Egy átmulatott éjszaka és annak következményei


- Ehhem, ehhem… - Potterrel, mint két madárka, akiket megzavartak, úgy rebbentünk szét, és néztünk a hang irányába, ahol nem más, mint a fél csoport állt. Élükön Abyvel és Blackkel. Mondhatom, ezt jól megcsináltuk! Most életem végéig azt fogom hallgatni, hogy miért nem jövök össze vele, ha már állandóan csókolózunk.
- Sziasztok! – köszönt Potter úgy, mintha minden a legtermészetesebb lenne. – Hát ti mi a fenét csináltok erre?
- Épp benneteket kerestünk – lépett hozzám közelebb Aby, és megint elővette azt a tipikus megrovó Erről-majd-még-beszélünk! nézését. Komolyan, McGalagony is így kezdhette anno. Erről el kell beszélgetnünk majd, nehogy ugyanolyan megöregedett vén banyává váljék ő is.
- Mi már épp indulni készültünk! – feleltem zavarva, és közben egy előttem fekvő kavicsot fixíroztam.

- Aha, láttuk – mondta Ab olyan gúnyosan, amit csak én érzek már a hangjában. A többiek azt hitték, hogy csak viccel, így Black megint rákezdett a szokásos nyerítésére. Nem tudom, hogy a haverjai hogy bírják, de én ilyekor szívem szerint behúznék neki egyet. De jobb, ha türtőztetem magam. Nem kell, hogy még jobban a figyelem középpontjában legyek. Hátha elfelejtik…
- Jobb lesz, ha megyünk! Még a végén rájönnek, hogy elmentünk – szólalt meg Remus, és a tömeg néhány fogsorvillantás után, ami főleg nekem lett címezve, visszamentek a diszkóba. Ami – mint az kiderült – alig néhány méterre volt tőlünk. Szóval, tulajdonképpen, nem is mentünk olyan messze. Mi is elindultunk, és épp sikerült Potter fülébe súgnom, hogy egy szót se senkinek, mire ő egy aprót bólintott. Azt hiszem, bízok benne annyira, hogy tudjam, ezeket nem fogja még Blackéknek sem kikotyogni. Komolyan, lassan ő lesz a legjobb barátnőm! Leszámítva néhány apróságot.

- Elárulnád, hogy mi a francot csináltatok? – sziszegte Aby dühösen a fülembe. Én pedig megálltam, megvártam, míg a többiek hallótávolságon kívülre kerülnek. Aztán gyorsan elmondtam neki a saját verziómat, persze Adrián magánakcióját és Potter hősködését elsumákolva.
- De mi a fenének csókoltad meg?
- Ő csókolt meg engem.
- De előtte te őt – javított ki, és elindult a diszkó felé.
- Jó, beismerem, akkor elgyengültem. Téged is megcsókoltalak volna, ha ilyen izmos lennél, és ilyenek lennének a szemeid.
- Vagyis ha én lettem volna Potter, akkor megcsókoltál volna? – állt meg, és már láttam a szája sarkában bujkáló vigyort.
- Nem ezt mondtam! – ellenkeztem hevesen. Ennek tényleg semmi köze Potterhez. Szomorú voltam és hülye is. Ez van…
- Persze, tudom. Közted és Potter között semmi sincsen.

