Image Hosted by ImageShack.us

languages.


 

 
in the spotlight.

YUI egy tehetséges és egyben gyönyörű japán énekesnő,aki 1986 március 26.-án látta meg a napvilágot Fukuoka-ban. Első igazi kislemeze 2005 februárjában jelent meg. Összesen 16 singlet, 1 digitális kislemezt, 3 albumot és 1 BEST-OF cd-t adtak ki, amik óriási sikert aratnak minden alkalommal. 2008 őszén egy kisebb szünetet tartott, hogy feltöltődjön és pihenjen. 2009 tavasszal elkezdte az új kislemez felvételeit, majd júniusban már meg is jelent. Ezután tovább munkálkodott, és októberben már jött az 「It's all too much/Never say die」 című single, aminek első száma, egyben egy film betétdala is lett. Január 20.-án jelent meg a 「GLORIA」, ami egy levelező tagozatos diákokat támogató kampány dala lett. Áprilisban jött a hír a következő kislemezről, aminek címe: 「to Mother」, majd annak kiadása után következett a várva várt új albumról szóló bejelentés. A CD július 14-én kerül a boltok polcaira  「HOLIDAYS IN THE SUN」 címmel.

YUI    Media    Extras  Domain    Cover

*Az oldalt feltétlenül Mozilla Firefoxban nézd!*

 
icons.

YUI.gp's icon base

 
send a message.

 
 
「HOLIDAYS IN THE SUN」


2010.07.14-én jelenik meg YUI új albuma 「HOLIDAYS IN THE SUN」 címmel.

 

 <Számlista>
1. to Mother
2. again
3. Parade
4. es.car
5. Shake My Heart
6. GLORIA
7. I do it
8. Please Stay With Me
9. SUMMER SONG
10. Cinnamon
11. Driving Happy Life
12. It’s all too much
13. Kiss Me
  <DVD>
01. It’s happy line MV
02. My Generation MV
03. LOVE & TRUTH MV
04. Namidairo MV
05. Laugh away MV
06. to Mother MV
07. to Mother Multi-angle Clip

「HOLIDAYS IN THE SUN」album(320 kbps) download
Credit @ YUIStalker



2010.06.02-án  jelent meg YUI új kislemeze 「to Mother」 címmel.

 

 <Számlista>
1. to Mother
2. Tonight
3. GLORIA ~ Acoustic Version ~
4. to Mother (Instrumental)
 
<DVD>
☆ 『to Mother』 Music Video

「to Mother」 Single (320 kbps) Letöltés/Download

GLORIA
Megjelenés: 2010.01.20.
Tracklist:
1. GLORIA
2. Muffler
3. It's all too much ~ Acoustic Version ~
4. GLORIA (Instrumental)
Kislemez letöltése
 

 
family.



 
my lovers.



vár: ---
még 24/8 hely. jelentkezni lehet.ázsiával foglalkozó oldalak előnyt élveznek. ^^

 

 
people.
Indulás: 2008-04-05
 
the door.
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Hirdetés
[936-917] [916-897] [896-877] [876-857] [856-837] [836-817] [816-797] [796-777] [776-757] [756-737] [736-717] [716-697] [696-677] [676-657] [656-637] [636-617] [616-597] [596-577] [576-557] [556-537] [536-517] [516-497] [496-477] [476-457] [456-437] [436-417] [416-397] [396-377] [376-357] [356-337] [336-317] [316-297] [296-277] [276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]

2008.08.20. 12:27 Idézet


Hello!Szeretnél látni egy tartalmas ésigényes spirallal
foglalkozó oldalt?
Vagy esetleg még nem ismered
az animét?
Ha meg akarod ismerni, vagy szivesen
benéznél egy spiralos oldalra, akkor KATT!

Miért is? mert
soksok extra információt találsz,
amiket lehet, hogy még nem tudtál.vannak képek,
ismertetők és egy tőkjó társaság.

