Harry kidülledő szemmel fixírozta a szekrény oldalát, moccanni sem mert, és az eddigi bódulatából marha gyorsan kijózanodva gondolt arra, hogy Draco remélhetőleg nem azt akarja visszaadni, amit az utóbbi időkben ő csinált vele. Roppant kényelmetlen lenne. Már a mostani helyzet is igen kényelmetlennek tűnt, bár fájdalmat nem igazán érzett. Csak a fejében, de azt tuti, hogy nem Draco okozta.

Aztán egy csapásra minden megváltozott. Ahogy a mardekáros konstatálta, hogy Harry ellenállása oda, óvatosan mozogni kezdett, amitől Harry egy elhalót kiáltott... és... és magának is alig akarta bevallani, de egyre jobban élvezte a dolgot.

Valami kis hülye pöcs ugyan egyfolytában azt skandálta a fejében, hogy ez így nem tisztességes! Hogy neki kutya kötelessége fölül lenni, de egy önkéntelen, mély sóhaj elhallgattatta a kis nyikhajt. Kit érdekel, hogy eddig nem ez volt a felállás, ha így még jobb, mint korábban volt!

Bassza meg, ha ezt előbb tudja, akkor már rég ebben a leosztásban játszhattak volna!

A kezét most már egyáltalán nem kellett lefogni, magától is a helyén tartotta, és csak arra vágyott, hogy közelebb, még közelebb kerülhessen ahhoz a ponthoz, ahonnét már csak repülni lehet tovább, más út nem vezet.

Harry úgy gondolta, hogy soha életében nem volt még ilyen jó a szex, a kezdeti összebújásaikat is bőven túlszárnyalta a mostani akciójuk.

Csak arra maradt ereje, hogy pihegve dőljön hátra, neki a szintén gyenge lábakon álló Dracónak.

Ezt hamarosan meg kell ismételniük! Ezért még azt se bánja, ha minden este körbe kell rohannia az egész Roxfortot! A Pitonos terv pedig totálisan ejtve, szó sem lehet semmiféle átnyergelésről! És harmadiknak sem veszik be, ezután nem hajlandó Dracón mással osztozni! Ráadásul – külön öröm - a mostanában egyébként is túl gyakran előforduló fejfájása is múlófélben volt.

Draco is csak abban bízott, hogy nem esik hanyatt Harry súlyától, mert igencsak kimerültnek érezte magát. De boldog volt, végre igazán boldog. El se akarta hinni, hogy ezzel a kis hadicsellel sikerült rávennie a kis akaratos griffendélest a szerepcserére. Fantasztikusan jól érezte magát, és ha hinni lehet Harry remegő sóhajainak, és nyöszörgésének, akkor ő se élvezte kevésbé az egészet.

Remélte, ha legközelebb hasonló óhajai lesznek, akkor már nem fog Harrynél különösebb ellenállásba ütközni. És egye fene, ha még párszor ilyen készséges lesz, akkor megreszkíroz számára egy saját, névvel ellátott bilincset is, de a kristályokról akkor is le kell mondania, nem hajlandó ilyennel égetni magát!

Időközben McGalagony egyre hosszabbodó, ezüstszőke tincsekkel igyekezett kifelé a Roxfort parkjából, és mire a hoppanálási pontra ért, már a kissé furcsán öltözött Lucius Malfoyként átkozódott magában, válogatott szitkokat sorolva a Kis Túlélő családfáját illetően, valamint némileg durvább hangnemben, de hasonló elbírálás alá esett Frics úr rokoni köre is.

Lucius ezzel igazából saját tanácstalanságát próbálta önmaga előtt is leplezni, elképzelése sem volt ugyanis, hogy ballépéséért milyen büntetést fog kapni a Nagyúrtól.

Pontosabban, az volt a gond, hogy voltak elképzelései, de azok egyike sem felelt meg az ő kifinomult ízlésének.

Mostanában túlságosan is sok volt a gondja, sajnos a Nagyúr reakcióit is nehezen tudta kiszámítani, a tetteit pedig megmagyarázni már kész lehetetlenségnek tűnt még neki is, pedig ő elmondhatja magáról, hogy igazán közel áll hozzá.

Azt még megértette, hogy ha Draco Potter körül sündörög, akkor több információra tehetnek szert róla, de a legutóbbi húzásából, már tényleg semmit nem értett.

Azzal az átkozott Pitonnal kevertetett valami löttyöt, mindenki azt hitte, hogy majd Potter ellen akarja felhasználni. De nem, ez túl egyszerű lett volna. Egy gyorsan ölő méreg, vagy kábulatot okozó elixír, igen, szerinte erre lett volna szükségük, és akkor a Kis Túlélő le lenne tudva. Ehelyett azt a vackot - amiről ráadásul a mai napig azt sem tudja, hogy micsoda valójában - Draco reggeli töklevébe kellett belecsempésznie, hetente egyszer. És mikor meg merte kérdezni a Nagyurat, hogy mégis mi a hatása a szernek, akkor Ő, nemes egyszerűséggel csak egy Avada Kedavrát helyezett számára kilátásba. Azóta nem kérdezte meg többször.

Azt a nagyképű Pitont pedig hiába faggatja róla, tegnap is csak egy lenéző vigyort és egy foghegyről odavetett félmondatot kapott válaszul: - Addig jó neked, Lucius, amíg nem tudod!

Még szerencse, hogy Dracón nem tapasztalt túl sok változást, hacsak azt nem, hogy mintha kissé bambábbá vált volna, mióta adagolják neki a szert. Mellékhatás lehet.