- Pontosan! – bólogattam határozottan, aztán beértünk a diszkóba, és hangunkat elnyelte a dübörgő zene. – Igyunk valamit! – kiabáltam a fülébe, közben próbáltam hozzá mutogatni, hátha könnyebben megérti.
- Te? – nézett rám megrökönyödve.
- Utolsó esténk – vontam vállat. – Néha én is megengedhetem magamnak.
Odasétáltunk a bárpulthoz, ahol épp Matt és Carla ölelgették egymást. Hát, eléggé vörösek voltak a szemeik. Azt hiszem, ők se színjózanok. Nem tudom, ki fog ennek holnap jobban örülni… Különösebb figyelmet nem tulajdonítottunk nekik. Kértünk két felest, aztán azt gyorsan lehúztuk, és rögtön jobb kedvünk lett. Mintha az, hogy Potterrel sétálgatok, fényévekkel korábban történt volna. Kértünk hát még egy sárgadinnyevodkát, aztán még egyet és még egyet.
- Lily! – szólt Aby, kicsit dülöngélt, és ahogy elnéztem elég nehezen ment neki a szavak megformálása. Persze, én is hasonló állapotban voltam. Arról nem is beszélve, hogy mások hogy láthattak bennünket. Két részeg csaj áll a pultnál, előttük egy csomó feles pohár. Idétlenül vigyorognak, mindenen röhögnek, és hülyeségeket beszélnek.
- Tessék Aby? – kiabáltam, hogy hallja. Ezen megint elkezdtünk nevetni. Erre azért már a körülöttünk állók is felfigyeltek. Carla somolyogva nézett minket, miközben még jobban Matthez bújt. Ha kijózanodok, ne felejtsek el nekik gratulálni. Nagyon szép pár…
- Miért nem mész oda Potterhez?
- Abyyyyyy! – nevettem. Fogalmam sincs, hogy miért. – Nem mehetek csak úgy oda!
- Miért nem? – nyafogta.
- Mert nem tudom, hol van – borultam háttal a pultnak. Azt hiszem, nem sokáig bírok már a saját két lábamon állni. – Inkább igyunk még egyet! – intettem a mixernek, és ő öntött nekünk még egyet, amit megint jó hamar megittunk. Ez lesz a kedvencem!

- Nem is kell megkeresni – dőlt nekem. – Épp ott jönnek – mutatott az egyik irányba, ahol tényleg Potter és Black közeledett.
- Gondolod, hogy… hogy ide akarnak jönni? – kérdeztem akadozva.
- Háááát…
- Jajj, most mit csináljunk? – néztem rá pánikolva.
- Igyunk még egyet! – csapott az asztalra, nekem pedig valaki elkapta a kezem, még mielőtt a kitöltött italokhoz nyúltam volna.
- Nem lesz ez egy kicsit sok? – tekintetem pedig az engem fogó kézről a tulajdonosára vándorolt, ami egészen véletlen Potteré volt. Ránéztem Abyre, akit pedig Black próbált elráncigálni a pulttól.
- Hé, csak ezt had igyuk meg! – erősködtem. – Kár volna ezt a finom italt elpazarolni.
- Más biztosan örülni fog neki – kezdett el finom tolni a kijárat felé. – Matt – fordult vissza. – Ha valaki keresne, próbáljuk őket kijózanítani, és valószínű, haza is megyünk.
- Oké, majd szólok – bólintott, de aztán vissza is fordult Carlához. Ebből komoly lámúr lesz. Lassan mindkettő józan, és még mindig együtt vannak. Azt tudtam, hogy Carlának nagyon is tetszik Matt, na de hogy ez fordítva is igaz… A lényeg, hogy végre egymásra találtak…

- Hova megyünk? – nyafogtam Potternek. Egyáltalán nem szerepelt az elmenés erről a csodálatos helyről a terveim között. Most kezdtem el jól érezni magamat.
- Gyere, kimegyünk egy kicsit a friss levegőre.
- Eszem ágában sincs friss levegőzni! – ellenkeztem. És megpróbáltam visszafordulni, de valahogy Potter reflexei sokkal jobbak voltak.
Mikor kiértünk ahhoz a részhez, ahol korábban Potterrel voltam kettesben, most az egyik padon Aby ült, falfehér arccal, és mikor köszönni akart, öklendezni kezdett, és én már csak a hátát láttam, meg a hangokat hallottam.
- Szegény Aby! – néztem Potterre, mire ő csak egy fintorral válaszolt.
- Jobban tennéd, ha te is hánynál. Hamarabb kijózanodnál!
- Nem akarok hányni! – vitatkoztam, és egy fél perccel később, mikor ő épp azt beszélte meg Blackkel, hogy lehetne engem kijózanodni, kirángattam a kezem a szorításából, és elkezdtem rohanni. Be az erdőbe. Csak futottam fától fáig, nevetve, és azt hallgatva, ahogy Potter kétségbeesve és türelmetlenül kiabálja a nevemet. Igazából semmit nem fogtam fel, de olyan jó volt. Nagyon vicces.