Gyere és ismerd meg az animét:)


Érdemes benézni.
Üdv.:Tia


vagy nézzeket be abarátnőm oldalára, ami a japán világgal foglalkozik. találtok ott animéket, japán bandákat és még sok mást:)


2008.08.20. 12:16 Idézet


2008.08.20. 12:07 Idézet


2008.08.20. 11:44 Idézet


Her Name Is Nicole
Miket találsz az oldin?
- Több, mint 100 modul Nicole-ról
- Rengeteg saját msnikon közül válogathatsz
- Rengeteg kép a galériában, és benne mindig a legújabbak
- Minden nap friss.
Kiváncsi vagy a legújabb hírre?
- Nicole nem csalta meg Lewis-t Will.I.Am-mel
- Nicole Scherzinger-t és Lewis Hamilton-t kirabolták
- A Doll Domination egy hetet csúszik


2008.08.20. 09:33 Idézet

http://kepfeltoltes.hu/080819/szemelyes_www.kepfeltoltes.hu_.png

nézd meg bory oldalát is ^^


2008.08.20. 01:21 Idézet

Kultúra pici Buksidnak


* Súja * Japanese Fashion
Az igazi gésának a helyes testtartás és az illő viselkedés elsajátításán túl képzettnek kell lennie éneklésben, hangszeres játékokban, táncban, virágkötésben, kalligráfiában és a teaszertartások lebonyolításában.



Többet akarsz tudni? Katt ide!


2008.08.19. 19:24 Idézet

Szia! Nincs kedved benézni egy honlapra? Igazából a www.gportal.hu/lxla -ra kéne! Ez oldal ugye Loláról szól szereted te is? Akkor nézz be. Hiszen több mint 150 modul az énekesnőról. De természetesen megnézheted a videoklippjeit is sőt pár érdeke videót is láthatsz! ;) Extrákat is találsz MSN ikonokat, blendeket, fan táblákat, háttereket, animációkat órarendeket, leveleőlapokat... nem sorolom tovább inkább nézz be! Ha van véleményed a chatben szívesen fogadom! A Linkbook-ban pedig hirdetésednek is van helye! :) Hiányzik még valami? Ötlettárban megírhatod! Ezek után már tényleg kukk beXD! Én várlak! :D

  


2008.08.19. 16:03 Idézet

  
                             Her Name Is Nicole   
Miket találsz az oldin?
- Több, mint 100 modul Nicole-ról
- Rengeteg saját msnikon közül válogathatsz
- Rengeteg kép a galériában, és benne mindig a legújabbak
- Minden nap friss.
Kiváncsi vagy a legújabb hírre?
- Nicole nem csalta meg Lewis-t Will.I.Am-mel
- Nicole Scherzinger-t és Lewis Hamilton-t kirabolták
- A Doll Domination egy hetet csúszik

  


2008.08.19. 15:33 Idézet

http://img13.myimg.de/hsahirdetojecf017.pngwww.heaven-sent-anime.gportal.hu  www.heaven-sent-anime.try.hu

Lassan vége a nyárnak és te már kinyaralgattad magad,de az utolsó napokat sem akarod unalmassan tölteni?Nem tudod,hogy mivel foglald le magad? Hát én ajánlok neked valamit. Nézz be az oldalamra és az garantáltan lefoglal egy időre! :) Most minden eddiginél több infó,kép,zene és fan cuccok várnak rád.

Kérsz pár konkrétumot is,hogy miért érdemes benézned?Lássuk csak...
Az oldal nagy átalakulásokon ment keresztül az elmúlt pár hónapban.Színesebb és érdekesebb lett és egyre többen dicsérik.Büszke vagyok az elért sikereimre,de ez az oldal a látogatókért van,vagyis Érted,ezért kérlek,hogy nézz be te is! És,hogy miért tedd ez? Nos...
16 anime kapott helyett,melyek a legismertebbek & legkedveltebbek,de lesz még(Bleach,Honey and Clover,Death Note,Gallery Fake,Inuyasha...stb...)
●Letöltheted a kedvenc anime zenéidet is

Rengeteg elvihető avatar és fan táblák van az oldalon
●Ha van kedved,szerepezhetsz
●Megismerheted a japán kultúrát
●Megtalálod a legfontosabb tudnivalókat az animéről és a mangáról
●Akár te is alakíthatod az oldalt az ötleteiddel

●Vagy beugorhatsz egy jót beszélgetni :-)

Ha úgy érzed,hogy sikerült meggyőznöm,nézz be hozzám! Ígérem nem bánod meg ;) Várlak sok szeretettel és előre is köszönöm a látogatásodat! ;)

Nay [www.heaven-sent-anime.gportal.hu  vagy  www.heaven-sent-anime.try.hu]

Az új designból pedig csak egy röpke ízelítő...


