Image Hosted by ImageShack.us

languages.


 

 
in the spotlight.

YUI egy tehetséges és egyben gyönyörű japán énekesnő,aki 1986 március 26.-án látta meg a napvilágot Fukuoka-ban. Első igazi kislemeze 2005 februárjában jelent meg. Összesen 16 singlet, 1 digitális kislemezt, 3 albumot és 1 BEST-OF cd-t adtak ki, amik óriási sikert aratnak minden alkalommal. 2008 őszén egy kisebb szünetet tartott, hogy feltöltődjön és pihenjen. 2009 tavasszal elkezdte az új kislemez felvételeit, majd júniusban már meg is jelent. Ezután tovább munkálkodott, és októberben már jött az 「It's all too much/Never say die」 című single, aminek első száma, egyben egy film betétdala is lett. Január 20.-án jelent meg a 「GLORIA」, ami egy levelező tagozatos diákokat támogató kampány dala lett. Áprilisban jött a hír a következő kislemezről, aminek címe: 「to Mother」, majd annak kiadása után következett a várva várt új albumról szóló bejelentés. A CD július 14-én kerül a boltok polcaira  「HOLIDAYS IN THE SUN」 címmel.

YUI    Media    Extras  Domain    Cover

*Az oldalt feltétlenül Mozilla Firefoxban nézd!*

 
icons.

YUI.gp's icon base

 
send a message.

 
 
「HOLIDAYS IN THE SUN」


2010.07.14-én jelenik meg YUI új albuma 「HOLIDAYS IN THE SUN」 címmel.

 

 <Számlista>
1. to Mother
2. again
3. Parade
4. es.car
5. Shake My Heart
6. GLORIA
7. I do it
8. Please Stay With Me
9. SUMMER SONG
10. Cinnamon
11. Driving Happy Life
12. It’s all too much
13. Kiss Me
  <DVD>
01. It’s happy line MV
02. My Generation MV
03. LOVE & TRUTH MV
04. Namidairo MV
05. Laugh away MV
06. to Mother MV
07. to Mother Multi-angle Clip

「HOLIDAYS IN THE SUN」album(320 kbps) download
Credit @ YUIStalker



2010.06.02-án  jelent meg YUI új kislemeze 「to Mother」 címmel.

 

 <Számlista>
1. to Mother
2. Tonight
3. GLORIA ~ Acoustic Version ~
4. to Mother (Instrumental)
 
<DVD>
☆ 『to Mother』 Music Video

「to Mother」 Single (320 kbps) Letöltés/Download

GLORIA
Megjelenés: 2010.01.20.
Tracklist:
1. GLORIA
2. Muffler
3. It's all too much ~ Acoustic Version ~
4. GLORIA (Instrumental)
Kislemez letöltése
 

 
family.



 
my lovers.



vár: ---
még 24/8 hely. jelentkezni lehet.ázsiával foglalkozó oldalak előnyt élveznek. ^^

 

 
people.
Indulás: 2008-04-05
 
the door.
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Hirdetés
[936-917] [916-897] [896-877] [876-857] [856-837] [836-817] [816-797] [796-777] [776-757] [756-737] [736-717] [716-697] [696-677] [676-657] [656-637] [636-617] [616-597] [596-577] [576-557] [556-537] [536-517] [516-497] [496-477] [476-457] [456-437] [436-417] [416-397] [396-377] [376-357] [356-337] [336-317] [316-297] [296-277] [276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]

2008.10.24. 19:15 Idézet


A FAIRYLAND KUTYANEVELDE ÚJRAINDULT!
Nézd meg az újrauindult fairyland-et!Lesznek új eladó kutyák, 
tenyésztés,versenyzés meg még sok minden.Nem bánod meg, 
katt a képekre!


2008.10.24. 17:41 Idézet




2008.10.24. 17:10 Idézet


2008.10.24. 16:56 Idézet







2008.10.24. 16:25 Idézet

NEW LAYOUT! NEW LAYOUT! NEW LAYOUT!

DESIGNET:itt mindnt megtudhatsz....