- Lily, gyere vissza!
Épp vissza akartam neki szólni, hogy nem akarok semmit tőle, mikor megbotlottam egy gallyban és ennek következtében a földön végeztem.
- Aú – nyögtem fel, de ahogy végignéztem magamon, megint elkezdtem nevetni. Nem tehetek róla, aki részeg, az mindent ilyen vidámnak lát.
- Na végre! – ért utol Potter, majd leguggolt mellém. – Szerencséd, hogy nem sérült meg a lábad!
- Lassan olyan vagy, mintha az anyám lennél – álltam fel egyedül, de mikor megpróbáltam kiegyenesedni, hirtelen megszédültem, így igénybe kellett vennem Potter egyik kezét. – Szentséges Merlin! A fejem… - fogtam meg a szabad kezemmel.
- Kezdesz józanodni – támogatott, majd lassan elindultunk vissza Abyékhez. – Mindjárt hazaviszünk benneteket, aztán aludhattok.

- Nem akarok aludni! Táncolni akarok!
- Lily, ne csináld ezt!
- Zenét akarok! – vinnyogtam.
- Majd ha visszamentünk a szállásra, ott lesz zene – noszogatott, én pedig botladozva, kicsit összevissza, lassan, de biztosan kijutottam az erdőből.
- Ígéred? – fordultam vele szembe.
- Ja – bólintott egy aprót, aztán odafordult Blackhez, és valamit súgott a fülébe, aztán Black szánakozva végignézett rajtam, és visszafordult Potterhez. Ez eltartott egy ideig, de én nem unatkoztam. Elkezdtem dúdolni egy dalt, és úgy táncoltam. Sosem mondtam, hogy nem vagyok kreatív.
- Lily! Hagyd már abba! – üvöltött rám Aby. Iszonyatosan sápadt volt, a szája lila, és erősen szorította a fejét.

- Azért, mert te nem tudsz szórakozni, engem még hagyhatnál! – válaszoltam gúnyosan, aztán újra elkezdtem énekelni, és forogni. Csak forogtam, forogtam Már minden forgott velem együtt. Aby a padon. Potter és Black. mellette. A fák az erdőben. És a talaj is. Éreztem, hogy lassan a gyomrom is forog. Elestem, és tudtam, az a néhány pohár vodka hamarosan kijön belőlem.
- Segítek, ne aggódj! – térdelt mellém Potter, és kivette az arcomból a hajam.
Az a vodka nem is váratott túl sokáig, hamarosan ott volt előttem teljes valójában, és undorító valóságában. Iszonyatos érzés volt. Érzetem a számban az ízét. Éreztem magamon a szagát. Undorító volt. És magamat is annak éreztem.
Hamarosan el is kezdtem fázni, és a fejem is úgy lüktetet, mintha perceken belül szétrobbanna. Megpróbáltam felállni, de a lábaim mintha megadták volna magukat. Nem működtek. Potter segített leülnöm az egyik padra, nem messze Abyéktől, akinek már egészen emberséges színe volt. Black épp egy pohár vizet varázsolt neki elő. Az én torkomon egy ideig biztos nem megy le még egy korty víz se. Forgott velem a világ, és itt helyben el tudtam volna aludni. Szép lassan lehunytam a szemem, és már majdnem elaludtam.

- Héhé, Lily! – rázogatott finoman Potter. – Nehogy elaludj!
Válaszul csak morogtam valamit, aztán megpróbáltam újra elaludni.
- Lily! Ne aludj el! Az csak rosszabb lesz! Még bírj ki öt percet! Kiszellőzik a fejed, aztán visszaviszünk.
Nagyon lassan akart letelni az az öt perc. Néhányszor Potter közbeavatkozása kellett hozzá, hogy ébren tudjak maradni, de aztán végre letelt. Potterre támaszkodva ballagtunk el Blackékig. Aby már jól volt, legalábbis sokkal jobban, mint én. Ketten fogtak közre, és úgy hoppanáltunk a birtok bejáratához. Most se hiányzott hozzá sok, hogy a gyomrom további tartalmát magam előtt lássam, de sikerült legyőznöm az ingert.

