Image Hosted by ImageShack.us

languages.


 

 
in the spotlight.

YUI egy tehetséges és egyben gyönyörű japán énekesnő,aki 1986 március 26.-án látta meg a napvilágot Fukuoka-ban. Első igazi kislemeze 2005 februárjában jelent meg. Összesen 16 singlet, 1 digitális kislemezt, 3 albumot és 1 BEST-OF cd-t adtak ki, amik óriási sikert aratnak minden alkalommal. 2008 őszén egy kisebb szünetet tartott, hogy feltöltődjön és pihenjen. 2009 tavasszal elkezdte az új kislemez felvételeit, majd júniusban már meg is jelent. Ezután tovább munkálkodott, és októberben már jött az 「It's all too much/Never say die」 című single, aminek első száma, egyben egy film betétdala is lett. Január 20.-án jelent meg a 「GLORIA」, ami egy levelező tagozatos diákokat támogató kampány dala lett. Áprilisban jött a hír a következő kislemezről, aminek címe: 「to Mother」, majd annak kiadása után következett a várva várt új albumról szóló bejelentés. A CD július 14-én kerül a boltok polcaira  「HOLIDAYS IN THE SUN」 címmel.

YUI    Media    Extras  Domain    Cover

*Az oldalt feltétlenül Mozilla Firefoxban nézd!*

 
icons.

YUI.gp's icon base

 
send a message.

 
 
「HOLIDAYS IN THE SUN」


2010.07.14-én jelenik meg YUI új albuma 「HOLIDAYS IN THE SUN」 címmel.

 

 <Számlista>
1. to Mother
2. again
3. Parade
4. es.car
5. Shake My Heart
6. GLORIA
7. I do it
8. Please Stay With Me
9. SUMMER SONG
10. Cinnamon
11. Driving Happy Life
12. It’s all too much
13. Kiss Me
  <DVD>
01. It’s happy line MV
02. My Generation MV
03. LOVE & TRUTH MV
04. Namidairo MV
05. Laugh away MV
06. to Mother MV
07. to Mother Multi-angle Clip

「HOLIDAYS IN THE SUN」album(320 kbps) download
Credit @ YUIStalker



2010.06.02-án  jelent meg YUI új kislemeze 「to Mother」 címmel.

 

 <Számlista>
1. to Mother
2. Tonight
3. GLORIA ~ Acoustic Version ~
4. to Mother (Instrumental)
 
<DVD>
☆ 『to Mother』 Music Video

「to Mother」 Single (320 kbps) Letöltés/Download

GLORIA
Megjelenés: 2010.01.20.
Tracklist:
1. GLORIA
2. Muffler
3. It's all too much ~ Acoustic Version ~
4. GLORIA (Instrumental)
Kislemez letöltése
 

 
family.



 
my lovers.



vár: ---
még 24/8 hely. jelentkezni lehet.ázsiával foglalkozó oldalak előnyt élveznek. ^^

 

 
people.
Indulás: 2008-04-05
 
the door.
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Hirdetés
[936-917] [916-897] [896-877] [876-857] [856-837] [836-817] [816-797] [796-777] [776-757] [756-737] [736-717] [716-697] [696-677] [676-657] [656-637] [636-617] [616-597] [596-577] [576-557] [556-537] [536-517] [516-497] [496-477] [476-457] [456-437] [436-417] [416-397] [396-377] [376-357] [356-337] [336-317] [316-297] [296-277] [276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]

2008.10.14. 19:42 Idézet

AVRIL-LAVIGNE.GP

AVRIL-LAVIGNE.GP

AVRIL-LAVIGNE.GP

AVRIL-LAVIGNE.GP


2008.10.14. 19:06 Idézet

mutánsróka.


2008.10.14. 18:50 Idézet

NICOLE SCHERZINGER <3
NICOLE SCHERZINGER <3
NICOLE SCHERZINGER <3
NICOLE SCHERZINGER <3
NICOLE SCHERZINGER <3
NICOLE SCHERZINGER <3


2008.10.14. 18:50 Idézet

NICOLE SCHERZINGER <3
NICOLE SCHERZINGER <3
NICOLE SCHERZINGER <3
NICOLE SCHERZINGER <3
NICOLE SCHERZINGER <3
NICOLE SCHERZINGER <3


2008.10.14. 18:47 Idézet


2008.10.13. 21:38 Idézet
Kattints a képre a teljes mérethez!

