A Malfoy kúriában nagy volt a sürgés-forgás a délután. Narcissa Malfoy és barátnői szervezték az estélyt, Lucius a szobájában gondolkodott a levélről Parkinsonnal és Bellatrixxal. A férfi sosem örült a nő társaságának. Mindig is bolondságnak tartotta, hogy a Nagyúr bevette őt a halálfalók közé. Azonban amikor ezt szóvá tette Voldemort előtt is, egy kínzás volt a vége, így amikor a nő megjelent valahol, csak morgott egyet.

Míg a ház ura és úrnője azt hitte, a manók a vacsorát készítik, a kis teremtmények teljesen mással foglalkoztak. A felkelést percre pontosan kitervelték. A tánc alatt az egyik házimanó beoson a terembe, és eloltja az összes gyertyát. A vendégek zajongani kezdenek, míg mindenhol sötét uralkodik. Eddig Draco és Hermione kiszöknek és kirabolják a raktárt. Ekkor a manó visszakapcsolja a fényt, mintha mi sem történt volna. Eddigre Hermione és Draco visszatérnek a bálozók közé, azonban a lány előtt beveszi az ellenszert. Leülnek az asztalhoz, és esznek, csakúgy, mint a többiek. Ezután fog valószínűleg sor kerülni a kihallgatásra. Hermione megosztja az információkat Voldemorttal, mintha a Veritaserum hatása alatt állna. Az információk természetesen hazugságok, így sikerül a félrevezetés. Másnap, amikor a vendégek elmennek, a manók lázadásban törnek ki, Draco és Hermione pedig megpróbálják elhagyni a kúriát.

A két fiatal tudta, hogy rengeteg buktató van a tervükben, de gyorsan kellett cselekedniük. A padlásról lefelé jövet találkoztak Cissával, aki gyanús pillantásokat lövellet feléjük.
– Ó, hogy rohadnál meg Malfoy, ott ahol vagy – nézett dühösen Hermione Dracóra. Látta Narcissa Malfoyon, hogy megsejtett valamit a kettejük szövetségéből, így az egyetlen kiút az álveszekedés volt. A fiú értetlenül bámult rá, már csak akkor jött rá, mit kellett volna tennie, amikor Hermione sértetten elviharzott mellette.
Narcissa megcsóválta a fejét, majd megsimítva fiát, a szobája felé igyekezett, hogy megigazítsa a sminkjét. Draco, miután látta, hogy anyja elment, a sötét folyosókon végigrohanva saját szobája felé vette az irányt.

*

Az óra ötöt ütött. Hermione Grangert, mintha kicserélték volna. Nemhiába mondta Gorbus, hogy ruhája a legdrágább boltból való, tényleg gyönyörű volt. Fekete bársonyból készült. Volt mellette egy szintén fekete kesztyű, és egy körömcipő is. A ruha a nyakánál V alakban ki volt vágva, az alja pedig a földet súrolta. Hermione elbűvölve nézte magát az egész alakos tükörben. Valahogy úgy állt rajta a bársony, mintha nem is emberek, hanem tündérek munkája volna. A lány talált még az ágyon egy könyvet, ami különféle sminkes és fodrászati tanácsokat tartalmazott. A leírás alapján Hermione kiegyenesítette haját, majd kontyba varázsolta. Az első oldalon található egyszerű smink tanácsokból választott. Egy pálcaintés, és szeme ki volt húzva, arcát alapozó fedte, szája pedig szolidan csillogott. Meg volt elégedve a látvánnyal, bár tudta, nem éppen ez a legelőnyösebb toalett egy rabláshoz.
A bál hétkor kezdődött, de azt beszélték meg Dracóval, hogy fél hatkor találkoznak a lány szobája előtt. Össze kellett szedniük néhány bűbájt, amivel könnyebbé tehették az akciót.