A következő legyőzésre váró akadály a háromemeletnyi lépcső volt, aminek már a látványától is szédültem.
- Nem hiszem, hogy én ezt most meg tudnám mászni. Hagyjuk inkább holnapra.
- Nem kisasszony – fogott meg megint Potter. Ezen az estén többször voltunk ilyen közel egymáshoz, mint az elmúlt hat évben összesen. – Akinek van hozzá ereje, hogy igyon, az vállalja is a következményeket. Jelenleg a lépcsőket.
- Jameeees! Légysziiiii! – nyafogtam, és közben a szempilláimat rebesgettem.
- De meg fogod te még ezt holnap bánni! – csóválta a fejét, aztán egy egyszerű mozdulattal felkapott és az ölében vitt fel a lépcsőn.
- Jajj, nagyon szeretlek – simogattam meg az arcát. Kicsit kómás voltam már, és nem nagyon tudtam, hogy mit is mondok. Csak az ágyamat akarom!
- Persze, én is téged! – morogta az orra alatt.
- Akkor majd mutasd ki! – suttogtam, miközben fejemet a vállára hajtottam, és úgy élveztem az utazást.
- Ha ezerszer mondanám el, hogy szeretlek, akkor adnál egy esélyt?
- Nem hiszem, de vicces lenne nézni a fejed – motyogtam. – Komolyan is gondolnád?
- Nem tudom – dörmögött, aztán mikor beértünk a szobámba, finoman lerakott az ágyra, de még akkor sem engedte, hogy aludjak.

- Hadd aludjak már! – törtem ki hangosan. – Hol van Aby? – emeltem fel a fejem, de sehol sem láttam. Ott volt az ő ágyán Black, én a sajátomon, Potter pedig a kettő között állt, de Aby sehol sem volt. Pedig nem akkora ez a szoba, hogy elvesszen benne valaki. Kivétel, ha van egy volt-nincs szekrény. Itt pedig nincs.
- Itt vagyok, Lil! – lépett ki a fürdőből pizsamában. – Gyere, te is lezuhanyozol – jött az ágyamhoz, és segített felállni.

Bementünk a fürdőszobába, magunkra zárta az ajtó, aztán megnyitotta a zuhanyt. Megpróbáltam egyedül vetkőzni, de nem igazán sikerült. A megkötős felsőmet szerintem csak még jobban összegörcsöltem. Fáradtan rogytam le a vécé tetejére, de Aby nem hagyta, hogy elaludjak.
- Gyere, csak egy kicsit állj be ide, aztán aludhatsz – mondta, miközben segített bemenni a zuhanyzófülkébe. – Tudsz egyedül zuhanyozni?
Én csak egy aprót bólintottam, aztán Aby bezárta az ajtót. Nem igazán volt erőm túl sok mindenhez, így csak bevizeztem magam, és álltam, vártam, hogy Aby mikor hív ki. Aztán néhány perccel később elzárta a csapot, és rám tekert egy törölközőt. Kezembe nyomta a fogkefémet, hogy jobb, ha nem érzem reggel a sárgadinnye vodka ízét. De már nem bírtam tovább nyitva tartani a szemem.
Mikor kimentünk, Potterék még mindig az ágyunkon ültek, és csendesen beszélgettek. Így nem tudom, hogy fogom felvenni a pizsamámat, de különösebben ez sem érdekelt. Fehérnemű volt rajtam, szóval komolyabb dolog nem történhet…
Potter ott ült a párnámnál, de nem nagyon zavart, simán befeküdtem az ágyamba, és szinte abban a pillanatban el is aludtam. Kicsit próbáltam nyitva tartani a szemem, hátha mondanak valamit, de nem ment. Ahogy vízszintesbe kerültem, mintha az agyamat valami sűrű köd lepte volna el, és semmit sem fogtam fel a többiek beszélgetéséből.


Másnap reggel, iszonyatos fejfájással ébredtem és egy hatalmas fekete folttal a tegnap estéről. Ha megmozdítottam a fejem, az olyan volt, mintha valaki belülről püfölte volna az agyamat. Megpróbáltam kinyitni a szemem, de a fény csak jobban felerősítette a fájdalmat. Hallottam, hogy a szomszéd ágyban is hasonló problémákkal küzd barátnőm. Felé fordítottam a fejem, és hunyorogva ránéztem, de csak egy fekete szénaboglyát láttam. Hasonlóképpen nézhetek ki én is, csak vörösben…

