Image Hosted by ImageShack.us

languages.


 

 
in the spotlight.

YUI egy tehetséges és egyben gyönyörű japán énekesnő,aki 1986 március 26.-án látta meg a napvilágot Fukuoka-ban. Első igazi kislemeze 2005 februárjában jelent meg. Összesen 16 singlet, 1 digitális kislemezt, 3 albumot és 1 BEST-OF cd-t adtak ki, amik óriási sikert aratnak minden alkalommal. 2008 őszén egy kisebb szünetet tartott, hogy feltöltődjön és pihenjen. 2009 tavasszal elkezdte az új kislemez felvételeit, majd júniusban már meg is jelent. Ezután tovább munkálkodott, és októberben már jött az 「It's all too much/Never say die」 című single, aminek első száma, egyben egy film betétdala is lett. Január 20.-án jelent meg a 「GLORIA」, ami egy levelező tagozatos diákokat támogató kampány dala lett. Áprilisban jött a hír a következő kislemezről, aminek címe: 「to Mother」, majd annak kiadása után következett a várva várt új albumról szóló bejelentés. A CD július 14-én kerül a boltok polcaira  「HOLIDAYS IN THE SUN」 címmel.

YUI    Media    Extras  Domain    Cover

*Az oldalt feltétlenül Mozilla Firefoxban nézd!*

 
icons.

YUI.gp's icon base

 
send a message.

 
 
「HOLIDAYS IN THE SUN」


2010.07.14-én jelenik meg YUI új albuma 「HOLIDAYS IN THE SUN」 címmel.

 

 <Számlista>
1. to Mother
2. again
3. Parade
4. es.car
5. Shake My Heart
6. GLORIA
7. I do it
8. Please Stay With Me
9. SUMMER SONG
10. Cinnamon
11. Driving Happy Life
12. It’s all too much
13. Kiss Me
  <DVD>
01. It’s happy line MV
02. My Generation MV
03. LOVE & TRUTH MV
04. Namidairo MV
05. Laugh away MV
06. to Mother MV
07. to Mother Multi-angle Clip

「HOLIDAYS IN THE SUN」album(320 kbps) download
Credit @ YUIStalker



2010.06.02-án  jelent meg YUI új kislemeze 「to Mother」 címmel.

 

 <Számlista>
1. to Mother
2. Tonight
3. GLORIA ~ Acoustic Version ~
4. to Mother (Instrumental)
 
<DVD>
☆ 『to Mother』 Music Video

「to Mother」 Single (320 kbps) Letöltés/Download

GLORIA
Megjelenés: 2010.01.20.
Tracklist:
1. GLORIA
2. Muffler
3. It's all too much ~ Acoustic Version ~
4. GLORIA (Instrumental)
Kislemez letöltése
 

 
family.



 
my lovers.



vár: ---
még 24/8 hely. jelentkezni lehet.ázsiával foglalkozó oldalak előnyt élveznek. ^^

 

 
people.
Indulás: 2008-04-05
 
the door.
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Hirdetés
[936-917] [916-897] [896-877] [876-857] [856-837] [836-817] [816-797] [796-777] [776-757] [756-737] [736-717] [716-697] [696-677] [676-657] [656-637] [636-617] [616-597] [596-577] [576-557] [556-537] [536-517] [516-497] [496-477] [476-457] [456-437] [436-417] [416-397] [396-377] [376-357] [356-337] [336-317] [316-297] [296-277] [276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]

