Image Hosted by ImageShack.us

languages.


 

 
in the spotlight.

YUI egy tehetséges és egyben gyönyörű japán énekesnő,aki 1986 március 26.-án látta meg a napvilágot Fukuoka-ban. Első igazi kislemeze 2005 februárjában jelent meg. Összesen 16 singlet, 1 digitális kislemezt, 3 albumot és 1 BEST-OF cd-t adtak ki, amik óriási sikert aratnak minden alkalommal. 2008 őszén egy kisebb szünetet tartott, hogy feltöltődjön és pihenjen. 2009 tavasszal elkezdte az új kislemez felvételeit, majd júniusban már meg is jelent. Ezután tovább munkálkodott, és októberben már jött az 「It's all too much/Never say die」 című single, aminek első száma, egyben egy film betétdala is lett. Január 20.-án jelent meg a 「GLORIA」, ami egy levelező tagozatos diákokat támogató kampány dala lett. Áprilisban jött a hír a következő kislemezről, aminek címe: 「to Mother」, majd annak kiadása után következett a várva várt új albumról szóló bejelentés. A CD július 14-én kerül a boltok polcaira  「HOLIDAYS IN THE SUN」 címmel.

YUI    Media    Extras  Domain    Cover

*Az oldalt feltétlenül Mozilla Firefoxban nézd!*

 
icons.

YUI.gp's icon base

 
send a message.

 
 
「HOLIDAYS IN THE SUN」


2010.07.14-én jelenik meg YUI új albuma 「HOLIDAYS IN THE SUN」 címmel.

 

 <Számlista>
1. to Mother
2. again
3. Parade
4. es.car
5. Shake My Heart
6. GLORIA
7. I do it
8. Please Stay With Me
9. SUMMER SONG
10. Cinnamon
11. Driving Happy Life
12. It’s all too much
13. Kiss Me
  <DVD>
01. It’s happy line MV
02. My Generation MV
03. LOVE & TRUTH MV
04. Namidairo MV
05. Laugh away MV
06. to Mother MV
07. to Mother Multi-angle Clip

「HOLIDAYS IN THE SUN」album(320 kbps) download
Credit @ YUIStalker



2010.06.02-án  jelent meg YUI új kislemeze 「to Mother」 címmel.

 

 <Számlista>
1. to Mother
2. Tonight
3. GLORIA ~ Acoustic Version ~
4. to Mother (Instrumental)
 
<DVD>
☆ 『to Mother』 Music Video

「to Mother」 Single (320 kbps) Letöltés/Download

GLORIA
Megjelenés: 2010.01.20.
Tracklist:
1. GLORIA
2. Muffler
3. It's all too much ~ Acoustic Version ~
4. GLORIA (Instrumental)
Kislemez letöltése
 

 
family.



 
my lovers.



vár: ---
még 24/8 hely. jelentkezni lehet.ázsiával foglalkozó oldalak előnyt élveznek. ^^

 

 
people.
Indulás: 2008-04-05
 
the door.
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Hirdetés
[936-917] [916-897] [896-877] [876-857] [856-837] [836-817] [816-797] [796-777] [776-757] [756-737] [736-717] [716-697] [696-677] [676-657] [656-637] [636-617] [616-597] [596-577] [576-557] [556-537] [536-517] [516-497] [496-477] [476-457] [456-437] [436-417] [416-397] [396-377] [376-357] [356-337] [336-317] [316-297] [296-277] [276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]

2008.05.10. 13:26 Idézet


Van egy oldal, a GPortalon, ami mindent leír részletesen a Bleach c. animéről..
szereted a Bleach-et? szeretnéd látni az oldalt? igen? akkor nincs más választásod,
csak kattints a képre ;) Tömörebben:
● RENGETEG INFORMÁCIÓ
● LETÖLTÉSEK
● EXTRA DOLGOK
● SOK - SOK KÉP!
● JÓ TÁRSASÁG!
● EGYEDI DESIGN

Az oldal megbízható, és remekül informált!

Eszty-chan


2008.05.10. 13:13 Idézet


2008.05.10. 13:13 Idézet


2008.05.09. 21:27 Idézet



Tudtad? Nem? Ejnye. Tudom hogy szeretnél egy szép animés oldalt látni..
Tényleg? Akkor jó. Sok-sok kép,rengeteg infó,nagyon sok letöltés. kukkants be
az oldalamra! Csak egy kattintás az egész! Hidd el megéri!


-Szép design

-Rengeteg letöltés
-Számolhatatlanul sok kép
-Érdekes infók
-
Rengeteg infó


Sziszilara


2008.05.09. 21:27 Idézet



Tudtad? Nem? Ejnye. Tudom hogy szeretnél egy szép animés oldalt látni..
Tényleg? Akkor jó. Sok-sok kép,rengeteg infó,nagyon sok letöltés. kukkants be
az oldalamra! Csak egy kattintás az egész! Hidd el megéri!