- Szia – nyögtem, aztán megpróbáltam felülni, de rájöttem, hogy nincs rajtam pizsama. Lehajoltam, és felvettem az első pólót magamra, ami a kezem ügyébe akadt, ami történetesen az a három számmal nagyobb póló volt, amit Petúniától kaptam tavaly karácsonyra. Sima, egyszerű póló volt, de a célnak tökéletesen megfelelt. Pont jókor, mert fél másodperccel később kopogtak, és rögtön beléptek. Szerencsére csak Bonnie volt, kezében egy jól megpakolt tálcával, amin csupa-csupa finomságok voltak. Ha nem lenne semmi bajom, akkor most biztosan magamba tömnék mindent, de így… Iszonyatos dolog ez a másnaposság.

- Szisztok! – köszönt vidáman. Mázlista! Vagy nem ivott semmit, vagy sokkal jobban bírja a piát, mint mi.
- Ne üvölts! – dőltem vissza a párnámra, a fejemet masszírozva.
- Hogy is mondják a muglik – tűnődött. - Aki az este nagy legény volt, az legyen reggel is az.
- Haha – hallottam az Abynek vélt takaró alól.
- Hoztam reggelit - ült le az ágyamra.
- Nekem egy falat se csúszik le a torkomon – dünnyögtem, és még jobban magamra húztam a takarót. Egész napos programként az alvás szerepelt.
- Pedig utána jobb lenne, hidd el nekem – győzködött. – Jajj, lányok! Kint hétágra süt a nap, és ez az utolsó napunk, hogy élvezhetjük. Holnaptól újra suli, aztán jön a RAVASZ, és utána a többi. Ne csináljátok! Legalább a napra gyertek ki! Olyan sápadtak vagytok! – rázogatott minket, mire kapott Abytől egy elég goromba megjegyzést, hogy hova tegye a nyári napját.
- Persze, hogy sápadtak vagyunk! Nem hiszem el, hogy még nem hallottad, mi volt az éjjel – morogtam.

- Drága Lilym! Mindenki hallotta, hogy mit alakítottatok tegnap a diszkóban. Főként azért is, mert szinte mindenki látott titeket. Nem is bírtuk már számolni, hogy hány felest isztok meg. Csoda, hogy nem a detoxban kötöttetek ki. De azt senki nem tudja, hogy bírtatok hazajönni. Ki segített?
- Hogyhogy hogy kerültünk haza? – hunyorogtam felé. – Hát Potterék nem mondták?
- Mit? – lett kíváncsi az én kedvenc barátnőm.
- Képtelenség – motyogtam magam elé.
- Kinyögnéd, hogy mi van!
- Potterék hoztak haza – néztem rá, kíváncsi voltam a reakciójára, ami nem is maradt el. Elkezdett somolyogni, és olyan sokat sejtető mosollyal fürkészte az arcomat, mintha azt várná, hogy valami pikáns dolog fog következni.

- Nem történt semmi! – szögeztem le ellenvetést nem tűrő hangon.
- Vagy csak nem akarod elmondani…
- Kihoztak minket onnan, megvárták, míg egy kicsit kijózanodunk, aztán hazahoztak, és lefektettek. Aludni! – tettem hozzá gyorsan látva, hogy az utolsó szavamra hogy felcsillant a szeme. – Mondom, semmi nem volt! Túl részegek voltunk hozzá, hogy akármit is csinálhattunk volna! Ráadásul, én nem is emlékszem mindenre.
- De tetszett volna, ne is tagadd!
- Bonnie! – ripakodtam rá, mire ő végre elhallgatott. Azért látom én, mi megy a fejében. Túlságosan ismerem én már ahhoz.
- Mindegy – tért vissza előző témánkhoz. – Az a lényeg, hogy gyertek kifele! Mindenkinek vannak a tegnap estéről tizennyolc karikás történetei. Szóval, veletek senki sem fog foglalkozni.
Aby csak morgott valamit a paplanja alól, én viszont kezdtem belátni, hogy igaza van. Így aztán szó nélkül kimentem a fürdőbe, rendbe tettem magam, átvettem a bikinim, aztán nagy nehezen megettem egy fél kiflit, és kimentem a medencéhez. Ott azért nem voltak olyan sokan, főleg csak fiúk. Biztos ők már hozzászoktak a piához, és nem érzik annyira a másnaposságot. Leterítettem a törölközőmet az egyik ágyra, aztán lassan belemásztam a vízbe. Tényleg jól esett a hideg víz, mert nagyon meleg van odakint. Jól esett megmártózni, de azt hiszem, inkább barnulok még egy kicsit.