2009.04.15. 21:03 Idézet
Niki-chan


2009.04.15. 11:41 Idézet
¤ Japanese Fashion: Új Design ¤

ÚJ DESIGN ÚJ DESIGN ÚJ DESIGN ÚJ DESIGN ÚJ DESIGN ÚJ DESIGN
00000000000000005bce7.png
Ha érdekel a Japán Kultúra akkor ez a Te oldalad! Itt mindent megtalálsz ami Japánnal kapcsolatos (vagy ha nem akkor idővel biztosan felkerül :P) Na, de mért érdemes idekattolni? Mert rengeteg minden vár rád! Az oldal SAJÁT MAGAZINNAL rendelkezik. Találhatsz itt SZKENNELT
ÚJSÁGOKAT
.
Igazi Japán fanoknak FANLISTINGET! És rengeteg minden mást
is. Valamint a GOTHIC & LOLITA BIBLE magazin jó pár száma is a tiéd lehet! * . * Megéri, nem? Ha úgy gondolod, hogy igen akkor KATT és KATT :P Számítok rád! Gyere és érezd jól magad! Puszííííí <3
ÚJ DESIGN ÚJ DESIGN ÚJ DESIGN ÚJ DESIGN ÚJ DESIGN ÚJ DESIGN


2009.04.14. 09:20 Idézet
Kawaiik.gp

http://kepfeltoltes.hu/090413/hirdeto_www.kepfeltoltes.hu_.png
Új Dizi! Új Dizi! Új Dizi!

Hali! Nézz be az oldalunkra, ami most teljesen új kinézetet kapott^^
Rengeteg extra is vár rád, és sok-sok letölthető animés cucc^^
Mire vársz?^^ Kattincs ^.~
 

Kawaiik.gp


2009.04.11. 12:44 Idézet
¤ Japanese Fashion: Új Design ¤

ÚJ DESIGN ÚJ DESIGN ÚJ DESIGN ÚJ DESIGN ÚJ DESIGN ÚJ DESIGN
000000000000000035ba2.png
Ha érdekel a Japán Kultúra akkor ez a Te oldalad! Itt mindent megtalálsz ami Japánnal kapcsolatos (vagy ha nem akkor idővel biztosan felkerül :P) Na, de mért érdemes idekattolni? Mert rengeteg minden vár rád! Az oldal SAJÁT MAGAZINNAL rendelkezik. Találhatsz itt SZKENNELT
ÚJSÁGOKAT
. Igazi Japán fanoknak FANLISTINGET! És rengeteg minden mást
is. Valamint a GOTHIC & LOLITA BIBLE magazin jó pár száma is a tiéd lehet! * . * Megéri, nem? Ha úgy gondolod, hogy igen akkor KATT és KATT :P Számítok rád! Gyere és érezd jól magad! Puszííííí <3
ÚJ DESIGN ÚJ DESIGN ÚJ DESIGN ÚJ DESIGN ÚJ DESIGN ÚJ DESIGN


2009.04.09. 23:27 Idézet
Sunnie


2009.04.09. 19:09 Idézet
Kawaiik.gp & Anirock.gp

http://img8.myimg.de/kawaiikd1996.png


2009.04.09. 18:38 Idézet
Luchy
uedHS07241.png

2009.04.07. 15:48 Idézet
¤ Japanese Fashion: Új Design ¤

00000000000000003560c.pngÚj Design - Sug
Ha érdekel a Japán Kultúra akkor ez a Te oldalad! Itt mindent megtalálsz ami Japánnal kapcsolatos (vagy ha nem akkor idővel biztosan felkerül :P) Na, de mért érdemes ide
kattolni? Mert rengeteg minden vár rád! Az oldal SAJÁT MAGAZINNAL rendelkezik. Találhatsz itt SZKENNELT
ÚJSÁGOKAT
. Igazi Japán fanoknak FANLISTINGET! És rengeteg minden mást
is. Valamint a GOTHIC & LOLITA BIBLE magazin jó pár száma is a tiéd lehet! * . * Megéri, nem? Ha úgy gondolod, hogy igen akkor KATT és KATT :P Számítok rád! Gyere és érezd jól magad! Puszííííí <3


2009.04.03. 21:35 Idézet
Yumi


2009.04.02. 16:28 Idézet
vara

bellaedward3d99d.jpg

Szija^^!

