A nap már magasan járt az égen, amikor egy ásítozó, boxeralsós, kócos hajú lány lépett ki egy „Kopogj Ron, ha élni akarsz” feliratú ajtón. Cora fáradtan beletúrt hosszú, szőke hajába, és lusta mozdulatokkal elindult lefelé a lépcsőn. A konyhában találta az ebédet készítő Mollyt, a kávét szürcsölgető Ginnyt, Harry és Ront.
A két fiú a kviddicsről beszélgetett. Amikor Cora belépett az arcok rögtön felderültek. Egy kivételével. Ron morgott valamit, hogy fel kell mennie a szobájába, és el is indult, azonban Harry utána kapott.
– Ugyan Ron! Nem hinném, hogy pont ma szeretnél rendet rakni. Gyere, reggelizzünk együtt! – Harry már ezerszer próbálta meggyőzni barátját, hogy a Malfoy-lány kedves, megértő, humoros és nem utolsó sorban nem halálfaló. Ron azonban kitartott amellett, hogy nem szabad megbízni Corában.
Ron válaszul mordult egyet, és leült az asztal legtávolabbi pontjába.
– ’ Reggelt – motyogta fáradtan a lány.
– Jó reggelt, kis drágám – mosolygott rá a sütő mögül Mrs. Weasley.
Cora lehuppant egy üres székre Ginny mellé, és álmosan bámult maga elé. Ginny elmosolyodott és titokzatosan, úgy hogy a többiek ne értsék a mellette ülőhöz fordult.
– Cora, csak nem fáradt vagy? Pedig nem is voltunk fenn olyan sokáig – somolygott a legifjabb Weasley.
Erre a mondatra, muszáj volt Corának is elmosolyodnia.
– Nem szoktam még hozzá az itteni élethez – vigyorgott barátnőjére Cora Malfoy.
Ron felhorkantott.
– Miért kéne hozzászoknod? Nyár végén úgyis mész vissza apucihoz, ugye nem gondoltad, hogy majd itt maradsz? – A vörös hajú fiú szavai után a konyhában döbbent csend uralkodott. Először Molly törte meg a csendet.
– Harry, mégis menjetek fel rendet rakni, elég nagy volt a kupi tegnap – mondta ellentmondást nem tűrő hangon a nő.
Harry le volt döbbenve, Ginny mérges szemekkel meredt bátyjára. Egyedül Corán nem látszott semmi érzelem. Megszokta már a kitöréseket, vitákat, sőt a kínzásokat is. Apja tanításának talán most látta először hasznát. Nem akarta megmutatni Ronnak, mennyire fájnak neki ezek a szavak.
Miután Harry kiterelte a sértődött Ront a konyhából, Mrs. Weasley rögtön Cora előtt termett.
– Jaj, Cora drágám úgy sajnálom! Nem gondoltam volna, hogy a fiam ilyen tapintatlan és érzéketlen – simogatta meg a lány szőke haját.
Cora mosolyt erőltetett az arcára, és megjegyezte, hogy semmi baj.

Miután megreggeliztek, Ginnyvel a szobájukba mentek. A vörös hajú rögtön lehuppant az ágyára és elkezdett nevetni.
– Jaj, Gin, min nevetsz már megint? – kérdezte Cora, de barátnője jókedve rá is átragadt.
Ginny a nevetéstől könnyeivel küszködve kinyögte a választ.
– Azt, hogy…(Ginny leesett az ágyról) anya nem is (Ginny fulladozva nevetett)… vette észre…(Cora odasietett Ginnyhez egy pohár vízzel, és az arcába öntötte) hogy kiszöktünk!
Cora is elmosolyodott, de azért félt, ha kiderül, hogy éjszaka Ginnel nem éppen pihenéssel foglalkoztak, abból baj lesz. A fiatal Weasley ugyanis kitalálta, hogy mi lenne, ha elmennének egy varázsló clubba.
Éjjel tizenkettőkor indultak, és csak ötkor jöttek haza. Igaz, Cora nagyon jól érezte magát, hiszen sosem volt még ilyen helyen, mivel apja szerint egy fiatal lánynak maximum egy bálba szabad elmenni. Tegnap éjjel megkóstolt egy csomó alkoholos italt is, nem pontosan emlékezett, hogyan is került ágyba, sejtette, hogy Ginny keze van a dologban. Alaposan kibeszéltek ott mindent és mindenkit, táncoltak, nevettek, ittak. Jól érezték magukat. Erre a kis időre mindketten felszabadultak. Persze ma már Cora szemében nem tűnt olyan jó ötletnek keverni a Lángnyelv wiskhyt a vajsörrel, mivel szörnyen fájt a feje. Azonban Ginny erre is tudta a megoldást. Reggel adott Corának egy bájitalt másnaposság ellen, így a lánynak rögtön megszűnt minden baja.
Miután barátnője abbahagyta a nevetést, Cora odafordult hozzá.
– Mond Gin, honnan ismered te ennyire jól ezt a bárt? És hogyhogy adtak nekünk alkoholos italt? – kérdezte barátnőjét a szőke.
– Ugyan, egy csomószor járunk oda Harryvel. Alkoholt meg mindenkinek adnak, aki fizet – legyintett Ginny.
Cora eléggé meghökkent, de nem említette Ginnynek, hogy nem éppen ilyennek képzelte a kis túlélőt. Miközben ruháit pakolta, Cora azon gondolkodott, mikor változott meg ennyire a kapcsolata Ginnyvel, Harryvel, Mollyval, Tonkssal, Remussal, és úgy általában mindenkivel. Rövid számadást tartott magában.

