|
Felhő a paradicsomban
Eka73 2007.12.26. 17:11
 ...
13.
Felhő a paradicsomban
Természetesen túl szép volt, az egész.
Vége lett a téli szünetnek. Az első megbeszélésen, csúnyán összevesztem Jamessel. Igen, Jamessel.
Az ötletem nagy zúgolódást keltett, de az első megrökönyödés után, mindenki szuper ötletnek tartotta. James megköszörülte a torkát.
- A következő meccsünk a Mardekárral lesz. Ezért szeretném, ha a lányokat erre a meccsre lecserélnénk.
- Hogy mi van? – ált fel Lea.
- Ezt nem mondhatod komolyan! – ellenkezett Bee.
- A mardekárnál nagyon erős fiúk vannak. Nem akarom, hogy megsérüljetek. – úgy látszik előre bemagolt szöveget mond.
A lányok elképedésükben, még csak ellenkezni sem tudtak.
- James, ezt tényleg nem mondhatod komolyan. – siettem a lányok segítségére.
- Lily…
- Azok ellen az agyatlan hústornyok ellen nem csak erő kell, hanem ész, rugalmasság, gyorsaság és ügyesség is. – beszéd közben felálltam.
- Megértem, hogy fel vagytok háborodva, de a Mardekár ellen a legjobb csapattal kell kiállnunk…
- És ez a csapat itt van. – egyre ingerültebb lettem.
- Most viszont erőre lesz szükség a pályán! – kiabált. Mindenki hátrált.
- James Potter, mi történt veled? – én sajnos nem bírom lenyelni, ha egyszerűen nem vesznek figyelembe. – Neked eddig az volt a fontos, hogy a csapatod tehetséges emberekből álljon, de most…
- De most a tehetség nem elég! – ordította és én egyedül álltam vele szembe.
- Ebben a játékban csak a tehetség számít. – szóltam nyugodtan. Ezt még ő mondta nekem.
- Óóó… de jól tudod! Néhány hónapja még azt sem tudtad, mi az a gurkó! Most pedig engem oktatsz ki?!
- Pár hónappal ezelőtt még te is ezen a véleményen voltál! És hidd el, emlékszek rá!
- Na neee! Te aztán ne oktass ki! Valószínű, hogy ehhez jobban értek!
- Saját magadat hazudtolod meg. James kérlek, gondolkozz…
- A lányok nem játszanak, és kész!
- Rendben. – szóltam hűvösen. – Akkor rakd össze a himsoviniszta csapatodat. De rám ne számíts. Sziasztok. – kivonultam.
Mégis, mit képzel ez magáról?! Miért kellett ezt csinálnia?
Felrohantam a szobámba.
- Lily, Lily mi a baj? – kiáltott utánam Sirius.
Levetettem magam az ágyra, és… és elkezdtem írni a rúnaismeret dolgozatomat. Tudom mások ilyenkor, inkább bőgnek, de én félek attól, hogy valamelyik lány rám nyit. Így marad a tanulás, amit hihetetlen, de élveztem. Nem mentem le vacsorázni, mert nem voltam éhes. És ezzel még magamat is becsapom, mert csak azért nem megyek le, mert félek James közelébe lenni. Nem mintha bántana, bár a mai nap után ebben sem vagyok biztos. Inkább magamtól félek, hogy megalázom magam előtte. Vagy már az egész suli az én naivitásomon nevet. Istenem, csak ezt ne! Nem, ezt nem tenné velem.
Azt mondtam, hogy nem fogok sírni. Hát, ebben is tévedtem. Miután a lányok elaludtak, az egész éjszakát átsírtam. Hogy lehet egy pasi miatt ennyire kiakadni? Kérdezte volna a régi Lily, aki nem ismerte a szerelmet. De ez az új gyenge, maga tapasztalja meg a szerelem fájdalmas poklát.
Reggel a szemem kisírt volt, az arcom pedig nyúzott. Lementem a kávémért, és azonnal rohantam átváltoztatás tanra. Természetesen csak a teremben jöttem rá, hogy minden egyes órán James mellett ülök.