NEW LAYOUT! NEW LAYOUT! NEW LAYOUT!

DESIGNET:itt mindnt megtudhatsz....

NEW LAYOUT! NEW LAYOUT! NEW LAYOUT!

DESIGNET:itt mindnt megtudhatsz....

NEW LAYOUT! NEW LAYOUT! NEW LAYOUT!

DESIGNET:itt mindnt megtudhatsz....


2008.10.24. 12:55 Idézet




2008.10.24. 11:58 Idézet


2008.10.22. 20:18 Idézet


2008.10.22. 16:14 Idézet

Új Design: Sweet Lolita

* Súja * Japanese Fashion

Ha szeretnél látni egy Japán Kultúrával és Animekkel foglalkozó oldalt akkor kattolj ide!
 Itt mindent megtalálsz: J - Kultúra, Zene, Anime és Manga, Japán Élet stb. Szkennelt Újságok: Csak itt jó pár Szkennelt Japán
 nyelvű tini/divat lap pl: Ageha, Nonno, Cutie, Soup stb.  Interaktív menüben: Japánért Fan Club,
 Battle Royale Fan club
és Petíció. Regiseknek: Nagy Anime AVATAR és GIFF gyűjtemény, Hangulatjelek, Fanjelzések stb. 
Lépj be Te is Japán Világába!

Fanlisting az oldalon!

Japán Fan vagy? Most ismerkedsz velük? Szeretnél egy Igazi Japán Fanlisting Tagja lenni?
 Lépj be Te is rakj ki egy Táblát az Oldidra, hogy Te is Japán Fan vagy! Várlak sok - sok szeretettel :P Akkor Jelizz Te is! :)

Minták:

 

( 20 Féle Tábla közül vállogathatsz XD )

Szerki: Kiyone

Új Design: Végre XD

Beautiful Lolita <3 Nana Kitade and Kana Moon Fan Site!

Ha szeretnéd megismerni vagy már ismered ezt a két csodálatos hangú JAPÁN énekesnőt akkor kattolj ide, és nézz jól körbe! Sok kép és infó. Itt minden róluk szól... :) Gyere és érezd jól magad!^^

Fanlisting:

Ha szereted a két énekesnőt vagy csak az egyiket csatlakozz a Fanlistinghez! :) Várlak!

  

Szerki: Kiyone


2008.10.19. 23:27 Idézet

Nana Manga - All Girls Need Nana


2008.10.18. 10:10 Idézet

Új Design: Nagy oldal Átalakítás!

* Súja * Japanese Fashion

Ha szeretnél látni egy Japán Kultúrával és Animekkel foglalkozó oldalt akkor kattolj ide! Itt mindent megtalálsz: J - Kultúra, Zene, Anime és Manga, Japán Élet stb. Szkennelt Újságok: Csak itt jó pár Szkennelt Japán nyelvű tini/divat lap pl: Ageha, Nonno, Cutie, Soup stb.  Interaktív menüben: Japánért Fan Club, Battle Royale Fan club és Petíció. Regiseknek: Nagy Anime AVATAR és GIFF gyűjtemény, Hangulatjelek, Fanjelzések stb. Lépj be Te is Japán Világába!

Fanlisting az oldalon!

Japán Fan vagy? Most ismerkedsz velük? Szeretnél egy Igazi Japán Fanlisting Tagja lenni? Lépj be Te is rakj ki egy Táblát az Oldidra, hogy Te is Japán Fan vagy! Várlak sok - sok szeretettel :P Akkor Jelizz Te is! :)

Minták:

 

( 20 Féle Tábla közül vállogathatsz XD )

Szerki: Kiyone

Új Design: Végre XD

Beautiful Lolita <3 Nana Kitade and Kana Moon Fan Site!

Ha szeretnéd megismerni vagy már ismered ezt a két csodálatos hangú JAPÁN énekesnőt akkor kattolj ide, és nézz jól körbe! Sok kép és infó. Itt minden róluk szól... :) Gyere és érezd jól magad!^^

Fanlisting:

Ha szereted a két énekesnőt vagy csak az egyiket csatlakozz a Fanlistinghez! :) Várlak!