Ginny: Talán, amikor három napja elárultam neki minden Dracóról, apáról, anyáról és hogy milyen is a híres, vagy inkább hírhedt Malfoy család tagjának lenni, és hogy milyen rossz folyton kötelességeket teljesíteni. Az, hogy nem mehetek sehova, nem azt veszek fel, amit akarok, nem barátkozhatok azzal, aki szimpatikus. Gin elég szabad életet él, ezért megértett. Persze, hogy neki adtam a 30 fontos pulcsimat, biztos segített.

Harry: Két napja, amikor biztosítottam, hogy én kiállok mellette, és megértem, milyen nehéz a Ki túlélőnek lenni. Mindenki bízik benne, és ő pedig nem tudja teljesíteni a rábízott feladatokat. Én is hasonló cipőben jártam. Elmondtam neki, hogy természetesen a fehérmágusok oldalán harcolok majd a békéért, akár olyan áron, hogy két kezűleg kell végeznem Dracóval, vagy apával. Mellesleg megmentettem Arthur egy órás kérdezgetésétől a kerti szerszámok felől.

Molly: Molly három napja elmesélte, milyen nehéz neki az élet. Két legnagyobb fia távol van, Percyvel nem beszélt lassan két éve, Fred és George sosem hallgatnak rá, a sulit is otthagyták (megjegyzem, már most szimpatizálok velük), Ron egy tapintatlan ősember szintjén áll, Ginny pedig eléggé kicsapongó. Igazából itt nem csináltam semmit, csak hallgattam és bólogattam. Úgy látszik Mollynak pont erre volt szüksége, mert másnap már kis drágámnak szólított.

Remus: Tegnapelőtt megemlítette, hogy már elég régóta tetszik neki Nymphadora, de nem mer kezdeményezni, mivel mégiscsak egy vérfarkas, és fél a visszautasítástól. Megnyugtattam, hogy biztosan nem csalódna, Dora nem az a lány, akit érdekel, hogy a barátja történetesen egy vérfarkas, és hozzátettem, hogy majd szólok Tonksnak az ügyében. Elég hálásan mosolygott.

Dora: Megszólítottam, hogy szóljak neki ígéretem szerint Remussal kapcsolatban. Amint a bűvös Remus név elhangzott, Tonks fél órán át áradozott nekem, hogy Remus milyen megértő, kedves, jóképű, álomférfi. Jó 20 perc után kezdtem unni, ezért halkan megjegyeztem, hogy Remus sem közömbös iránta. Erre persze sikítozva körbeugrált, és rohant Lupin szobája felé. (Mindig is tudtam, hogy egyszer párkapcsolat terapeuta leszek)

Arthur: Tegnap reggelinél elkezdett beszélgetni Harryvel a locsolócsőről, aki láthatólag unta a témát, ezért úgy döntöttem közbelépek. Mivel jártam mugli ismeretre, (apám mellesleg majdnem kitagadott emiatt, de valamilyen rejtélyes okból nem tette) tudtam, miről van szó, ezért felvetettem, hogy milyen hasznosak is a kerti törpék. Utólag látom, kár volt. Arthur 1 órán át faggatott, arról, hogyan kell használni a fűnyírót, sövénynyírót, gereblyét, majd áttért a konyhára. Ennél a pontnál döntöttem úgy, hogy nekem most fájni fog a hasam.

Ron: Nos igen, őt direkt hagytam utoljára. Ronnál nem tudtam elérni, hogy együtt menjünk éjszakai pubba, nem mentettem meg semmitől, nem simogattam megértően a vállát, nem hoztam össze senkivel, nem válaszoltam türelmesen a kérdéseire. Valahogy annyira ellenséges velem szemben. Bármit mondok, bármit teszek, mindenre van gúnyos megjegyzése, beszólása. Oké, lehet, hogy az sem segített, hogy véletlen a szemébe köptem tegnap vacsora közben, de hát Istenem, megesik az ilyesmi. Majd még bepróbálkozok a kutyaszemeimmel, ha az sem válik be, veszett az ügy.