-Szép design

-Rengeteg letöltés
-Számolhatatlanul sok kép
-Érdekes infók
-
Rengeteg infó


Sziszilara


2008.05.09. 21:27 Idézet



Tudtad? Nem? Ejnye. Tudom hogy szeretnél egy szép animés oldalt látni..
Tényleg? Akkor jó. Sok-sok kép,rengeteg infó,nagyon sok letöltés. kukkants be
az oldalamra! Csak egy kattintás az egész! Hidd el megéri!


-Szép design

-Rengeteg letöltés
-Számolhatatlanul sok kép
-Érdekes infók
-
Rengeteg infó


Sziszilara


2008.05.09. 19:40 Idézet


Létezik egy oldal.. egy oldal.. a GPortalon..
..tele rengeteg infóval, képekkel, letöltésekkel.. CSAK most
csak itt.. minden nap a GPortal elérhetőségén.. csak egy
kattintás, és hamarosan megtudod, mit rejt ez az oldal..;)
Nézz be mert teljesen megéri..
- Egyedi design
- Egyedi tartalom
- SOK letöltés
- SOK kép
- SOK infó

BLEACH 4EVER!

Eszty-chan

 


2008.05.09. 19:40 Idézet


Létezik egy oldal.. egy oldal.. a GPortalon..
..tele rengeteg infóval, képekkel, letöltésekkel.. CSAK most
csak itt.. minden nap a GPortal elérhetőségén.. csak egy
kattintás, és hamarosan megtudod, mit rejt ez az oldal..;)
Nézz be mert teljesen megéri..
- Egyedi design
- Egyedi tartalom
- SOK letöltés
- SOK kép
- SOK infó

BLEACH 4EVER!

Eszty-chan

 


2008.05.03. 18:45 Idézet

Katt!

Miért?

Ami van:
egy kedves szerkesztő ( no ego XD)
igényes dizi
rendszeres friss
INGYEN desing-rendelés
regényem és
novelláim

Tehát?


2008.05.01. 22:13 Idézet

Szijja!
Érdekel Japán?
Vagy a Jpop/Jrock világa?
Akkor nézz be hozzám,folyamatosan bűvölő bandák,érdekességek Japánról,minden mennyiségben!


By:KagomeR


2008.05.01. 18:07 Idézet






2008.05.01. 14:05 Idézet


Az oldal 23 animével foglalkozik részlete-sen, ezen kívül vannak extrák, grafikai kel-lékek, ismertetők, verseny, letöltések és így tovább...
Szóval nézz be hozzánk! Nem bánod meg!^^
Ichigo & Ayame [animefever.try.hu]


2008.04.27. 21:42 Idézet


Cya!
Egy oldal csak neked! Katt és megtudod mivel foglalkozik!
Érdekel? Akkor Katt! De hidd el biztos találsz kedvencet.. ha
szereted az animéket avagy Japánt!
Nah mire vársz kattolsz már? :) Verseny is van jelizz bátran
nyárig van időd ^^ Van FanClub is, de bővebb info...
AZ OLDALAMON!


Egy kedves netes barátnőm oldala! Anime minden mennyiségben itt is ^^ Versennyel és FanClubbal együtt.. Nah meg a csodálatos designjével :)
Nézz be kérlek hozzá(nk) ^^ :) Jól esne egy kicsit több látogatottság :)
By: NiNa ( az első oldal szerkyje)


És a mi küzüs oldink! Frisshiányban szenved.. de ezt szerdán bepótoljuk ^^
3 animével foglalkozik: Bleach, Slayers és a Paradise Kiss!
Van már fent pár menüpont de azért még kellenne!
Kérlek nézz be ide is, mert látogatottsághiány van!

NÉZZ BE MIND 3 OLDALRA!
                          NÉZZ BE MIND 3 OLDALRA!


2008.04.22. 18:11 Idézet

Szia!
Örülnék ha benéznél az én oldalamra mely a grafikával és az animékkel foglalkozik.De találsz rajta sok más érdekeset is. =D

 
És keresem május oldalát is, ha úgy érzed megérdemled e címet jelentkezz ;) 
img376/9264/bannerbu1.jpg
Több info a május oldala project-ről itt.

Minami&Szando&Anna


2008.04.20. 15:56 Idézet


2008.04.18. 16:45 Idézet




2008.04.18. 10:19 Idézet



2008.04.17. 18:09 Idézet

 

Szia!
Gyere, és nézz be az egyik legjobb Bleach-es oldalra!
Megéri, mert rengeteg info-t, megtudhatsz az animéről,
letöltések, képek, extrák várnak még rád. ;) Gyere
és kukkants be! Köszönöm! <3
Eszty-chan


2008.04.16. 16:58 Idézet

Szióka :) Ez most egy összetettt hírdetés hírdetnék elsősorban 1 Versenyt aztán két Oldalt :) Gyere és nézz be! :P

 


2008.04.16. 15:27 Idézet


[936-917] [916-897] [896-877] [876-857] [856-837] [836-817] [816-797] [796-777] [776-757] [756-737] [736-717] [716-697] [696-677] [676-657] [656-637] [636-617] [616-597] [596-577] [576-557] [556-537] [536-517] [516-497] [496-477] [476-457] [456-437] [436-417] [416-397] [396-377] [376-357] [356-337] [336-317] [316-297] [296-277] [276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]

 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!