Felém fordult, de nem bírt megszólalni, mert belépet a terembe McGalagony. Órán elém tolt egy cetlit, de én olvasás nélkül visszatoltam elé. Pokolian fájt!
Óra után gyorsan eltűntem a közeléből, pedig már szinte éreztem a csuklómon a kezét. Minden egyes óra, ilyen feszültségben telt. Nálam pedig kezdet kialakulni az üldözési mánia.
Vacsoránál magamba roskadva turkáltam, azt a valamit, amit elém raktak.
- Szia.
- Szia, Remus. – sóhajtottam.
Éreztem, hogy azt várja, hogy szemkontaktust teremtsek vele. De most semmi kedvem nem volt lelkizni.
- Tudom, hogy nagyon megbántott. – kezdet bele még is. – De hidd el megbánta.
- Aha.
- Sirius és én is megmostuk a fejét. Rájött, hogy hülyeséget csinált. – győzködött.
- Most mennem kell. – álltam fel a teli tányérom mellől.
Rá néztem és láttam rajta, hogy mennyire sajnál minket.
Nem tudom, hogy hogyan csinálták, de a fiúk a Dáma folyosóján előttem hallattak.
- Nem értem, mit eszed magad miatta? – nyávogott Peter. James nyögött egyet.
- Jaj, Féregfark fogd már be! – rivallt rá Sirius.
- Miért? – értetlenkedett. – Hisz, igazam van. Sokkal menőbb csajokat is begyűjthetne.
- Talán azért, mert… - kezdte Remus.
- Bocsánat. – vágtam át köztük.
Nem akartam ezt a beszélgetést tovább hallgatni. Így is elégé fájt.
- Lily… - hallottam James elfulló hangját.
Ok, kezdek becsavarodni. Mindenhol Jamest látom, ha nem őt, akkor valamelyik haverját. És van egy olyan érzésem, hogy még mindig szemmel tartanak, mert a Mardekár békén hagy.
- Miss. Evans. – hát ilyen nincs!
- Igen, tanárnő. – fordultam vissza.
- Leadta már Mr. Potternek a Mardekár csapatának adatait?
- Igen. – vagyis oda adtam Siriusnak, hogy adja oda Jamesnek. Micsoda, egy gyáva nyúl vagyok! Csak azon csodálkozom, hogy kerülhettem a Griffendélbe.
- Remek. – megköszörültem a torkát. – Észre vettem, hogy önök közt van egy kis nézeteltérés. – fú, de finoman fogalmaz. – De nagyon remélem, hogy ezt nem a csapat fogja elszenvedni.
Hát, ebben nem lennék biztos. A mostani felállást elnézve.
- Mindent megteszünk, annak érdekébe, hogy a csapat jól szerepeljen.
- Pontosan, ezt a választ vártam.
Azért mondtam ezt. Miért, mit gondolt miért?
Közeledik a meccs napja. Én pedig egy edzésen sem jelentem meg. De senki sem teremtet le érte, sőt még McGalagony előtt még falaztak is nekem. James írt néhány levelet, de mind visszaküldtem. Mikor visszakapta, keserű arccal belenyugodott, hogy még pihentetnie kell. Mert abban biztos voltam, hogy nem adja fel. Vagy csak inkább reménykedtem benne.
Nem valószínű, hogy sokáig facér maradna, már, mint James.
A meccs egyre közeledik, pontosabban holnap lesz. Próbáltam koncentrálni a könyvemre, de ez a kísérlet eleve halott ötlet volt. Leraktam a könyvem és bementem a fürdőbe, hogy felfrissítsem magam.
Berobbantak a szobába a lányok. Nekem személy szerint nem volt sok kedvem velük ’csevegni’, ezért inkább bezártam az ajtót.
- Mit vegyek fel?
- Veni, cserélünk fölsőt? Én oda adom a vörös kivágottat, te pedig ad ide a kéket, az jobban megy a szememhez.
- Persze. – sóhajtott színpadiasan. – Holnap lesz a meccs, és nekem nagy esélyem van rá, hogy James felfigyeljen rám.