  

Szerki: Kiyone


2008.10.17. 23:47 Idézet


ma 21:38

AVRIL-LAVIGNE.GP

AVRIL-LAVIGNE.GP

AVRIL-LAVIGNE.GP

AVRIL-LAVIGNE.GP


ma 20:59


ma 19:09


ma 18:46


ma 18:46


ma 18:20

Van mlap.hu-s oldalad, de nem tudsz fejlécet csinálni?

Október 23 és November 1 között fejlécrendelés lesz az oldalamon!

Addig ne kérj fejlécet, de az oldalam címét megjegyezheted h majd rendelhess fejlécet!

Több információ az oldalamon!


ma 17:53

MICHAEL JACKSON FANSITE


ma 17:34


ma 17:27

Taylor Momsen<333
Nézz be Magyarország első és egyetlen
Taylor Momsennel foglalkozó oldijára!:))
Sok infó,mindennap új képek Taylorról,
tartalom,szép dizi és csak Taylor Momsen!

www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu


www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu

Nézz be és ismerd meg
Taylor Momsent!!! :))

 

Taylor Momsen<333
Nézz be Magyarország első és egyetlen
Taylor Momsennel foglalkozó oldijára!:))
Sok infó,mindennap új képek Taylorról,
tartalom,szép dizi és csak Taylor Momsen!

www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu


www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu

Nézz be és ismerd meg
Taylor Momsent!!! :))

Taylor Momsen<333
Nézz be Magyarország első és egyetlen
Taylor Momsennel foglalkozó oldijára!:))
Sok infó,mindennap új képek Taylorról,
tartalom,szép dizi és csak Taylor Momsen!

www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu


www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu

Nézz be és ismerd meg
Taylor Momsent!!! :))

Taylor Momsen<333
Nézz be Magyarország első és egyetlen
Taylor Momsennel foglalkozó oldijára!:))
Sok infó,mindennap új képek Taylorról,
tartalom,szép dizi és csak Taylor Momsen!

www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu


www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu

Nézz be és ismerd meg
Taylor Momsent!!! :))

Taylor Momsen<333
Nézz be Magyarország első és egyetlen
Taylor Momsennel foglalkozó oldijára!:))
Sok infó,mindennap új képek Taylorról,
tartalom,szép dizi és csak Taylor Momsen!

www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu


www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu

Nézz be és ismerd meg
Taylor Momsent!!! :))

Taylor Momsen<333
Nézz be Magyarország első és egyetlen
Taylor Momsennel foglalkozó oldijára!:))
Sok infó,mindennap új képek Taylorról,
tartalom,szép dizi és csak Taylor Momsen!

www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu


www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu

Nézz be és ismerd meg
Taylor Momsent!!! :))

Taylor Momsen<333
Nézz be Magyarország első és egyetlen
Taylor Momsennel foglalkozó oldijára!:))
Sok infó,mindennap új képek Taylorról,
tartalom,szép dizi és csak Taylor Momsen!

www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu


www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu

Nézz be és ismerd meg
Taylor Momsent!!! :))

Taylor Momsen<333
Nézz be Magyarország első és egyetlen
Taylor Momsennel foglalkozó oldijára!:))
Sok infó,mindennap új képek Taylorról,
tartalom,szép dizi és csak Taylor Momsen!

www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu


www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu

Nézz be és ismerd meg
Taylor Momsent!!! :))

Taylor Momsen<333
Nézz be Magyarország első és egyetlen
Taylor Momsennel foglalkozó oldijára!:))
Sok infó,mindennap új képek Taylorról,
tartalom,szép dizi és csak Taylor Momsen!

www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu


www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu

Nézz be és ismerd meg
Taylor Momsent!!! :))

Taylor Momsen<333
Nézz be Magyarország első és egyetlen
Taylor Momsennel foglalkozó oldijára!:))
Sok infó,mindennap új képek Taylorról,
tartalom,szép dizi és csak Taylor Momsen!