Talán valami varázserő növelő lehet, vagy az átkok ellen biztosít valamiféle védelmet? Lucius csak találgatni tudott. Annyira azért nem volt rá kíváncsi, hogy saját magán is ki merje próbálni a cseppeket, és egyébként is, mindig csak annyit kapott belőle, amennyi Dracónak volt csak elegendő.

Mellesleg azon sem igazán tudott elmenni, hogy az előbb, hogy a fenébe menekülhetett el előle az az idióta Potter, mikor már a nyomában volt.

Igen, és a fő kérdés, hogy mit fog majd mondani a Nagyúrnak, ha az A tervről ugyebár még csak elképzelése sem volt, a B tervet meg az imént simán elszúrta?

Kivételesen Perselus Piton sem tudott semmi pontosat a Nagyúr elképzeléseiről. Csak sejtett. De az bőven elég volt ahhoz, hogy ne akarjon többet tudni.

Sajnos azonban kötelessége volt közölni a Nagyúrral, hogy a szerelmi bájitalos tervük kudarcba fulladt. Mert ma reggel az ifjabb Malfoy nem jelent meg az ebédlőben, és hiába kajtatta át érte majd az egész Roxfortot, nem akadt a nyomára. Így, mivel nem reggelizett, a bájitalt sem tudták megitatni vele. Kínos. Ez lett volna az utolsó adag, hogy a szer hatása állandósuljon, most kezdhetik elölről az egészet.

A még kínosabb, hogy vajon mit fog szólni hozzá a Nagyúr?

És aznap mindazok a halálfalók, akik Voldemort bennfentesének képzelték magukat, roppant mód csodálkoztak, hogy Lucius Malfoy és Perselus Piton a legújabb baklövésüket megúszták egy-egy szimpla Cruciátusszal.

Két kéz simított hátra a tar koponyán, egy villás nyelv surrant ki elégedetten a pengeszájból.

Hmm...

Határozottan megérte a belefektetett energiát.

Már elég régóta játszotta ezt a játékot és leginkább ez a párosítás volt eddig a kedvére. Ugyan nehéz volt megszerveznie az egészet, mert azt a fafejű Dracót szép szóval semmire sem lehet rávenni, amit ő maga is nem akar száz százalékosan, de szerencsére Perselus ötletei mindig kisegítik, még az ilyen helyzetekben is. Az a bájital, igazán kitűnő ötlet volt.

Bár óvatosan kellett eljárnia, és nem tenni soha semmi feltűnőt, mégis mulatságos volt úgy befolyásolni az embereket, hogy azoknak közben sejtelmük se legyen arról, hogy mind emögött ő maga áll személyesen. Így végül is inkább csak egy jó pozícióban lévő megfigyelőnek tekintette magát, hiszen még az érintett személyek sem tudtak jelenlétéről. Jó, persze, irányította őket bizonyos mértékig, de soha nem tolakodott előtérbe. Nem kockáztatott, mert így sokkal jobban szórakozott, mintha csak simán kijátszotta volna az ütőkártyáit. Majd annak is eljön az ideje. Addig azonban úgy érezte, még rengeteg érdekes dolog vár rá.

Ha belegondol, tulajdonképpen nem is bánta olyan nagyon, hogy Lucius akciója nem sikerült, és Pottert nem tudta kicsempészni a Roxfortból. Természetesen ennek köszönheti az enyhe büntetését is. És ha lehet ilyet mondani az ő esetében, végül a balszerencsés véletlenek játéka folytán, minden jóra fordult.

Hosszú idő után végre tényleg elégedett volt a két ripacs szereplésével.

Erről jut eszébe, jó lesz, ha megsürgeti majd Luciust, hogy Dracót avassák minél előbb halálfalóvá.

Ezek után ugyanis egyre kíváncsibb, hogy milyen lehet élőben a kölyök.

Ugyan kis híján majdnem feladta az álcáját, amikor rájött, hogy mire készül a kis sunyi mardekáros, de utólag már örült, hogy nem hamarkodta el a döntést, amivel visszavonhatatlanul elronthatta volna kedvenc szórakozását.

Hihetetlen, de eddig sem kellett volna mást tennie, csak hagyni, hogy a két fiú spontán alakítson, fölösleges volt megrendezni ezt az egész hajcihőt. Na jó, de végtére is honnét tudhatta vola?

Pedig ez most minden pénzt megért!

Hiszen már rég nem volt ilyen intenzív benyomása a Sötét Nagyúrnak.

És valljuk be őszintén, eddig eszébe sem jutott, hogy egy kapcsolatban ő is lehetne a passzív fél, de ez az élmény a Kis Túlélő testéből szemlélve, egészen más szemszögbe helyezte a dolgokat.

És ami a legjobb, az az, hogy mostantól kezdve csak hagynia kell, hogy ezek ketten cselekedjenek úgy, ahogy jónak látják, nem hinné, hogy csalódnia kellene bennük. Ha Dracónak csak fele annyira tetszett, mint amennyire Potter élvezte a dolgot...

Mióta ebben a félig ember, félig szörny formájában újjászületett, sajnos elvesztette az érdeklődését a szex.... hmm, hogy is mondjam, hagyományos formája iránt. Sokkal jobban kielégítette a másokon keresztül szerzett tapasztalat, még ifjúkori élményeit is bőven túlszárnyalva.

Most mégis felötlött benne a gondolat, vajon milyen lehet Dracóval igaziból?

Bár nem hitte, hogy túl készséges szerető válna belőle, főleg ha megtudná, hogy ő eddig is részese volt a kettejük hancúrozásának.

Aztán felcsillanó szemmel jutott eszébe a megoldás.

Igen, végül is egy Imperio minden gondot megold!

Megy is és azonnal intézkedik Luciusnál, jobb lesz még idejében elrendezni a dolgokat!