Bárhol jársz
Egykor Diák. Tanár.
Most Nő. Férfi.
Tiszteltél. Kedveltél. Majd szerettél.
Azt hitted, megváltoztathatsz. Tévedtél.
Csak játszottam veled, ahogyan most is teszem.
Most is menekülsz. Tőlem. Előlem.
Megtalállak. Mindig meg foglak találni.
Bárhol vagy. Bárhol leszel.
Mint, ahogy most is: egy koszos, kis mugli motelben.
Tíz különféle zárvédő bűbáj.
Ügyes kislány. De nem eléggé.
Lassan lenyomom a kilincset, és belépek a szobába.
- Mit akarsz? - kérdezed szinte azonnal.
Hallom a hangodon, hogy félsz.
Nem válaszolok, csak gúnyosan elmosolyodom.
Elindulok feléd. Te nem mozdulsz.
Odaérek hozzád, és durván magamhoz rántalak. Majd erőszakkal megcsókollak.
Megpróbálsz ellenkezni, de hiába.
- Miért teszed ezt velem? - kérdezed suttogva.
A válasz először ismét csak egy gúnyos mosoly.
- Mert élvezem. Élvezem, hogy szenvedni látlak - felelem rekedten.
Majd egy hirtelen mozdulattal az ágyra löklek.
Kezeidet a fejed felett, egyik kezemmel lefogom, míg a másikkal végigsimítok először a melleiden, majd a derekadon, végül a combodon.
- Gyűlöllek, Te szemét! - mondod zokogva.
Könnyeid végigfolynak az arcodon.
Ajkammal ajkadhoz közelítek, de végül nem csókollak meg.
Helyette halkan a füledbe suttogom: - Most pedig jól figyelj, Granger! Eltűnsz innen, amilyen gyorsan csak lehet. De ne hidd, hogy ezzel vége. Legközelebb már nem foglak elengedni!
Felkelek az ágyról, ezzel Rólad is.
- Mire vársz még? Vagy mégis inkább maradni akarsz? - sziszegem vészjóslóan.
Mielőtt még kilépnél az ajtón, még egyszer figyelmeztetlek.
- Hermione... - suttogom szinte már kedvesen.
Visszafordulsz.
Szemembe nézel. Szemedbe nézek.
Tekintetedben megcsillan a remény szikrája.
Naiv kislány. Mosolyodok el gúnyosan.
- Figyelmeztetlek! Bárhol jársz, én megtalállak.
|