Képzeld, új Twilight fanclub indult^^ Naponta, két naponta FRISS! Ha van kedved, vagy még nem tudod mi az a Twilight - Alkonyat a VILÁGSIKER akkor, gyere és tudj meg Róla mindent!

"Ne állj ellen, az Alkonyat úgyis leszáll!"


2009.04.02. 16:05 Idézet
¤ Japanese Fashion: Új Design ¤

0000000000000000d256e.pngÚj Design - Mika Nakashima
Ha érdekel a Japán Kultúra akkor ez a Te oldalad! Itt mindent megtalálsz ami Japánnal kapcsolatos (vagy ha nem akkor idővel biztosan felkerül :P) Na, de mért érdemes ide
kattolni? Mert rengeteg minden vár rád! Az oldal SAJÁT MAGAZINNAL rendelkezik. Találhatsz itt SZKENNELT
ÚJSÁGOKAT
. Igazi Japán fanoknak FANLISTINGET! És rengeteg minden mást
is. Valamint a GOTHIC & LOLITA BIBLE magazin jó pár száma is a tiéd lehet! * . * Megéri, nem? Ha úgy gondolod, hogy igen akkor KATT és KATT :P Számítok rád! Gyere és érezd jól magad! Puszííííí <3


2009.03.30. 17:43 Idézet
Luchy

KAT-TUN online!! KAT-TUN online !!

a Japánban nagy hírnévnek örvendő banda, a KAT-TUN hamarosan kiadja új albumát! Bővebben, katt:


2009.03.29. 13:32 Idézet
* Súja * Japanese Fashion

00000000000000005a134.pngÚj Design - Sweet Lolita
Ha érdekel a Japán Kultúra akkor ez a Te oldalad! Itt mindent megtalálsz ami Japánnal kapcsolatos (vagy ha nem akkor idővel biztosan felkerül :P) Na, de mért érdemes ide
kattolni? Mert rengeteg minden vár rád! Az oldal SAJÁT MAGAZINNAL rendelkezik. Találhatsz itt SZKENNELT ÚJSÁGOKAT. Igazi Japán fanoknak FANLISTINGET! És rengeteg minden mást is. Valamint a GOTHIC & LOLITA BIBLE magazin jó pár száma is a tiéd lehet! * . * Megéri, nem? Ha úgy gondolod, hogy igen akkor KATT és KATT :P Számítok rád! Gyere és érezd jól magad! Puszííííí <3


2009.03.28. 20:22 Idézet
Luchy

KAT-TUN online!! KAT-TUN online !!

a Japánban nagy hírnévnek örvendő banda, a KAT-TUN hamarosan kiadja új albumát! Bővebben, katt:


2009.03.28. 19:09 Idézet
Sunnie


2009.03.28. 17:59 Idézet
www.sug.gportal.hu

KATTINTS!!!!


2009.03.27. 11:31 Idézet
♥soya♥

NEW!
♥JAPAN-VERSION♥
Amiért érdemes benézni:
• The GazettE
• Alice Nine
• Ayumi Hamasaki

• Dolgok japánról
•  Klippek, konci letöltések telóra /REGI NÉLKÜL/
•Sok sok kép
Avatarok, wallpaperek

ÉS MÉG SOKMINED MÁS!

2009.03.26. 19:15 Idézet
c.


2009.03.26. 19:10 Idézet
Ne-Yo Fansite


2009.03.26. 16:27 Idézet
Zsófi


[936-917] [916-897] [896-877] [876-857] [856-837] [836-817] [816-797] [796-777] [776-757] [756-737] [736-717] [716-697] [696-677] [676-657] [656-637] [636-617] [616-597] [596-577] [576-557] [556-537] [536-517] [516-497] [496-477] [476-457] [456-437] [436-417] [416-397] [396-377] [376-357] [356-337] [336-317] [316-297] [296-277] [276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]

 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!