- James nem Lilyvel jár?
- Ne légy ennyire hiszékeny Mel! A vak is láthatja, hogy összevesztek. – okoskodott Kler.
- És, ha rajtam múlik, nem békülnek ki. – röhögött Veni. – Nekem kell az a pasi! És elég nagy sanszom van rá, mivel nem hiszem, hogy az a állszent Szűz Mária bármit is ’adott’ volna neki.
- Mi igaz, az igaz. Elég kiéhezet lehet.
- Lányok, mindjárt elkezdődik az edzés.
- Akkor indulás, nekünk ott kell lenni!
- Mellet ki, hasat be, popsit ki, igéző pillantás, vörös ajkak… Indulhatunk.
Bárkit, csak őt ne! Na, jó inkább őt, mint mondjuk a Black lányt… de akkor is!
Az este nehezen aludtam el. Természetesen ennek az lett az eredménye, hogy csúnyán elaludtam.
- A fenébe! – rohantam a pálya felé.
Felsiettem a többi griffendéleshez, és pont kezdő sípszóra értem el a helyem.
- Ez hihetetlen, ide értem. – roskadtam le a padra.
Úgy látszik Jamesnek megjött az esze. Az eredeti csapattal állt ki, az eredeti felállásban. Az első 10 percben máris 6 góllal vezettünk.
- Nem minden napi srác. – dörmögött mellettem valaki.
- Jó napot Mr. Hagrid! – mosolyogtam a vadőrre.
- Viszont. Mit szól? Nem minden napi taktikája van a csapatnak, nem de?
- Jók a játékosok. – mondtam szerényen. Mivel a taktika és az edzés terv is az én tanácsaim szerint állítottuk össze.
- Ez is igaz. – bólintott. – Olyan, mintha minden játékos, bármely poszton tudna játszani. A kapitány pedig… - Itt elkezdődött James fényezése. – Persze mikor, még alsós volt, nekem kellett az erdőben futkorászni utána. – nosztalgiázott. – Most már valószínűbb, hogy ő hamarabb találna meg engem, mint én őt. – ez mondjuk enyhe túlzás.
Közben a Griffendél csapata tovább növelte előnyét.
Láttam a fiúkat is a nézőtéren. Peter, úgy toporzékolt, mint valami alsós kislány. Remus a teljes nyugalom. Sirius, pedig türelmetlenül az óráját nézegette, látszott az arcán a tömény unalom.
Egyszer csak felhördült a közönség. A fogónk hihetetlen forgást mutatott be, amit csak hajtók szoktak, és a kezében volt az arany cikesz.
A Griffendél szétverte a Mardekárt! Ami nekik érthető módon, nem igazán tetszet.
A csapat leszállt a fűre. Én akkor már a pálya szélén álltam, és vártam a sorom, hogy gratulálhassak.
- Jaj, James olyan fantasztikus voltál! – nyávogott Veni.
Tökéletes smink, tökéletes frizura, kivágott felső, mini szoknya, vörös ajkak, idéző tekintett… egyszerűen tökéletes. Vele szemben én, akin az össze-vissza felkapott ruhák vannak, kisírt és alvatlan a szemem, cserepes a szám és még a hajam is kócos.
Legszívesebben hátat fordítottam volna. Tudtam, hogy Veni mindent be fog vetni. De ahogy hátráltam Jamessel találkozott a tekintetünk. Abba a pillanatban tudtam, hogy Veninek semmi esélye. James elindult felém, faképnél hagyva a tátogó Venit. A tömeg szétnyílt előtte, utat biztosítva hozzám. Remek.
- Igazad volt. – szólt lehajtott fejjel.
Annyira megsajnáltam, tényleg megbánást tanúsított. Mindenki minket nézet. Szerintem, ha lett volna kihangosító azt is bekapcsolják.
- Jó volt a tanárom. – eset meg rajta a szívem.
Közelebb lépet, és szinte engedélyért könyörgött. És én megadtam. Megcsókolt, ami hatalmas tapsvihart okozott. S mintha az ég is kitisztult volna.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Én, Lily Evans