Image Hosted by ImageShack.us

languages.

in the spotlight.

YUI egy tehetséges és egyben gyönyörű japán énekesnő,aki 1986 március 26.-án látta meg a napvilágot Fukuoka-ban. Első igazi kislemeze 2005 februárjában jelent meg. Összesen 16 singlet, 1 digitális kislemezt, 3 albumot és 1 BEST-OF cd-t adtak ki, amik óriási sikert aratnak minden alkalommal. 2008 őszén egy kisebb szünetet tartott, hogy feltöltődjön és pihenjen. 2009 tavasszal elkezdte az új kislemez felvételeit, majd júniusban már meg is jelent. Ezután tovább munkálkodott, és októberben már jött az 「It's all too much/Never say die」 című single, aminek első száma, egyben egy film betétdala is lett. Január 20.-án jelent meg a 「GLORIA」, ami egy levelező tagozatos diákokat támogató kampány dala lett. Áprilisban jött a hír a következő kislemezről, aminek címe: 「to Mother」, majd annak kiadása után következett a várva várt új albumról szóló bejelentés. A CD július 14-én kerül a boltok polcaira  「HOLIDAYS IN THE SUN」 címmel.

YUI    Media    Extras  Domain    Cover

*Az oldalt feltétlenül Mozilla Firefoxban nézd!*

icons.

YUI.gp's icon base

send a message.

「HOLIDAYS IN THE SUN」

2010.07.14-én jelenik meg YUI új albuma 「HOLIDAYS IN THE SUN」 címmel.

<Számlista>
1. to Mother
2. again
3. Parade
4. es.car
5. Shake My Heart
6. GLORIA
7. I do it
8. Please Stay With Me
9. SUMMER SONG
10. Cinnamon
11. Driving Happy Life
12. It’s all too much
13. Kiss Me
<DVD>
01. It’s happy line MV
02. My Generation MV
03. LOVE & TRUTH MV
04. Namidairo MV
05. Laugh away MV
06. to Mother MV
07. to Mother Multi-angle Clip

「HOLIDAYS IN THE SUN」album(320 kbps) download
Credit @ YUIStalker

2010.06.02-án  jelent meg YUI új kislemeze 「to Mother」 címmel.

<Számlista>
1. to Mother
2. Tonight
3. GLORIA ~ Acoustic Version ~
4. to Mother (Instrumental)

<DVD>
☆ 『to Mother』 Music Video

「to Mother」 Single (320 kbps) Letöltés/Download

GLORIA
Megjelenés: 2010.01.20.
Tracklist:
1. GLORIA
2. Muffler
3. It's all too much ~ Acoustic Version ~
4. GLORIA (Instrumental)
Kislemez letöltése

family.

my lovers.

vár: ---
még 24/8 hely. jelentkezni lehet.ázsiával foglalkozó oldalak előnyt élveznek. ^^

people.
Indulás: 2008-04-05

the door.
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót

Hirdetés
[936-917] [916-897] [896-877] [876-857] [856-837] [836-817] [816-797] [796-777] [776-757] [756-737] [736-717] [716-697] [696-677] [676-657] [656-637] [636-617] [616-597] [596-577] [576-557] [556-537] [536-517] [516-497] [496-477] [476-457] [456-437] [436-417] [416-397] [396-377] [376-357] [356-337] [336-317] [316-297] [296-277] [276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]

2010.01.03. 19:43 Idézet
saeko

2010.01.02. 17:13 Idézet
sollaris

2010.01.02. 16:03 Idézet
meguu

2010.01.02. 10:38 Idézet
JP l Ohhh * . * Csak nem?

View Raw Image
Szép napot így szombat reggelre! Sajnos hétfőn már többen az iskolában leszünk, de most az a dolgunk, hogy kiélvezzük még ezt a két napot! Ha most eljössz hozzám a legújabb frissek válnak rád! A SZAMURÁJOK VILÁGA részben olvashatsz új KLÁNOKról olyanokról mint a ADACHI, AKAMATSU, AKECHI, AKITA és az AKIYAMA. Ez után írány az INTERJÚK mert ott most találsz egyet az ALICE NINEról. Valamint LETÖLTÉSEKben most letöltheted az ARC CUBE, AYUMI HAMASAKI vagy DANGER GANG kiadásait is!

View Raw Image
View Raw Image
View Raw Image

És még nézz be erre a két helyre is, köszönöm!^^

View Raw Image
View Raw Image

2010.01.01. 22:50 Idézet
xxTeaxx

2010.01.01. 15:41 Idézet
BÚÉK!

2010.01.01. 13:28 Idézet
Mea

2009.12.31. 22:12 Idézet
Japanese and Korean Style

2009.12.31. 20:18 Idézet
saeko

2009.12.31. 12:33 Idézet
Gaga

2009.12.31. 11:35 Idézet

2009.12.31. 10:49 Idézet

http://img682.imageshack.us/img682/4439/brittanybanner.png

The Dark Secret.GP**ARE YOU READY?  version #3.  with NEW MOON STARz.*

http://img688.imageshack.us/img688/843/fruzsiibanner.gif

http://img189.imageshack.us/img189/5901/fruzsiibanner.png

2009.12.31. 10:09 Idézet
* Súja * Japanese Fashion

View Raw Image
...kaptál már puszit a felhők között? o.O
Új Design - Pinky
Szeretném felhívni a figyelmedet az oldalamra ami most új Designet kapott. Ha van egy kis időd, na meg kedved akkor nézz be és mondd el a véleményedet róla^^" Most felkerült jó pár avatar a J-POP/ROCK AVATAR LANDba olyanok mint azAN CAFE, SCREW vagy a SUG, de rajtuk kívül még hét témában vannak újak.