www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu


www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu

Nézz be és ismerd meg
Taylor Momsent!!! :))

Taylor Momsen<333
Nézz be Magyarország első és egyetlen
Taylor Momsennel foglalkozó oldijára!:))
Sok infó,mindennap új képek Taylorról,
tartalom,szép dizi és csak Taylor Momsen!

www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu


www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu

Nézz be és ismerd meg
Taylor Momsent!!! :))

Taylor Momsen<333
Nézz be Magyarország első és egyetlen
Taylor Momsennel foglalkozó oldijára!:))
Sok infó,mindennap új képek Taylorról,
tartalom,szép dizi és csak Taylor Momsen!

www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu


www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu

Nézz be és ismerd meg
Taylor Momsent!!! :))

Taylor Momsen<333
Nézz be Magyarország első és egyetlen
Taylor Momsennel foglalkozó oldijára!:))
Sok infó,mindennap új képek Taylorról,
tartalom,szép dizi és csak Taylor Momsen!

www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu


www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu 
www.taylor-star.gportal.hu

Nézz be és ismerd meg
Taylor Momsent!!! :))


ma 14:37

NEW KÜLSŐ!NEW KÜLSŐ!NEW KÜLSŐ!NEW KÜLSŐ!

KÓDOK,DESIGEK,SEGITSÉGEK ÉS MINDEN AMI KELL!

NEW KÜLSŐ!NEW KÜLSŐ!NEW KÜLSŐ!NEW KÜLSŐ!

KÓDOK,DESIGEK,SEGITSÉGEK ÉS MINDEN AMI KELL!

NEW KÜLSŐ!NEW KÜLSŐ!NEW KÜLSŐ!NEW KÜLSŐ!

KÓDOK,DESIGEK,SEGITSÉGEK ÉS MINDEN AMI KELL!


ma 13:48


ma 13:11


ma 11:59

KATT!!!
Gye tök yoo Hannie Dropkick és egy Brittany Kremeres oldiraa!
Gyere nem bánjdnod mge....ismjd meeg pket

Haylee


ma 10:04




tegnap 22:34


tegnap 21:55


tegnap 21:21

NEW KÜLSŐ!NEW KÜLSŐ!NEW KÜLSŐ!NEW KÜLSŐ!

KÓDOK,DESIGEK,SEGITSÉGEK ÉS MINDEN AMI KELL!

NEW KÜLSŐ!NEW KÜLSŐ!NEW KÜLSŐ!NEW KÜLSŐ!


2008.10.16. 21:41 Idézet


2008.10.16. 20:52 Idézet
>>...

Hellee Akarsz látni egy olyan oldalt ami egy híres J
apán színésszel és énekessel foglalkozik de kiről is
 beszélek vajon nem más mint IKUTA TOMA-ról. Ha 
érdekel KATT ! de nem csak ez található meg a lapon
 még nem is beszéltem az anime ismertetőkről de 
eddig kb. 6-7 van de folyamatosan bővül és ami a 
legjobb az egészben elég ismeretlenek vagyis ha 
végig mész a listán tuti a felét nem ismered, ehhez 
még hozzá jön a DOWNLOAD !vagyis LETÖLTÉS 
anime OP-ED is megtalálhatók meg persze maga 
az anime ^^ (habár csak egy de majd lesz több is) tehát ha érdekel katt!

BY: Kana


2008.10.16. 20:17 Idézet


2008.10.16. 19:08 Idézet


2008.10.15. 11:26 Idézet


2008.10.14. 22:10 Idézet


2008.10.14. 21:21 Idézet



2008.10.14. 19:51 Idézet

Heavenly-minutes.try.hu
 
 


[936-917] [916-897] [896-877] [876-857] [856-837] [836-817] [816-797] [796-777] [776-757] [756-737] [736-717] [716-697] [696-677] [676-657] [656-637] [636-617] [616-597] [596-577] [576-557] [556-537] [536-517] [516-497] [496-477] [476-457] [456-437] [436-417] [416-397] [396-377] [376-357] [356-337] [336-317] [316-297] [296-277] [276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]

 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!