2008.10.13. 15:45 Idézet

magenta-web.gp


2008.10.13. 14:24 Idézet


2008.10.12. 19:40 Idézet


2008.10.12. 18:50 Idézet


Szia!Ahogy minden héten,most
is új design van az aavrill gportálnál!
De nem csak emiatt érdemes benézned!
Chatelhetsz a rengeteg rajongóval,
böngészhetsz a rengeteg modul között,
jelentkezhetsz a hét oldalának vagy
akár rendelhetsz magadnak elképesztően
alacsony áron dizit is!Emellett rengeteg 
már elkészült design vár gazdára Hilary 
Duff-tól Vanessa Hudgens-ig.
Szóval,amit érdemes megnézned:
-hét oldala verseny
-eladó dizik
-érdekességes
-designrendelés
Várlak:)

       


2008.10.12. 17:51 Idézet

  A következő kép nem jeleníthető meg, mert hibákat tartalmaz: „http://img17.myimg.de/FAN18282b.jpg”.

  A következő kép nem jeleníthető meg, mert hibákat tartalmaz: „http://img17.myimg.de/FAN18282b.jpg”.


2008.10.12. 17:48 Idézet

MAGYAR HILARY DUFF RAJONGÓI OLDAL

• Legfrissebb hírekkel/képekkel
• 4057 kép a galériában
• infók/érdekességek Hilary-ről,sztár kapcsolatairól, stílusáról
• sajátkészítésű ikonok,naptárak,animációk
• játékok

ONE TREE HILL|TUTI GIMI

• Legfrissebb hírek/képek a sorozatról és szereplőiről
• 3645 kép a galériában
• infók a sorozatról
• már 5. és 6. évad epizód ismertetők
• megnézhető magyar jelenetek!!
• sajátkészítésű videók!
• extrák

SOPHIA BUSH MAGYAR RAJONGÓI OLDAL

• legfrissebb hírek/képek
• képek legújabb filmjéből a Table for three-ből!!
• 40 aktív menü a színésznőről
• 20 aktív menü a tuti gimiről illetve karakteréről Brooke Davis-ről!
• 26 sajátkészítésű videó!!
• extrák


2008.10.12. 17:14 Idézet


2008.10.12. 17:10 Idézet

Klick!

Klick!


2008.10.12. 15:32 Idézet






2008.10.12. 14:34 Idézet


Katherine Heigl a Grace Klinika és a 27 idegen igen sztárja.
Férje Josh Kelley zenész.
Tavaly Emmy-díjat kapott.
Ha szeretnél többet megtudni róla, akkor nincs más dolgot,
mint kattintani egyet és máris az egyik legtartalmasabb rajongói
oldalon találod magad, ahol több ezer kép, több száz ikon és modul vár
rád.
Nah megéri nem?
Tudod csak egy kattintás


2008.10.12. 14:30 Idézet


2008.10.12. 14:19 Idézet







2008.10.08. 10:25 Idézet

Új Design: Photo Girl * . *

* Súja * Japanese Fashion

Ha szeretnél látni egy Japán Kultúrával és Animekkel foglalkozó oldalt akkor kattolj ide! Itt mindent megtalálsz: J - Kultúra, Zene, Anime és Manga, Japán Élet stb. Szkennelt Újságok: Csak itt jó pár Szkennelt Japán nyelvű tini/divat lap pl: Ageha, Nonno, Cutie, Soup stb.  Interaktív menüben: Japánért Fan Club, Battle Royale Fan club és Petíció. Regiseknek: Nagy Anime AVATAR és GIFF gyűjtemény, Hangulatjelek, Fanjelzések stb. Lépj be Te is Japán Világába!

Fanlisting az oldalon!

Japán Fan vagy? Most ismerkedsz velük? Szeretnél egy Igazi Japán Fanlisting Tagja lenni? Lépj be Te is rakj ki egy Táblát az Oldidra, hogy Te is Japán Fan vagy! Várlak sok - sok szeretettel :P Akkor Jelizz Te is! :)

Minták:

 

( 20 Féle Tábla közül vállogathatsz XD )

Szerki: Kiyone

Új Design: Végre XD

Beautiful Lolita <3 Nana Kitade and Kana Moon Fan Site!

Ha szeretnéd megismerni vagy már ismered ezt a két csodálatos hangú JAPÁN énekesnőt akkor kattolj ide, és nézz jól körbe! Sok kép és infó. Itt minden róluk szól... :) Gyere és érezd jól magad!^^

Fanlisting:

Ha szereted a két énekesnőt vagy csak az egyiket csatlakozz a Fanlistinghez! :) Várlak!

  

Szerki: Kiyone


2008.10.07. 16:59 Idézet


[936-917] [916-897] [896-877] [876-857] [856-837] [836-817] [816-797] [796-777] [776-757] [756-737] [736-717] [716-697] [696-677] [676-657] [656-637] [636-617] [616-597] [596-577] [576-557] [556-537] [536-517] [516-497] [496-477] [476-457] [456-437] [436-417] [416-397] [396-377] [376-357] [356-337] [336-317] [316-297] [296-277] [276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]

 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!