- Hallom, kirúgtatok tegnap a hámból – takarta el előlem valaki a napot és az a valaki nem volt más, mint Sergio. – Szia! – telepedett le a mellettem lévő napágyra. – Mesélj, mi volt tegnap!
- Hát, igazából nem túl sok mindenre emlékszem. Vagyis onnantól, hogy elkezdtünk Abyvel inni.
- És abba se hagytátok volna, ha Jamesék nem veszik ki a kezetekből, mi? – nézett rám megrovóan, de én már láttam a szája sarkában bujkáló mosolyt.
- Ezt ő mesélte?
- Ja, reggel beszéltem vele. Mesélt néhány dolgot. Sőt még a szememre is vetette, hogy fogadtunk abban, hogy meg kell csókolnod.
- Megtettem.
- Azt is mondta – bólintott.
- Mi van? Már ti lettetek a legjobb barátok, akiknek arról szól a beszélgetésük, hogy velem mi történt? – háborodtam fel. – Ez nem ér!
- Nem. Csak adtam néhány tippet, hogy tudna meghódítani – mesélte nyugodtan. Mintha a világ legtermészetesebb dolgáról lenne szó.
- Ezt komolyan mondod?!
- Miért ne? – rántotta meg a vállát.
- Mert zsigerből utálom Pottert, és köztünk sose lesz semmi.
- Semmi? – húzta fel a szemöldökét.
- Semmi. Vagy tudod mit, mégis. Egy valami lesz köztünk.
- És mi lenne az? – érdeklődött.
- Távolság! - vágtam rá, aztán, mint aki jól végezte dolgát, visszadőltem az ágyra, és élveztem a déli napsugarakat.
- Mondhatsz akármit, Lily! Látom, amit látok – mondta, aztán ő is hátradőlt, és ezzel befejezettnek tekintette a beszélgetést.

Én sem akartam többet Potterről beszélgetni. Fáradt vagyok még ehhez. Csak el ne aludjak a napon, mert aztán az gáz lesz. Pedig esélyes. Azt hiszem, inkább el is megyek, iszom egy kávét. Szóval, nyögve, nagy nehezen felkeltem, magam köré tekertem a strandkendőmet, aztán Sergio kíváncsi tekintetével kísérve elsétáltam az ebédlőbe, ami szerencsémre üres volt. Semmi kedvem most a többiek csipkelődését hallgatni, hogy mi volt tegnap. Mintha ők még sosem lettek volna részegek.
Mikor beértem a svédasztalhoz rögtön el is felejtettem a kávét, az asztalt roskadásig tele volt íncsiklandozóbbnál ínycsiklandozóbb finomságokkal. Gyümölcssaláták, zöldségsaláták, sajttálak. Mintha valami bál bankettjén lennék. Mikor Petúnia végzős bankettja volt, ott nem volt ilyen felhozatal. Pedig azt ő szervezte. Nem hagyta volna másra semmi pénzért. Mindent tökéletesre akart. Már sejtette, hogy Vernon akkor fogja megkérni a kezét. És láss csodát. A nyáron, már össze is házasodtak. Borzalmas páros. És ami a legviccesebb benne, hogy biztos jó sokáig ki fognak tartani. Már látom is magam előtt, ahogy tizenöt év múlva, az egyetlen pici ficskájukkal, aki majd kísértetiesen hasonlítani foga az apjára, figyelnek, hogy a szomszédok sohase gondolhassanak róluk semmi rosszat. Hát, azt tudom, hogy ha nekem fiam lesz, sose megy hozzájuk nyaralni. Nem mintha Petúnia úgy lelkesülne az ötletért.
- Hm, ez a saláta nem is néz ki rosszul – szóltam fennhangon. Nem voltam különösebben éhes, inkább csak a szemem kívánta, de nem probléma. Egy kis vitaminbomba jót fog most tenni.