Cora gyorsan végzett a pakolással. Az ágyán ülve gondolkozott, hogy mit is csinálhatnának ma barátnőjével. Ginnek nem volt kedve kviddicsezni, sakkozni, beszélgetni, a fiúkkal pókerezni. Cora kifogyott az ötletekből, amikor Harry és Ron robbant be az ajtón.
– Hello csajok, van kedvetek vásárolni, menni? – kérdezte lihegve Harry. Ron fintorogva állt az ajtóban. Ginny szeme rögtön felcsillant, Cora már megszokta, hogy anyja a nyár minden napján vásárolni rángatja. Persze most is adott neki jó pár galleont. Akkor még azt hitte, lánya egy neves varázslócsaládhoz kerül. Cora szerint ezzel is csak fel akart vágni.
– Persze – vágta rá Ginny.
– Oké, öt perc múlva találkozunk a nappaliban – fordult ki Harry az ajtón. Amint a fiúk elmentek Cora Gin felé fordult.
– Nekem annyira nincs kedvem menni, és nem hiszem, hogy okos dolog lenne az Abszol úton mutatkoznom – motyogta Cora. Sejtette, hogy Ginnyt nem lesz könnyű meggyőzni, de nem volt kedve kimenni a nagyvilágba, ami emlékezteti a sok szörnyűségre. – Még az is lehet, hogy valaki felismer, abból pedig nagy baj lehet.
Ginny abbahagyta az öltözködés, és barna szemeit a lányra emelte.
– Te most viccelsz, ugye? Nem gondoltad, hogy ilyen alakban kiengednénk, ugye? – mosolygott barátnőjére a lány. – Természetesen mindannyian felvennék egy mugli alakját. Sem Harrynek, sem Ronnak nem tanácsos az Abszol úton mutatkozniuk. Az pedig elég gyanús lenne, ha két ismeretlent együtt látnának velem, anyával, apával. Rólad ne is beszéljünk. Ami most van a varázsvilágban, körülbelül a diktatúrával egyenlő. Bármikor megállíthatnak, és leenőrizhetnek, ezért vannak hamis igazolókártyáink is. Minden rendben lesz, nyugi Cora. Kicsit engedj fel – magyarázott Ginny.
Ezekre a szavak Cora is elmosolyodott, és elklezdett öltözni. Pár perc múlva már egy Fehér tpoban, és egy farmer szoknyában várta, hogy Ginny elkészüljön. A forróságra való tekintettel göndör haját feltűzte. Ginny erős sminkkel festette ki magát. Erre Cora elnevette magát.
– Nem jó a sminkem? – aggodalmaskodott Gin. Erre Cora még jobban nevetett.
– Jaj, Gin, most nagyon hasonlítasz valami hisztis libára, akit csak a sminke érdekel – mosolygott Cora. – Különben is, úgyse fog látszani, mivel nem hiszem, hogy egy kisminkelt ember hajszálát szerezte meg nekünk Dora.
Kiléptek a szobából, és a nappali felé vették az irányt.
– Igazad van, tényleg olyan vagyok, mint egy hisztis ribi. Tisztára, mint Lavender! – nevetett Gin.
A nappaliban Ron, Harry, Molly, Remus és Tonks várták őket. Utóbbi kettő kézen fogva.
– Indulhatunk? – kérdezte Molly.
– Anya, először be kéne venni a százfűlé főzetet, nem? – vigyorgott Ron. Harry leült a fekete kanapéra, Cora pedig csatlakozott hozzá.
Mrs. Weasley egy borzasztó kövér vénasszony lett Ron ki is nevette, azonban ő sem járt jobban, egy ötvenes éveiben járó csont sovány, aszott bőrű könyvmollyá változott. Remus és Tonks egy fiatal házaspár alakját öltötték fel, legalábbis Cora és Harry erre következtetett a gyűrűkből, Ginny egy huszonéves szőke lett. Harry főzete vörösen kavargott, miután lenyelte teste megnyúlt, izmosabb lett, végül egy 40 körüli agglegény lett belőle. Már csak Cora maradt hátra. Az ő főzete lila volt. Az íze borzalmas volt, a lány majdnem kiköpte, csak nagy megerőltetés árán tudta a szájában tartani. Érezte testében a változásokat. Fél percig homályosan látott, majd minden kitisztult. Érezte, hogy mindenki őt bámulja. Gyanakodva a nappali végében álló egészalakos tükör elé sétált. Már minden rosszra felkészült, azonban amikor megpillantotta magát, elámult. Egy modell nézett vele farkasszemet. Az alakja tökéletes volt, szőke haja szög egyenesen hullott vállára, bőre barna volt, szeme pedig zöld. Akár a Szombati Boszorkány címlapja is mosolyhatott volna vissza rá.
– Ton.. Tonks, honnan szerezted ezt a hajszálat? – nyelt nagyon Ron.
– Az utcán, begyűjtő bűbájjal – motyogta Tonks. Mindenki meglepődött, de Mrs. Weasley sürgetése miatt mindenki napirendre tért Cora külseje felett.
A lány harmadiknak lépett be a kandallóba.
– Az Abszol út! – kiáltotta Cora. A gyomra felkavarodott, amint a lángok elnyelték alakját, hányingere lett, borzasztóan szédült, és azt kívánta, bárcsak nem reggelizett volna. A Foltozott üst kandallója előtt ért földet. Szó szerint, mivel pontosan a hátsójára érkezett. Fájóan megtapogatta hátsóját, majd még mindig szédelegve feltápászkodott. Mögötte Ginny szintén szerencsétlenül érkezett, ő a hasára.
Miután mindenki megérkezett különböző pózokban, elhagyták a Foltozott Üstöt, ahol így is elég nagy feltűnést keltettek. Molly megkopogtatta a szükséges téglákat, így kijutottak az Abszol út színes forgatagába. Corát mindig is elvarázsolta a sok színes bolt, a formátlan házak, a sok ember. Most különösen, hogy körülnézhetett. Megbeszélték, hogy délután kettőkor találkoznak a Weasley Varázsvicc Vállalat előtt.
– Csúcs, még van másfél óránk – vigyorgott Gin.
– Mi az a Weasley izé, ami előtt talizunk? – kérdezte Cora, miközben barátnője egy ruhaüzlet felé húzta.
– Azt élőben kell látni, különben nem érted a lányegét – Corát nem győzte meg Gin titokzatossága, de a ruhák közt elfelejtett mindent.
Fél óra múlva jó pár szatyorral megrakodva tértek be a fagyizóba. Elég sok ember megbámulta őket, egyrészt Cora szépsége, másrészt hangosságuk miatt. Vettek két fagyit, és leültek egy asztalhoz.
– Szerinted mit fog szólni Draco, hogy így összebarátkoztunk? – kérdezte Cora.
– Nem tudja meg – vonta meg a vállát Ginny, epres fagyiját nyalogatva.
– Valaki engem említett? – hallottak egy vontatott hangot a hátuk mögül.
Cora ledermedt, míg Ginny kezéből kiesett a fagylalt. Mindketten felismerték Draco Malfoy hangját. A Malfoy lány gyorsan kapcsolt és német tudását bevetve, úgy tett, mintha külföldi lenne.
– Talán nem hallott annyit, hogy tudja, angolok vagyunk, talán majd azt hiszi, képzelődött. – gondolta a lány. – Örök hála anyámnak, aki erőltette ezt a nyelv dolgot.
Amikor megszólalt, hangja határozottan csengett.
– Wie bitte? Komm Livia! Gehen wir jetzt*! – fordult Ginny felé. Tudta, hogy Draco is érti, amit mond, de talán nem fog gyanút. Az asztal alatt megrúgta barátnőjét, és kisiettek a fagyizóból. Az utcán mertek csak újra megszólalni.
– Jaj Gin, úgy megijedtem! Gyorsan húzzunk innen, még a végén követ, nem voltam túl meggyőző! – Cora elkezdett futni, egy nagy piros bolt felé, nem tudta pontosan kibetűzni a nevét, de annyit látott, Weasleyvel kezdődik.

