Könyvsarok - Könyves és fanfic oldal

Hermione Granger mindig tudta mit kell válaszolni, mi a helyes megfejtés, hogyan lehet jól kijönni egy helyzetbõl. Mindeddig. Most nem tudott megszólalni, csak ült kukán, a padlón, és nem válaszolt.
Hugh Parkinson lenézõen csóválta a fejét, ám Lucius Malfoy tekintete másról árulkodott. Félt, hogy a lány többet tud, mint kéne, ezért ki akart húzni belõle mindent.
A szoba, ízlésesen volt berendezve. Az ablaknál egy hatalmas íróasztal állt, a Malfoyok címerével, az asztallal szemben állt egy szél, a fal mentén szekrények helyezkedtek el különbözõ dossziékkal. A szõnyeg zöld volt és puha.
– Megtudhatom Miss. Granger mi járatban, van itt? – kérdezte Lucius Malfoy, majd kezét nyújtotta a lánynak, hogy felsegítse.
Hermione intett a fejével, hogy egyedül s fel tud állni, s hogy talpraesettségét bebizonyítsa nagy erõlködések árán talpra állt.
– Lucius, mit keres ez itt? – fintorgott Parkinson.
– Na de Hugh, ne legyél ilyen goromba a kedves kisasszonnyal – vetette be hollywoodi mosolyát az idõsebb Malfoy.
Hermione értetlenül figyelte az eseményeket. Lucius Malfoy az imént le „kedves hölgyezte”.
– Miss. Granger, foglaljon helyet, amíg kikísérem Mr. Parkinsont – mutatott egy helyre Malfoy.
– Rendben – cincogta a lány. Leült egy székre, majd alaposabban körülnézett.
Az asztalon az iratok tökéletes rendben feküdtek, a szekrényekben ABC sorrend szerint voltak a mappák. Hermione hiába keresett „ Top secret” vagy „ Halálfaló „ nevû mappákat, nem talált. Mindegyiknek olyan nevet adtak, hogy külsõ szemlélõ ne érthesse azoknak jelentését.
A lény sóhajtott egyet, majd felállt, hogy megnézze, mi van az asztalon. A legfelsõ irat megragadta a lány figyelmét.

Házassági szerzõdés
Én Lucius Abraxas Malfoy ünnepélyesen kijelentem, hogy mától fogva fiam, Draco Lucius Malfoy jegyese Pansy Loona Parkinson. A szerzõdés a két fél akkor lép érvénybe, ha mindkét fél betöltötte 17. születésnapját, azaz 2003. augusztus 31-én. Amint az esküvõ lezajlott, én Lucius Malfoy 10000 arany galleont adok a Parkinson családnak kárpótlásul, lányuk elvesztése miatt. Mrs. Malfoy az esküvõ napjától haláláig köteles fiamnak hûséges felesége lenni, és mindenben egyetérteni vele. A házasság csak halál esetén érvénytelen…

Hermione nem bírta tovább olvasni a papírt. Szeme megtelt könnyel. Draco Malfoy tehát ezért nem képes szeretni. Bizonyára tudja, ha csak meg nem szereti Pansyt (ami egyébként tökéletesen ki van zárva), nincs lehetõsége a szerelemre. Kis korától fogva azt verték a fejébe, hogy számára nem létezhetnek érzése, a sorsa ezzel az irattal megpecsételõdött.
A lány letette a megsárgult papírt a kupac tetejére, és visszaült helyére.
Nem akart már kutatni, csak gondolkozott.

Pár perc után felállt, és ki akart menni.
– Mi t képzeld ez a Lucius Malfoy? Majd pont rá fogom pazarolni a drága idõmet – mérgelõdött a lány félhangosan.
Ijedten rándult össze, amikor a háta mögött hallott egy hangot.
– Ugyan, ugyan mégis te mit képzelsz sárvérû! Kutatni mások iratában, szidni egy Malfoyt! Mit teszel, ha elárulom Luciusnak, hogy miket tettél? – Egy kép szólt hozzá.
Szõke hajú, szürke szemû varázslót ábrázolt. A kép alatt volt egy felirat: Abraxas Malfoy 1932 – 1960
Hermione meglepõdött, hiszen Lucius második neve is Abraxas volt.
– Valószínûleg Ön Lucius Malfoy apja – gondolkodott hangosan a lány. – Hogy hogy ilyen fiatalon meghalt? Már ha nem bántom meg a kérdéssel. – Fordult a kép felé a lány.
– Engem nem tudsz megbántani, ugyanis nem érzek – horkantott fel gúnyosan a képen ábrázolt férfi.
– Ugyan már! Attól, hogy nem szeret, biztosan vannak érzései, ha azok nem is tiszták – tette hozzá halkan az utolsó mondatot a lány.
A portré megcsóválta a fejét, majd minden szót kiemelve megszólalt.
– Nem, tévedsz sárvérû, nincsenek érzéseim.
Hermione már közbe akart szólni, de a portré leintette.
– Te ezt nem érheted. Még fiatalkoromba eltalált egy átok, aminek következtében nincsenek érzéseim.
– Abraxas, mondja miért nevelt a fiából halálfalót? – kérdezte kíváncsian a lány.
– Ne merj engem a nevemen szólítani sárvérû! És azt neveltem a fiamból, amit akkot jónak láttam! – csattant fel Abraxas Malfoy portréja.
Mione jobbnak látta pihentetni a témát.
– Mit gondol Mr. Malfoy, mikor jön vissza a fia? – Váltott témát a lány.
– A fiam megbízható ember, ha pár percen belül nem lesz itt, menjen el, majd én szólok, hogy fájt a feje – motyogott az öreg.
Hermione arca mosolyra derült.
– Úgy látszik az átok hatása elmúlt, amikor elhagyta a földi életet, mert maga igenis érez! – kiáltott boldogan a lány.
– Ugyan, hogy éreznék én bármit is? – sóhajtott keserûen Abraxas.
– Éppen most mutatta ki együttérzését irántam. – Hermione arcáról nem tûnt el a mosoly. Abraxas pedig csak motyogott valamit zavarában.
Miután Lucius további 10 percig várakoztatta Hermionét, úgy döntött hallgat Abraxasra, és elmegy.
– Különben sem olyan nagy gond, ha nem most kell magyarázkodnom – gondolta magában a lány.
Elköszönt a portrétól, majd kiment a szobából. El szeretett volna menni Dracóhoz, egyrészt bocsánatot kérni a reggel történtek miatt, másrészt pedig kinyilvánítani sajnálatát, hogy egy Parkinsonnal kell leélnie az életét.