2008.08.19. 15:29 Idézet

nézd meg bory csoádlatos oldalát is ^^


2008.08.19. 15:27 Idézet
Válaszd az egyediséget, válaszd ezt a versenyt és nevezz!!!

Megjelent a legújabb Harry Potter Magazine! Olvasd el Te is és írj róla véleményt! Jelentkezhetsz cikkírónak is!!:)

Mindig megújuló oldal! Érdemes benézni!:) Minden 100. látogató design-t kap, ha jelentkezik e-mailben vagy a vk-ban és bizonyítani tudja!:)

Vadonatúj oldal csajokról!:)

Új honlap csodálatos helyekről, és egy régi korról! Még alakulóban!:)


2008.08.19. 15:25 Idézet

Teen source
(9.1 KB)


2008.08.19. 14:54 Idézet




Misa.


2008.08.19. 14:29 Idézet
Kattints a képre a teljes mérethez!

Sziasztok! Nézzétek meg az ország egyetlen Barátok közt oldalt!
Rengetetg mindent találsz itt!

• Leírások
• Több, mint 350 kép
• Friss infók
• Epizódok tartalma
• Extrák
• Bk Magazin
• Design rendelés...^^

Elnyerte az oldal a tetszésedet? Vagy csak nem hiszed el,
hogy itt ennyi minden van? Akkor bizonyosodj meg róla!
CSAK BK!!!
Ha igazi BK fan vagya akkor feltétlenül jelentkezz a
BARÁTOK KÖZT FANLISTINGHEZ!!!!


2008.08.19. 14:12 Idézet


2008.08.19. 11:24 Idézet

Szereted a Gravitation-t?
szeretnéd jobban megismerni?
akkor katt bátran!
amit találsz nálunk:
●szép,igényes dizájn
●zene és rész letöltés, regisztráció nélkül!
●rengeteg információ amit sehol máshol nem találsz
●kedves szerkesztők és egy jó társaság.
Katt a képre,ha szeretnél mindent megtudni erről az igényes shounen ai animéről.
garantáltan nem fogod megbánni!





Bye,Hiromi&
Luchy

Szeretnél látni egy olyan oldalt amilyet még nem láttál? szeretnél megismerni egy új animét? akkor katt!
●szép,igényes dizájn
●fanlisting
●egy olyan anime,amiről még nem hallottál;] és pedig a Boku Wa Imouto Ni Koi Wa Suru
●és egy jó társaság
katt :) garantáltan nem bánod meg :) 


By:Yuki Fan Girl


2008.08.19. 11:21 Idézet


2008.08.19. 10:53 Idézet

2008.08.19. 10:09 Idézet


2008.08.19. 09:59 Idézet



Egy új fantasztikus kutyás oldal és semmit sem loptam
minden saját kiírás. Dog-Friend.gp

+
 Főoldal  + Oldal 
+ Kutyákról minden
+ Extra neked
+ Táblák :)
Saját készítésű avatarok 24db  Avatarok Regis
  

Button verseny
  

Buttonok KATT KATT KATT KATT RÁJUK
  


[936-917] [916-897] [896-877] [876-857] [856-837] [836-817] [816-797] [796-777] [776-757] [756-737] [736-717] [716-697] [696-677] [676-657] [656-637] [636-617] [616-597] [596-577] [576-557] [556-537] [536-517] [516-497] [496-477] [476-457] [456-437] [436-417] [416-397] [396-377] [376-357] [356-337] [336-317] [316-297] [296-277] [276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]

 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!