View Raw Image
View Raw Image
View Raw Image
LETÖLTÉSEK részben most újabb négy MIYAVI vár rád * . *

View Raw Image
View Raw Image
View Raw Image

Még nézz be erre a két helyre is * . *

View Raw Image &
View Raw Image

2009.12.31. 09:42 Idézet
Rora

2009.12.30. 20:43 Idézet
Mina

Hercegnő Váron Kívül!

Kis hercegnő. Elkényeztetett liba. Mondhatják Minára azok, akik nem ismerik. De mégis, milyen lehet egy lázadó mindenlében kanál, gyerekes, lány hétköznapi élete?  Ezt sajnos nem fogjuk megtudni. Viszont azt igen, hogy mit csinál, ha egyszercsak, a nyakába szakad a már oly régen várt szabadság! Ha érdekel a történet várlak az oldalamon!

amused.png picture by poldera awake.png picture by poldera disappointed.png picture by poldera drained.png picture by poldera

JAPÁN

Ha érdekel Japán csodás világa, akkor itt a helyed. Itt mindent megtalálsz, ami csak érdekelhet Japánnal kapcsolatban. Ha az oldalra belépsz, rögtön eléd tárul egy az európai nézetektől teljesen különböző világ. Olvashatsz a Japán etikettről, leckét kaphatsz illemtanról, böngészhetsz kalligrafikus írásjeleket, elmerülhetsz Japán mindneki álltal kedvelt különlegességeiben, mint például a tea, a katana készítés művészete, vagy a színházak különleges, mégis szórakoztató világa. Egy egész évet eltölthetsz az országban, hiszen itt megtudhatod hogy élik meg ők a négy évszakot, és hogyan ünneplelik meg az épp esedékes ünnepeket, az újévet vagy a cseresznyevirágzás különleges napját. Megpróbálhatsz megtanulni számolni Japánul, de figyelmeztetlek, nem lesz egyszerű! Az oldalon szó esik igazi ínyencségektől, melyeket ebben az országban nagy becsben tartanak, mégis az európaiak valamiért ferde szemmel méregetik az ételt amit eléjük raknak. Ezen kívül még elbarangolhatsz Japán összes különleges helyére, minden itt vár rád, egy kattintásra!

sympathetic.jpg picture by ohmistermister sad.jpg sad picture by ohmistermister happy.jpg happy picture by ohmistermister

MIYAVI

Ábrándoztál már arról, hogy milyen is az, ha az egész világ körülötted forog? Biztosan igen. Japánban van egy srác, aki egy álomviágban él, és persze ennek az álomvilágnak is ő maga áll a közepén. Talán meg is érdemli, hiszen egy remek énekesről, van szó. Ha hallottad már Miyavi nevét, vagy pár kósza hangjegy a füledbe jutott már tőle, akkor biztosan tudod miről beszélek. Gyere és tudj meg mindent az ő hóbortos életéről, zenéiről, ízléséről, stílusáról, és persze magáról Miyaviról!

FAN ICONS

NaNa
worried.png picture by inkclone excited.png picture by inkclone exanimate.png picture by inkclone content.png content.png picture by lexapi
Ouran High School Host Clubb
mischievious-1.png picture by arched_look thoughtful.png picture by arched_look sleepy.png picture by arched_look restless.png picture by arched_look
Special A
worried.png worried.PNG picture by Kotomi_chan relieved.png relieved.PNG picture by Kotomi_chan refreshed.png refreshed.PNG picture by Kotomi_chan curious.png curious.PNG picture by Kotomi_chan
Nodame Cantabile
working.png picture by hisagomaru sad.png sad picture by hisagomaru awake.png picture by hisagomaru satisfied.png picture by hisagomaru

Üdv: Mina

2009.12.30. 19:51 Idézet
Đory

Alkalmi ruha 10-12 éves lány részére

2009.12.30. 18:48 Idézet

View Raw Image

2009.12.30. 15:02 Idézet
Mimi

A képet a Képfeltöltés.hu tárolja.

2009.12.30. 13:42 Idézet
Rainie

View Raw Image
View Raw Image

View Raw Image
View Raw Image

View Raw Image
View Raw Image

View Raw Image
View Raw Image

2009.12.30. 13:03 Idézet
... Fashion l Milyen stílus? o.O

View Raw Image
Gyere és nézz be hozzám, mert most új frissek várnak rád! * . * A SZAMURÁJOK VILÁGA részben megismerhetsz újabb öt KLÁNt a MONONOBE, NAKATOMI, SOGA, HATA és a KUDARA NO KONIKISHIt is. Aztán olvass az INTERJÚK között egy MEGAMASSOt a srácokkal akik nagyon nyíltan válaszoltak a kérdésekre. De ez még mind semmi! A LETÖLTÉSEK részben most letöltheted az IKMONOGAKRI, MIX SPEAKERS INC és MIYAVI albumait is!

View Raw Image
View Raw Image
View Raw Image

Valamint örülnék ha benéznél még erre a két helyre is:

Mis-J Oldala ami MICHAEL JACKSONnal foglalkozik

View Raw Image

Daisuke oldala ami KIPIvel foglalkozik

View Raw Image

[936-917] [916-897] [896-877] [876-857] [856-837] [836-817] [816-797] [796-777] [776-757] [756-737] [736-717] [716-697] [696-677] [676-657] [656-637] [636-617] [616-597] [596-577] [576-557] [556-537] [536-517] [516-497] [496-477] [476-457] [456-437] [436-417] [416-397] [396-377] [376-357] [356-337] [336-317] [316-297] [296-277] [276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!