- Á, hát megéheztél a sok vodka után – lépett be a helyiségbe Black. Ugyan az arcát nem láttam, de ezt a hangot és ezt a gúnyos hangsúlyt bárhol felismerem.
- Fogd be! – fordultam meg, és magamba tömtem egy jól megpakolt kanállal.
- Hé, nem ér így beszélni azzal, aki tegnap este hazahozott!
- Ha jól rémlik, akkor te Abyre vigyáztál. Én Pottert strapáltam, szóval úgy beszélek veled, ahogy akarok.
- Ha jól rémlik, akkor Jamesnek sem köszönted meg, hogy vigyázott rád – vetette a szememre. Hát az biztos, hogy mi Blackkel akkor sem lennénk jóban, ha ne adj isten összejönnék Potterrel. Persze az magától értetődő, hogy ez sosem fog megtörténni.
- Egyrészt, nem is találkoztam vele azóta. Másrészt, semmi közöd hozzá, hogy én tegnap mit csináltam Potterrel.
- Végül is csak a legjobb barátja vagyok. Úgyhogy így mondom, ne játssz vele, mert annak nem lesz jó vége!
- Csak nem megfenyegetsz? – nevettem fel ironikusan. – Mit szólna ehhez a kedves barátod?
- Én csak azt mondom, hogy döntsd el, mit akarsz! Egyszer csókolózol vele, egyszer veszekszel vele. Találd ki!
- Te inkább csak azzal foglalkozz, hogy neked is benőhetne a fejed lágya.
- Ezt bízd csak rám! – válaszolt flegmán, aztán hátat fordított nekem, és kiment a házból.

- Mintha lenne valami köze ahhoz, hogy mikor csókolózom Potterrel – dühöngtem még mindig, miközben leültem az egyik asztalhoz, hogy megebédeljek.
- Hogy mi? – lépett be Jess széles vigyorral.
Már csak ő hiányzott a boldogságomhoz. Nyugalom, ha ő nem kezdi, akkor én se fogok veszekedni. Pedig kezdek belejönni. Bájvigyor az arcra, és kedves hang elő.
- Tessék? – néztem rá a legszebb mosolyommal.
- Mi van veled és Potterrel? – kíváncsiskodott.
- Mi lenne? Semmi – vágtam rá habozás nélkül.
- Aki így tagad valamit, ott lesz is valami – bölcselkedett.
- Higgy, amit akarsz! – mondtam dühösen, aztán ezt jelezve lecsaptam az asztalra a kanalamat, felálltam, és kivágtattam az étkezőből. Egészen fel a harmadik emeletig, és már majdnem be is nyitottam a szobámba, csak aztán a mellettünk lévő ajtó kinyílt, és Potter lépett ki mögüle.

- Szia! – köszönt. – Jobban vagy már?
- Szia! Azt hiszem igen – bólintottam egy aprót. Mit tagadjam, kicsit szégyellem magam a tegnap este miatt.
- Ennek örülök! – mosolyodott el kedvesen, aztán elindult a lépcsőn. Én pedig csak szótlanul álltam ott, és néztem.
- James! Várj! – szaladtam a lépcsőkorláthoz. James?! Ez már rosszul kezdődik.
- Igen? – nézett rám reményteljes szemekkel.
- Csak meg szeretném köszönni – hajtottam le a fejem, de a szemem sarkából figyeltem.
- Mit? – Jajj! Hogy lehet valaki ilyen értetlen!
- Hát a tegnap estét! Mindent! És sajnálom, amit csináltam – mosolyodtam el kényszeredetten.
- Semmiség – legyintett. – És nagyon szívesen – kacsintott, aztán lerohant a lépcsőn.

