|
RAVASZ
Anne Moon 2007.11.16. 21:03
 ...
RAVASZ
A „hatalmas harag” nem tartott sokáig. Mikorra elkezdődött a tanítás, James és Sirius is megbékélt. Bár abban a pár napban bőszen átkozták egymást. Nem hallgattak se Biancára, se rám, pedig sokat kérleltük őket, hogy hagyják már abba ezt a gyerekes viselkedést.
Miután kibékültek, az egész kastély egy emberként lélegzett fel. Mindenki remélte, hogy soha többé nem lesz ilyen élményben része.
Január 3-án, amikor visszatértek a diákok a Roxfortba, bombaként robbant a hír, hogy a Griffendél két hajtója az új év első napjától már egy párnak számít. A folyosón nem tudtak úgy elmenni, hogy ne üsse meg a fülüket egy „látod, milyen édesek” vagy „oh, jön az álompár” megjegyzés.
- Nem érzed úgy néha, mintha állatkertben lennénk? – kérdezte egyik reggel Sirius Biancát, miközben az átváltoztatástan terem felé tartottunk. – Figyeld meg, holnap már banánnal fognak dobálni!
- Az almát jobban szeretem – vigyorogta Bianca, aki valahogy jól szórakozott ezeken a megjegyzéseken.
– Gyere, rendezzünk nekik egy kis jelenetet, amivel egy ideig jól ellesznek – mondta Sirius, majd átkarolta Bianca derekát, nekidöntötte az átváltoztatástan terem előtti falnak, és heves csókcsatába kezdtek.
A tervük sikerült. Mindenki megállt, és nagy szemekkel barátainkat nézte. Az egyik hollóhátas csoporttársunk, Melanie még a könyveit is elejtette ámulatában.
Na, de ne csak velük foglalkozzunk! Másik három barátunknak is volt elég sok mesélnivalója.
Camie és Remus, mint utólag bevallották, tényleg együtt voltak a szünetben. Karácsonykor Camie-ék, szilveszterkor pedig Remusék családjánál voltak. A részleteket még nem mesélték el, igaz, úgyis tudjuk, mi történt.
Bár akárhogy is nézem, Peternek volt a legnagyobb szerencséje közülünk. A mi bátortalan barátunknak ugyanis barátnője van. Az a hugrabugos lány, akivel a bálba is elment. Ugyanis Veronica volt Peter jövendőbeli főnökének a lánya.
És a drága papa, amint megtudta, hogy a kicsi lánya mennyire szereti a leendő beosztottját, rögtön beszélt Peter szüleivel, hogy a nyárra hajlandó alkalmazni a fiukat.
Így Peter most még kevesebbet van velünk, mint azelőtt, de ezt leszámítva mindannyian boldogok vagyunk.
*
Lassan eltelt a február, a március és az április is. A nagy fagyokat felváltotta a meleg napsütés. Május beköszöntével kezdődtek az év végi vizsgák is. Igaz, nekünk nem a szokásos, mivel a RAVASZ-okon áll vagy bukik minden. Már a teljes ötödik és hetedik évfolyam vizsgadrukkban szenvedett.
A mi kis csapatunk is naphosszat a könyveket bújta, mivel senki sem szeretett volna egy tárgyból sem megbukni. Ezért félretettük a nagy romantikát, és helyére a hétéves jegyzeteink, könyveink kerültek. Minden pillanatban az órákon leírtakat magoltuk, pálcamozdulatokat gyakoroltunk vagy épp különböző bájitalrecepteket memorizáltunk. De mégis mindannyian úgy éreztük, hogy nem elég az a tudás, ami a fejünkben van.
A szép idő csak rontott a helyzeten, mivel, miközben mi tanultunk, a többi évfolyam kint a parkban játszott. Igaz, nekik is hamarosan kezdődtek vizsgáik, de azok nem voltak olyan nagy befolyással rájuk, mint ránk a RAVASZ-ok.
Csak annak örülhettünk, hogy néhány hét múlva ennek is vége lesz. Bár azért ezt is befátyolozta az a gondolat, hogy az év befejeztével már nem térhetünk vissza diákként a Roxfortba.
Egyik reggel egy új plakátot találtunk a klubhelyiség hirdetőtábláján, ami a jövő heti vizsgák időpontjait tartalmazta. Az első hétfőn átváltoztatástan írásbeli lesz tíz órakor. Délután pedig a gyakorlati része fog következni. Összességében véve minden ugyanúgy fog zajlani, mint mikor az RBF-eket tettük le.
Hétfő reggel remegő lábakkal hagytuk el a nagytermet reggelink befejeztével. Az ötödikesek már ott álltak csoportokban felsorakozva. Az ő vizsgájuk utánunk lesz. Idegesen nézelődtek, és azok, akiknek idősebb testvére van, magyarázták a többieknek, hogy hogyan fog zajlani az egész.
