Első felvonás - Az első pillantások A kotnyeles James visítva, nevetve rohant végig a peronon. Rokonai puffogva üldözték, de nem tudták elkapni a virgonc kisfiút, aki immáron megérett arra, hogy roxfortos legyen. A fiúcska öröme azonban nem tartott sokáig. Meglátott egy, a peronon álldogáló vörös hajú kislányt. A lány bizonytalanul pillantott körbe, mintha nem is tudná igazán, mit keres itt. Szülei a feje fölött szintén ámulva bámultak körbe. James lassított a tempón, és nem messze a kislánytól megállt. Hallotta a diadalittas kiáltásokat maga mögött, de nem törődött vele. Leplezetlenül bámulta a kislányt, aki – ahogy megszólalt a vonat kürtje – riadtan összerezzent. Most már egyenesen rémült volt. Könnyes szemekkel bújt oda a mellette álló – Jamesnek eddig láthatatlan – lányhoz. A kisfiú szíve megesett rettegő társán. Nem tudta, mitől fél ennyire, de szerette volna megvigasztalni. Hátrapillantott a válla fölött, és meglátta a vérszomjas tekintettel közeledő rokonokat. Fejében egy pimasz terv kezdett formálódni, így újfent a kislány felé fordult, és határozott léptekkel odament hozzá. - Szia! – köszönt rá legszebb mosolyával. - Jó reggelt – köszönt vissza a kislány megszeppenve, és igyekezett elbújni a nála valamivel alacsonyabb kislány árnyékában. - Elsős vagy? Te is most mész a Roxfortba? – kérdezte tőle. A kislány az utolsó szóra teljesen fehér lett. - Igen – nyöszörögte, és a szeme megint könnyes lett. - Ne félj! Majd én megvédelek! – húzta ki magát büszkén a fiú, és vidám mosolyával igyekezett meggyőzni a kislányt. Kezét kinyújtotta felé, és tényleg úgy érezte, hogy bármitől meg fogja óvni ezt a félénk kislányt. Lily bizalmatlanul méregette a fekete hajú fiút. Barátságosnak tűnt, de sosem lehet tudni. Nem akarta már rögtön az elején teljesen leégetni magát. Semmi pénzért nem engedte volna el a húga karját, de azért megfogta a helyes fiúcska kezét. Amaz megszorította és összekulcsolta kezüket, aztán ránevetett. Lily megnyugtatónak találta a fiú érintését és nevetését. Bizakodóbb lett – ha ez a fiú mellette lesz az iskolában, akkor nem fogja egyedül érezni magát és mindig lesz kihez fordulnia. Igen, egy fiúhoz, akinek még a nevét sem tudja… - James Potter, fejezd be a játszadozást, és azonnal gyere ide! – hallott egy erőteljes férfihangot. Kikapta a kezét a fiú kezéből. Amaz bocsánatkérőn nézett rá, amit nem tudott mire vélni. De egy pillanattal később már a fiú ölelő karjai között volt, és csak az elfojtott kuncogását hallotta. - Játszol velem? – kérdezte. - Játszani? Mégis mit? – kérdezett vissza a lány értetlenül. - Jamie, szeretnék tőled illendően elbúcsúzni – hallották most egy nő hangját. Fáradtnak és törődöttnek tűnt. - Már mondtam, hogy ne hívj így! – csattant föl a fiú, és a közeledők felé fordult, de Lilyt nem engedte el. Biztosan tartotta őt, miközben villámló szemekkel figyelte a közelgő hölgyet. – Különben is, már a barátaimmal sem beszélhetek? - Lányom – nézett most Lilyre a barnahajú asszony –, mondd csak, mióta ismered a fiamat? Most ismerted meg, igaz? Talán még a nevét sem tudod. Ez nála előfordul. Ne hagyd, hogy kihasználjon. - Anya! – kiáltott rá a fiú. Lily szomorúan elhúzta a száját. Sejthette volna, hogy csak játszadozik. Egy ilyen minden lében kanál fiú miért is állna le egy magafajta gyáva kislánnyal? Megpróbált elhúzódni tőle, de a fiú szabályosan hozzábújt. - Elég legyen, James. – Az apa majdhogynem megvetően nézett végig a jelenetet csak csendben figyelő kislány