Vigyorogva mentem be a szobámba, ahol Aby még mindig az ágyában henyélt, Bonnie pedig az enyémen terpeszkedett.
- Na mi lett azzal, hogy élvezzük ki ezeket az utolsó napsugarakat, amiket gondtalanul élhetünk? – huppantam le Aby mellé.
- Pletyka.
- Milyen pletyka? – élénkültem fel.
- Nézd már, hogy felcsillant a szeme! – kacarászott Bonnie. – De ha már itt tartunk, mi volt ez a vigyor, mikor bejöttél?
- Semmi – pirultam el. Legalábbis éreztem, hogy elpirulok. Sajnos ez az egy dolog, ami a hajammal jár, és utálom.
- Ennek Potter szaga van – ült fel nagy nehezen Aby.
- Te még mindig pizsamában vagy? – lepődtem meg. – Én már úsztam, beszéltem Sergióval, összevesztem Blackkel és Jess-szel, de te még mindig csak pizsamában vagy?
- Összevesztél? Na, mesélj csak! De látom, tereled a témát.
Azzal mindent elmondtam, ami velem történt odakint, míg ezek itt bent punnyadtak. Ők csak szájtátva hallgatták, ahogy szinte szóról szóra elismétlem a köztem és a Black-gyerek közt elhangzott veszekedést.

- Hát, hogy lesz így Potter tanúja az esküvőtökön, ha utáljátok egymást?
Válaszul csak egy párnát vágtam Aby fejéhez,
- Idióta.
- Figyeld meg! – vigyorgott, mire már emeltem az újabb párnát, de ő nevetve menekült.
- El kellene kezdeni csomagolni – tápászkodott fel Bonnie.
- Most miért kell így elrontani a hangulatot? – biggyesztette le barátnőm az ajkait.
- Fáj mi, hogy fel kell öltözni, - szemtelenkedtem, mire én kaptam egy párnát az arcomba.
De végül aztán beláttuk, hogy tényleg el kell kezdenünk pakolni, mert így se biztos, hogy be tudjuk fejezni, mire indulnunk kellene… Így történt az, hogy Aby az utolsó napon, csak azokkal találkozott, akik bejöttek a szobánkba. Így is olyan nehezen tudtam rávenni, hogy ne pizsamába jöjjön.
- De olyan kényelmes! – nyafogott. – Úgyis csak aludni megyünk vissza!
- És közben McGalagony kitekerné a nyakad!

Szerencsémre hallgatott rám, és felvett valami gyűrött ruhát. Nem is nagyon volt neki más, mivel előző este mindent kidobált a táskájából, és azoknak több mint a felén egy egész napon át heverészett. Ne is csodálkozzon, hogy nincs sima ruhája.
Fél hatra el is készültünk, így aztán kidobáltuk a táskáinkat az ajtónk elé, és jól körülnéztünk, hogy mit hagyunk itt, de most még nem láttunk semmit. Könnyes búcsút vettünk a szobánktól, ahol én csak éjszakáimnak a felét töltöttem, szóval úgy illett volna, hogy a másik szobától is elbúcsúzzam, de erre már nem maradt időnk. McGalagony már a nappaliban pattogott, hogy mi tarthat ilyen sokáig.
- Köszönjük, hogy megtisztelnek minket a jelenlétükkel! – nézett ránk szigorúan. – Á, nem magukat vártuk az elindulásnál is?
- Seńora McGalagony – rohant oda a profhoz Leo. – Lenne még néhány aláírnivaló!
Kicsit morgott még valamit, aztán elsietett Leóval.

Közben Sergio jött oda hozzám, és szorosan megölelt.
- Vigyázz magadra! – súgta a fülembe. Eszembe jutott, hogy lehet, utoljára látjuk egymást. Erre elfátyolosodott a szemem.
- Te is! – mondtam elcsukló hangon.
- Héhé! – fogta meg a vállam, és a szemembe nézett. – Nincs sírás! Megígérted! – én csak erősen bólogattam, és próbáltam visszatartani a könnyeimet. – Ne aggódj, találkozunk még! Ha nem itt hát majd a túlvilágon – simogatta meg az arcom, és adott egy nagy puszit.
- Ne mondj ilyet!
- És vigyázz nekem Potterre!
Erre muszáj volt nevetnem.
- Látod, így sokkal szebb vagy! – mosolyodott el szomorúan. Visszaért McGalagony, és nekünk indulnunk kellett. Még egy nagy ölelés, aztán újra beálltunk, megfogtuk egymás kezét, és McGalagony már felszólított minket a koncentrálásra.
- Sok sikert Potter! – kiáltott még utánunk Sergio. Potter épp rám tudott nézni, de én már nem tudtam semmit sem mondani, mert már éreztem, ahogy beszippant a vákuum. Ebből hogy magyarázkodom ki…

Hogy tetszett? Mondd el!