Hermione idegesen toporgott a szobája előtt, egyrészt már most fájt a lába a magas sarkú cipőtől, másrészt Dracónak már régen ott kellett volna lennie. A lány másodpercenként az órájára nézett, ám hiába. A fiú csak háromnegyed hatkor futott be. Ő is öltönyben, nyakkendőben feszített. Amikor meglátták, egymást pár másodpercig bámulták a másikat, majd egyszerre kezdtek el beszélni.
– Hermione, bocsi, hogy késtem…
– Malfoy, ismered te az órát?
Mindketten elmosolyodtak, majd Draco vezetésével a könyvtár felé vették az irányt. A hideg folyosókon senki nem tartózkodott. Hermione már régen fel szeretett volna tenni egy kérdést, csak nem merte. Azonban most úgy érezte, Draco a nélkül, hogy kinevetné őt, talán még választ is adna.
– Draco, kérdezhetek valamit? – nézett az előtte haladóra félénken Hermione.
– Igen? – fordult hátra Draco.
– Szóval, ne röhögj ki, de miért van mindig ilyen sötét a folyosón? Még nappal is? – a lány direkt nem nézett Draco szemébe, hanem a fáklyákat bámulta.
Az ifjabbik Malfoy nevetésben tört ki. Hermione sértetten vonult előre, magára hagyva a nevetéstől könnyekben kitörő fiút. Direkt megkérte rá, hogy ne nevesse ki, erre, tessék!
– Most meg mit nevetsz? Nem kérdezhet az ember? – rivallt rá a mögötte fulladozó fiúra. Draco megpróbált összehozni egy értelmes mondatot, de kísérlete kudarcba fulladt. Eközben egy nagy faajtóhoz érkeztek, aminek az ajtófélfáján egy idézet állt.

„Verba volant, scripta manent”*

Hermione nem tudta pontosan, hogy mit jelent, de az előbbi kudarca után nem kísérelte megtudakolni mardekáros társától. Draco kinyitotta a hatalmas ajtót, és beléptek a könyvek birodalmába. Hermionének még a szája is tátva maradt a csodálkozástól, míg Draco magabiztosan sietett egy polc felé.