szülein. – Engedd el azt a… gyereket. - Mi a… – James dühösen az apjára nézett, majd a karjában tartott Lilyre. Miért olyan elutasító ezzel a lánnyal? Sugárzóan rámosolygott a kislányra, és megfogadta magában, hogy bármibe kerül, de nem fogja őt kihasználni, és a vonaton igenis meg fogja keresni. – Mennem kell. – Közel hajolt Lily füléhez és úgy suttogta. – Mi a neved? - Lily – válaszolt kelletlenül a kislány, csakhogy minél hamarabb megszabaduljon ettől a kétszínű fiútól. Kapott még egy mosolyt és egy kacsintást, majd a fiút a karjánál fogva vonszolták el. Ahogy a távozó Jamest nézte, megint elfogta a sírhatnék. Átölelte édesanyja derekát, és úgy pityergett. - Nem akarok elmenni! Itthon akarok maradni! - Lilykém, hiszen tegnap még olyan izgalmasnak találtad – simogatta meg az anya lánya haját. - Nem érdekel! Haza akarok menni! - Édesem – hajolt le hozzá az anya mosolyogva. – Megértem, hogy félsz attól, ami az iskolában várhat, de nagyon jól tudod te is, hogy minden kezdet nehéz. Hamar szerzel majd barátokat, és karácsonykor alig tudunk majd rávenni, hogy haza gyere. Megszólalt az indulást jelző sípszó. Az anya bátorítóan rámosolyogott még a lányára, aztán felterelte a vonatra. Miközben a szerelvény kigördült az állomásról, Lily le sem vette a szemét a családjáról, akiket hónapokig nem lát majd. Már most honvágya volt, és egyelőre még azt sem tudta, hogyan fogja kibírni nélkülük. Nagyjából tíz percig ülhetett egyedül, amikor is kinyílt a kupé ajtaja, és James lépett be rajta. - Lily! – csillant fel a szeme, ahogy meglátta a kislányt. – Az egész vonatot átkutattam érted. Lehuppant a lány mellé, és csak nézte őt. Lilyn látszott, hogy megsértődött azon, ami a pályaudvaron történt. Szerette volna kibékíteni, de még nem tudta hogyan. - Sajnálom. Nem akartalak megbántani – nyögte ki végül. - Semmi baj. - De bánt, látom rajtad. A szüleim indokolatlanul voltak gonoszak veled. apám lenéző szavait meg nem tudom mire vélni. Nem volt joga bántani téged, csak azért, mert… - Mert? – nézett most rá Lily. - Hát csak mert… a szüleid varázstudatlanok – hebegte zavartan James. - Az talán baj? – nézett rá értetlenül a lány. - Dehogy baj! Csak tudod… az apám varázsló, és nem csak a szüleidnél, de mindenki másnál nagyobbra tartja magát. De én lefogadom, hogy a te szüleid is remek emberek. Ahogy te is – villantotta meg ragyogó mosolyát a fiú. - Igen. Most, hogy ezt megbeszéltük, el is mehetsz – mondta, aztán elfordult tőle és kinézett az ablakon. - Tesséééék? Egyedül akarsz maradni ezen a hatalmas vonaton? – érkezett az ártatlan kérdés. - Nem – válaszolt pillanatnyi habozás után Lily. - Na ugye. Nekem sincsenek itt barátaim, úgyhogy megengeded, hogy maradjak? - Nincsenek barátaid? – fordult felé hitetlenkedve a kislány. - Te vagy az egyetlen – mosolygott rá büszkén. Mintha egyenesen a világ legszerencsésebb dolgának tartaná, hogy Lily a legelső barátja… - Akkor… esetleg… - Hurrá! – ujjongott James, aztán a lány nyakába borult. Az út további része boldogan telt el számukra. Rengeteg közös vonást fedeztek fel egymásban, és kölcsönösen megértették egymást. Lily még életében nem kötött ilyen hamar ilyen szoros barátságot – ráadásul egy fiúval. Ugyanezt James sem mondhatta el magáról. Nagy vidoran szálltak le a vonatról, és természetesnek vették, hogy egy házba kerültek. A következő hetekben a barátságuk csak mélyült. Ám a legtöbb emberi kapcsolatba egyszer beüt a mennykő, aminek a kis Lily és James is áldozatul esett…