Nem tudta pontosan, hol van Draco szobája, ám végül a „Ne nyiss be! „feliratból felismerte azt. A táblát figyelmen kívül hagyva, lendületesen kinyitotta az ajtót. Kár volt.
Az ágyon Pansy és Draco feküdtek egymás karjaiban. Pansy erõszakosan csókolgatta a fiút, pedig Draco kinyilvánította nem tetszését.
– Szállj már le rólam Pansy – könyörgött a mardekáros.
– Draco mókuci, tudom, hogy élvezed – Parkinson még jobban nyomult.
Draco egy ügyes mozdulattal elõvette pálcáját, és elkábította a lányt, majd kitörölte az emlékezetét.
Nem vette az ajtóban álló döbbent lányt. Hermione halkan köhintett. Draco rekordsebességgel fordult meg a tengelye körül, majd szeme megállapodott a vörös Hermionén.
A fiú nem volt más csak egy boxeralsó, így látszottak izmos vállai, erõs lábai.
Miután észrevette a lányt, Draco gyorsan magára kapta a széken heverõ köntösét. Egyikük sem szólalt meg. Hermione megfordult és kifele indult a szobából, amikor valaki a fiú utánakapott, és megfogta a kezét.
– Ez nem az, aminek látszik. Parkinson rám mászott – motyogta Draco.
– Nem kell magyarázkodnod – sóhajtott Hermione. – Csak bocsánatot szerttem volna kérni a reggel miatt. Nem volt igazam.
A sötét folyosó eltakarta Hermione arcát, de a fiú szinte érezte, ahogyan a griffendéles elpirul.
– Semmi baj, tévedni emberi dolog. Kijössz a kertbe? – A fiú választ sem várva húzta maga után a meglepõdött Hermionét.
– Nem kéne felöltözni? – nevetett a lány, miután kiértek a kertbe.
Draco végignézett magán, és kajánul megkérdezte, hogy miért zavarja a lányt, hogy így van.
– Mert, és kész. Vestimentum*! – mutatott pálcájával a fiúra Hermione. A varázs hatására már egy fehér pólót, és egy farmert viselt.
– Ügyes bûbáj – mosolygott a fiú. – És most hova tovább?
– Lenne egy ötletem, de nem hiszem, hogy tetszene – mondta a lány. A nap megvilágította mindkettejük arcát. Draco arca kíváncsiságot tükrözött, míg Hermionéé elszántságot.
– Tudod Alfred nagyon beteg – a fiú bólintott. – És apád nem engedte, hogy kórházba menjen, de én azt mondtam neki, hogy menjen el, majd én elintézem Luciust. Ma akartam beszélni vele, de nem jött vissza az irodájába, pedig azt mondta, hogy csak Parkinsont kíséri ki, de nem is ez a lényeg. És most gondoltam kicsit kicsinosíthatnánk Alfredék házát.
– Te tényleg azt mondtad, hogy menjenek el? – hüledezett Draco, miközben leültek egy padra.
– Miért, hagynom kellett volna, hogy meghaljon? – csattant fel a lány.
– Én sosem mertem volna ezt megtenni. Tényleg a griffendélbe való vagy – mondta halkan a fiú.
Hermione meglepõdve nézett rá.
– Remélem apám nem fog bántani – aggódott Draco. Hermione szemében félelem csillant. Ebbe még nem gondolt bele. Mi lesz, ha Lucius Malfoy megkínozza?
– Én is remélem? – A lány szerette volna másra terelni a szót. – Akkor segítesz takarítani?
– Benne vagyok – vigyorgott Draco.
– Oké, de szerintem kezdjük holnap, mert idõ, amire összegyûjtjük a varázsigéket. Jó?
– Rendben.
Milyen jól egyetértek Draco Malfoyjal. Lehet, hogy ez már káros?

Abraxas és etyepetye