Az egész tér akkora volt, mint egy nagyobb mugli ház, és minden fából volt. A magas polcok előtt díványok álltak, amikre az olvasó leheveredhetett, és annyi könyv volt ott, mint a Roxfort könyvtárában.
– Miért nem mutattad meg nekem a könyvtárat előbb? – kérdezte szomorkásan a lány. Itt biztosan nem unatkozott volna, akkor nem ismerkedett volna össze Alfreddal, nem küldte volna el kórházba, és akkor most nem lenne ekkora bajban.
– És akkor nem vezethetnénk félre Voldemortot – mosolyodott el a fiú.
– Hé, nem ér, te turkálsz a fejemben! – csattant fel a lány, de azért ő is elmosolyodott. Engedelmesen követte Dracót, bár kezét végighúzta minden könyv gerincén, ami mellett elment. Draco végül egy aranyszínű, kissé kopottas, azonban igen vaskos könyvet vett le a polcról. Még így is létrára kellett másznia, hogy elérje. Leültek a díványra, majd Draco fellapozta a poros kötetet.
– Mi ez? – kíváncsiskodott Hermione. Érdeklődve figyelte, ahogyan Draco összeráncolt homlokkal keresgél a névjegyzékben.
– Ez a legrégibb bűbáj könyv, amelyet valaha kiadtak. Minden rontás, bűbáj, ártás, varázslat szerepel benne, a hatásokkal, mellékhatásokkal együtt. Valószínűleg azért kétezer oldalas – vigyorodott el a fiú.
– Értem, és mégis mit keresünk? – kérdezte a lány.
– Még nem tudom pontosan, de valami olyasmit kéne keresni, aminek a segítségével el tudunk szökni a bálról – gondolkodott hangosan az ifjabb Malfoy.
Hermione bólintott egy aprót, majd próbált vissza emlékezni milyen ehhez kapcsolatos varázslatokat vettek bűbájtanon. Akárhogy is erőlködött, egyre csak a közelgő este járt a fejében. Sóhajtott egyet, majd „társára” nézett, hátha ő kitalált valamit.
Azonban Draco is tanácstalanul csóválta a fejét. A lány a könyvtár végében álló nagy ingaórára tekintett. Az hat órát mutatott. Már csak egy órájuk van, és még nem jutottak semmire. Épp kezdett kétségbeesni, amikor Draco hirtelen felugrott a díványról.
– Rájöttem! – kiáltotta. – Csak egyetlen bűbájt kell megtalálnunk, azt, hogyan szökjünk meg az estélyről feltűnés nélkül, utána minden simán fog menni, mert nálunk lesz a könyv.
Hermione zavarodottan nézett a fiúra.
– Nem cipelhetsz magaddal egy bálba, egy kétezer oldalas könyvet! – világított rá a problémára. Draco továbbra is lelkes volt.
– Egy kétezer oldalas könyvet nem is, de te egy brosst igen! – magyarázott a fiú.
– Értem már, de hogy akarod borrá változtatni? – kérdezte a lány.
Draco visszaült, és gondolkozott.
– Először is megkétszerezem, nehogy feltűnjön valakinek, hogy elvittük – mondta. – Aztán majd keresünk valami átalakító bűbájt.
– Oké, tőlem mehet.
– Geminio! – kiáltott Draco, majd rászegezte a pálcáját a könyvre. Az ezüstösen világítani kezdett, majd kettévált. Pár másodperc múlva megszűnt a fény, és a könyv pontos mása feküdt mellettük. Felsóhajtottak, hogy sikerült a varázsige, majd Hermione az egyik könyvben, Draco a másikban kereste a megfelelő bűbájt. Így telt el pár perc, majd negyed hét körül Hermione felkiáltott.
– Nézd, megvan! Lekicsinyíti és átalakítja a kívánt tárgyat. Koncentráljon erősen, arra, amire változtatni szeretné. A varázsige a „Reducio”. A pálcamozdulat: A „re” szónál lendítse jobbra a pálcát, a „ducio” szónál pedig írjon le vele egy kört – olvasta fel a könyvből a lány.
Draco idegességében felpattant, és rögtön el akarta végezni a varázslatot, azonban Hermione leállította.
– Majd én, jobban tudom, hogy néz ki egy női bross – mosolyodott le Hermione.
Megcsinálta a pálcamozdulatokat párszor, majd kimondta a varázsigét. Erősen koncentrált arra, hogy a könyvből egy ezüst, rubinos kővel kirakott bross legyen. Amint kinyitotta a szemét, egy álomszép ékszert pillantott meg.
– Szép volt – gratulált Draco. – Most pedig menjünk, már fél hét van, és nekünk kellene fogadnunk anyám puccos vendégeit – fintorodott el a fiú.
– Oké, menjünk – bólintott Hermione. Feltűzte a brosst, míg Draco visszatette a könyvmásolatot a polcra.


