] [516-497] [496-477] [476-457] [456-437] [436-417] [416-397] [396-377] [376-357] [356-337] [336-317] [316-297] [296-277] [276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]

 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!