*
Draco Malfoy tanácstalanul állt a pult előtt. Nem tudta mire vélni ezt a találkozást. Ismerős volt neki a szőke nő hangja, de mivel ilyen gyorsan elsiettek, nem tudta szemügyre venni egyikkőjüket sem.
– Mit parancsol? – kérdezte udvariasan a pultos.
– Kopjon le, gondolkozok, nem látja? – mérgelődött a fiú. Úgy érezte, régi ismerőssel találkozott ma.

*
Cora este fáradtan dőlt ágyba. Örült, hogy végre kimozdulhatott, az ikrekkel is jó volt megismerkedni. Viccesek voltak, ráadásul versenyeztek érte. Még egy törpegolymókot is kapott ingyen. Egy valami azonban nyugtalanította. Sejtette, hogy Draco felismerte. Ha őt magát nem is, nem, fogja annyiban hagyni a dolgot.
A lány ásított egy nagyot.
– Holnap megpróbálok kibékülni Ronnal, legalábbis nem szembeköpni, van elgáncsolni – gondolta, majd elaludt.

*Tessék? Gyere Livia, menjünk most!
Remélem tetszett ez a fejezet is, elnézést, hogy nem frissítettem, csak szintvizsgát írok, és tanulni kell :) Írj kritikát, ha tetszett, ha akkor is, puszi: Calliope