Lesiettek az előtérbe, ahol egy parancsolgató Narcissa, és sok rohangáló házimanó fogadta őket.
– Hogy lehettek ennyire szerencsétlenek? Még egy virágot sem tudtok feltűzni a függönyre? – kiabált az asszony.
A hallt virágok borították mindenütt. A hatalmas panoráma ablakokban mécsesek ültek, a sarkokban páfrányok virítottak, a mennyezetről pedig egy hatalmas vásznon a Malfoy címer lógott le.
Amint Cissa feléjük fordult felragyogott az arca. Ő is fekete ruhát viselt, mivel Voldemort nem szerette a többi színt. Az ő estélyije is álomszép volt, és kihangsúlyozta szőke haját és fehér bőrét. A mosoly, amivel most rájuk nézett, nem egy gonosz halálfaló feleség mosolya volt, hanem egy asszonyé, aki örül fiának.
– Draco, Hermione már vártalak titeket. Remélem Draco megismeri majd a nagy múltú aranyvérű családokat, Hermione, te pedig ellenőrizd a meghívókat – mosolygott a nő. Nem is sejtette, hogy ezzel az egy mondatával milyen sebet ejtett a griffendéles szívében. Ő nem ismeri ezeket, a családokat, csak Mrs. Grantéket a szomszédban, ő csak arra jó, amit egy házimanó is el tudna végezni. Sejtette, hogy csak azért állították be Draco mellé, hogy ne lábatlankodjon. Tudta, hogy Narcissa Malfoy nem akart rosszat, mert a mosolya őszinte volt, mégis már most kellemetlenül érezte magát. Felnézett a mennyezetre, ahonnan ezer meg ezer gyertya lebegett. Eszébe jutott a Roxfort, és megnyugodott.
– Gyere, azt hiszem jött valaki – húzta maga után Hermionét Draco. És valóban, sorra érkeztek a nemes, aranyvérű családok. A lányok mind rámosolyogtak Dracóra, aki csak egy biccentéssel viszonozta a kedves gesztust. Mindenki előtt meghajoltak, és bekísérték őket az asztalaikhoz.

Már vagy negyed órája álldogáltak az ajtónál, mégsem jött senki. Kihasználták az időt, és a terv részleteit beszélték meg. Már minden varázslócsalád megérkezett, kivéve a díszvendéget. Hermione félt a találkozástól, hiszen mégis csak Voldemorttal áll majd szemben. Nem magától a sötétmágustól rettegett, hanem attól, hogy véletlen elbukik a terv, és a barátait bántódás éri majd. Érezte, hogy valaki lerántja a földre, és kényszeríti, hogy meghajoljon. Felnézett, és látta, hogy Voldemort közeledik fekete talárban, leghűségesebb szolgái pedig mögötte jönnek. Hermione kifejezetten undorítónak találta a hulla fehér arcot, a vértelen ajkakat, a vérben forgó szemeket. Az ujjak, amik kilátszottak a talárból, vékonyak voltak, mintha csak porcelánból lennének. Nem tudta elképzelni, miért néz olyan imádattal a Nagyúrra Bellatrix Lestrange, és miért bókol folyton Lucius Malfoy. Nem folytathatta a gondolkodást, mivel Draco megint megrántotta lányt. Így szemtől szemben állt az évszázad legkegyetlenebb gyilkosával, akinek annyi vér tapad a kezéhez. Hermionén borzongás futott végig. A hall tele volt meghajló emberekkel, akik félelemmel vegyes tisztelettel figyelték mesterüket. Voldemort azonban nem foglalkozott velük. Egyetlen célpontja volt.
– Örülök, hogy újra találkozunk Miss. Granger – hangzott el az első szava. Hermione megnyikkanni sem tudott, mivel a jéghideg ujjak hátához értek, és tolták előre. – Kérem, tiszteljen meg, és üljön az én asztalomhoz.
A termen morajlás futott végig, hogy a Nagyúr egy sárvérűvel ül egy asztalhoz, azonban Voldemort egy pillantással elhallgattatta őket. Hermione engedelmesen ment arra, amerre Voldemort tolta. Visszapillantott Dracóra, aki bólintott, minden rendben lesz. A lány is szerette volna ezt hinni, csak nem ment.
– Miss. Granger, kérem, meséljen a barátairól – mondta Voldemort kissé mézes-mázos hangon. Hermione jobban megrémült, mint valaha. A terv nem egészen úgy kezdődött, ahogyan azt eltervezték.



Remélem, tetszett a fejezet, és az, hogy gyorsan frissítettem:) Jó olvasást kívánok, és véleményt kérnék, ha lehet. Ha már elolvassátok százan, ne csak 5 ember írjon kritikát.Köszönöm!

Az idézet: A szó elveszik, az írás megmarad!