Ahogy végignéztem rajtuk, azt vettem észre, hogy ők talán még nyugodtabbak nálunk. Közülünk nem egy ember idegesen tördelte kezeit, vagy a fal tövébe roskadva várta, hogy kinyissák a pokol kapuját – azaz a nagyterem ajtaját –, és belépjen a mélységbe. Mások elzöldült arccal, szájukat összeszorítva hallgatták, hogy a többiek mit beszélnek vagy tanulnak, mert attól féltek, hogy ha kinyitják a szájukat, rögtön visszajön a reggeli maradéka.
Egyszercsak hangos nyikorgással nyílt az ajtó, és megjelent Lumpsluck professzor, aki beterelt minket a terembe.
- Kitartás, gyerekek – bátorított minket, miközben libasorban az ajtó felé indultunk –, nem lesz semmi gond! Ha felkészültetek, sikerülni fog.
Beléptünk a terembe, ahol most is ott voltak a kis asztalok. Egymás után, csendesen leültünk a padokba. Próbáltam a barátaim közelébe kerülni, és sikerült is Sirius mögött helyet foglalnom.
- Jól vagy? – kérdezte hátrafordulva.
Némán bólintottam.
- Nyugodj meg! Sikerülni fog! Rengeteget tanultunk, és te még talán nálunk is többet. Minden rendben lesz!
- Igen, köszi – mondtam, és mosolyt erőltettem az arcomra.
Ezután mind a heten sok sikert kívántunk egymásnak, majd Lumpsluck kiosztotta a feladatlapokat.
Úgy érzem, sikerült, legalábbis mindegyik kérdésre válaszoltam. Délután a gyakorlatin is jól szerepeltem. Egyet sem rontottam el. Ahogy láttam, Biancának, Siriusnak és Camie-nek is jól mentek a feladatok, mert egy csoportban voltunk. Történetesen a legelsőben. Állandóan az első csoportban vagyok. Ilyenkor nem szeretem, hogy Evansnek hívnak. Bár még mindig a jobb, mint ha Abbot lennék. Na, de mindegy.
Másnap bájitaltan és bűbájtan vizsga következett. Mindkettőn nagyszerű voltam, már ha mondhatok ilyet magamról. Bár bájitaltanon, a gyakorlatin tényleg nekem és Pitonnak lett a legjobb az élő halál eszenciája.
Pénteken már túl voltunk az alap tárgyakon, így a következő hétre már csak a harmadikban felvett órák maradtak.
Úgy gondoltuk, tartunk egy kis szünetet, úgyhogy szombat délelőtt leköltöztünk a parkba néhány pléddel, enni- és innivalóval, majd elterpeszkedtünk a kedvenc bükkfánk lombjai alatt.
Míg az „ifjú pár”, azaz Bianca és Sirius nagyban romantikáztak, addig mi Petert hallgattuk, amint Veronicáról áradozik…
- De olyan gyönyörű! Mondtam már, milyen gyönyörű? – sóhajtotta, miközben merengve nézett a kastély felé.
- Igen Peter, mondtad – ásította James. – Legalább százszor.
- És a lágyan leomló mogyoróbarna haja – folytatta, mit sem törődve, hogy a hallgatósága kezdte megunni a szóáradatot. Jó, örülünk, hogy boldog, de ez már túlzás! Ennyit áradozni egy lányról! Mondjuk az biztos, hogy nagyon szeretik egymást.
Szerencsére félóra múlva megjelent Veronica, és magával vitte a szerelmes álmodozónkat.
Ezután Camie-vel és Remusszal sétálgattunk a tó partján, és játszottunk az óriáspolippal, vagy csak feküdtünk a fa alatt és néztünk a semmibe.
Estefelé összepakoltunk, és visszamentünk a kastélyba vacsorázni.
- Holdsáp, barátom – szólította meg James Remust –, mit szólnál hozzá, ha jövő héten rendeznénk egy „túl vagyunk a vizsgák felén bulit”?
- James, most semmi kedvem bulizni – mondta fáradtan. – Alighogy túl leszünk az utolsó vizsgán, máris holdtölte következik. Bár ha mondjuk jelmezbál lenne, egy szájkosárral és bilinccsel mindent el tudnánk intézni.
Ezen mindannyian jót nevettünk. Ezt irigylem Remusban: hogy ilyen könnyedén tud beszélni a problémáiról.
- Hát akkor buli lefújva, de attól még tarthatunk valami partit. Lányok, ti mit szóltok hozzá?
- Felőlem rendben – bólintott rá Camie.
- Felőlem is.
- Akkor ezt megbeszéltük. Most mennem kell, megkeresem Petert és Siriusékat. Nem igaz, hogy ennyire nem tudnak uralkodni magukon. A végén még jól meg fogják járni!
- Úgy viselkedsz, mintha az apjuk lennél! – nevettem.
- Hát egyszer az is leszek, csak nem az övéké – nézett rám vigyorogva.
- Ezzel célozni akartál valamire? – kérdeztem kicsit meglepődve. Camie-ék tátott szájjal hallgattak minket.
- Szeretnéd, hogy célozzak valamire?
- Hááát, talán majd egyszer – mondtam komoly arccal, de a falfehér ábrázatán muszáj volt elvigyorodnom. – Na menj apuci, keresd a gyerekeket! – nevettem, és kitereltem a döbbent Jamest a teremből.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Én, Lily Evans